Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)
1942-04-18 / 86. szám
ntM/mm 4 1942 április 18. CSILLAGHULLÁS Gulácsy Irén elbeszélése 1385 öt írtak, három egész esztendő sem telt még Lajos király halála óta, az özvegy bosnya Erzsébet még három éve sem gyámkodott kiskorú gyermeke és az ország fölött, mikor annak határai már megteltek panaszokkal és zokogó átokkal. — Törvényt! Törvényt! — hangzott fel itt is, ott is. — Endre apánk aranybullája 1 — Csengett a megrugdalt nép. De szava nem hatolt el, ahova kellett. A szépasszony Vísegrádon, a kiskorú király pedig Szekszárdon üdült, erdők sűrűjében. A nagy országfájások közepetl igen jól mulattak, egy sor olyan baljó intézkedés után, mely most meg éppen azokat az előkelő rendű urakat sértette és rövidítette, akik az ő minden gyarlóságuk ellenére eddig legalább kitartottak a trón körül és akik a forrongó világban még segíthettek volna. Az elkövetett hibákból Garay Miklós nádorra is esett valami rész. A fényes tehetségű és igaz nagy magyar, a maga hatalmas, erős férfiasságában, a gyenge asszonnyal szemben nem tudott elég erős lenni. Kelleténél lazábban fogta a gyeplőt. De ő, a bajban legalább Budán maradt és égő hazafiui jószándékkal igyekezett minden áron menteni, ami menthető. Készen minden rossz eshetőségre, legelőször is persze a királyi és saját bandériumok felültetésére adott parancsot, továbbiakban pedig a békés egyezkedés megkísérlésénél folytatta. Nem várta be, hogy az aggember primás- kancellár alázkodjék le hozzá, hanem amíg a lázadás nyíltan kiüt, ő maga sietett udvarlására. Kaplay Dömötör felfogta a hozott áldozatot. Mindkét kezét nyújtva ment elé. Főhelyre kínálta, bortöltő inasával rögtön a legjava borából adatott és ilyen megbecsülő vendéglátás közben terjesztette elő a sérelmezett dolgokat. És Miklós nagy önmérséklettel hallgatta végig. Csak mikor a prímás elkészült, pillantott fel. — Hát mind a bajokat megláttuk s megszívleltük — szólt. — De most a tanácsolásait is el ne vonja tőlünk eminenciád, melyek nélkül csak úgy lotyogva fütyöghetnénk! Tudnom kelletik, hogy ki hogy, mint s miben lenne hát benne kontentus, velem és őfelsé- geikkkel, hogy ezeket lehetőleg elkövetnők. — Nézd fiacskám — kezdte rövid gondolkodás után a bíboros. Kaplay Jánost asszonyunk nemdenem egykorban rosszkedvében mostohán fogt a És a többiféle.. . Megszorította Miklós kezét s kérielően a szeme közé nézett. — Nem könnyű. Ne hidd, nekem sem köny- nyű. S éppen, mert közelről atyafim ... De ennek az elbúsult Jánosnak Te mindenképen elégtételére légy 1 Helyet kell kapnia kormányrúd mellett, még eldöntendő, hogy hol s hogyan. Hajiassz ? A nádor bólintott. — Igen. Mehetünk tovább. — Hát továbbad . . . Továbbad, itt lenne Zámbó Miklós. — A rajtakapott harácsoló. Adósleveleknek levélölője, megsemmisítője, igen, — felelt ugyanolyan nyugodtan Miklós, mint ahogy az öreg úr őhozzá beszélt. — Nos, avval mi történjék ? — Az, — nézett a távolba Dömötör — hogy hamiskodásait, kikért őkegyelme Odaát számadás nélkül nem marad, neki idelent az ország érdekében mostan elfeledjük, valahány időt is engedvén a jóvátételekre ... Hasznos ember amúgy, hatalmas zászlós ember, jószóval tudó, látott-hallott ember, nagy báró, nagy párt, elterjedt rokonság és . . . hát fiacskám nézd . . . botlik négylábán a ló is. Megbékítsd I — Visszaültessem a tisztakezű Bebek György stallumával szembe, a király kincstartóságba? — Nehogy egész nemzetségeikkel együtt, másmint kerüljenek majd egymással szemközt 1 Értessz . . . Azt, igen, azt gondolnám S ami tempestive csak tenni bírod. Az Ítélet dolgát Istenre halászijuk. A Nádor arcán egy kis kesernyés gúny villant keresztül. — Hamarabb nem tudom, mint rögtön — mondta. — No, már meg is esék I . . . No, ha éppen ez fáj. . . És ilyesek ... Ez igaz magyar és átal hazafi, nálunk törvénytisztelőbb uraiméknak .. . őkegyelmeíknek !. . . Köszönettel hallanám a többit. — A személyi részben ifjú Lacfi István királyi lovászmesteren a sor — szürenkedett Dömötör szelíd mosolya. — Te magad is ezt a családot, lelkem Miklóson, rég nem kezdetted kedvelni. Távol legyen a sértés! De hát mostantól fogva kedvesem, a te szivedet feloldozd irántuk! — Nagy szavak ők itt e haza földjén . . . voltak is. Ezért tedd vissza Istvánt az ő gyászolt lovászmesterkedésébe s hiszem, ez a tetted sem marad gyimei- csek hijján. Mond : bírod ? A nádor szeme néhány percig régi tüzek parázslásával hunyorgott maga elé. Aztán csak kihamvadt tekintetéből a zsarátnok, szijjas álla enyhült, széleshomlokú feje lassan lejjebb hor- gadt: beleegyezést intett. — Történjék. Ezt is . . . Pacifikálom e Lacfiakat is, eredeti légyen akármilyen nem épen privátus okokból köztünk a megharag- vás ... Mert eminenciád tanácsolja így és ország nevével . . . melyek nekem két igen fő dolgok, hogy szó szerint meglegyenek. Több ily kemény diót úgy sem kell feltörnünk, reméljük. — De korán! — sóhajtott a prímás s az aggodalomnak kurta csillanása siklott át a szeme tükrén. — Horváthy! — emelte homloka bőrét. — Horváthy János ark-ellenségedet sem feledhetjük, jóbarátom ! Bár tisztán megmondom, és erről itt, előtted nyilt tudománt tészek : én e Horváthynak uszító forgolódásait, természet szerint magam sem kedvelem, de ne maradjak hátra a kelmed példája mögött a béke megalkotásában 1 Ezért is nagyságodat azon kérjük, hogy Horváthy Jánost is megnyugtasd. Macsói bán volt egykorban ez az ur... Nos, most megint!... Győzöd-e még szívvel, Nádor öcsém, kedvesünk ? Tudom, tudom — enyhítette a beállt csendet — Roppant nehéz legyen ez 1 De erődhöz szabtam. Aki már ennyit a hálára vött, a többi alól sem búvik ki. — Soha! — kapta fel a fejét a nádor és sötét arcán elsimultak a haragos redők. — Bár adja Isten, hogy ez az utolsó, magunk megtagadásával a haza sorsa emelkedjék s a tanácsban összeülhetvén, minden rendbejöjjön. Gondolom, végeztünk? Akik rangjukban megboly- gattattanak, székükbe nagyjából evvel most visszakerültek ... én pedig igaz böcsülettel viseltetvén mondom, cardinálságod képében Egyháznak, országnak, hogy kész vagyok az összes kedvetlenségeket örökre feledni s imez szóban forgott uraimékkal együtt munkálnom. Még ma tanácsba vonom őnagyságaikat. — Te ? — kérdezte erre tartós, különös csend után, vontatottan Dömötör, s tekintete tétován siklott el feljebb, tűnődve, valahova a levegőben. — Te? — kérdezte halkan ismét. — S hát ki ? — emelte fejét figyelőleg Miklós. Mert nem erre számított. Valamit . . . mintha neszeit volna abban a hangban ! Hangban, igen, a prímás különös csendjében, vontait kérdésében, réveteg arcában és most már egyszerre: mindenben. Dömötör csakugyan felé is fordult, szemközt, mint a férfi. — Utolsónak vélted lenni az áldozatot . . . — Mi tagadás. — Hát hamis illusioba estél. Folytathatom ? — Gyávák uram nem vagyunk, hogy a kezdett útról visszaforduljunk, ha egyszer cardinál- ságodnak még mindig közlendői vannak. Eminenciád saját szavai 1 . . . — dűlt hátra a nádor a székben, mert érezte ebből a bevezetésből, hogy itt valanv készül .. . Valami, amit nem árt jól megtámaszkodva bevárni. És helyesen hitte. A primás-kancellár kezére tette a kezét, majd szelíd, alig hallható, rendkívül érzékeny, de be a szivéig nyilaló hangon így szólt: — Uram! Nádor uram! Szerelmes felünk! Az nagyságod méltóságos személye ... kedvetlenségben van a legtöbb hazafiak előtt. Mit sem szabad szépítenem ... Ez meg ami Istentől lett bátorságunk ... Ország fölött hatalmaskodó, jogait erőlelenitő, amolyan balkezes királyfélét gyanít benned a főrendü nemzet... És hiszen Te jól ismered a fajod, hogy ők az ilyet nem szeretik s nem kívánják. Hát ha egész nyugalmat a respublicának, akkor... Egy perc hosszáig úgy érezte Miklós e szavak alatt, hogy most valami pontosan még megnevezhetetlen, de halálos dolog történik vele. Örvény tárul elé. Valami elsuhant a füle mellett. Enyészetes szélfuvás, vagy a meredélyről szakadékba zuhanók végzet fuvallata. Egy újabb érintés, azonban az aggastyán hűvös kezétől és már megint rendben volt: férfi és kemény. — Értem — mondta szárazon, rekedten. — Hogy a nádori székből kiszáljak. Ez ? — No ez! — élénkült meg a bíboros. — Hát ez, ez, atyámfia, mostan eltaláltad! — erő- sitgette végtelen megkönnyebbüléssel. — S nemdenem megértesz, ingyen sem gondolván, hogy én ezeket ország hasznán kívül. .. De tovább igazán nem engedhette folytathatni Miklós. Büszkeségének medre csordult. Kiegyenesítette hatalmas termetét, álmatlan szemeinek kék árnyékai közül mélyen viszonozta Dömötör pillantását és szilárd hangon igy szólt: ___ — Atyaságod leplet vont el a tekintetünk elől és én az eminenciátok őszinte atyaiságát igen köszönöm. Nem uram ! Egy minutumig sem maradjon Uram bizonytalanságban 1 lm csakugyan nem a mi dolgunk többé a haza MÁVAUT MÁVAUT Zalaegerszeg autóbusz menetrendje Érvényes 1941. október 26-tól. Zalaegerszeg—Bak—Keszthely. Menetdij — — —• — 14 20 1600 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 910 15-50--•--1 — — —•— 14-45 16-25 é. Bak Hangya szövetkezet i. 8-46 15 25---*--_ — 8-20 14-46 —■— i. Bak Hangya szövetkezet é. 845 15 24---•--180 — 9 05 15-20-•-é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. 825 1500---■--4-50 6 45 1020 —•— — - é. Hévizszentandrás i. —*— 13 48 1718 4-50 7 05 10-40 16 35 é. Keszthely pályaudvar i. 710 13 15 16.50 Bak —Nova Menetdij —•— 8.35 15 20 i. Bak pályaudvar é. 710 1310 1-— 8-50 15-30 i. Bak Hangya szövetkezet é. 7 05 13-05 2 70 9-30 16-10 é. Nova i. 6-25 12 25 Menetdij Zalaegerszeg—Bak—Lispe—Szentadorján —•— _•— 16 00 i. Zalaegerszeg Széchényi-tér é. —•— 15-50 1-— 14-20 16-26 é. Bak Hangya szövetkezet i. 715 15-21 1-70 14 38 16-38 é. Söjtör Búza-vendéglő i. 6-58 1502 4 50 —•— 17-55 é. Szentadorján i. 5 45 —•—
