Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)

1941-04-26 / 94. szám

1941 április 26. A mai nap világ- és országos vonatkozású eseményei behatolni, akkor ezt mindenképpen meg leéli akadályozni, ha pedig már ott vannak, ki kell őket onnan űzni. Argentínában tegnap államtanácsot tartottak, amelyen komoly és fontos kérdéseket tárgyal­tak meg. Lord Halifax tegnap beszédet mondott. Be­szédében hangoztatta, hogy Anglia helyesen cselekedett, amikor komoly erőket küldött a görög harctérre. A balkáni háború megokolt volt, mivel arra Hitler nem számított. . Gibraltárból kifutottak az eddig ott tartóz­kodott angol hajók, közöttük az Arc Royal is. Berlinben nagy feltűnést keltett az amerikai szenátorok egymás közötti küzdelme a hábo­rúba való be, vagy be nem avatkozás mellett. Idézik a német lapok azt a kijelentést, hogy »tekintve, hogy már eddig mentünk, nem for­dulhatunk vissza«. Nagy feltűnést keltett az is, hogy, Amerikában üldözik azokat, akik az iga­zat megmondják. A szlovák parlament ratifikálta a magyar— szlovák árúcsereforgalmi szerződést. 'Á román kormány legújabb rendellete értel­mében Aradon és Temesváron mindem zsidó­nak be kell szolgáltatnia rádiókészülékét. Az angol közlekedésügyi minisztérium köz­lése szerint az elmúlt hónapban 834 ember veszítette életét közlekedési baleset következ­tében. Az elsötétítés alatt 369, nappal pedig 465 ember halt meg. Kies dombok mellett szalad a kocsink, a dombokon napfényben mosolygó hajlékok, hí­vogató pincék, hangulatos szőlőskertek és vi­rágban tobzódó gyümölcsösök. Egy részeg méhecske körüludvarol bennünket is, majd hogy az orrunk hegyére nem száll pihenőt tartani. Hess, te szorgalom bogara, vár a kaptár, vár a virág színpompás hajléka, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, amikor a mindig fenyegető eső, vagy a csípős hűvös­ség lehervasztja a szirmokat, megkeseríti a nektárt. Mire Tekenyére beérünk, csakugyan már felhő húzódik át a naptányéron. Néhány csi­nos, cserepes, új ház, néhány régi zsúpfedeles, az udvar felé hosszan benyúló plébániaiak, előtte a téren a most épülő iskola, mögötte a templomdomb, ahonnét el lehet látni Szent- grótra, Türjére, talán még Sümegre is. De mégsem ez a legmagasabb kilátó, hanem a szőlődombok csúcsa. A templomdombon az istenháza vonalában anég két ütött-kopott ház. Régebben korcsma volt, mikor azonban már korcsmának se tudták használni, annyira ron­gált állapotba került, akkor megtették iskolá­nak és tanítólakásnak. A falu azonban nemcsak ennyiből áll, ha­nem a nagyobb fele a templomdombon túl terül el. Ezerkétszáz lélek lakja, anyagiakban szegények, mint a templom egere, de azért csak megélnek, mint a templom egere. Kilene- száz hold a község határa, mi jut ebből annyi emberre? De panaszt nem hallottam, mert a szorgalom azért mindig talál magának kenye­ret. Elmennek munkára Óhídra, Szalapára, a türjei papokhoz (ezen a vidékén a premontreie­ket egyszerűen »papok«-nak nevezik), sőt messzebb vidékekre is, Somogyba, Tolnába, Baranyába is.. Most 800. pengőt kapott a község inségmunkára. Ebből a pénzből a be­kötő utakat javítják meg, mert »szörnyű erre a közlekedés« — mondják. — Úgy nézzen ránk a tekintetes úr, hogy mind egy szemig keresztények vagyunk — mondják nekem és gyanúsan vizsgálgatják, EHINBIN M3 PEST Kuifiiay drogériában két tantermet széttolható fal választja el, úgy hogy »díszteremmé« lehet változtatni, ahol népház hiányában majd a műkedvelő előadáso­kat is meg lehet rendezni. Egy tanítólakás! is készül az épületben, az igazgató számára. Az iskolaépület előtti térséget pedig hősi li­getté fogják kicsinosítani, már virul is ott némi növényzet. • ‘Őrömmel emlegetik azt is, hogy nagyszerű tűzoltófecskendőt kaptak és hogy igen meg vannak elégedve a tréfás kedvű plébános úrral. — A múltkori papunkat bizony nem tisz­töltük, mert hosszú prédikációkat mondott és egyszer olyan indulatba jött a szentbeszéd közben, hogy a keze csapásával összetörte a szószéket. Miközben mindezt megnéztük és meghall­gattuk, Asztalos Józsefet, a zafa! háziiparnak! fáradhatatlan szervezőjét nagy csoport fogta körül. Különféle fonású szatyrokat hoztak elébe és megmutatták tudományukat. Egyelőre miég szervezetlenül néhány házban készülnek1 télen szatyrok és fűzfavesszőből font kosarak, állvá­nyok, de nagyon boldogok lesznek, ha a vár­megyei közjóléti szövetkezet irányítása mel­lett rendszeres téli háziipart űzhetnek. Asztalos József megmagyarázta nekik, hogy ha 5.000 szatyrot készítenek is, mind át fogja tőlük venni a szövetkezet. Egy-egy személy napon­ként meg tud csinálni egy szatyrot, amelynek átvételi ára 1.20 pengő körül van. Van olyan család, ahol a téli hónapokban naponta ‘3—4 pengő keresethez is juthatnak ilyen módon. Ezalatt Kovács Imre plébános is közibenk keveredett. Éppen a faluházáról jött, ahol a képviselőtestület ülésezett időszerű kérdések­ben. Szeretetreméltó egyénisége csakhamar ki­bontakozott, úgy hogy ezt a mondatot kellett beírni utinaplónkba: — Akit a nép szerét, azt az Isten is szereti, P.P. Egyelőre a gyalogköilekedés lehetőségét biztosítják a Kisfaludy-utca meghosszabbít sával Mint ismeretes, Zalaegerszeg város tervbe vette a Kisfaludy-utca meghosszabbítását a Vizslahidi réten keresztül a Püspöki Grácilán- utcáig. Nagy érdeklődés kisérte a városnak ezt a tervét és őszinte örömet váltott ki az úgynevezett »tisztviselő telep« lakói körében, hogy most már majd könnyebben meg lehet közelíteni az állomást. Most, hogy még mindig nem indultak meg a munkák, sokan attól tartottak, hogy a terv nem fog megvalósulni. Fölkerestük a polgár- mestert, közvetítettük az aggódást és kérdést intéztünk hozzá az utca megnyitásával kap­csolatban. — Nekem is érdekem, — mondotta a pol­gárai esier, — hogy ez az utca meglegyen. A város jelenlegi anyagi helyzete azonban nem engedi meg, hogy ott a rendes utca meg­nyíljék. Azt azonban keresztülviszem, hogy legalább a gyalog közlekedők számára járható utat létesítsünk legkésőbb az őszre. A polgármesternek ebből a nyilatkozatából megnyugvással veheti tudomásul az érdekelt közönség, hogy ami késik, nem múlik, de addig is történik közbevetett intézkedés a gyalogközlekedés lehetőségének biztosítására. Tekenvén elemi iskolái építenek és kosi ligetei létesítenek A görögök nyílt városnak nyilvánították Athént és már meg is kezdték kiürítését. Zü­richi jelentés szerint minden órában várható a német csapatok benyomulása a görög fő­városba. Külföldi jelentések szerint Berlinben magas spanyol személyiség látogatását várják. A krajovai bolgár—román egyezmény ér­telmében most önkéntes áttelepítés történik. Déldobrudzsából 4500 román, Eszakdobrudzsá- ból 3500 bolgár költözik ki. Német repülőgépek Keletanglia kikötői ellen intéztek támadást. Sikeresen bombáztak több hajógyárat, berendezéseket és más fontos ka­tonai célpontokát. Északafrikában a német és olasz repülők támogatták a csapategységek előnyomulását,. Tobruk kikötőjében elsüllyesztettek egy nagy ellenséges kereskedelmi hajót. Az angol légierő néhány köteléke behatolt Északnémetország partjai fölé és ott romboló és gyújtó bombákat dobott le. Csak igen kevés esett néhány lakóházra. Több ember megsebe­sült. Roosevelt lehetségesnek mondja, azonban még nincs részletes értesülés arról, hogy Grön­land szigetének egy részét megszállták a né­metek. Az elnök kijelentette, hogy minden intézkedést megtesz, hogy meggátolja Grön­land teljes elfoglalását. Lehetséges, hogy a németeknek csak szándékában van a szigetre vájjon nem vagyok-e zsidó. — Csupán egyet­len zsidónk van, de már az afféle keresztény zsidó, mert ittragadt az istenadta, mikör a többi már nem bírta ki a »helzetet«. Egy öreg harcos élénken érdeklődik a szer­biai hadjárat felől, mert — úgymond — ő ösméri »Szerbilát«, táncra is pördült nem »egy ráccal«, úgy hogy »kitörött belé a foguk«. Egyébiránt pedig dicséri a 'tekenyel bort, amelynek csak az a hibája, hogy most kevés van belőle, mint minden egyébből, ami nem »nyavala«. Megnézzük a most épülő, már tető alá ho­zott iskolaépületet, amelynek vöröskövekből ki­rakott alapzata igen jó hatást kelt. Két tan­teremre készült (két tanerős 'iskola!), utólag a magasságot emelni is kellett, mert a bejárati rész előtti medencét (ami a plébános káposz­táskertje volt) föl kell majd tölteni. Harminc­ezer 700 pengőbe kerül az épület, ezt min­denki pontosan meg tudja mondani a faluban, 24 ezer pengőt az állam adott segítségül. A

Next

/
Thumbnails
Contents