Zalai Közlöny, 1925. július-szeptember (65. évfolyam, 144-219. szám)

1925-07-02 / 145. szám

ZALAI KÖZLÖNY 1925 julius 2 _S Szerkesztői üzenetek Előfizető neje. Szinte és szintén között különbség van. Az előbbi egyértelmű a majdnem-mel, az utóbbi az is-sel. Az utcát utcának és nem uccának írjuk. Így álla­pította meg az Akadémia is. Sz. I. Költeményében van gondolat, de még nem érett meg közlésre. Atya. Cikkét nem közöljük. Az efféle kérdésről sokkal körülményesebben kell Írni. Így futtában nem lehet végezni vele. B. G. Mivel köveztet a város ? cimü levelét nem közöljük, mert tartalmával nem értünk mindenben egyet. S.B. Kívánságát a kiadóhivatal teljesítette. S. L. Tárcáját közlésre elfogadtuk. Al­kalomadtán meg fog jelenni. B. M. Nem közöljük. Annyira jelenték­telen esemény, hogy nem foglalkozunk vele. Cs. R. Tettet vár a haza cimü elbeszé­lése szépen van megírva, de a mi olvasó- közönségünk érdekesebb témájú tárcákat követel meg. H. Á. Nem közölhető. U. L. Nem óhajtunk már foglalkozni a háborúra való szomorú visszaemlékezések­kel. Köszönjük figyelmét, de közlését mel­lőzzük. B. K. Törvény van rá. Büntetés alá esik. Nem közölhetők: Paraszttörténet; Sá­tortábor; Emmy keze; Zokogva szól... (.vers); Temetésre (vers). Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv- kereskedés RT. Nagykaniziui A budapesti tőzsde záró árfolyamai. A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamai a következők: Bankok Angol-M*gy. Hazai Lloyd bank Magy. Hit. Jelzálog Letxámlt. Ol.-M. bank Oaztr. HU. Bankverein Földhitelt). Hemez Hoív. »1. ]. b. ingatlan M.-Cteh iparb. Forgalmi Kér. Hitel Magysr-Nímet Köxp. Jelzálog Városi bank Mercnr Nemz. b. és tak. Karaik. B. :t 98 0-9 356 27 57 16 1.6 97'50 1S3 15-50 1S5 13 34 15 3-5 0-7 6 25 910 Biztosítók és Takarékok 33 5 23 7-5 115 171 2105 Belv. tp. Lipótvárosi Fővárosi Kőbányai Tak. AltaL Tak. Mofctár Hazai első Első M. Bizt. Pondére Magy.-Franda Malmok 4950 •ora.-M. Concordia Békéscsabai Budapesti Hungária Királymalom Viktória TőrOkszentm 175 41 147 101 3*5 Tr. Danubla 52 BAoyAfe Banxlt Beocsini Szentlör. Cement Szászvári Kohó Köb. Oözt. Dräsche Magnesit Magy. asph. Alt. Kőszén Nagybátcnyi Salgó 515 950 34 210 225 95 saigo Urlkányi 1059 63 2825 101 424 961 Nyomdák Athenaeum Fővárosi ny. Franklin Olóbus Pallas Révai Stephaneum UjságBzem 64 4 60 32 145 46 3- 25 4- 50 Vastnflvok Bródi vág. Kőburg Qazd. Qépgy. Fegyver Osnz-Dan. Oanz Vili. Kofherr Kühne Láng Llpták Mág Magyar acél Belga fém Lámpa Mérleg Vegyipar Vagongyár Rima Roessemann Schlick WOraer 112 250 150 625 1855 1035 96 22 80 24-50 1275 110 103 107 8-9 30 29 120 30 36 Faipar. Egyes, (a Outtmann Kőrösbányai Lignum Nemzeti (a Ofa Rézbányái Szlavónia Naiid Vlkt. bútor 390 13 335 480 53 1635 Közlekedés Adria Atlantika Levante Mftr. Búr Közúti Városi Délivasut Allamvasut Trnst 720 11-50 111 216 130 59 39 330 178 'K 115 1250 # Cukorgyárak Délcukor Cukoripar Georgia Mezon, cukor Stummer Élelmiszerek Czinner — Szilára! _ Püspöki 12-75 Tokaji bor 24 Halkeresk. 1475 Gáz. Villamos Egy. izzó 1040 Just Izzó — Alt. gáz 7 Auer 950 Phöbus 82 Olajok Olajipar Marod petr. 55 SOr és szess Fővárosi sör Király sör Köb. polg. sör Keglevich Cogn, Rászvénysör Oschwindt Szállodák Royal-szálló — Scbwartzer — Bgl” 7 -50 Llgetszanat. 19 Lukács $ Textil Juta Qyapjumoső Goldberger Karton Pamutipar Szövő-Kötő Vegyipar Spódium rlóra Hung, műtrágya Szikra Danlca Keleti Murányi Török KfilOnfélék Dorogi Qummi Interred™ Telefon Őstermelő B.lrdi Bónl Brassói Oyöri bőr Corvin film Papíripar Hani Star! Apróhirdetések Az apróhirdetés dija 10 szóig 6000 K. A dmsző minden vastagabb betűből álló szó két szónak szimlt- tatik. Minden további szó dija 500 K A hirdetési dij előre fizetendő s a forgalmi adó hozzászámlttatik Úri családnál jó ellátást és gondos felügyeletet nyerhet 1, esetleg 2 iskolás gyermek. Cím a kiadóban. 2026 Javitóvizsgálatra sikerrel előkészít középiskolai tanár Cim a kiadóban. 2003 Diákok ellátását vállalja Cim a kiadóban. uricsalád. 2033 Bútorozott szoba 1 vagy 2 sze­mélyre azonnal kiadó. Cím a kiadóban. 2032 Úri családnál diákgyermekek teljes ellátást kaphatnak, zongora használattal. Cím a kiadóban. 2040 Középiskolát végzett fiú tanulónak fel­vétetik Rabinek Dezső órás- és ékszerész­nél, Kazinczy-utca. 2052 2—3 jobb diákot elvállalok teljes el­látásra. Novák, Telekl-ut 11. 2048 Egy tanonc felvétetik Hoffmann és Frank rövidáru nagykereskedésében, Csen- gery-ut 3. 2053 írógép látható Irásu modern, bérbevé­telre kerestetik. Cím: Magyar Távirati Iroda, Király-utca 40. Szarvas szállóban hónapos szobák kiadók. 1487 Wertheim kasettakulcs találtatott, vehető a kiadóban. Át­Budapesti Nemzetközi Vásár SZAKCIMTÁRA mely a legelőkelőbb fővárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartal­mazza s ezért különösen bankok, biztositó társasá­gok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modern használati kézikönyv kapható 25a000 kor.-ért Magyar Hirdető Iroda r. t. Nagykanizsai Fiókjánál Király-utca 40. szám, I. em. 4. (Távirati Iroda). P03 készülék vezérképviseletét Nagykanizsán az „ELEKTRON“ vÍnalatC==== Deák-tér 10., vette át Készülékei hangerősség és hangtisztaság, továbbá kiállítás tekintetében minden lé­tező gyártmányt felülmúlnak. A készülékek üzemközben bármikor meghallgathatók, vidéken kívánatra bemutathatók. i90S Magántanulók figyelmébe! Összevont vizsgákra és érettségire teljes anyagi felelősséggel készít elő vidéki tanulókat a BOROSS-GÁRDOS tanintézet Budapest, VIII., Rákóczi- ut 57/a. - Tisztviselőknek részletfizetési kedvezmény. Kiváló jegyzetek! 631 Galliái és íei ügyeimébe! A Magyar Távirati Iroda nagykanizsai kirendeltsége az összes bel- és külföldi terménytőzsdék hivatalos árfolyamait rádión kapja és előfizetőinek telefonon — percek alatt továbbítja. — Előfizetések Király-utca 40. sz. alá küldendők. 190S Galgóczy magántanfolyam Budapest, Mária Terézia-tér 3. Előkészít magánvizsgára, érettségire vidékieket is. ­.......... = P. P. P. legjobb minőségű pergament befőző papír viszontárusitóknak legolcsóbb nagybani áron FISCHEL FULOP FIAI papfrkereskedésében 694 NAGYKANIZSÁN. NYÁRI VASÚTI MENETREND 1925. évi junius hó 5-től nagykanizsai viszonylatban Versenytárgyalási hirdetmény. Karmacs község elöljárósága nyil­vános írásbeli versenytárgyalási hir­det a községház átalakítási és bőví­tési munkáinak vállalatba adására. A zárt írásbeli ajánlatok f. évi julius hó 15-ig délelőtt 9 óráig adandók be Karmacs község birá- jához. Bánatpénz a vállalati összeg 5°/o-a, melyet készpénzben vagy óvadék­képes értékpapírban a község pénz­tárába letétbe kell tenni. A község fentartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között, tekintet nélkül a megadott árakra, szabadon választhasson. Karmacs, 1925. junius hó 27.-liV-lir-iv( .BTÍ ivó-Mi ,6-0-Jjó ~xn £ : 3ÍOÍJ bot 2050 Elöljáróság. A SZENT ISTVÁN-TÁRSULAT legújabb kiadványai: Iskolai hitelemzések. Irta: dr. Dreher Tódor. Assisi Szent Ferenc élet­rajza. — Fordította: Pálffy Erzsébet grófné. Az aranyszörii bárány. Irta: Ajtai Kálmán. Az angol kath. szocia­lizmus apostola. Példák a szentek életé­ből. Irta: dr. Czapik Gyula. A lelkiélet kis könyvei I. Évközi sorozat I. Böjti sorozat. Szent József Imák és elmél­kedések. — Öszeállitotta: dr. Haiczl Kálmán. A fenti könyveken kívül a Szent István könyvek teljes sorozata is raktáron van. Szinek Sándor: A mi Urunk Jézus Krisztus élete (a 4 evan­gélium szövegéből). Madarász István dr.: Életproblé­mák (hitvédelmi előadások). Tóth Tihamér dr.: Az intelligen­cia lelki gondozása. I. k. Az ifjúság lelki gondozása. Környei Paula: Claudia, drámai költemény. König Kelemen: Küldj Uram, munkásokat! Breit József: A magyarországi 1918/19. évi forradalmi moz­galmak és a vörös háború tör­ténete. I. kötet. A Károlyi-kor­szak főbb eseményei. Gabányi János: A magyar nem­zet története, II. kötet. Kozári Gyula: A Madách-kérdés az „Emberi okmányok“ világí­tásában. Samassa Désy Annie: Szent Magdolna Zsófiának élete. Szociáldemokrácia és keresz­ténység. Mihályffi Ákos: Giesswein Sán­dor emlékezete. Tj .jl-f •Y-fi-s .61-lé £ 3 .fl£ | JÍni-HÉ-él< I xA I mrr : I ,m£ i§£: j -xo -löl -10] Kaphatók a „ZALAI KÖZLÖNY“ kiadóhivatalában Nagykanizsa, Fő-ut 5. aéb ina;-se t -na Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán.' (Nyomdave»tó: CHenber* Hirdetések felvétetnek Károly),

Next

/
Thumbnails
Contents