Zalai Közlöny, 1925. január-március (64. évfolyam, 1-72. szám)
1925-01-23 / 18. szám
1925. Január 'Ú. tiMAI KÖZLÖNY ken délelőtt lesz, amikor folytatják költségvetés vitáját. Az ülés 6 órakor ért véget. * A nemzetgyűlés mentelmi bizottsága január 23-án déli 12 órakor ülést tart, amelyen Bottlik József, Gschwindt Ernő, dr. Hegedűs György, Pracher Kálmán, Lingauer Albin, K. Pethes László, Peyer Károly, Ráday Gedeon gr., Pappert Rezső, Szeder Ferenc, Vancák János két két rendbeli és Várnay Dániel, nemzetgyűlési képviselők mentelmi ügyét tárgyalja. * A nemzetgyűlés igazságügyi és külügyi bizottsága együttes ülést tartott. A polgári eljárásra, házasságok érvényességére és felbontására, kis- és teljeskoruak gyámságára vonatkozó hágai nemzetközi egyezmény becikkelyezését, a nők és gyermekekkel űzött kereskedelemről szóló genfi egyezmény becikkelyezését egyhangúlag elfogadták. Az igazságügyi bizottság a gyám és nyugdij-intéz- ményre vonatkozó javaslatot elfogadta. A polgári eljárásra vonatkozó javaslatnál Rassai Károly kérte, hogy az ingatlan-árverést tegyék szabaddá. Pesthy Pál kijelentette, hogy ez kényes kérdés, de a kormány foglalkozik vele. A bizottság legközelebbi ülését szombaton tartja. * A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt Irinyi-utcai klubhelyiségében pártvacsorát tartott. Kelcz Sándor a választójogról beszélt. Sargoth Gyula indítványozta, hogy a párt tegyen feljelentést az októbristák ellen. Ulain Ferenc kijelentette beszédében, hogy a fajvédők a titkos választójog alapján állanak. Kézmüiparosok és kereskedők a lakbérek elien. A nagy gazdasági válsággal küzdő kézmüiparoso- kat és kereskedőket súlyosan érinti az, hogy a 17.000-szeres szorzószám mellett a lakbérek az aranyparitást 15 százalékkal haladják meg. A Kézmüiparosok és Kereskedők Országos Szövetsége tehát szolidaritást vállalt a Lakók Szövetségével és annak január 25-én, vasárnap, a régi képviselőházban tartandó nagygyűlésén testületileg vonul föl és álláspontját Somló Jenő ügyvezető elnök fogja fölszólalásában kifejteni. Részlete bért fizetn bérnegyed « házbéremelkei ban Vass Józt miniszter javasla. melyet ma terjeszt tanács elé. A minisztc hogy a házbért a lakók _ lethelyiségek bérlői havi részletekben fizethessék. Ugyancsak érintkezésbe lép a pénzügyminiszterrel, hogy a házhaszonrészesedés befizetésénél a háztulajdonosok kedvezményben részesüljenek. Leszállításáról ugyan nem lehet szó, de a kisegzisz- tenciák védelmére a belső elosztás megváltoztatásával a költségvetés kára nélkül lehet talán valami kedvezményre módot nyújtani. Az ezekre vonatkozó rendelet még február elseje előtt megjelenik. Chorin Ferenc temetése. Tegnap délután nagy részvét mellett temették el Budapesten Chorin Ferencet. Temetésén megjelentek József Ferenc királyi herceg, a kormány képviseletében pedig Walko Lajos kereskedelemügyi miniszter. A gyászszertartást Kovács Kálmán apátplebános végezte. A család Chorin Ferenc halála alkalmából tízmillió koronát adományozott a főváros szegényeinek. A Roboz-pör. A Roboz testvérek hazaárulási bünpörében a tanácselnök kihirdette a bizonyítás kiegészítésével kapcsolatban hozott határozatot. A bíróság újabb tanuk kihallgatását rendelte el. A kihallgatott tanuk egy része mentőtanuként állt elő vallomásával s Robozékat mint magyarbarátokat igyekezett feltüntetni. Ma kerül sor a pörbeszédek elmondására. A szovjet megbízottja Budapesten. A bécsi orosz külkereskedelmi képviselet vezetője, Knizsinszky mérnök Budapestre érkezett, ahol a Bristol szállodában szállt meg. Knizsinszky nagy rendeléseket eszközölt Budapesten Oroszország számára. lad az agrárpolitika utján és a kisgazda társadalom érdekeit képviseli. Állást foglal a nameras clausus ellen. Beteges tünetnek tartja, hogy olyan sokféle politikai párt van az országban. Majd a munkás- és betegse- gélyző pénztárak működésére tér át. Felsorolja azokat a panaszokat, melyek a munkásbiztositók működése ellen elhangzottak. Ezután a tanítók sérelmeivel foglalkozik. Kéri a kormányt, hogy tüntesse el azokat a különbségeket, melyek az állami és felekezeti tanítók közt fönnállanak. A kormány hasson oda, hogy a földreformot mindenütt a Regrövidebb idő alatt végrehajtsák. Állást foglal azok ellen, kik a keresztény politikát jelszóvá tették. A költségvetést elfogadja. Szabó Sándor azokra a pénzügyi nehézségekre mutat rá, melyeken keresztül kellett menni addig, mig a költségvetés elő nem került. A pasz- szivitásba vonult ellenzék eljárását politikai éhségsztrájknak minősiti. Nagy súlyt hely ez. a jegyzők kiképzésére. A jegyzők számára négy éves tanfolyam felállítását sürgeti, mely vármegyei állás elnyerésére is képesítené őket. Sürgeti a mezőgazdasági hitelélet fellendítését és az egyes adózási visszásságok megszüntetését. Követeli az általános hadkötelezettséget a mai zsoldos hadsereg helyébe, igaz, hogy ez óriási terheket ró az államra, éppen ezért hasson oda, hogy minden olyan állampolgárt, aki tényleges katonai szolgálatot nem teljesített, hadmentességi adóval sújtsák, amelyből befolyó jövedelmet a rokkantak, özvegyek, árvákra és a hadsereg fenntartására kell fordítani. A földreform végrehajtását sürgeti. A mezőgazdasági munkásjóléti- és szociális törvényeket követeli. Követeli, hogy a szociális ismereteket el kell juttatni a nép legszélesebb rétegeibe. Az elnök ezután kegyeletes szavakkal parentálta el Eszterházy Miklós Móric grófot s a nemzetgyűlés elhatározta emlékének és részvétének jegyzőkönyvi megörökítését, amit kivonatban megküldenek a gyászoló családnak. Putnoki Móric, mint az összeférhetetlenségi bizottság tagja letette az esküt. A Ház legközelebbi ülése pénteJ. _________________________ üg y szeretnék szeretni...! Kis játék 1 felvonásban Irta: Szigeti László (Budapest) Személyek: a fiú, a férfi, a leány. Szín: Egyszerűen berendezett hónapos szoba, két ággyal, szekrényekkel, a szoba közepén megtérített asztal, egy papiros-tálcán felvágott; látni, hogy valakit várnak ezzel a szerény vacsorával. 1. Jelenet A fiú: (A kályha előtt guggol és élesztgeti a tüzet. Fiatal fiú; az életről még nincs meg a kellő tapasztalata ; széles páthosszal, rajongással beszél; minden szavából látszik, hogy meggyőzni szeretné hallgatóját) Meglásd, nem fog eljönni 1 Érzem 1 Judom 1 Az érzéseim pedig nem szoktak csalni! Nem fog eljönni, mert talált magának valaki mást, valakit, aki jobban megfelel neki, mint én ... A férfi: (negyven év körüli, komoly megfontolt ember; minden szavát külön hangsúlyozza; érzi a felsőbb- ségét a fiúval szemben) Már megint kezded? Tőled már nem fogok soha mást hallani, mint csak ezt? Mióta ezt a leányt megismerted, azóta teljesen elvesztetted az eszedet... ? A fiú: Miért ? Azért, mert — szeretem...? Mert imádom...? Mert már nem vagyok az ura a gondolataimnak ? Ezért . . . ? Tudod te, hogy micsoda lány ez ... ? Ó, ha csak egyszer szeretni tudna ... 1 A férfi: (közbevág) Hiszen szeret... A fiú: (szomorúan) Igen... tudom ... szeret, de nem csak engem... hiszen éppen ez a baj, hogy szeret... hogy mást is szeret... egy nő, aki... A férfi: (közbevág) Ne . . . ne mondd ki ezt a szót! Nem ezt érdemli tőled ... Nézd... légy erős 1 Hát ez az első szerelmed...? Hányszor voltál már szerelmes...? Hányszor ? Meg tudnád mondani... ? Szó sincs róla, sokszor csalódunk a szerelemben; szerencsétlennek, boldogtalannak érezzük magunkat, de mégis — szeretünk... És látod, ha már a sir szélén állunk és visszapillantunk a múltra, nem tudunk mást mondani, mint hogy — szerettünk, szenvedtünk, csalódtunk ... de szerettünk... És te? Látod, a szerelem olyan valami, amit nem lehet elfojtani, akármilyen keserű is volt; valami mindig marad belőle vissza... valami, ami kellemes volt... mert az a szerelem, amely teljesen feledni tud, nem volt szerelem ...! Légy erős, légy kitartó, ragaszkodó, nagy szeretettel vedd körül és meglásd, meg fog szeretni ... Mert ne feledd el, szeress, de igazán és akkor nincs az az erény, mely be ne hódolna neked ... A fiú: (gúnyosan) Erény . . . ? Igen ... de lehet nála erényről beszélni ... ? Egy nőnél, akinél nem a szív játsza a főszerepet... akinek a szerelemhez talán nincs is szive ... A férfi: (élénken) Ohó, fiam, ne tévedj . . . egy nő, kinek nincs szive... ? Fiam ... 1 egy nőnél minden szív... még a fej is... Hogyan gondolsz róla ilyet? Mit? Azért, mert az érzéseire sohasem tett bilincseket; azt tette, amit a szive, az énje parancsolt neki ? Azért, mert volt bátorsága kijelenteni, beledörögni az emberek fülébe, hogy saját magával csak ő rendelkezik, ✓ csakis ő... Ezért... ? A fiú: (fájdalmasan) De mikor pénzt is elfogad I A férfi: Nem igaz! Ráfogás! (rövid szünet) És különben is... ha igaz is .. . mi van ebben . . . ? ő pénzt fogad el... más, talán kifogástalannak tartott leány — ajánMiklós Móric gróf ról jelentik: Galán- klós Móric gróf, korában elhunyt, katolikus világ- rcosa -volt, aki a et a legnagyobb mindenkor támo- os veszteséget jelent cizmusnak. ^.adi bombaügy ítéletét nmczoesitették. A szolnoki törvényszék ítéletét, amely tudvalevőleg fölmentette a csongrádi bomba- merénylet vádlottjait, a napokban kapták meg Írásban is a felek. A terjedelmes indokolás nagyjából a már ismert részleteket foglalja magában, megállapítva, hogy a vádlottak beismerő vallomását erőszakkal és egyéb kényszereszközökkel kényszeritették ki, hogy a nyomozás egészben aggályos volt és hogy a védelem sikeresen bizonyitotta a vádlottak ártatlanságát, mert semmiféle perrendi okot a törvényszék nem talált arra, hogy az érdektelen mentőtanuk szavahihetőségét kétségbevonja. A fellebbezési tárgyalás időpontja ez ügyben még nincs kitűzve és az csak a tavaszra várható. A megszökött pécsi fegyencek nyomában. Pécsről jelentik: Közöltük, hogy hétfőn este a pécsi ügyésziégi fogházból megszökött az életfogytiglani fegyházra ítélt Werle Győző hét társával. Kedden a kora reggeli órákban a rendőrség megtalálta az utcán Werle Győző kabátját, amiből arra következtetnek, hogy a megszökött fegyenceknek segítőtársaik voltak, akik őket már polgári ruhákkal várták, mert fel nem tehető, hogy a hideg éjszakának egy szál ingben vágott volna neki a megszökött fe- gyenc. A szökevényeket egyébként a szőlőkben keresik, mert az a gyanú, hogy valamelyik présházban rejtőztek el. A határállomások hivatalos hatóságait fokozott figyelemre utasították, nehogy a fegyencek megszállott területre szökhessenek. Szigetvár uj Zrínyi-szobrot állít. Szigetvár képviselőtestülete folyó hó 20-án, kedden délután 3 órakor gyűlést tartott. A gyűlés egyik legfontosabb pontja volt, hozzájárulás az uj Zrinyi-szobor költségeihez. dékot... Mi a különbség? Olyan, mint mikor valaki a megvesztegetésére szolgáló pénzt csak borítékban hajlandó elfogadni ... A fiú: De ez egy rettenetes érzés... tudom, érzem, hogy szeretek valakit... valakit, aki nemcsak az enyém, hanem — másé is. .. aki kedves hozzá két-három napig . . . mert pénzt ad érte .. . Igen . . . í pénzt... Rettenetes ez... A férfi: Mondjuk, — de hát mit akarsz tenni... ? A fiú: Hogy mit akarok? Meg akarom változtatni az egész életét... magamhoz akarom kötni.. . magam mellé láncolni, hogy ameddig itt vagyok, csak az enyém, kizárólag csak az enyém legyen... Ó, én nem akarok egy olyan vasárnapot átélni, mint a multheti volt... Ott álltunk este a kapujuk előtt... sötét volt... a vállamra hajtotta a fejét... a hangja szinte reszketett, mikor mondta: holnap nem leszek itthon ... el kell mennem ... elutazom ide a közeibe ... látogatóba... ne haragudj érte ... de muszáj... este azonban itthon leszek. .. várj, nagyon kérlek, várj már a vasútnál... — Hát mégis elmégy? — kérdeztem tőle... hát itt hagysz engem