Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)

1942-05-09 / 104. szám

1942 május 9. 7-­....­HÍ REK — A Veszprémi püspök Sümegen. Dr. Cza- pik Gyula veszprémi megyésíöpásztor Sümegre érkezett és a püspöki palotában szállt meg. Innen kiindulva végzi az elkövetkező napokra kitűzött környékbeli bérmálásait. — Bírói kinevezés. A kormányzó úr dr. Rhédey Antal veszprémi ügyvédet a zalaeger­szegi kir. törvényszékhez tanácselnökké ne­vezte ki. — Az igazságügyminiszter dr. Szűcs Béla zalaszentgróti kir. járásbírót saját kérel­mére a szatmárnémeti járásbírósághoz he­lyezte át. — Csütörtökre halasztották a zalaegerszegi ferences plébánia pápa-ünnfepélyét. Zalaeger­szeg város holnap tartja fogadalmi ünnepét, amely délelőtt a Szent Flórián-szoborhoz való körmenettel kapcsolatos. Emiatt a Jézus Szíve ferences plébánia holnapra tervezett pápa- ünnepélyét áldozócsütörtökre halasztották. E napon Te Deum-os szentmise lesz, majd a templomkertben ünnepély. Megnyitó beszédet mond Deák Károly földbirtokos, az egyházköz­ség elnöke, Móra János gimnáziumi tanár sa­ját alkalmi versét szavalja, dr. Pornai Gyula ^gimnáziumi tanár, az egyházközség hitbuzgal- mi szakosztályának elnöke ünnepi, dr. Farkas Béla főorvos pedig befejező beszédet mond. Az ünnepség a pápai himnusszal záródik. — Kiűev|ezés a pénzügyinél. A pénzügy mi­niszter Raposa Lajos volt jugoszláv alkalma­zottat a X. fizetési osztály 3. fokozatába ideig­lenes minőségű pénzügyi fogalmazóvá az alsó- lendvai, Ferencsina Rezsőt a Csáktornyái m. kir. adóhivatalhoz a X. fizetési osztály 2. fo­kozatába, Dukics Pétert az alsólendvai m. kir. ^adóhivatalhoz a X. fizetési osztály 3. fokoza­tába ideiglenes minőiségű pénzügyi irodatisz­tekké, Habacht Jánost a Csáktornyái m. kir. adóhivatalhoz a 3. fizetési fokozatba ideigle­nes pénzügyi kezelővé nevezte ki. — Áthelyezés a vármegyén. Az alispán dr. Csík Béla tb. szolgabíró, közigazgatási gya­kornokot a novai főszolgabíróságtól az alis- páni hivatalba rendelte be. — Tanügyi hír. A vallás- és közoktatásügyi miniszter özv. Villányi Ambrusné szül. Rédl Katalin tapolcai állami polgári leányiskolái megbízott igazgatót igazgatói megbízatásában megerősítette. * Santung, imprimé és egyéb nyári női ruhaanyagok nagy választékban. Tóth divat­ház. — Csáktornya közönsége honvétíéinkért. Csáktornya közönsége megható bizonyságát adta honvédeink iránt való szeretetének. A szeretetcsomagokra már korábban közel 5500 pengő gyűlt össze, most pedig két rádiókészü­léket, dohányneműt és közszükségleti cikke­ket nyújtottak át az elvonuló katonaságnak. A polgári iskola tanulóinak gyűjtése 3250 da­rab cigarettát és 120 pengőt eredményezett. Megható jelenetek voltak a búcsúzásnál. Ko- rentsv Endre főjegyző a rádiókat azzal a kí­vánsággal adta át, hogy legyenek azok össze­kötő kapcsok az orosz mezőkön harcoló zalai honvédeink és Csáktornya között. A Mansz két hímzett selyemzászilóval díszítette fel a kürtöket, a polgári iskolások pedig szeretet- csomagokkal kedveskedtek. A hölgyek és a tanulóifjúság minden honvédet gazdagon fel­díszítettek nemzeti szalagokkal és virágokkal. * 5 szép új minta érkezett színpompás fényes szatin pongyolára a Schütz Áruházba. — Községi irnoki állás szervezése Sümje- gjen. Sümeg képviselőtestülete legutóbbi köz­gyűlésén elhatározta, hogy az adóügyi teendők ellátásával kapcsolatban egy községi irnoki állást szervez. Sümeg község 5687 lakossal és a lakosság 10.603 katasztrális hold területtel rendelkezik, viszont az adóügyben foglalkoz­tatott, rendszeresített állást betöltő tisztviselők száma csak három. Emiatt az adó kimunkálá­sokat kellő időben és a megkívánt alaposság­gal elvégezni nem lehet, holott a kincstárnak és a községnek elsőrendű érdeke fűződik ah­hoz, hogy bevételei fokozódjanak. * Blúz a nagy divat. Piké és színes sely­mek fehér é s halvány pasztell színekben nagy választékban a Schütz Arúházban. MagwÍrfxf.T — Május 14-én lesz a sümegi ferencesek tárgysorsjátékának húzása. Siessen tehát mi­nél előbb megvásárolni sorsjegyét! Kitűnő mosható olasz kartonok szolid mintákban a Schütz Áruházban. — A tűzoltók érdeme Csáktornya megmen­tésében. A Csáktornyái önkéntes tűzoltóságnak közgyűlésén Sáfrán László parancsnok boldog önérzettel jelentette ki, hogy az ottani tűzoltó­ság a jugoszláv egyenruhában is öntudatos magyar szívet hordozott. Muraköz fővárosában az elmúlt 23 év alatt a tűzoltóság volt a ma­gyarságnak egyetlen, katonailag szakszerűen kiképzett támaszpontja, amelyre veszély órái­ban a lakosság mindig számíthatott. Ez men­tette meg Csáktornyát a csetnikek garázdálko­dásától a múlt évnek zivataros napjaiban, a tűzoltók életük kockáztatásával éjnek idején szedték fel az aláaknázott hidak pokolgépeit. * Ne unatkozzék, sóhajtozzék esténként otthon! Jöjjön el egy kis időre a Gosztonyi étterembe. — Szombathelyen a Sza'ézi Intézietnlek kö­zépiskolai intemátusa van, ahonnét a fiúk a polgári iskolát, gimnáziumokat és a kereske­delmi iskolát látogatják. Az intézetbe való fel­vétel az iskolai beiratások alkalmával szokott történni, amely Szombathelyen június 26-án lesz. Kérjen tájékoztatót. Cím: Szalézi Intézet, Szombathely. 1—2 * A magas borárak nie aggasszák, mert a sör ára csak fillérekkel emjalkiedett. A Goszto­nyi étteremben, ahol kétfajta Drébier-sört csa­polnák, egy esti szórakozása nem kerül többe, mint két, Vagy három évvel ezelőtt s amellett kitűnő cigányzenét hallgathat. — Elvleszle'tt egy erőisen nagyító szemüveg bőrtokban. Megtaláló 10 pengő jutalomban ré­szesül. Vörösmarty-utca 8. * 50 minta szebbnél-szebb imprimé női ru­hára található a Schütz Áruházban. — Za’aegerszegíen a Movie teniszpályái hol­nap megnyílnak. Égy pálya bére egész idényre 300 pengő. Bérlők és játékosok Szabó Béla vármegyei főlevéltáros, szakosztályi intézőnél érdeklődhetnek. — Házasság. Sípos Irén és Schreiner Jenő május 10-én délután fél 7 órakor tartják eskü­vőjüket a zalaegerszegi plébániatemplomban. (Minden külön értesítés helyett.) — A páros élet szépségének nélkülözhetet- fen útravalőja dr. Pesthy Pál könyve: Élet- művészét a házasságban. Ára 1.80 pengő. Mi uiság a budapesti élei miszer nagyvásártelepen A Magyar Vidéki Sajtótudósító fővárosi je­lentése szerint május 1-étől május 7-éig az élő és vágott baromfi, valamint a tojáspiacon to­vábbra is változatlanul a megállapított legma­gasabb árak voltak érvényben. A zöldség- és főzelékfélék piacán az uborka ára 5 pengővel csökkent kilónként, viszont \ hónaposretek ára csomónként 10 filléres, a szabadföldi fejes­saláta ára darabonként 12 filléres, a zeller ára !35, a spárgáé 40, a sóskáé pedig 50 filléres kilónkénti emelkedést ért el. A gyümölcspiacon a 37 százalékos világos dióbelet tartalmazó héjas dió legmagasabb nagykereskedelmi ára az árkormánybiztosság 131.200—1941 számú rendelete értelmében május 1-étől 2.11—2.23 pengő kilónként. A többi árucikkek közül a külföldi gesztenye ára 10 fillérrel csökkent, viszont a vörösbélű narancs ára 10, a sárga­bél ű narancs ára 30, a közönséges fajtájú alma ara pedig 80 fillérrel emelkedett kilogramon- ként. HIRDETMÉNY Zalaegerszeg megyei város adóhivatala fel­hívja az adófizetők figyelmét, hogy esedékes adótartozásukat május 15-éiig okvetlen fizes­sék be, mert a hátralékban maradt adófizetők ellen a végrehajtási eljárást, sürgősen folya­matba tesszük. Schmidt sk. v. aü. számvevő, adóh. főnök. hivatalos, vagy cégbélyegzőjét Zalaegerszegen rendelje a Cserkészüzletben HIRDETMÉNY. Zalaegerszeg m. város adóhivatala a 66.000, — 1934 P. M. r. alapján a következő felhívást bocsátja ki: Ha valamely bérbeadás útján hasznosított épület, lakás bérjövedelme a házadókivetés alapjául vett bérjövedelemmel szemben idő­közben emelkedett, vagy csökkent, a hit tény­leges birtokosa köteles a bérjövedelem össze­gében beállott változást folyó év május 20-áig a városi adóhivatalnál bérváltozási íven beje­lenteni. Bejelentés tárgyát alkotja minden, rendszerint bérbeadás útján hasznosított és az év április havában üresen nem állott bérlet­tárgy, amelynek május havi bére a novemberi bevallásban bevallott bértől bérengedmény, béremelés, valgy új bérbeadás következménye­ként eltér. A bérváltozási ívek a városi adó­hivatalban beszerezhetők és azokat szabálysze­rűen kiállítva május 20-áig a jogkövetkezmé­nyek terhe alatt ugyancsak a városi adóhivatal­ban kell benyújtani. Aláírás, adóhivatal főnök h. HIRDETMÉNY Zala vármegye alispánjának a 12.411—ni, számú rendelete alapján felhívom a város la­kosságát, hogy mindazok, akik a kórházba való felvételüket kérik, vaígy oda be vannak* utalva, a fölvétel előtt a polgármesteri hiva­talban (Városháza, I. emelet 5. ajtó) vagyoni (szegénységi) bizonyítványt föltétlenül kérje­nek, mert anélkül a kórház föl nem veheti őket. Zalaegerszeg, 1942 április 29. Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetése esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 80 fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hir­desse. Fillérekért gyors eredmény. BÉRBE VENNÉK lucernát, lóhert. Csácsi malom. ELADÓ Fonyódligeten 123 Q öles villa­telek 1.200 pengőért. Cím a kiadóban. Mo2í - Film AZ EDISON-MOZGÖ MŰSORA. Szombat, vasárnap, hétfő: Ne kérdezd, ki voltam. Kedd, szerda: Aki leigázta a tengert — Motoros ördög. Csütörtök, péntek, szombat: Utolsó dal. Vasárnap, hétfő: Magdolna. * j A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. 10-én, vasárnap délután fél 3, fél 5, este 7 és fél 10 órakor: Gülbaba. Énekes, zenés film 12 felvonásban. Főszereplők: Jávor Pál, Sze- leczky Zita. Május 13-án, szerdán este 9 órakor, 14-én, csütörtökön fél 3, fél 5, 7 és fél 10 órakor: D. III. 88. Német repülő filmeposz 12 fel­vonásban. Május 16-án, szombaton este 9 órakor, 17-én, vasárnap 4, 7 és fél 10 órakor: Az ördög nem alszik. Vaszary János vígjátéka. Főszereplők: Tolnay Klári, Csortos Gyula.

Next

/
Thumbnails
Contents