Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-08-29 / 194. szám
1942 augusztus 29, MagymÍíilet 3 MEGHATÓ BESZÁMOLÓT IRT két második kereskedelmit végzett iskoláslány Zalából, ahol napközi otthont vezetnek Zalaujváron A mai fiatalság lélektükrét vetíti elénk annak a két fiatal iskoláslánymak a példája, akik szünidejüket feláldozva, napközi otthon vezetésére vállalkoztak. Erdész Kató és edvi Illés Zsuzsa a soproni Irgalmas nővérek kereskedelmi iskolájában a második osztályt végezték el. Az iskolaév megkezdéséig az egymás mellett ülő két diáklány felajánlotta szolgálatait a hazának. Kettőjüket együtt a tavaly visszakerült Zala- újvárra helyezték napközi otthon vezetőnek. Bátor küzdeni akarásuknak, az ismeretlenség félelemérzete leküzdésének legjobb bizonyítéka az a hosszú és közvetlen levél, amelyet a két leány a nyári munkahelyről szeretett osztályfőnökéhez intézett. így szól a levél: — Drága jó Kedvesnővér! Leírhatatlan örömet szerzett nekünk Kedvesnővér levele. Nagyon boldogok voltunk, mert éreztük, hogy otthon gondolnak ránk. Hálásan köszönjük a hazai híreket és jótanácsokat. Mi itt, mint egy elvarázsolt kastélyban élünk, elzárva a világtól és semmiről semmit nem tudunk. Még szürke lepel borította a várost és, kihalt volt még az utca, amikor búcsút intettünk édesanyánknak, testvéreinknek, kedves kis városunknak és felültünk a vonatra, hogy elvigyen minket messze, messze, ismeretlen vidékre aranyos gy ermekek közé. A vonat gyönyörű tájakon repített minket keresztül. Minél közelebb értünk Csáktornyához, annál hangosabban dobogott a szívünk. Amint vonatunk befutott a Csáktornyái állomásra, mi boldogan ugrottunk ki. Csomagjainkat a lépcsőn fokról-fokra emeltük le. Körülnéztünk, vájjon vár-e valaki minket, aki segítségünkre lenne, útbaigazítana. De bizony senki sem várt ránk. Tanácstalanul vágtunk neki az útnak. Bizony messze volt, míg a Városba értünk. Egy cukrászdában leraktuk csomagjainkat és nekivágtunk a városnak. Először is a barátok templomába tértünk be s kértük a jó Istent, hogy segítsen minket nagy Vállalkozásunkban. Majd Kákossy Győző vidéki jegyző urat kerestük fel. Nagyon barátságosan nyújtott kezet, amikor megmondtuk, hogy kik vagyunk és sajnálkozva mondta, hogy tegnap kocsival várt ránk a pályaudvaron a zalaűjvári bíró, de mi nem jöttünk. Nem sok időt töltöttünk itt, mert a Zrínyi-várba mentünk dr. Tóth Antal tisztiorvos úrhoz. Ö is nagyon kedvesen fogadott minket és megigérte, hogy bármiben segítségünkre lesz. Boldogok voltunk, amikor láttuk, hogy az elöljáróság részéről olyan kedvesek hozzánk s izgatottan vártuk, hogy vájjon, hogyan fogadnak fatornyos hazánkban. Este 8 óra is elmúlt már, mikor kocsiba ültünk és elindultunk Zalaújvár felé. Az út gyönyörű volt. Messziről feltűnt a kastély, amelyet a szerbek kitakarodásuk előtt felgyújtottak. Útközben munkából hazatérő fáradt emberekkel találkoztunk, akik még sohasem láttak minket. Talán azt sem ’tudták, kik vagyunk, mégis olyan barátságosan köszöntöttek. És amikor megláttuk az első gyermek- csoportot, akik az egyik utcasarkon verődtek össze játékra, olyan boldogok voltunk. Mind olyan helyesen köszöntöttek és pici kezükkel olyan kedvesen integettek utánunk. — Éis mi türelmetlenül vártuk, vajjön melyik ház előtt fog a kocsi megállni, hol fogunk lakni. Mesz- sziről feltűnt egy gyönyörű egyemeletes ház. Lélekzetvisszafojtva vártuk, vájjon megáll-e itt a kocsi. De, sajnos, nem. Egyszercsak megálltunk. Kiugrottunk a kocsiból. Novak Ferenc, a bíró lakott itt. Már a kapuból megláttuk a kedves, barátságos, mo- solygós bírónét. Nem tudott jól magyarul, mégis elbeszélgettünk vele, míg a bírói hazajött a mezőről. — Bíró uram nagyon ’kedves ember. Magyarul is jól tud. Elbeszélgettünk volna vele akár reggelig is. De ekkor már kilencet mutatott az óra. Elbúcsúztunk a bírómétól és elvezetett a bíró minket új otthonunkba. Istenem, hogy szorongott a lelkünk, vájjon hol fogjuk lehajtani fejünket, hogy a nap> fáradalmait kipihenjük. Hangosain dobbant a szívünk, amikor a szép emeletes házba mentünk be. Mindjárt két aranyos kis gyermek futott elénk, majd jöttek a háziak. Nagyon helyes, kedves, barátságos népek. A jó Isten hozott minket ide. Hamarosan felcipelkedtünk helyes szobánkba, ahol már frissen megvetett fehér ágy várt ránk. Végre otthon — gondoltuk magunkban. Előszedtük bőröndünkből ruháinkat $ mivel itt villany nincs, meg fáradtak is voltunk, megköszöntük a jó Istennek, hogy ilyen szép helyre, ilyen jó emberek közé hozott minket, aztán fáradtan hajtottuk le fejünket. Másnap délután Isten szent nevében megtartottuk a behatást. Reggel pedig fölemelt fővel és Istenbe vetett hittel kezdtünk neki a nehéz munkának. Hamarosan egész virágkoszorú vett körül minket. Volt köztük szőke, síró és nevető. Az első napokban bizony nehéz volt. Elszakadtunk a meleg szülői hajléktól és ismeretlen idegenek közé jöttünk, akik még a nyelvünket sem értették teljesen. De azért beszéltünk velük egész nap és ha szavakkal nem tudtuk magunkat megértetni, hát kénytelenek voltunk kézzel- lábbal. Az idő nagyon gyorsan repül. Most itt vagyunk 136 maszatos, de mindig vidám és mosolygó gyermek közt. Reggel 8-tól 12-ig és délután 2-től 6-ig vagyunk az otthonban. Naponta 25 liter tejet és 10 kilói kenyeret osztunk szét a kicsikék között. Most 50 kilogram zöldkereszteis cukrot is kaptunk. A jó Isten áldása velünk van. Kicsikéink tudnak már magyarul imádkozni, köszönteni, tudják már a magyar Hiszekegyet, magyar játékokat s a Szebb jövőt köszöntést már a legkisebb is tudja. Fáradozásunknak már a jutalmát is megkaptuk, mert a múltkor nagyon megdicsértek minket. Mindig szívesen fogunk visszagondolni az itt eltöltött napokra és bármikor visszajönnénk Zalába e kedves gyermekek közé. Mi jól érezzük magunkat. De egy nap se múlik el, hogy ne gondolnánk haza s az értünk küzdő, derék magyar katonáinkra. Kérjük a Kedvesnővért, szíveskedjék néha ránk gondolni és imádkozni értünk, akik eljöttünk idegenbe azért, hogy a haza oltárára kis csokor virágot tehessünk. Kezeit csókolja hálás szeretettel Kató és Zsuzsa. Ahogy a humorista látja: \ Szabad-e pénzt adni a férj kezébe? (Bizalmas jellegű közlemény, csak hölgyeknek!) Idestova egy esztendős a házasodási kölcsön és hogy nem lett belőle országos botrány, az ismét csak Önöknek köszönhető, Hölgyeim, Mert én — őszintén szólva — azt hittem. Amikor a rendelet megjelent, fölrémlettek előttem egy országos nőlázadás rőt lángjai. Hogy mi váltotta ki belőlem ezt a komor látomást? A házasodási kölcsönről szóló rendelet egyik szakasza. A rendelet szövegének végeidé húzódik meg ez a szakasz, mint valami szerény kis ibolya. Ám, ha figyelmesen elolvassuk és belemélyedünk némileg, elképesztő a miaga nemében. Arról intézkedik ugyanis, hogy a házasodási kölcsönt a férj kezeihez kell kifizetni ... Hölgyeim, én nem akarok most rámutatni arra, hogy ez az intézkedés mily mélyen sérti a női méltóságot, mennyire látszik belőle, hogy nyegle férfimunka és mint ilyen, mily egyoldalú, önök azonban, akik amúgy is éppen eleget nyelnek azoktól a kutya férfiaktól, egyetértenek velem, amikor a józan észhez fellebbezek: szabad-e pénzt adni egyáltalán a férj kezébe? Hölgyeim, Önök jól tudják, hogy minden férfi ingatag jellem. Már akkor, amikor el kezd habozni a nyomorult, vajh nősüljön-e? Hátha még hozzá férj az illető! A férjben két lélek lakozik. A házias és a nagyvilági. Mikor házias a férj? Ha nincs egy vasa sem. Ilyenkor este ,hivatal után kisebb-nagyobb kerülőket tesz, afféle egészségügyi sétát, de tízperces, negyedórás kujtorgás után mégis csak hazaveri az éhség. És belépvén, ekként szusz- szánt : — Ejh, be jió hűvös idehaza... Aztán papucsot húz és tesz-vesz a ház körül. Néha még hasznát is látni a jámbornak. Ezzel szemben, ha pénze van? Höhőjj, az egészen más! A férj, ha pénz van a zsebében, káros szenvedélyeknek esik rabul és dölyfös úrhatnámság vesz rajta erőt. Ha nincs nála pénz, hazáig bírja a kánikulát, ha pénze van, nem bírja. Be kell menni hütőzködni valahova, ahol hűsítő dolgok igényelhetők, csapszékbe, kávéházba, vagy más efajta bünbarlangba. Általában, Hölgyeim, a férj, ha pénze van, megy mindenhová, csak haza nem. Ezek és ehhez hasonló meggondolások támasztották bennem azt a balsejtelmet, hogy a rendeletnek sérelmes pontjából újabb léliek- hasadás támad a férfi—nő arcvonalon. És hogy a végzetes szerencsétlenség mégsem következett be, az tisztára az Önök bölcs mérsékletének, de még inkább tiszta jövőbelátásának köszönhető. Igen, Hölgyeim, Önöknek már megint igazuk volt. Önök magukban csak legyintettek a rendelet hivatkozott szakasza láttán, önök azt mondták, csak hadd fizesse az állam a kölcsönt az újdonsült férjnek, csak hadd játsz- sza ki magát, mint tavasszal a gyenge bárány, egy a fontos: nősüljön meg! Mert Önök már akkor tudták, hogy az a pénzfelvétel, az lesz az ő utolsó intézkedése a pénzügyek terén... Dicséret illeti Önöket a helyzetnek ezért a józan megítéléséért s még nagyobb dicséret illeti azt a néhány új asszonyt, aki továbbra is szívén viselte a bölcs mérsékletet és nem vitte túlzásba a dolgot. Aki gondolt arra, hogy a férj akkor is érezze férfiúi méltóságát, amikor már letette a hűségesküt. És aki ezért — különös tekintettel a katonás időkre — férjének azóta is kiutal napi 20 fillér zsoldot, (KISS JÓZSEF.) Öltözködjünk TAfh Gyula Kész nőlkabát és ruhaosztály m wmw mm Uridivat és szöveteladás mg’! és Ff ŐS Szabóságából
