Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)
1942-06-09 / 127. szám
[ ARA 8 FILLER 1942 JUNIUS 9. KEDD III . évi © I W á Bft ♦ POLITIKAI NAPILAP ■# 12 7. SZám. * 1 Szerkesztősig is kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 2, 3 hónapra 5.70 P. 1 Cttös&y-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz„ Orvos hősök A leleplezett hősi emlékmű méltó megörökítése a világháború magyar orvoshősei emlékének. Alkotója — Horvay János — talán valamennyi műve között legsikerültebb alkotásában megkapó módon juttatta kifejezésre azt a gondolatot, aminek tolmácsolására a szobor hivatott. Szerencsés gondolat a szobornak az üllői-úti külső klinika előtti térségen történt elhelyezése is, mert nemcsak a jövendő magyar orvosnemzedéknek szolgál nap-nap mellett a kötelesség hű teljesítésére példaképül, hanem a Ludovika Akadémia falai között nemes feladatára készülő ifjű magyar honvédtiszti gárda is elmélyülhet a hősi önfeláldozásnak e ragyogó mintaképei előtt. De szól ez az emlékmű mindazokhoz, akik a mindannyiunkért hozott e hősi áldozatokról hamar elfeledkeztek és némaságában is beszél a magyar orvosi karnak rendíthetetlen kötelességteljesítéséről. Negyedóráig tart psisifM Tegnap a kora délutáni órákban heves vihar vonult el a göcseji tájak felett. A Világossal) szegélyezett koromfekete felhőkből sűrű villámcsapások közepette olyan víztömeg hullott alá, mintha sajtárból öntötték volna. A felhő- szakadással együtt jég is esett. Egyes helyeken azonban csekélyebb eső mellett erős jégeső volt. Bak, Csatár, Sárhida, Hottó és Gelse vitíjékét érte különösen nagy csapás. Az említett községek határában néhol tyúktojás nagyságú jegek is estek, úgy hogy nemcsak a gabona és kapásnövények, a gyümölcsösök és szőlők pusztultak el, de a kinnrekedt szárnyas állatokat is agyonvagdalta a jég. A földeken dolgozó emberek rémülten menekültek egy-iegy pajta, vagy fa védelme alá. Több ember megsérült és borzalommal élte át a közelben le-levágó villámcsapások izgalmait. Ilyen ítéletidőre, mint aminő tegnap volt, a legöregebb göcsejiek sem emlékeznek. Állami támogatás 53 zalai községnek cukorgyári mésziszap beszerzésére Megemlékezett az ország lakossága nemcsak a világháború, hanem az ezeréves történelmünk során mindig és mindenütt vérüket bőven hullató hőseinkről és hódolt kegyelettel azok emlékének, akik legdrágább kincsüket: életüket áldozták fel a haza védelmében. Két héttel előbb a magyar orvostársadalom ünnepelte csendben, minden nagyobb sajtóvisszhang nélkül ugyancsak a hősök emlékét, amikor hálatelt szívvel és imádságos lélekkel idézte hőstetteit annak a 300 magyar orvosnak, akik a világháború folyamán áldozták fel bajtársaik életének megmentése közben életüket a hazáért. A mai rohanó, eseménydús időkben, amikor az egykori háborús hősök mellett új hősi halottak nevét jegyzi föl a krónikás, szinte észrevétlen maradt ez az ünneplés. Pedig azok, akiknek emlékét az akkor leleplezett szobor megörökíteni hivatott, kétszeresen is megérdemlik magyar testvéreink háláját, mert miközben ott, a halál kaszája hatalmas rendeket vágott magyar véreink soraiban, az orvoshősök minél több bajtárs, minél több magyar testvér megmentésére irányuló igyekezetükben hullottak el maguk is a kegyetlen halál kaszája alatt. Azokat az érdemeket, amelyeket a magyar orvosi kar az elmúlt világháborúban szerzett, Károly királynak 1917 június 6-án kelt legfelsőbb kézirata a következő elismerő szavakban örökíti meg: »A fertőző betegségek elleni küzdelmeknek a háborúban elért nagyszerű sikerei csapataimat és népeimet súlyos áldozatoktól óvták meg, megtartották védőerőm harcképességét s lényegesen hozzájárultak fegyvereim sikeréhez. Egységes közreműködés, teljes erejük latbavetése és a legnagyobb önfeláldozásuk árán vívták ki az orvosok e győzelmet az alattomos ellenséggel szemben. Közülök sokan váltak a háborús járványok áldozataivá, mint méltó bajtársai ama vitéz katonaorvoso'knak, akik kötelességük teljesítése közben a csatatéren leltek hősi halált.« E legfelsőbb helyről jött kézirat méltóan örökíti meg az érdemeit azoknak, akik minden hivalkodás nélkül, szerényen, teljes odaadással dolgoztak és bátran néztek szembe a a halállal, akik fegyvertelenül vették föl a harcot nemcsak a világ minden öldöklő szerszámával, de a legveszélyesebb láthatatlan gyilkosokkal is. Sokan, amikor a csapattisztek elestek, fegyvert ragadtak és a csapat élére állva fegyverrel 'kezükben estek el. Akadt olyan magyar orvos is, aki a kötözőhelyen fejlövésével hevenyészett kötés alatt látta el sebesült és orvosi segítségért esdő bajtársait mindaddig, amíg újabb golyó ki nem oltotta életét. Számtalan ilyen és éhhez hasonló hőstettet .lehetne felsorolni, de fölösleges akkor, amikor az ezek hatása alatt keletkezett királyi kézirat a valóságokat minden beszédnél szebben ismerte el. Sajnos, az utókor megfeledkezett érdemeikről és megtörtént, hogy két évtized elmúltával ezeket a háborús érdemeket elévültnek nyilvánították. Pedig ha elfogadjuk azt a meghatározást, hogy hős az, aki embertársai javáért, valamely eszme szolgálatában életét is képes feláldozni, akkor ők kétszeresen hősök voltak, és' áldott emlékük előtt minden 'igaz magyar embernek a legnagyobb tisztelettel kell fejet hajtani. jTy, A földmívelésügyi minisztérium talajjavításra szolgáló cukorgyári mésziszapot bocsát rendelkezésére 53 zalai községben a mészben szegény, savanyú és kötött talajú földek gazdái részére. A mésziszapot a mosonmagyaróvári, m. kir. növénytermesztési és növényniemiesítő Intézet díjmentes szakvéleménye alapján a petőházi cukorgyárból szeptember 1-éig szállítják le a vasúti fuvardíj 50 százalékának visszatérítése mellett. A birtokosok a jelzett szakvélemény alapjián a Zalavármegyei Gazdasági Egyesületnél kapható igénybejelentőn egy, vagy két (15 tonnás) vagon mésziszapot igényelhetnek. Kisebb mennyiség igénylése esetén két, vagy több birtokos’társulva közösen is kérhet 15 tonna mésziszapot, azonban mindegyik birtokosnak külön igénybejelentő lapon kelt a kívánt mennyiséget (30, 50, vagy 75 mázsát) (térni s az igénybejelentőre kell vezetni társainak nevét és azt, hogy kinek a nevére szállítsák le. A cukorgyárnak a mésziszap kiutalásának engedélyezése után 15 tonna mésziszap után! a megrendeléskor 15.50 pengő kocsikiállítási, berakási és feladási költséget kell beküldeni. A vasúti fuvardíjat a rendelő fizeti ki Is a fuvardíj beküldése után . a minisztérium a vasúti fuvardíj felét visszatéríti. A vármegyei kisbirtokosok érdeke az, hogy ezt az állami támogatást igénybe vegyék. Az igénylésre jogosult, községek a követkeMegdicsérte a leventeintézményt a honvéd vezérkar főnöke Az áldozatos nevelő munka eredményeit csak évek múlva figyelhetjük meg. A 20 éveis leventeintézmény évek hosszú sora után most kezdi aratni céltudatos nevelő munkásságának nagyfontosságú sikereit. Vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvéd vezérkar ionoké — mint a Levente Hírközpont jelenti — dicséretét fejezte ki a megújhodott leventeintézmény vezetőjéhez intézett levelében. A dicséretben többek között így ír a leventemunkáról: — A tél folyamán a megszálló csapataink messze Oroszországban igen mostoha időjárási viszonyok mellett, rendkívül elszánt és orvul támadó ellenséggel szemben kiválóan megállották a helyüket. Kutattam az okok után, amelyek a csapatok kitűnő magatartását előidézték. A parancsnokok azt jelentették, hogy a. csapatok kiváló helytállását többek ' között a leventekiképzés is nagyban elősegítette. A kiképzés alatt nyert jó katonás és hazafias szellem úgy megalapozta az erkölcsi erőket, hogy a csapat a legnehezebb viszonyok mellett is megállta helyét. Örömmel hozom ezt a leventék országos parancsnokságának tudomására.