Zalai Magyar Élet, 1942. szeptember-december (3. évfolyam, 196-269. szám)
1942-11-20 / 262. szám
2 ílAGYMfELET 1942 november 20. Csatanapló, amely elmondta, hogyan harcolnak a jászkun fiuk Ne dobja el, ha már elolvasta újságunkat, a ZALAI MAGYAR ÉLET-et, hanem KÜLDJE EL HARCTÉRI HOZZÁTARTOZÓJÁNAK, vagy valamelyik ismerősének. Csak a nevet, rendfokozatot és a tábori postaszámot kell ráírni a lap fejére, aztán bélyeg nélkül betenni a legközelebbi levél- szekrénybe. Gondoljunk zalai honvédőinkre, akik sóvárogva várják a jó zalai újságot. 12 ezer lakosnál nagyobb lélekszámú községiekre, valamint a megyei és törvényhatósági jogú városok, a harmadikba pedig a főváros és környéke igényjogosultjaira vonatkozik.) Január 1-étől emelték az 1914—18 évi háború tiszti és legénységi ellátási csoportjába tartozó II. és III. járadékosztályú hadirokkantjainak járadékát oly összeggel, hogy megszűn- m|ek a különbségek, amelyek a régi és az új hadirokkantak járadékainak összege között eddig fennállottak. Az új 100 százalékos hadi- rokkantak járadékát így emelték: tiszteknél havi 240 pengőről 300-ra, altiszteknél havi 120-ról 160-ra, legénységnél havi 80-ról 120 pengőre. A mostani háború hadirokkantjainak gyermekei után járó nevelési pótlékot lényegesen emelték. Az eddigi összegek négyszere]s-ötszöröséigter- jed az emelés. A negyedik gyermektől ke|zdve a nevelési pótlék magasabb. A vak hadirokkantak járadékukon feliül havi 20 pengp vaksági pótdíjat, a magukkal tehetetlen első járadékosztálybeli hadirokkantak közül a tisztek havi 80, altisztek és liegénysé- jgiiek havi 60 pengő ápolási pótdíjat kapnak. Ez egyaránt jár a régi és az új hadirokkantaknak. A mostani háború hadigondozottjainál1 a karpaszományosok, a négy középiskolát végzettek, önálló iparosok, önálló kereskedők, tekintet nélkül a rendfokozatukra az altiszti ellátási csoportba tartoznak. A rendelet megbízza a honvédelmi minisztert, hogy mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi beruházásokra, valamint lakóház építés céljára folyósítható kölcsönöket az eddiginél nagyobb mértékben és magasabb összegben biztosítsa. A mostani háború hadiözvegyei január elsejétől a tiszti csoportban havi 100, az altiszti és legénységi csoportban havi 60 pengőt, a félárvák havi 30, illetve 20, a teljes árvák pedig havi 80, illetve 50 pengőt kapnak. A negyedik és a további félárva gyermeknek magasabb összeg jár. Az 1914—18 évi háború hadiözvegyeinek járadékát általában 33-től 50 százalékig emelték. A hadigondozott családtagoknál, azaz ai munkaképtelen szülőknél, nagyszülőknél és testvéreknél 100 százalékos az emelés. Ez egyaránt kiterjed a régi és az új hadigondozott családtagokra. A pénzellátáson felül a kormány minden lehetőt megtesz, hogy a hadigondozottakat a polgári életben megfelelően elhelyezze. Azok a hadirokkantak és hadigondozottak, akik már leddig is pénzellátásban részesültek, az emelt díjakat hivatalból kapják meg, tehát nem kell külön kérniök. A vak hadirokkantaiknak a pótdíj folyósítását a területileg illetékes főszolgabírónál, városokban a polgármesternél kell kérni. A mostani háború hadiözvegyei, továbbá azok az özvegyek, akik eddig hadigondozási pénzellátásban még nem részesültek, vagy kérelmüket eddig nem terjesztették elő, tekintett nélkül arra, hogy kaptak-e hadisegélyt, hadigondozási igényeik megállapítására jelentkezzenek ugyanezeknél a hatóságoknál, jdentkez- zjenek azok is, akiknek eltartójuk a mostani háborúban eltűnt, vagy hadifogságba, került. (A honvéd haditudósító század közlése) Arcvonalunk egyik legnehezebben védhető szakaszán, az úgynevezett „csizma“ környékén állottunk akkor. A szeszélyesen kanyargó Don- meder, ezen a részen kisebb, emberi lábfejalaku félszigetet zár körül. A „csizma“ különben híres, sőt hírhedt hely. Liker Pál tartalékos hadnagy százada feküdt pontosan vele szemben. Liker hadnagy fiai, a jászkun század, augusztus 16-án hajnalban, egyedül két teljes létszámú bolsi zászlóaljat megsemmisítettek. Ezóta a „csizmánál“ csak augusztus 30-án volt ismét valami „komolyabb“ próbálkozása a felfrissített erejű bolsiknak, de a Liker-század, a nagyszabásúnak ígérkező támadást egy óra alatt szétrobbantotta. A visszatakarodó ellenség 300 halottját hagyta itt maga után. Amikor már csak öt percenként szórta végig néhány túlról küldött akna a század védőkörletét, voltam Liker Pál hadnagy vendége, a századparancsnoki fedezékben. Itt került kezembe Csák László tartalékos hadnagy, századparancsnok helyettes naplója. Ekkor beszéltem Csák hadnaggyal is, aki Liker századparancsnok betegsége következtében személyesen vezette a jászfiuk nevezetes augusztus 16 i ütközetét. Csák hadnagy naplója oly szép, eleven, él- ményszerü leírásban beszéli el ezt a csatát, hogy kimásoltam. íme egy részlete: Dombtetőn fekszünk, a hűvös orosz éjtsza- kában... Idegen furcsa vidék és világ ez itt köröttünk. Nappal is, éjjel is. A nagy orosz síkság, errefelé csupa domb, csupa szakadék. Bozótos, fás, meredek horhosok, hatalmas rozstáblák váltakoznak beláthatatlan gazzal benőtt területekkel. A folyó túlsó partján szovjeterők tömörülnek. Napo* óta tart a gyülekező. Valami készül I.. Sokszor hatalmas tivornyák hallatszanak át hozzánk. Előjelei a szovjet kétségbeesett kísérleteinek, amelyekkel a folyón való áttörést szándékszik minden áron végrehajtani. Ma, mintha még vadabb orditozás jönne át a tulparti erdőből. Ma jobban, tisztábban, hallatszik hölgyeik visongatása, ezek a „szórakoztatóik“ támadások előtt. Ma estély van odaát. Hajnalra vendégeket kapunk... Előttünk a Don partja erdővel szegett. A magyar síkság fiainak messzenéző szemét is próbára teszi az állandó figyelés. Figyelni, nem oson-e járőr? Az éj leple alatt nem siklanak e csónakok a vizen, egy-két mindenre elszánt kommunistával s néhány megit* tasult orosz paraszttal ? 10 óra van. Erős tüzérségi tűz zudul ránk. Nagyon megélénkül a túlsó part. Amikor elhallgat az ütegek torka, vad erővel csap felénk a duhaj kiáltozás. Éles asszonyi sikolyok... A politrukok, úgy látszik, literszámra öntik a bátorságot katonáikba, asszonyi segédlettel. Izgalmas percek... A percek nehezen telnek. Előremászom az egyik géppuskafészekbe. Az éj szuroksötét, innét sem látok többet. Az akna és tüzérségi tűz erősödik. Záporként zuhog ránk a szilánkeső. A jászok füle megszokta már a robbanások hangjait, idegeik megszokták a szilánkper- metet. Egyik sem hederit rá. Biztos vagyok benne, hogy a század, egy emberként, zavartalan a túlsó partra figyel... Éjfél van. Rakétáink ki nem hunyó fényénél, árnyékok suhanását lehet megfigyelni az innenső, erdős területen: — a „csizmában“. Ezek már átjöttek. De szüntelen folyik a szivárgás | Élénkül a puskatüz. Embereim lövik az imbolygó árnyakat, sejtelmes alakokat. Az orosz még nem támad. Már sokan vannak ideát; nyüzsög tőlük a „csizma“, mégis puska-, golyószóró-, vagy géppuskatüz nem jön felénk. Mind erősebb hangok hallatszanak a csapkodó ágyutüzben. Minden jász zubbonya alatt hevesebben dobog a szív. Izgatottan várják: — mit hoz a pirkadás? Alig tudom tartani őket. Támadni akarnak! Minden áron, előre!. .. Az óra kettőt mutat. Jelentést adok zászlóaljparancsnokomnak. Majd még egy utolsó körtelefon az állásokba. Mindenütt nyugalom. Érzem, menni fog !... Nem adok neki egy fél órát, megindul a szovjet!. .. Fél három. A szürkületet nem a hajnal hozza, hanem a mind gyilkosabbá váló akna és tüzérségi tűz. Aztán lassan, megindul oltalma alatt a „csizmából“ az átkelt bolsik áradata. Az éjt kihasználva, két zászlóalj szivárgott át. Két zászlóalj támad egyedülálló századunkra... Már kelepeinek géppuskáik. Nehézpuskák, golyószórók... Csattog a temérdek aknavető. Mind teljesebb a hajnali hangverseny... A hirtelen világosodásban megdöbbentő a számszerű fölényük. És megdöbbentő a közelségük is. Előretörtek. Helyenként 100 méterre sincsenek tőlünk ! Pontosan felismerhetők az arcok : a barnásszőke oroszok, a csontos ábrázatu baskírok, á fekete hajú türkök, a kirgizek, tatárok, kalmükök... Egész Ázsia ! Aknáink tüze állandóan előrébbhozza őket. Most azonban, hogy a világosság tisztán megmutatja az alakokat, felharsan összpontosított tüzűnk. Ádáz erővel vágódik soraikba. Mintha villám sújtaná a terepet, végigpörköl a íüz- csapás... A bolsitömegek nagy jajveszékelés, orditozás közben megtorpannak. Majd gyorsan kezdenek visszahúzódni, eltolódva a szárnyak felé, hogy bekerítsenek bennünket. Ezzel megindul a véres csatározás. Az újabb és újabb támadásba kergetett szovjet hullámok, mintha valami soha ki nem merülő tartály ontaná őket, özönlenek ránk, kíméletlen megállás nélkül... Tüzgépeink öntik, okádják a tüzet. De tehetetlenek. A folyton megujutó tömegekkel szemben nem elég gyorsak. Főként két szárnyszélünk veszélyeztetett. Helyenkint már kézigránát harcra kerül a sor, percekre vissza is veti a támadókat. Aztán újra ömlik a politrukok géppisztolyaitól hajtott újabb és újabb embeihullám... Pillanatra nem szűnik a pokoli csattogás, fütyülés, si- vitás, robbanás és pillanatra nem szűnik a vérbefetrengő, jajveszékelő oroszok: „Bozse... Bozse... Bozse moj“-a... (Istenem, Istenem !) Pokoli kép, pokoli hangzavar! Foggal, körömmelt szuronnyal... Már-már az a helyzet, hogy balszárnyunkon elveszítünk bizonyos pontokat. Az aknatüz védőim között itt üt legnagyobb rést. A veszteség érződik tűzerőnkön... Gyengülünk! E pillanatban azonban fellobog a magyar erő. Ezen a pillanaton dől el a csata. Görög Lajos őrmester, hirtelen maga köré vesz három jászt s minden parancs nélkül a tőlük bairalevő két aknavetőnket teljesen körülvevő orosz tömegbe veti magát. A legválságosabb másodperc ez! Látom a bolsik egy géppuskájukat igyekeznek a domb- hajlatra felhozni. De Görög őrmester „hajrá“-ja egy pillanatra megzavarja őket. Ez elég, hogy Görög őrmester a géppuskát kilőjje... A következő pillanatban pedig, már mind a négyen, csípőbeszoritott golyószóróval, géppisztolyokkal és kézigránáttal szórják szét az aknavetőink körül levő szoros bolsi gyűrűt. Ez már nem is harc, hanem irtás, amit ez a négy vakmerő magyar tüzgépeivel vág.
