Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)
1942-04-18 / 86. szám
1942 április 18. 5 A legembertelenebb eszközökkel csikarja ki a vallomásokat a szovjet igazságszolgáltatás elöljáróival tanácskozásokat folytatnunk, hanem tisztségünkben még ebben az órában vissza- bocsájtván a nemzetnek, gyülekezések s más effélék tartásának joga mai naptól már az uj nádort illeti... kire nézve cardinálságod eleddig biztosan kész elmét alkotott Nevezze nevén azon valakit, hogy őnagyságával tartozás nélkül szembe legyek, neki hivatalomat és kurrens dolgainkat, az előbbi ígéreteim előbbi véghezvitelével átadhassam s ezentúl csak, mint bármely legkisebb országlakos, szolgálhassam az édes magyar vért. — Öreg Szécsi Miklósra gondoltunk — válaszolt sürgősen Dömötör, most azonban félrejárt a tekintete s közben erősen tuszkolt lefelé valamit, ami mintha a torkára ment volna Tapasztalt eszével teljes egészében felmérte a nádor áldozatát és szive legmélyéből sajnálta a meg'öretett kőszáli sast, aki itt, előtte kezd csodaivelésü pályáján lefele hanyat- lani... s milyen büszkén, nemesen, mily hallatlan úri módon ! Sokkal nagyobb vonzalmat érzett iránta bukásában, mint amikor fent, a hatalom delelőjén ragyogott. — Lelkében megrendültén, a jobbjáért nyúlt. — Kezedet, barátom I De a te kelyhed még mindig ki nem ürült! — ingatta közben megszomorodott fejét. — Az horvát bánságba fiam, ember kelletik ! Erős ... Vedd át ennek a résznek igazgatását, úgy mint csak puszta királyi tanácsos. Mert nem lenne célra vezető : gödröt egy másik árokvájásból betömni, ország egyik pártját a sik felingerelésével lecsillapítanunk. Hiszen neked is van pártod ! És ez igy akkor nem büzölhetne sértést, ha egy uj hivatalt lát elvállalnod... bár én tisztán értem, hogy mennyivel alacsonyabb légyen az átcserélendő uj méltóság ! Noiszen magyarázatot azért lelhetünk, ha éppen keresünk ... A Délvidék állapota elég forró. Most felvetette fehér pilláit. — Hát belemégy ? A szivek igy majd... és csakis igy, lecsöndesednek s megcsittolhatnak. — Ha szem elől is, mentői messzebb tudhatnak ! Igen — bólintott Miklós, mert emberi gyarlóságában és fájdalmában ennyit legalább nem birt visszafojtani. — Hejjaj uram ! Iszon- tató, irtóztató rosszul szolgálhattam én ez hazát 1 — Csak a felséges Házat túl igen ... trónnak szerfölötti kedvezésben, Őszinte férfiszavunk volt, haragra ne vödd. Igyekezve búcsúztak és Garai az ajtó irányába indult. Szemének látóteréből onnan látta, hogy félig a háta mögül a bíboros áldást vet felé. — Temetnek ... Ezt érezte. És ballagott, mint a saját eltakarításának első zászlóvivője. Immáron kész, kész, lejárt... Immáron ösz- szetört, elmúlt! Consummatum est — concla- matum est A rossz otszáglatokért valakinek fizetnie kell. (A m. kir. honvéd haditudósító század közlése.) Az itteni német állomásparancsnokságon néhány hadbíróval ismerkedtem meg, akik rendes napi szolgálatuk mellett igazi német alapossággal tanulmányozzák a helyi »Büntető intézet« módszerét és adatait. — Elképzelhetetlen! — mondogatják napok óta. — Művelt embernek elképzelhetetlen dolgok ezek. Hutchinson angol írónak még a békeévekben megírt könyve elevenedik meg ezekből az adatokból. Lássuk csak őket. A bolsevisták mindig szívesen hivatkoztak törvényszakaszokra, törvénykönyvekre, ha valakit el akartak tenni láb alól. Ismeretesek azok a nagyszabású bűnperek, amelyeket Sztálin tartatott. Köztudomású, hogy a vádlottak kivétel nélkül beismerő vallomást tettek. Ugyancsak köztudomású, hogy a tanúk is mind olyan értelemben vallottak, ahogyan arra a vörös államügyésznek szüksége volt. A terhelő vallomások kiegészítették egymást, tökéletesen egymásba kapcsolódtak, mint egy bonyolult gépezet fogaskerekei. Egyetlen földerítetten pont se maradt ezekben a bolsevista bűnperekben. Ez a körülményes pontosság, ez a tökéletesen kiszámított szőrszálhasogatás önmagában is elég gyanúra szolgáltat okot. Aki csak kicsit is járatos a lélektaniban, taki csak egyetlen európai törvényszéki tárgyalást is végighallgatott, nagyon jól tudja, (hogy egy-egy bűntett földerítése a valóságban tele van összekuszált szálak szövevényével, apróbb-nagyobb ellentmondásokkal és az adatoknak zavaros halmazából kisérli meg a bíró á valóság, a tényállás kiderítését. A túlzott összhang (mindig gyanús, legtöbbször hamis, miért mesterkélt és csak arra a következtetésre készteti az embert, hogy a háttérből ismeretlen erő rendezi a bűnper tárgyalását. Ez a -rendező erő a szovjetben valóban megvolt. Ez volt a hírhedt Cseka, vagy kéisőlbbi nevén a GPU. Ennek ,a szervezetnek nyíltan, vagy titokban elkövetett rémtetteiről és gyilkosságairól már gyakran beszámoltak. Az alábbiakban arra a szerepre akarunk rávilágítani, amelyet a szovjet az igazságszolgáltatásban játszott, a tanúvallomások, beismerő nyilatkozatok, stb. kikényszerítésével. Félelmetesen kidolgozott rendszer volt az, amellyel a GPU a lelkeket itt megfélemlítés 'alatt tartotta s arra keletre még moist is tartja. A hóhérkodás Valóságos magasiskolájának termékei azok az eszközök, amelyekkel a GPU kicsikarta a vallomásokat, ijesztően »modern« kínzókamráiban. Ezekben az áldozatok föltétlenül megpuhulnak 'és a GPU engedelmes eszközei lesznek. Az árulás, a hazúgság, az alávalóság minden fajtáját felhasználták és felhasználják, hojgy egy-egy tanút, vagy vádlottat a törvényszéki tárgyaláson lejátszandó szerepére előkészítsenek. Az itteni »büntetőintézet«, amely ä szovjet birodalomnak talán harmadik legnagyobb s mindenesetre egyik legkorszerűbb ilynemű épülete volt, négyemeletes. A bolsevizmus előtt is állhatott, de ma már nem lehet megállapítani, milyen célokat szolgált addig. Két emelete a föld (alatt van. Hosszú, kietlen folyosókról nyílnak a cellák ajtajai. Természetes világítást sehonnét se kapnak a cellák, mert ablak nincsen rajtuk és szellőztetésük is csak bizonyos kürtőn keresztül lehetséges. Világításukat igen nagy fényerejű, Szinte vakító villanykörte szolgáltatja. Eleinte nem értettük, miért használtak ilyen fényűzés számba menő körtét. Utóbb azonban megállapítottuk, hogy ez a szakadatlanul égő Villanykörte egyik legfélelmetesebb kínzőeszköz volt. Ennek állandó fényében még a halálosan fáradt ember sem igen tudott elaludni. Már pedig a vallató módszerek egyik legjobban bevált eljárása éppen az volt, hogy a szerencsétlen áldozatokat heteken át álmatlanságban gyötörték. De megtaláljuk az el járás-mód ok egész sorozatának leírását is és ezek mind olyanok, amelyeknek hallatára az európai Stüber össze- borzong s azt mondja, lehetetlen. Eltekintve a testi bántalmazásoktól, amelyeket az egyes idegd'úcok fájdalomérzékének pontos tanulmányozásával állítottak össze s amelyek felsorolását itt a jóízlés is tiltja, rendkívül sokat dolgoztak előttünk ismeretlen, ázsiai eredetű növényekből nyert Vegyszerekkel, amelyeknek az emberi beszá m í that óságot szinte skálaszerűen szabályozták. így olyan vallomásokat vettek ki a vádlottakból és tanúkból, amilyeneket akartak. Nagy szerepe volt a táplálkozás, vagy iegyes táplálóanyagok időnként való megvonásának is s a félőrültségbe hajszolt vádlottakat a kínoknak olyan agyafúrt változataival gyötörték, amelyekhez képest a hitrege beli »tantaluszi kínok« meseszerűen ártatlanok voltak. Érthető, ha ilyenek alkalmazásiával aligha akadt vádlott, aki végül is alá nem írta volna az előre elkészített s természetesen terhelő vallomást. A védelem lehetősége úgyszólván csak alaki kicsiségekben volt biztosítva. Gyakorlatilag semmiféle védelemnek jelentősége nem volt. Ami az álmatlansággal való kínzás kérdését illeti, ha valakit már annyira kimerítettek, hölgy a nagyerejű izzólámpa fényében is elaludt volna, annak anigoltapasz-szerű ragasztó csíkokkal ragasztották fel a szemhéjait, hogy azokat le ne tudja húnyni s állandóan váltott őrszemek vigyáztak rá, hogy az áldozat ezeket a csíkokat le ne téphesse. Fokozták a szerencsétlen ember kínjait azzal is, hogy ilyenkor a lámpát' közvetlenül a fekvőhelyére kötözött vádlott szeme elé rögzítették $ addig tartották ebben a helyzetben, amíg a kívánt vallomást alá nem írta. Amikor a vádlottból az írásbeli vallomást kicsikarták, hasonló eljárással kényszerítették a tanúkat is a vallomásra. E módszereket ismerve, . lehetetlen, hogy akadt volna áldozat, aki meg ne tört volna iszonyatos hatásuk alatt. Erre mutat az, hogy a vádlott legközelebbi hozzátartozóitól is sikerült a legsZörnyübb vallomásokat kicsikarni. Az így előkészített tárgyalásokra nyugodtan meghívhatták már időnként a külföldi újságírókat is s azoknak sem lehetett kétsége a vádlottak bűnössége mellett, amikor látníok kellett, hogyan vallanak gyermekek a szüleik ellen, szülők a gyermekeik ellen s testvérek a testvérek ellen. Ez volt a szovjet igazságszolgáltatás s ez lett abból az emberi egyenlőségből, amelyet a bolseviki program 1917-ben hirdetett. Akadhat-e olyan vak, vagy eszeveszett ember, aki ezek ismeretében a szovjetről, mint államformáról és társadalmi rendszerről beszél, amikor a valóságban nem volt más, mint hóhérszervezet kerete, amelynek boldogtalan »állampolgárai« a legmegrendítőbb szenvedések között sínylődő, szánandó embermilliók voltak?!
