Zalai Magyar Élet, 1942. szeptember-december (3. évfolyam, 196-269. szám)
1942-11-20 / 262. szám
ARA 8 FILLÉR 1942 NOVEMBER 20. PÉNTEK- ZALAI Maotmoxet III. évfolyam ♦ POLITIKAI NAPILAP # 262. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, TCíiőssf-utca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 2, 3 hónapra 5.70 P. Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 gz. A mai nap országos és világ vonatkozású A képviselőház mai ülésén a miniszterelnökségi tárca költségvetését tárgyalták. Dr. Hu- szovszky Lajos előadó ismertette a javaslatot. A javaslathoz hozzászóló szónokok a propaganda szükségességét hangoztatták. Az országos 42-ies bizottság ma délelőtt Ivády Béla elnöklésével ülést tartott. Letárgyalták a kormánynak a fakitermeléssel kapcsolatos javaslatát, valamint a farkasok kötelező irtásáról szóló javaslatot. A javaslatokat lelfogadták. A kormány fölemeli a munkások gyermeknevelési pótlékát. Az eddigi havi 5 pengős pótlék helyett december 1-étől kezdve a munkások az első gyermek után 7, a második után 8, a harmadik után 9, a negyedik és mindéin további gyermek után pedig havi 10 pengőt kapnak gyermeknevelési pótlék címén. (MTI) Nagyváradon elhúnyt néhány hónapi betegeskedés után Kovács Sándor bihari plébános, Kőszeg volt országgyűlési képviselője, az Actio Catholica volt országos titkára. Kovács plébános neve közismert volt Zala megyében is. Zalaegerszegen lelkigyakorlatokat tartott és a Szent István jubileumi év alkalmával több beszédet mondott, amelyekben a talpraesett tartalmi értékek rendkívül mulatságos, de az igazságba találó tréfákkal voltak fűszerezve. Azokon a napo’kon nem volt em’legete'ttebb nevű ember a vármegye székhelyién, mint Kovács Sándor. A Budapesti Közlöny november 18-i számában megjelent belügyminiszteri rendelet szerint hivatásos tűzoltóparancsnokká további rendelkezésig az a férfi is kinevezhető, aki a meghatározott szakképzettséggel nem rendelkezik. Az ilyen tűzoltótisztgyakornok kivételesen legfeljebb a IX. fizetési osztályba sorozott tűzoltófelügyelői állásra is behelyettesíthető. A szakképzettség megszerzésének igazolásáig azonban a kinevezett személy magasabb fizetési osztályba nem léphet elő. * A tengely csapatai Tuniszban'folytatják előnyomulásukat. Olasz bombázó gépek több fontos pontot bombáztak, köztük égy kikötőt. Oránban szerdán összetűzésre került sor a bennszülött muzulmánok és az amerikai katonák között. (NTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda szerint Északafrikában a német repülők mély repülésben nagy sikerrel támadták az angol utánpótlást szállító gépkocsikat. Egy hé met páncél- vadász század két angol páncélost semmisített meg, kettőt pedig felgyújtott. Az amerikai csapatok az élcsapatok kivételével még nem érték el Tuniszt. Lassan haladnak előre. Az angolok birtokba vették az afrikai tengerpart egy részét. Az Atlanti óceánon a rendkívül kedvezőtlen időjárás ellenére nagy napja volt a német tengeralattjáróknak. Egy erősen biztosított angol hajókaravánból kilőttek 8 hadianyaggal és élelmiszerrel megrakott, fölfegyverzett kereskedelmi hajót, valamint egy 'tartályhajót. Öszszesen 55 ezer tonnát semmisítettek meg. A 25 egységből álló karavánt igy 11 hajóra csökkentették le az előbbi támadásokkal együtt. Azonban a 11 hajóra csökkent karavánból néhányat olyan súlyos sérülés ért, hogy azokat biztosítás nélkül kellett hátrahagyni. Ezek sorsa nem kétséges. A 'német búvárhajók folytatják a karaván üldözését. Pétain francia államfő rádión keresztül nöVitéz Nagy Vilmos vezérezredes, honvédelmi miniszter aláírásával ma jelentek meg a falragaszok a zsidónak tekintendők bevonulására és jelentkezésére vonatkozóan. A hirdetmény szerint egyelőre az 1909—1918 években született hadkötelesek tartoznak bevonulni katonai (kisegítő) szolgálat teljesítése végett. Az említett születési évfolyamokba tartozó azok a zsidók pedig, akik bármilyen okból sorozva nem lettek, vagy katonák nem voltak, jelentkezni tartoznak. Az I. hadtest területén lakók a munkazászlóaljnál Budapesten, a II. hadtest területén lakók Komáromban, a III. hadtest területén lakók Kőszegein, a ÍV. Mohácson, az V. Hódmezővásárhelyen, a VI. Püspökladányban, a VII. Jolsván, a VIII. Kassán és a IX. Nagybányán. Az 1911, 1914 és Jelentettük, hogy a kormány lényegesein fölemelte a hadisegélyt, a hadirokkantak és hadigondozottak járulékait. Eszerint a munkaképes gyermekeknek, testvéreknek és unokáknak általában csak 17 éves korukig jár hadisegély, azonban, ha tanulmányaikat folytatják, 18, illetve 24 éves korig, ha pedig betegség vagy testi fogyatkozás miatt munkaképtelenek, e határon túl is kaphatnak hadisegélyt. Az eddig érvényben volt vagyoni feltételek annyiban módosulnak, hogy az eddigi értékhatárokat, melyek három csoportba osztották az igényjogosultakat, 20—20 pengővel felemelték. Emellett a vagyoni segély mértékének megállapításánál a segélyezett hozzátartozók keresetének csak 50 százalékát lehet figyelembe venni, ami igen szociális és munkát értékelő rendelkezés. Lehetővé válik a hadisegélyezése olyan egyéneknek, akiknek jövödeime meghaladja ugyan a megállapított vagyoni határt, azonban tartós betegsége, vagy valamely sorscsapás a segélyezést megokolná teszi. vid beszédet intézett a francia alattvalókhoz. Eelszólította őket, hogy ne engedelmeskedjenek Afrikában a pártütő tábornokoknak. A külföldi propagandának se adjanak hitelt, mert az nem a franciák előnyét szolgálja. Minden franciának ejry kötelessége van: engedelmeskedni a kormányfőnek. Spanyolországban befejezték a Valencia vidékén tartott nagyszabású hadgyakorlatot. A hadgyakorlatra azért volt szükség, hogy kipróbálják, miként tudnának védekezni az esetleges partraszállási kísérlet ellen. (NTI) 1 1917 évfolyambeliek november 25-én, az 1910, 1913 és 1916 évfolyambeliek december 15-én, az 1909, 1912, 1915 és 1918 évben születettek pedig 1943 január 15-én tartoznak bevonulni, illetőleg jelentkezni. Minden behívott- nak föltétlenül be kell vonulnia, ha csak honvédorvosi, illetőleg közhatósági orvosi bizonyítvánnyal nem igazolja, hogy az utazásra képtelen. Külön igazolvánnyal rendelkező hadiüzemi alkalmazottak egyelőre nem vonulnak be, illetőleg jelentkezni nelm köteleseik. A bevonulok bakancs és sapka kivételével más honvédségi ruházati és fölszerelési cikket általában nem kapnak, ezért magukkal kell vijn- niök elegendő fehérneműt, felső ruházatot, harisnyát és más meleg ruhaneműt. A hadisegélyek havi összege a következő: önállóiparos, kereskedő, vagy négy középiskolát végzelt bevonult felesége 40, 50, illetve 60 pengőt, egyéb bevonult felesége 30, 40, illetve 50 pengőt kap. A többi hozzátartozók bezárólag a harmadik gyermekig, havonként 15, 20, illetve 25 pengőt kapnak. Gyermekek és unokák a negyedik igényjogosulttól kezdve 25, 30, illetve 35 pengőt kapnak. Önálló iparos, kereskedő, vagy négy középiskolát végzett, bevonult teherben levő felesége a szülést megelőző két hónapon és a szülést követő négy hónapon át 60, 75, illetve 90 pengő hadisegélyben részesül, míg jgyéb bevonultak feleségei ugyanezen idő alatt havi 45, 60, 75 pengőt kapnak. A 16 éven felüli beteg hozzátartozók 22 P 50 f, 30 P, vagy 37 P 50 f hadisegélybeti részesülnek. (Az első szám a 12 ezer lakosnál kevesebb lélekszámú községekre, a második szám a Megjelentek a falragaszok a zsidók bevonulási és jelentkezési kötelezettségéről Hadisegélyek, hadirokkant és hadigondozott járadékok újabb megállapítása