Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)
1941-04-26 / 94. szám
2 ÍIAM^MÍ'.LET 1941 április 26. Tóth kabát divatos ízléses olcsó Erre, úgy gondolom, a plébánia-major kiparcellázott területe, a Kálvária mellett, lenne a a legalkalmasabb. — Nagyon megragadta figyelmemet a téli gazdasági iskola létesítésének eszméje. A gazdasági műveltség terjesztésére valóban égetően szükség van vidékünkön, hiszen számos körülmény igazolja, hogy éppen azért vagyunk bizonyos tekintetben hátrányban, mivel sokáig nem voltak ilyen irányú szakiskolák és az elsősorban mezőgazdasági jellegű Zalaegerszeg életterében nem nélkülözhetjük a szakoktatást. A város mindent elkövet az illetékes tényezőknél az iskoláért. Az is mindnyájunknak törekvésével találkozik, hogy az elhibázott vasúti és útpolitikát még pótolhatjuk a grác—• balatoni műút megépítésének állandó felszínen tartásával. Erre a nemzetközi főútvonalra feltétlenül szüksége volna városunknak a gazdasági érvényesülés szempontjából. — A kendertermelés fokozását, amely erősen időszerű, a gazdasági felügyelőség révén tartanám elősegíthetőnek. Ahhoz, hogy ebben a városban kendorfonógyár létesüljön, szükséges, hogy először a termelés kérdése legyen megoldva. Korábbi terveim alapján azonban a sikeres célhoz jutás útján van egy gyapjúfonál telőállító üzem létesítése Zalaegerszegen,. Egyelőre a terv szerint csak 12 munkással dolgoznék, de pár év múlva, ha kellő propaganda révén a zalai gazdák megfontolják a birka- tenyésztés kifizetődő voltát, akkor már a nyers- lanyagért sem kell máshová fordulnunk, hogy Igyárüzemmé nője ki magát az említett kis tizem. Legközelebbi budapesti utamon az üzem felállításának ügyében el is fogok járni illetékes helyeken. — A gazdasági föllendülés mindenesetre ipari föllendülést is hozna, különösen az építőiparét, amely pedig voltaképpen kulcsipar. Arra törekszünk, hogy a lakosság kereseti lehetőségeit fokozva segítsük ki ezt a várost a súlyos pénzügyi terhekből és bízom abban, hogy az új zalai terültetek visszakerülésével is Zalaegerszeg részese lesz a várva várt jobb jövőnek. A gyapiulonó létesítésének terve A polgármester nyilatkozatával kapcsolatban érdekesnek tartjuk fölemlíteni azt a más, illetékes helyen nyert értesülésünket, amely szerint a Zalaegerszegen létesítendő gyapjúíonó üzem a vármegyei közjóléti szövetkezet teljes támogatásával jön létre. A szövetkezet látná el fonálanyaggal az üzem termékéből Zalaegerszeg és Sümeg vidékének háziiparát. Az üzem finom és durva fonalat állítana elő és mindenesetre ki volna küszöbölve az a nehézség, amelyet most több helyen panaszolnak, hogy dolgoznának, de nincs miből. Sümegen 60, Gyepükajánbati 100 háziipari munkás is foglalkoznék a fonál feldolgozásával. Előméreti költségvetés szerint az üzem közel 300 ezer pengőbe kerülne. Az iparügyi minisztérium a legteljestebb támogatását helyezte kilátásba, Zalaegerszeg vezetőségében pedig természetesen már városi érdekből is a legnagyobb megértés mutatkozik a terv iránt, úgy hogy telket és téglaanyagot is helyeztek kilátásba. A gyár föltétlenül kifizetődő volna, gyapjúfestő és gyapjúmosó üzemággal is foglalkoznék és Zalán kívül Somogy, Veszprém és Vas megyét is ellátná anyaggal. Dr. PESTHY PÁL. A zalaegerszegi és vidéki keresztény társadalom üzenete a mozihoz: elöad/a-e, vagy nem a Jud Süss filmet t Több ízben kifejezést adtunk már Zalaegerszeg Őskeresztény lakossága ama kívánságának, sőt követelésének, hogy az itteni mozgószínház tulajdonosa is hozza színre a Jud Süss című hatalmas és művészi mélységű német filmet. Ez a film tudvalevőleg élénk reflektor- fénnyel világítja meg azt a rideg, kegyetlen, ravasz és förtelmesen undorító, erkölcstelen és a hüllők módjára csúszó-mászó modort, amellyel a pénz árnyékában a ghettó felépítette európai és amerikai uralmát. Nem mesét hoz a film, hanem történelmet, való-tényeket, amelyek belevilágítanak a zsidó lelkiségbe és abba a veszedelmbe, amelyet a keresztény népek erkölcsével homlokegyenesen ellenkező zsidó szellem zúdít egy állam életére. De azt is igazolva látjuk a filmből, hogy a zsidóság csak akkor tud boldogulni, ha az őslakosság nem ért egyet. A testvérharoök mögött pedig mindig Izrael sötét arca vigyorog. A zalaegerszegi mozi vezetősége, amelynek pedig érdeméül tudtuk be mindig, hogy Pesttel majdnem, vagy egészen egy időben szokta nekünk lehozni a legjobb filmeket, a Jud Süss filmnek' műsorra tűzésével kapcsolatban feltűnően hallgat. így hát kénytelenek1 vagyunk azt gondolni, hogy egy számbelileg elenyészően csekély elemnek nem tetszését inkább figyelembe veszi, mint annak a nagy keresztény tömegnek kíváncsiságát, amelyből tulajdonképpen a mozi él. Körülöttünk immár minden városban sorra került a film, Kaposvárott, Szombathelyen, Győrött két moziban is egyszerre »futott«, sőt Keszthelyen is. Keszthelyi tudósítónk a film bemutatásával kapcsolatban a következőket írta nekünk: Társadalmi megmozdulás folytán eljutott a híres-nevezetes Jud Süss film ebbe a városba is. Emberemlékezet óta ilyen vonzóerőt még nem gyakorolt film. Három nap alatt 11 előadás volt és a mozi, amelynek befogadóképessége 380 személy, mindenkor zsúfolásig tömve volt. A jegyváltás kezdete előtt már órákkal valóságos sorfalat állott a tömeg és jegyekért meg akarta ostromolni a pénztárt, úgy hogy rendőri kárhatalmat kellett igénybe venni. A film hatása leírhatatlan. A tömeg alig bírta visszafojtani érzelemnyilvánításának kitörő viharát. A filmszínház vezetősége elhatározta, hogy a nyár folyamán újra előadatja, mivel a seregestül jelentkező vidékiek már nem is kaphattak jegyeket. Nem furcsa állapot-e az, hogy Zalaégerszeg- ről többeknek Budapestre, Szombathelyre, vagy Keszthelyre kellett utazni, hogy a csodás erejű filmet megnézhessék? Hallottunk olyan hangokat, amelyek a mozi vezetősége feltűnő vonakodásának azt a ma- gyarázaatot adják, hogy a Jud Süss film megszerzésével a mozi tulajdonosának néhány gyenge filmet is el kellene fogadnia előadásra, amely körülmény igen megdrágítaná a híres film megszerzését. Eleve kijelentjük, hogy az ilyenféle magyarázatot a gyenge filmekhez hasonló még gyengébb kifogásnak tálálnánk, egyenlően ahhoz a közmondásszerű nem akaráshoz, amelynek nyögés a vége. Azt hisszük, hogy a zalaegerszegi mozi vezetősége nem először tárgyalt miár a Jud Süsshöz hasonló drága filmek megszerzéséről és a közönség érdekeinek kiszolgálása mellett megtalálta mindig a maga üzleti számításait is. A jelen esetben is kétségtelen az óriási üzleti eredmény, úgy hogy ha a mozi vezetősége a film előadását késlelteti, vagy nem is hozza színre, tulajdonképpen az áldozatot annak a törpe kisebbségnek kedvéért hozza, amely természetesen felszisszen mindig, valahányszor az elevenére tapintanak. A film főhőse Süss Oppenheimert, a nagyravágyó, dúsgazdag zsidó, aki fajának adottságai szerint ki tudja használni egy élvezetekben elmerült uralkodó erkölcsi gyengeségeit. A pa- jeszos zsidóból szakáll- és paj eszmentes, simára borotvált zsidó lesz, aki a pénz hatalmával a ghettóból kilépve át tudja lépni a fejedelmi udvar küszöbét. A zsidó, az örök vám- szedő pedig nyakára ül a fejedelemnek és az ország népének, már olyan hatalmat szerez, hogy a gazságait leleplező egyszerű iplaros- mestert is joga van felakasztatni. A nép elkeseredése határtalan, mert a beözönlött ghettó csőcselék miatt egyre emelkednek az árak, hiszen már minden az ő kezükben van. Már a leánykereskedéssel is foglalkoznak Oppenheimert »urék«, de az elhódított fejedelem parancsára nem a zsidó kerül kínzókamíába, hanem azok, akik leleplezték a zsidó üzelmeit.- Sőt, a hatalom csúcsán tündöklő zsidó miniszter »úr« még attól a förtelemtől sem riad vissza, hogy meggyálázzon egy védtelen nőt, aki férje számára életet könyörög. Ezzel azonban betelik a pohár. 1733-ban vagyunk, amikor még az a törvény, hogy halállal kell büntetni azt a zsidót, aki keresztény nőt meggyaláz. Az anyagiakban, erkölcsiekben tönkretett nép végső erőfeszítésével összeszedi maradék öntudatát és méltó ítéletet tart Izrael fölött. 200 év távolából nézve is mennyire időszerű mindez a tartalom! A zsidó lélek nem változott azóta sem. És a magyar fajnak, mint vértanúnak zsong az idege és forr a vére az Árpád- házi királyok kemény zsidóellenes törvényeitől kezdve a Darányi és Teleki kormányok zsidó- törvényein keresztül a gyökeres harmadik zsidótörvényig, illetve a 'kérdésnek végleges európai rendezéséig. A filmben az van, amit mindnyájan érzünk a vérünkben, idegeinkben és amit állandóan hordozunk a tudatunkban. Ezért akarjuk látni érzéseinknek és gondolatainknak történeti megjelenítését. Ennek a kívánságunknak teljesítését immár újólag követeljük is a zalaegerszegi mozi vezetőségétől, »még ha anyagi áldozatába kerülne is«. Minden pénteken HALÁSZLÉ a Központi kávéházban Felemelték a selyemgubó beváltási árát A kormány a selyemgubó beváltási árát ismét fölemelte. A folyó tenyésztési évre a következő gubóbeváitási árakat állapította mag: I. osztályú gubó Ikilogramja 2 pengő (tavaly 1 pengő 80 fillér), II. osztályú gubó kilo- gramja 1 pengő, III. osztályú (hasznavehetetlen) ikilogramja 10 fillér. Ezzel az áremeléssel a kormány lehetővé tette, hogy a selyemtenyésztéssel foglalkozó lakosság a mai megélhetési viszonyok mellett is kifizetőén találja meg számítását. A községi selyemtenyésztési felvigyázók a közeli papokban megkezdik a . pete kikeltését. A tenyésztők a kis hernyókat, valamint a tenyésztéshez szükséges papirost ingyen kapják. Az etetéshez szükséges epería- loinbot a tenyésztők minden korlátozás nélkül szedhetik a közutakon, köztereken és utcákon álló eperfákról. Kívánatos, hogy a tenyésztésre vállalkozók mielőbb jelentkezzenek a petékikéltőnél, mert a fölöslegesnek látszó petét a felügyelőség Bácska tenyésztői részére tartja vissza.