Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)
1943-03-20 / 64. szám
1943 március 20. möwMEi.n' Apró furcsaságok és furcsa apróságok a göcsejiekkel rokon székely testvéreinkről .»Boldogult« gyermekkorom néhány humoros epizódja bújt elő a tudat küszöbe alól. S mert most elevenedtek föl emlékezetemben, amíg újra feledésbe mennének, papirosra teszem ezeket. A Székelyföld egyik színmagyar községének szülöttje vagyok. Mint ilyen, eredeti alakban és nem hallomás után közlöm a néhány kedves kis anekdotát részben azért is, hogy bepillantást nyújtsak a göcsejivel rokonszármazású székely nép facsaros észjárás iba. Nem légből kapott, vagy mondvacsinált események ezek, hanem szóról-szóra megtörtént valóságok. Se túlzás, se ferdítés nincs bennük. • * H., K. és B. községek a Hargita lábánál egy patak völgyében, vicinális út mellett vannak. A három falunak egy jegyzője van, aki a középső községben, K-ban lakik. A felső község: H., amelyen felül más község nincs, csak beláthatatlan terjedelmű erdőségek. Történt pedig, hogy e három községnek közösen hidakat kellett építeni. Hosszú ideig vitatkoztak, hogy milyen arányban osszák meg a költségeket. Végre az alispán vezetésével bizottság szállt ki a helyszíni tárgyalás megejtése és a költségek megosztása végett. Hosszas tanácskozás után az alispán a következő indítványt tette: »Emberek! Én azt javasolom, hogy a költségek felét fizesse K. és B. község, a másik felét pedig H. község, mert H., mint legfelső község, mindenik hidat használja és a leggazdagabb is, mert a pótadót nem ismeri« ... H. község bírája külsőleg a gömbölyű képű, jól táplált falusi bírónak jellegzetes mintaképe és belsőleg egy elveszett lángelméjü ügyvédi tehetség volt, akit annyira érzékenyen érintettek az alispán utolsó szavai, hogy felháborodásában a következő ropogós kijelentést tette: — Van ám pénzünk, tekintetes alispán úr, de azt nem ketten kerestük, nem is ketten költjük el!.. . ★ Ezzel a bíróval történt a következő mulatságos eset. A főszolgabíró szigorú rendeletet adott ki, hogy minden község jégvermet készítsen. Zs. S. bíró uram is úgy tessék-lássék módon — hogy a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon — összetákoltatott egy kis jégvermet. Gondolta, ezzel csak eleget tesz a parancsnak, jelentheti, hogy készen van. Hatvan kilométer távolságból úgy se jő ide a főbíró úr. Azonban nem így történt. Tavasszal ellenőrző szemlét tartott a főbíró. Az elöljáróság kíséretében megtekintette a jégvermet. De bizony abban jégnek még nyoma se volt. Erélyesen szólt a bíróhoz: — Bíró uram! Itt van jégverem, de nincs benne jég!... Mi ennek az oka? — Annak biz’ a meleg az oka, tekintetes főbíró úr — volt az egykedvű és nyugodt vérmérsékletű válasz. Eddig a bíróról szóltam, most a fiáról mondok el egy jó esetet, amely az iskolában történt. Ignácnak a feje akkora volt, mint az apjának. Szellemileg azonban a leggyarlóbb volt nemcsak a II. osztályban, hanem egész Magyarországban. Híre volt messze vidéken nemcsak a h.-i bírónak, hanem a kutyájának Ne dobja el, ha már elolvasta újságunkat, a ZALAI MAGYAR ELET-et, hanem KÜLDJE EL HARCTÉRI HOZZÁTARTOZÓJÁNAK, vagy valamelyik ismerősének. Csak a nevet, rendfokozatot és a tábori postaszámot kell ráírni a lap fejére, aztán bélyeg nélkül betenni a legközelebbi levél- szekrénybe. Gondoljunk zalai honvédeinkre, akik sóvárogva várják a jó zalai újságot. is, mert akkora kutyája volt, mint egy kicsinyes borjú. A református tiszteletes úr a hittanórán az ember és állat közötti különbséget magyarázta. Óra végén csengetnek. A tiszteletes úr megy az ajtó felé. Rohanunk utána. Természetesen, Ignác az első. A tiszteletes úr hátranéz és eszébe jut, hogy próbára teszi a tanítás eredményét. Ha Ignác tudja, akkor a többi is biztosan. — No, Ignác! Mondd meg, miben különbözik az ember az állattól? ; _ 0 A tiszteletes úr kisegítő kérdést ad neki: — Miben különbözöl te az apád kutyájától? — Semmiben sem ... — volt a komoly és határozott felelet. (A honvéd haditudósító század közlése.) Az erdőt nap-nap után támadták a bolsevista repülők. Jól sejtették, mert K. község mellett két vonatoszlop is húzódott az erdőben az utánpótlással. Nappal nem volt elég bátorságuk jönni, de minden éjjel megjelentek és bombákkal árasztották el a községből az erdő felé vezető utat így ment ez egy darabig, anélkül, hogy jelentősebb kárt tudtak volna okozni. Legutóbb szép csendben egy magyar lég- elháriió üteget hoziunk, hogy vegye el a bolsik támadókedvét. Korán bcesteledett. A község egészen betakarózott az éjtszakába s a romházak alatt a lakosság remegve várta, hogy mikor fognak megint zuhogni a bombák. Az erdő sejtelmesen hallgatott. A figye ők várták a repülőket, lassan múltak az órák. Mír bosszankodtak is. — Úgy látszik megérezték, hogy itt vagyunk s nem jönnek — mondogatták egymásnak a honvédek # Valamelyik a rögtönzőit kunyhóban éppen azt panaszolta, hogy hiába csöditették ide őket, hiszen hire-hamva sincs szovjet repülőknek, amikor ellenséges gépek közeledtét jelezték. Északkeleti irányból jöttek s nem is sejtettek semmit, amikor egyszercsak elkapta az elsőt a fénycsóva és eldörrent az ágyú. Nyilván meglepte ez a vörös pilótákat — eddig ilyenhez nem voltak hozzászokva s a megvilágított gép próbált menekülni. Röviddel utóbb azonban telitalálatot kapott s valahová az erdő sűrűjébe zuhant mint egy üstökös. A másik két gép Sztálin-gyertyát eresztett alá a községre. Nappali fénybe borultak az apró viskók, amelyek odalapultak a fehér hóhoz és a behavazott erdőhöz. Néhányszor végigszaladt az égen a fényszóró sugárkévéje, mintha az égbe akarna bevilágítani, aztán ismét hallattszott a magyar füleknek olyan ismerős hang. Rövid, heves tüzsorozat s a második szovjet gépet is lelőtték. Ekkor már megérkezett a vörös támadás második hulláma is, csupa Martin gépekkel és kezdték szórni a bombákat. Sisteregve szakadtak szét a terebélyes fák és felszaggatva a fagyott földet, gyökerestől repültek a levegőbe recsegve, ropogva. A gépek köröztek és látszott, hogy a kellemetlen jövevényt: légvédelmi ütegünket keresik. Vagy 30 méterre be is vágott egy bomba s a szilánkok elberetválták a fák derekát. — Na koma, most már van bombabiztos helyünk! — mondta az egyik honvéd a baj társának. Honvédeink ugyanis azt tartják, hogy ahová egyszer bomba csapo't, arra a helyre másodszor már nem eshet. Az egyik alacsonyabbra merészkedő Martin most a derekába kapott találatot s még odaAGYTOLL olcsón! Fosztatlan pehelyestoll 12—, szürke pelvhes kacsatoll nagyon könnyű 853, tarka fosztatlan toll 2—, szürke vegyes 2-60, szürke fosztoítas toll 3 20. jobb 4—, f nomabb, szürke fosztott 5'—, fosztott libatoll 10 50, pelyhes 12.—, pelyhesebo 14 — P-töl 5 kilós papírzsák csomagolásban, bérmentve, utánvéttel szállít: VARGA ANTAL ágytol!vállalata, Kiskunfélegyháza, Szent János-tér 30. kösd felé járt az idő és a meszes szekér csak nem jelentkezett. Az asszonyok alig várták, mert a tavasai meszelést még senki se végezte el. Mózes bác# trágyát hordott. A két kilométer hosszú községen végigballagott kis egérszőrű lovaival. Egész utón ezt kiabálta: — Meszeeet! Örömmel szaladtak ki az asszonyok az utcára, kezükben a kosárral, zsomborral. Mózes bácsi úgy élvezte ezt az asszony-mozgósítást, hogy csaknem kacagó görcsöt kapott. fent szétrobbant. Negyedóra alatt ez volt mír a harmadik lelőtt szovjet gép. Ríadásul: a negyedik gép sem # kerülhette el sorsát Súlyos sérüléssel kényszerleszállást végzett és belerohant az erdő fái közé. A többi gépek ezekután kétezer méternél is magasabbra szöktek, hamarosan ledobták bombáikat és elmenekültek. Éppen félóráig tartott a légitámadás s négy szovjet gépet lőtt le a magyar légvédelem. Az újabb támadást tüzérség kezdte meg. Rosszul lőttek az igaz, de a rommá lőtt falut állandóan tűz alatt tartották. Attól kezdve egyre támadtak. Két nap alatt tizenegy támadást vertünk vissza, noha a gyűrű egyre szűkült körülöttünk A harmadik napon parancsot kaptunk, hogy S-től délre törjük át magunkat az ellenségen s vegyük fel az érintkezést az ottani magyar csapatokkal. Harc minden talpalatnyi helyért —- Felkészültünk az utolsó nagy próbára. Megvártuk, amig újra támadnak a bolsevisták, azután keletnek ellentámadást színlelve az első szakasz délfelé kitört. A terep igen kedvező volt számunkra. Majdnem mindent magunkkal vittünk, csak a disznóinkat sajnáltuk. Mire a bolsik észbekaptak, az első szakasz elérte az erdőt, amelynek túlsó oldalán már a mieink voltak. Házról-házra vonultunk vissza a második szakasszal. Minden lépésnyi helyért meg kellett harcolni, de ezerszeres erőt adott az a tudat, hogy ha sikerült az áttörés, elérjük a mieinket. Élői lassan tudtunk csak továbbjutni, hátulról meg már betörtek a faluba a harckocsik. Szerencse, hogy néhány jólelhelyezett aknánk megtette a hatást. A végén, mikor szakaszommal én is visszavonultam, átlőtték a combomat s összeroskadtam. Nem volt idő kötözésre, rászorítottam a kezem s bajtársaim felváltva támogattak. Ez volt a legnehezebb! A sebesültekkel szökellni és még hozzá harcolni is, oldalt meg hátra is. Sikerült 1 A század átvágta magát a szovjetgyürün. Aztán elkábultam elaludtam és csak a vonat zakatolására ébredtem fel. A mozdony pöfög, megrándul a hosszú kocsisor és lassan, nyikorgó kerekekkel elindul a sebesültszállító vonat hazafelé. Dr. FÜRY LAJOS. Bélyegzőt Zalában Szabó cserkészüzlet szállít Zalaegerszeg — Telefon: 266. B. Mózes volt a falu komikusa. Már pünG. A. lg y dolgozik a magyar
