Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)
1925-08-07 / 176. szám
1025 augusztus 7. ÜALAI Költőm _j* ___________________ mor itó helyzetnek ? A már szállóigévé lett általános pénztelenség? A közönség érdeklődésének hiánya ? Avagy az a körülmény, hogy már a színházat illetőleg is valami eddig még nem ismert újszerűséget akarunk helyette létesíteni? A jelenség mindenesetre gondolkodásra késztet. Úgy látjuk, hogy valahol egészen másutt van a hiba: éppen a szerzők s a színházak által annyira felfokozott igényeknek már lehetetlen kielégíthetőségében. Megtudjuk érteni a primadonnáknak már- már fejedelmi dotációkkal egyenlő magas fizetéseit éppen akkor, mikor a közönség szemkápráztató toaletteket kíván meg tőlük, melyek összhangban vannak az egyes daraboknak pazar kiállításaival, de ezen a téren mégis tultengést tapasztalunk. Nem gondolunk a római vagy görög színpadoknak puritán egyszerűségére, azok ma már technikai fejletlenségükben sem felelnének meg a modern darabok követelményeinek, — mégis azt hisszük, hogy e tekintetben túlságosan eltévelyedtünk a helyes útról. A tapasztalat megmutatta, hogy a színházak látogatottsága nem tud lépést tartani a darabok fényes, szemkápráztató megrendezésével, — mert az árakat tovább emelni nem lehet, a jelenlegi árak mellett pedig a költséges diszletezés sem nyer fedezetet. A külföldön is hasonló állapotok vannak. A megbukott színházak ugyan találnak uj mecánásokra, kiket a színpad világa áldozatokra késztet, de mindez annál kétségesebbé teszi a színészek jövőjét. Így például Bécsben is alig tudták megmenteni a Volksopert s a Carltheatert; bajok vannak Reindhardtnál is s a Josef- städter-Theater mecénása, Mautner nagyiparos is húzódozik újabb pénzáldozatoktól. Talán sohasem játszott oly nagy szerepet a pénz művészi vállalkozásokban, mint éppen napjainkban. Soha olyan erős tusát még nem vívott egymással a tőke s a művészet, mint ma. Kérdés, hogy melyik hatalmi tényező fog győztesen kikerülni ebből a harcból. Félő, hogy a művészet fog szenvedni általa s a közönség igényei egyre kisebb mértékben lesznek kielégíthetők. Lehet ugyan, hogy végeredményében maga a művészet fog nyerni általa s a művészet visszazökken abba az egészséges kerékvágásba, melyből az utolsó évtizednek egyre követelődzőbb szertelensége kizök- ! kentette. selőjének megvesztegetésével sikerült is. Amsterdamból visszaküldve így a román útlevéllel 1923junius 19-én a román területet elhagytam. Először Hollandián át akartam kiutazni Braziliába, de Amsterdamból visszaküldték, minthogy tudomására jutott a hollandi Lloyd társaságnak, hogy én Temesvárod azt a kijelentést tettem, hogy a hollandi Lloyd- nak tudomása és haszna van Her- berger tízeiméiből. így kénytelen voltam visszajönni és Nagykanizsán és Trieszten át Braziliába menni. Herberger ur a láthatáron Az egész eset tulajdonképen a következőkép történt: Mivel Magyarországba nem mehettem és Romániában nem maradhattam, a kivándorlás gondolatával kezdtem foglalkozni. Eredetileg Észak Amerikába akartam menni, de időközben megismerkedtem Herberger Gyulával, aki a hollandi Lloyd irodájában Temesvárod telepedett meg és onnan fejtette ki „működését." Ugyanis a kivándorlásra csábítás Romániában is tiltva van, igy kis- hirdetéseket tettek közzé, hogy Brazíliába kivándorolni szándékozó földműveseknek díjtalan felvilágosítással szolgál. Feleségem történetesen a hollandi Lloyd irodájában volt alkalmazva és igy ismerkedtem meg Her- bergerrel, aki a brazíliai állapotokat a legszebb színben festette le nekem. „Díjtalan kiszállítás“ Herberger rábeszélése folytán elhatároztam magam a Braziliába való kivándorlásra. Herbergernek különösen az az ajánlata volt kecsegtető, hogy díjtalanul szállítanak ki bennünket Braziliába. Azonban „adminisztrációs költségek“ címen 1500 leit, később pedig személyenként 1000 leit szedett be. Ugyancsak a kivándorlók nyaka közé sózta a „Brazíliai Termelő Szövetkezet“ részvényeit, Magyar ki vándorlók sorsa Brazíliában Egy kivándorolt magyar ember vallomása a nagykanizsai rendőr- kapitányságon — Kivándorlási ügynökök „munkában“ — Hajóstársaság is segíti a kivándorlást — Herberger ur — Kihajózás San- tosban — A kávéfarendákon — Kik az emberkereskedők ? — Hogyan játszák ki a magyar munkásságot — Brazíliai viszonyok — Hogyan bánt Fillinger magyar konzul a kivándorlókkal — Kovács vádbiztos mint főszerkesztő Nagykanizsa, augusztus 5 Arról a nagyarányú emberkereskedésről, amit lelketlen kufárok hitvány, rongy pénzért folytatnak és 1 számtalan magyar családot a két- I ségbeesésbe kergetnek és pusztu- j lásba döntenek — rántja le a lep- j leplet Mann Endre temesvári szüle- tésü nős elektrotechnikus, aki a múlt napokban megjelent a nagykanizsai j rendőrkapitányságon és a követke- j zőket adta elő, amit a rendőrség jegyzőkönyvbe is felvett: Kiutasítva !... — Eredetileg román megszállott területen laktam, — mondotta Mann Endre és a békeszerződés megkötése után magyar állampolgárságomat óhajtottam fenntartani, a kolozsvári magyar kunzulátusnál optálási kérvényemet be is nyújtottam, 1922. junius 20-án. Ezen optálási kérvényem tulajdonképen a második optálási kérvényem volt, mert ezt megelőzőleg is a bukaresti magyar követségnél is leadtam már egy optálási kérvényt 1921-ben. A második kérvény beadásának oka az volt,, hogy az optálási kérvények benyújtásától számított egy évig engedték meg a román hatóságok a román területen való tartózkodást. Minthogy első optálási kérvényem egy évi határidőn belüli elintézést nem igen remélhettem, a kolozsvári magyar konzulátus ajánlatára adtam be második kérvényemet, hogy ezzel újabb egy évi tartózkodást nyerhessek. Ezt meg is kaptam, de 1923. évi junius 21 - el, tehát a második optálási kérvény beadásától számított egy évre — a kiutasitási határozatot meg is kaptam. Erre, tekintettel azon körülményre, hogy az optálási kérvényem még elintézést nem nyert — a kolozsvári magyar konzulátus magyar útlevél kiadását, mellyel Magyarországba állandó tartózkodás céljából jöhettem volna — megtagadta. Román útlevéllel Én, mimhogy Romániában nem maradhattam tovább, Braziliába szóló útlevelet kértem a magyar konzulátustól, de itt kérésemet azzal utasították el, hogy Brazíliába csak a belügyminiszter adhat útlevelet. — Ugyanekkor azt a bizalmas utasítást kaptam, hogy amennyiben föltétlenül Braziliába akarnék kimenni, úgy próbáljak meg román útlevelet szerezni. Ez a sigurancia egyik tisztviAz anya csókja... Irta: Weltner Sándor Megtörve virraszt beteg gyermekének ágyánál az anya. Időnkint be-betakargatja lázas testét, egy íivegecskéből pedig erősszagu folyadékot önt reszkető kezére és azzal dörzsölgeti kis gyermeke zsibbadt tagjait. Szegény kicsi gyermek, már egy hete vívja rettenetes tusáját a halállal, mely már egy hete ott settenkedik az ágyánál, várva a pillanatot, mikor üthet reá. Az önzetlen anya önfeláldozásán megtörik minden kísérlete. Szegény anya i Hiába szorítod görcsösen magzato- dat gyenge leszel megbirkózni a halállal! Erősebbeket is elragadott már. Hát nem hallod ? Csont ujjaival máris kopogtat gyermeked mellén, csak ki kell neki nyújtani karját, hogy vigye az örök halhatatlanság azúrkék honába. Viszi is mihelyt akarja. Te meg, áldott lelkű anya. csak az imáidat küldheted utána. így van ez már örök idők óta nagybölcsen bevezetve A hosszú éj elmúlt. . . Fiatalos kedvvel törtet elő a hajnal. Útjában meg nem akaszthatja semmi. Élőre küldi ezerszinü sugarait; hirdetvén hogy a sötétség után ismét világosság árasztja el a földtekét. . . A petróleumos-lámpa sárga, élettelen fénye összevegyül a hajnal pírjával, rátapad a gyermek arcára és odafesti rózsáit. Az élet és a halál Ölelkeznek itt egymással; egybeolvadnak . . . Istenem 1? Mily föl- séges titkok . , . Lassan emelkedik a gyermek keble, majd mintha halottaiból ébredne fel; titkos, tulvilági hangon nyöszörgi: — Anyám, egy kis vizet; elepe- dek a szomjúságtól . . . Az anya riadtan ugrik fel. A hosszú éjszaka kimerítette és egy kissé elszendergett. Támolygó léptekkel vánszorog a konyhába, hogy beteg gyermekének vizet vigyen. Pár pillanat alatt hozta is az üdítő italt; odanyujtá gyermekének és halk hangon biztatja a szenvedőt: — Igyál angyalom; ez majd jót tesz neked. A kis beteg felemelkedett ágyában ; vézna karjait kitárta és lassan cseppenkint kezdett inni. Nagyon jól esett neki; gyorsabban szedte a lélegzetet és egy-egy mosoly is megjelent sápadt arcán. Az anya csak nézte-nézte gyermekét; reszketve, égve a vágytól, hogy letegye a gyermek a vizespoharat, hogy csókot nyomhasson annak arcára. A gyermek odatartotta az anyjának a vizespoharat, hogy vegye el. Az anya mohón kapott utánna; majd hirtelen letette az asztalra a pohárkát és mint valami fellegekből előcsattanó villám, rávetette magát a kis gyermekre és csókolta, hosszan erőspi; kis testét majdnem agyon- szoritva az örömtől, hogy gyermeke már mosolyog . . . Szegény anya! Nem láttad, hogy a halál csalta oda a mosolyt ? Kaján volt az! A halál ülte diadalünnepét akkor. Olyan volt az, mint mikor az égbolton megindult egy csillag s hosszú, aranyos-ezüstös csóvájával végigszántja az eget, azután hirtelen sötétség tolul a nyomába és eltűnik a világegyetemben . . . Az anya még mindig csókolta kis gyermekét, kinek teste már kezdett kihűlni karjai között. Nem vette észre. Hiszen mosolygott... Mosolygott, mert tudta, hogy ártatlan. Mosolygott, mert már látta az angyalokat, akik viszik . . . Föl, mindig csak föl, hol örök az élet, hol nincs tél; csak tavasz csókolgatja az ártatlan lelkeket . . . Az anya kezdi érezni gyermeke testének hidegségét. . Riadtan föl- ugrik és egy éles sikoly hagyja el ajkait: — Gyermekem! Angyalom! Én vagyok itt,, az édes anyád. Nézz rám 1 A gyermek meg sem mozdult. Ő már túl volt a földi kínokon. Az anya belemarkol a hajába; velőkig ható sikollyal rogyott le a gyermek ágyára. Reszketett minden tagja; a vére az agyába tódult. Nem bírta elviselni a csapást. Rettenetesen üldözték ezt az asszonyt a kínok. Oly borzalmas erővel kezdték gyötörni, hogy egy rövid óra alatt teljesen elvesztette a gondolkozó képességét. Elborult az elméje . . . Örök sötétség ütött ott tanyát. . . Jó emberek jöttek, akik a testileg- lelkileg megtört asszonyt biztos helyre vezették ... Az élőhalottak siralmasan szomorú birodalmába . . . * A temetőben egy piciny síron virágot csókolgat a gyenge őszi napsugár, ott bent pedig: a zárt ajtók mögött, az élők temetőjében, egy szerencsétlen anya a sorbaállított vaságyak egyikén egy csomó rongyot szorongat a szive alatt.. ,
