Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-07-11 / 154. szám
1942 július 11, 5 'W tály után csak az mehetett az egyetemre, akinek megfelelő volt a minősítése, vagyis jó kommunista volt. Néhány emberrel beszéltem, ezt mind kihangsúlyozták. Az iskolázással a szülőknek nem volt gondjuk, mert a költségeket az állam viselte. Nagyjából azonban ennek az volt az oka, hogy csak arra képezhette magát, amire kijelölték. Állást csak olyant foglalhatott el, amilyent az illetőnek megfelelőnek találtak. Feltűnt, hogy sokan igen jól beszélnek németül. Egy orvosnövendék adta ennek magyarázatát. A szovjet készült Németország lerohanására és a jó német tudással azt akarta elérni, hogy ha majd német területen lesznek a szovjet katonák, a németül tudó ifjúságot propagandára használhassa fel. Szerencséje a németeknek, hogy a puska visszafelé sült el. Most még a hires oroszországi útakról szeretnék pár szót írni. Szeretném, ha itt lenne egy zalai megyegyülés és a bizottsági tagok itt hoznák elő az útviszonyokat. Azt hiszem, egy évig panaszkodnának és nem lehetne a gyűlést berekeszteni. Miután megtettem már jó pár száz kilométert fővonalon is, de szavamra mondom, köves, vagy — Istenem — aszfaltos úton nem mentem többet kétszáz kilométernél. Egy alkalommal a térkép szerint másodrendű műútra kellett letérnem. A térkép szerinti helytől már vagy 5 kilométert tovább mentem, de az útat sehol nem találom. Igen mérgelődtem. Visszamentem a jelzett helyig, de ott bizony csak afféle jánkai útat találtam. Gondoltam, hogy mégis megkérdezem. Tényleg az volt, aminek gondoltam. Ez a másodrendű „műút“ Vezetett a kérdéses faluba. Ha egy félórás eső van itt, megmozdulni nem lehet. Nincs sár, csak olyan ragadós a talaj, hogy még a legerősebb motor is alig tud kikecmeregni belőle. Eső van gyakran, mert az idő még az embereknél is szeszélyesebb. Ebben a pillanatban Afrikához illő forróság van (bizony feketék is vagyunk). Amint pedig egy kis szél van, vagy a nap elbújik, még a köpeny is hideg. Ilyen szelet se láttam, mint itt fúj. Reggel 6 órakor kezdi, mintha vekker ébresztené, olyan pontosan és este 8—9 között hagyja abba, mintha takaródét fújnának neki. Aztán akármelyik égtájból jön, mindig hideg. Hiába, bolond ez az ország. De most már még egyszer bocsánatot kérek a sok — talán hiábavaló — locsogásért. Talán helyenkint képzeletbelinek tűnnek fel soraim. De amit leírtam, annak valóságát — ha a jó Isten haza segít — fényképekkel is igazolni tudom. Sok szívélyes üdvözletét küldök minden zalai ismerősömnek és barátomnak. DR. SZIGETHY SÁNDOR hadnagy. Felhivás Zalaegerszeg megyei város adóhivatala az 500—1942i számú p.ü.m. rendelet alapján felhívja a forgalmiadó alanyakká váló alanti foglalkozásúakat, hogy bejelentési kötelezettségüknek a zalaegerszegi forgalmi adóhivatalnál díjmentesen igényelhető „Bejelentőlap“ kitöltésével a rendelet életbelépésétől, vagyis 1942. július 1-től számított 30 napon belül a forgalmi adóhivatalnál tegyenek eleget. A bejelentés elmulasztása miatt 20.000 pengőig terjedhető pénzbírság kivetésének van helye. Az újabb bejelentésre kötelezettek: Építési vállalkozók, mérnökök, postai szállítók, bírósági végrehajtók, becsüsök, ha az alkalmazotti kereseti adót nem fizetik, állami vagy szövetkezeti közpincék, fényképészek, könyvkölcsönzők, magánórákat adó tanárok, kozmetikai intézetek, sajt gyártók, liptói túró gyártók, kiszerelt (tasakolt) aprómagvak forgalomba hozói, nyersbőr kikészítők, tímárok (se- gédnélkül is), agyagárú készítők (segédnélkül is) húskonzerv előállítók, Gyümölcsíz készítők Üzletszerű halászatot folytatók. Öltözködjünk Tóth Gyula Kész nöikabát és ruhaosztály m Uridivat és szöveteladás UN ÓS IIŐÍ Szabóságából K ogadásom Irta: ANGYAL BÉLA. Két könyökre támaszkodva feküd'em a bala- tongyöröki partfürdőben, amikor egy sovány ötvenes úr mellém telepedett. — Uram — mondta szinte túlvilági hangon — mentse meg az életemet 1 — Hol vannak az ön gyilkosai ? — Ha erről volna szó, azokkal magam is elbánnék. Mindjárt sejtettem, hogy alattomosabb ügyről van szó és teljes részvéttel adóztam szenvedő társamnak. — Ki az illető? — kérdeztem suttogva. — Most nincs itt, de félóra múlva láthatja. — Szép ? — Gyönyörű! — Mindent érlek. — Köszönöm — reszketett barátom hangja. Aztán elmondta, hogy felesége kacér hölgy, aki viszont nem tűri, hogy féltékeny legyen rá és azt ígérte, hogy ha még egyszer valakivel meggyanúsítja, örökre búcsút mond a szerelemnek és zárdába vonul. Erre barátunk becsületszóra ígérte, hegy többet senkire nem lesz féltékeny. Ezt akarja most bebizonyítani. — Mielőtt még tervét elmondaná, kedves Ökör úr — szóltam hozzá nyájasan — legyen szives elárulni, hogy miért engem választott ki erre, a hízelgőnek épen nem mondható, szerepre ? — Ön nagyon tetszik a feleségemnek. — Én ? Hiszen nem is láttam még önagy- ságát. — Épen ez az! Ön rá sem nézett eddig, de tegnap úgy nyilatkozott, hogyha Önnel gyanúsítanám, azt legalább megértené, mert egyedül Ön az, aki itt tetszik neki. — Egyedül én ? — Kizárólag ! — Rendben van. Mit kíván tehát a mentő- állomástól ? — Önnek észre kell vennie feleségemet és ezt meg kell mutatnia, de úgy, hogy én is tudomást szerezhessek erről. — És azután ? — Bízom önben, uram. Ugy-e bízhatom ? Tökéletesen! — Még valamit el kell árulni önnek, mert őszintén szólva féltem önt. — Engem ? Mitől ? — Tőle! Nőm ugyanis eddig mindenkit meghódított. Van egy kék pongyolája és abban a legszebb. Engem is mindig azzal változtat át Olhellóból... — Nem fog rám hatni ez sem. — De ez még semmi! Ha látja hogy ez sem hatott, hátra veti a fejét és lehunyja félig a szemét és ezt mondja: „No, most mondjon még valami okosat. — Ettől tartózkodni fogok. — Örök hálám az öné. Emberem eltűnt és én tovább folytattam pihenésemet, de most hanyatt fordulva. Negyed óra múlva meghallottam emberem hangját és amikor felütöttem fejemet, ott láttam közeiemben a szőke csodával. Egészen mellém telepedtek le. Mi sem volt természetesebb, mint hogy alaposan megnéztem a hölgyet. Első szempillantásra megállapítottam, hogy kár lenne, ha beváltaná haragban fogant szándékát. Második szempillantására meggyőződtem, hogy Ígérete nem is lehetett egészen komoly. Harmadik szempillantásomra már meg voltam arról győződve, hogy esze ágában sincs kolostorba vonulni. Amig ezek a szempillantások szép lassan elteltek, egészen összemelegedtünk, illetve csak melegedhettünk volna, mert véletlenül ránézvén a férjre, ezt olvastam ki tekintetéből : „Vigyázat!“ — Igen, igen! — feleltem neki vissza hasonló módon és abbahagytam a további tanulmányokat. Az ebédnél odatelepedtek asztalomhoz. Az ember mohó étvággyal evett, a nő kissé dur- cás volt. Ám a férj egyszercsak megszólalt: — Bocsánat. Szabad a sótartót kérnem? Majd fölállt és bemutatkozott. Megtörtént az ismeretség. A férj tovább evett, míg én a hölggyel beszélgettem. Úgy látszik, a nő észrevette férjének jó étvágyát, mert megjegyezte: — Tibikém ! Örülök, hogy ilyen jó étvágyad van. — Hja! Ha az embernek nyugodtak az idegei. van étvágya. És most nyugodt vagy, angyalom ? — Mint a Balaton. A Balaton tényleg nyugodt volt, ámbár egy- egy kis hullámfodor volt rajta imitt-amotl. Amire Tibiké teleette magát, mi ketten már egészen jól belejöttünk a társalgásba. Mondhatom, kedvesen társalgó hölgy volt Giziké és ha fogadásom nem tiltotta volna, azt hiszem, barátom idegei is más hangokat adtak volna. De igy minden rendben volt. Barátságosan váltunk el. Este ismét együtt voltunk, majd másnap ismét. A férj étvágya hatalmas volt, Giziké pedig mind elragadóbbá vált. Tibiké annyira bízott bennünk, hogy nem egyszer magunkra is hagyott. Az egyik este is, kilenc óra felé ezt mondta: — Kicsit fáradt vagyok, angyalom, én elmegyek, de ti csak maradjatok. Maradtunk. A zene szép lágyan szólt. Szerelmes párok táncoltak. Bent a Balatonban vitorlások suhantak a vizen. Minden hangulat veszélyesebb területekre szeretett volna ragadni, de ! . . . Beszéltem neki utazásaimról, jövő terveimről. Bájosan hallgatta minden szavamat, majd egyszerre azt mondta, hogy fázik és átöltözik, menjünk a hallba. — Áhá! — gondoltam magamban, most jön a kék pongyola. Csakugyan jött. Elragadó volt benne. Már azon a ponton voltam, hogy berontok Ökör úrhoz és megmondom, hogy nem érvényes a fogadás, de azután csak minden maradt a régiben. Úgy tizenegy felé látom, hogy Giziké hátra- dül a székben és félig nyitott szemekkel nézeget rám. No most 1 — Kálmán — mondta szendén —, szóljon már valamit. Ebben a pillanatban megjelent a barátom. Vidám volt, mint egy gyerek. Én hirtelen nem tudtam, mit tegyek. Megöljem-e, vagy megöleljem. Mert hirtelen eszembe jutott a „Két gyöngye volt a falunak“ című régi dal és így, erre az esetre alkalmazva, nem lehetett tudni, mi volt abban jó, hogy ő épen most jött. . — Mondanék egy okosat — enyelgett Ökör úr játszi kedvében. — Halljuk ! — kiáltottam szinte magamon kívül .. . — Légy örökre mellettünk, drága barátunk. — Sajnos, nem lehet .. . — Miért? — kérdezte becsukott szemmel Giziké. — Fogadásom tiltja . . . Ofek J - és minden lakberendezési tárgy nagy választékban HÚfOr Szalay és Dankovitsnál V I Bútorcsarnok: Zalaegerszeg, Batthyány-utca 4.
