Zalai Közlöny, 1925. január-március (64. évfolyam, 1-72. szám)

1925-01-03 / 2. szám

64. évfolyam, 2. szám Nagykanizsa, 1925 január 3, szombat Í800 koroita KÖZLÖNY Szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5 Interurban-Telefon 78, nyomda 117. szám POLITIKAI IAPILAP Felelős szerkesztő: Kempelen Béla BELPOLITIKA Minisztertanács — Az elemi iskolák nyolcéves reformja — Tárgyalások a parlamenti béke helyreálüiására — Újévi üdvözlések Budapest, január 2 A kormány tagjai pénteken este teljes számban miniszter-tanácsra gyűltek össze, melyre Klebelsberg Kuno gróf és Pesthy Pál is meg­szakították szabadságukat, habár lé­nyegesebb javaslata egyik tárcának sem szerepelt az értekezleten. A földművelésügyi tárca csupán admi­nisztratív kérdéseket tárgyaltatott a minisztertanácson. * Klebelsberg Kunó gróf a kultusz- tárca legközelebbi programjára vo­natkozólag kijelentette, hogy három sürgős javaslat kerül még januárban a nemzetgyűlés elé: a nőnevelés re­formjáról, az elemi oktatás 8 évre való kiterjesztéséről s az uj elemi iskolák és tanyai iskolák létesítéséről. A javaslatok egyike teljesen készen van, a másik kettő még néhány tanácskozást igényel. * Szcitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke a parlamenti béke biztosítása céljából pártközi értekezletet óhajt összehívni. Az ellenzék nem sok reményt fűz a kísérlethez, mert tudja, hogy Bethlen politikai enged­ményekre nem lesz hajlandó, ők pedig titkos választójog nélkül nem térnek vissza a parlamentbe. Az sem lehetetlen, hogy Zsiiyay Tibor, a Ház alelnöke fogja a békéltető tárgyalásokat közvetíteni. * Horthy Miklós kormányzó újév napján délelőtt fél 12 órakor fogadta a diplomáciai testület tagjait, akik szerencsekivánataikat fejezték ki az államfőnek. A fogadás a hagyomá­nyos külsőségek és keretek között történt, úgy, mint egy nagykövet ün­nepélyes bemutató- kihallgatása. A királyi várpalota udvarán a lakosz­tály bejáratával szemben gyalog- diszszázad állott, az előcsarnokban, a lépcsőházban és a folyosókon pe­dig díszbe öltözött testőrségek és a koronaőrség állottak sorfalat. A diplomáciai kar nevében Schioppa Lőrinc pápai nuncius üdvözölte fran­cia nyelven a kormányzót. Örömmel emlékezett meg arról, hogy Magyar-, ország mind nagyobb előhaladást mutat a gazdasági talpraállás mun­kájában, mely értékes záloga annak, hogy az uj évben Magyarország és mindazok a nemzetek, amelyek az emberiség nagy családját alkotják, kétségkívül újabb előhaladást fognak tenni nemcsupán az anyagi javak, hanem mindenek felett az erkölcsiek megszerzésében, mely utóbbiak e ..népeknek erőt, nagyságot és bizton­ságot adnak. A kormányzó ugyancsak francia nyelven köszönte meg az üdvözlést. Magyarország — mondotta — az isteni Gondviselésbe vetett bizalom­mal és azzal a szilárd elhatározással, hogy ezeréves kultúrájának eredmé­nyeit megőrzi, továbbra is folytatja békés munkáját és abbeli törekvé­seit, hogy az ország pénzügyi talpra- állitását megvalósítsa. Az ország örül, hogy ehhez a munkához sike­rült megnyernie a Nemzetek Szö­vetségének és az államok legnagyobb részének támogatását. A kormányzó ezután cerclet tar­tott, mely negyed 1 órakor ért véget. A diplomáciai kar üdvözletét meg­előzőleg V2II órakor a kormányzó a kormány tagjait fogadta, akiknek nevében a távollevő miniszterelnök helyett gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter fejezte ki újévi szerencsekivánatait. Három­negyed 11 órakor Scitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke a nemzetgyűlés, 11 órakor pedig Janky Kocsárd, Lud­vig György és Taft Gábor altábor- nagyok a honvédség üdvözletét tol­mácsolták. A diplomáciai kar fogadása után V2I órakor Ravasz László református püspök és Némethy Károly v. b. t. t. világi főgondnok a református egyház nevében üdvözölte az államfőt. ****»*V^i**M«*>/V^wW>**»^«^»** BELFÖLDI HÍREK B-lista a városoknál. Debrecen­ben 32 tisztviselőt helyeztek B-listára december 31-én, köztük a város főjegyzőjét, a polgármester helyette­sét is. Miskolcon 12 állást szüntettek meg, amivel 11 tisztviselőt bocsá­tottak el. Szombathelyen 12 elbocsá­tás történt: 1 tisztviselő, 6 napi- dijas és 5 szolga került a B-listára. Katolikus nap Kiskunhalason. Halas katolikus népe január 18-án nagyszabású katolikus napot rendez, melyre Huszár Károly volt miniszter- elnök is leutazik. Schioppa pápai nuncius terv szerint január 5-én utazik Zircre, ahol másnap, Vizkereszt ünnepén az egész konvent jelenlétében nyújtja át Werner Adolf zirci apátnak a pápa ajándékát, a lilaszinü püspöki süveget. Schandl államtitkár kitünte­tése. Schandl Károly államtitkárt a kormányzó az I. oszt. polgári érdem­kereszttel tüntette ki. Az ország felajánlása Jézus Szivének. Ebben az évben hármas jubileuma van Jézus Szive kultuszá­nak és ebből az alkalomból a fővá­ros katolikus egyesületei külön disz- gyülést rendeztek újév délután öt órakor a régi országházban. A gyű­lés díszeinöke József Ferenc királyi herceg volt. Elsőnek P. Laczkó Fe­renc jézus-társasági atya méltatta a hármas jubileum jelentőségét, majd Csávossy Elemér tartományfőnök mondott nagyobb beszédet. Huszár Károly, a nemzetgyűlés alelnöke a katolicizmus hivatásáról szólott és azt a gyakran ismétlődő ráfogást cáfolta, hogy a magyar katolikusok nem eléggé magyarok és nem eléggé keresztények. Környey Paula szava­lata és Biró Ferenc S. J. felszóla­lása után József Ferenc főherceg mondott záróbeszédet, amelyben arra buzdította a hallgatóságot, hogy Jézus Szivébe vetett bizalommal higyjen és reméljen a jövőben. Dolgozik a magyar pénzjegy- nyomda. Már dolgoznak az uj ma­gyar pénzjegynyomdában. Február 1-étől már teljes üzemben megindul a munka. Félmillió svájci frank alap­tőkével indult meg a pénzjegy nyomda 200 munkással és a leg­tökéletesebb gépekkel. A pécsi főkapitányság meg­kezdte a felszámolást. A szanálás következtében feloszlatásra Ítélt pécsi rendőrfőkapitányság érdekében a tör­vényhatóság fellépése sem vezetett eredményre. A kerület tisztviselői kara és számvevősége ugyan még együtt maradt, de január elsejével megkezdte a felszámolást. A kerület beolvad a székesfehérvári kerületbe. A feloszlatással 65 család kerül el Pécsről, kiknek elhelyezése nagyon súlyos gondokat okoz. A fővárosi választási bizottsá­gok esküje. A belügyminiszter által kinevezett fővárosi választási bizott­ságok 176 uj tagja ma délben teszi le a hivatalos esküt dr. Ripka Ferenc kormánybiztos kezébe. A 6 éve hely- benlakók kiválogatását és a választói névjegyzék kiigazítását még január­ban befejezik. A felszólamlási határ­idő február 15-től március 1-ig tart. A választások előreláthatólag május­ban lesznek. B-lista a büntetőbíróságoknál. A budapesti büntetőtörvényszéknél és büntetőjárásbiróságnál is több tisztviselőt helyeztek B-listára, úgy, kogy december hónapban e két bíró­ságnál 35 kezelőtisztviselőt bocsá­tottak el. Természetes, hogy B-lis­tára való helyezés a bírói karhoz tartozó egyéneket a fennálló külön­leges törvénynél fogva nem érintheti úgy, hogy az elbocsátottak csak a kezelői karhoz tartoztak. Uj adóhivatalok. A pénzügymi­nisztérium elhatározta, hogy a for­galmiadó kezelése és könnyebb el­lenőrzése céljából az ország nagyobb helyiségeiben körzeti forgalmi adó­hivatalt állít fel. A kaposvári pérsz- ügyigazgatóság az első, amely meg­kezdi a szervezést. Előfizetési ára: Egy hóra 30.0C0 korona Három hóra ...................... 90.000 korona Ke ttős gyilkosság az erdőben. Kaposvárról jelentik: A veszprémi püspökség Ságvár és Kiüti községek határában lévő erdejében halva ta­lálták Glaser Gyula vadőrt és Juhász Tasi Gyula ságvári lakost. Mindkettő lőtt seb következtében halt meg. Glaser mellett a fegyvere is ott feküdt, juhász Tasi puskáját vala­mivel távolabb találták meg. A csendőrség nyomoz. A kamara és a forgalmiadó. A kereskedelmi és ipari érdekeltsé­gek kérelmére a Budapesti Kereske­delmi és Iparkamara legutóbb Belatiny Arthur elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a kamara igen erélyesen állást foglalt a forgalmiadó reformja és az osztrák rendszer bevezetése meíiett. A kamara erélyes állásfog­lalását nagy megelégedéssel fogadták ipari és kereskedelmi körökben, de annál nagyobb megdöbbenést keltett, hogy a kereskedelmi minisz­ternél legutóbb tartott forgalmiadó ankéten a kamara képviselője nem tartott ki a kamarai gyűlés határo­zata mellett, hanem olyan javaslato­kat tett, amelyek az osztrák rend­szerű reformról való lemondást és a pénzügyminiszteri állásponttal való megalkuvást jelentették. A kereske­dők körében emiatt felmerült az a terv, hogy a kamara legközelebbi ülé­sén tiltakozni fognak a kamarai hatá­rozattal ellentétes állásfoglalás miatt. Polgári iskolai tanárok gyűlése. Csonka-Magyarország minden részé­ről nagy számban jöttek össze a tanárok országos egyesületük kará­csonyi választmányi gyűlésére, mely hétfőn, a Tanitók-házában folyt le. Reöthy Vladimir elnöki megnyitójá­ban üdvözölte Gyertyánffy Istvánt, mint az egyesület tb. elnökét 90-ik születésnapja alkalmából. Ezután je­lentést tett az utolsó miniszteri tisz­telgésről, amikor is az ötödéves kor­pótlék visszaállítását kérték s az anyagi sérelmek zömét tárták fel a miniszter előtt. Bár a miniszter a sérelmeket sorra elismerte, de telje­sen reménytelen választ adott. A tanárképzés ügyét Bönyérfi Géza bicskei polg. isk. igazgató adta elő. A választmány a tanárképzés négy évre emelését kívánja, teljes főiskolai szervezettel. Lehetetlennek látják, hogy a mai ifjúság heti 40—42 órá­ban becsületesen készülhessen jö­vendő magasztos hivatására. Ugyan­csak a színvonal emelése érdekében kívánják az állami országos polgári iskolai tanárvizsgáló bizottság felál­lítását, hogy a jövőben bármely ta­nárképzőben végzettek is csak e bi­zottságoktól nyerhessenek államér­vényes tanári oklevelet. H. Fekete Péter a felsőmezőgazdasági iskolák ügyében interpellált. Különösen a tanfelügyelői hatáskör kiterjesztése ellen tiltakoztak. Heves kifakadáso- kat okozott az úgynevezett kará­csonyi ajándékozás ügye is, mert a tanárságról most is teljesen megfe- legkeztek.

Next

/
Thumbnails
Contents