Zalai Közlöny, 1925. január-március (64. évfolyam, 1-72. szám)

1925-02-05 / 28. szám

6 ZALAI KÖZLÖNY 1925. Február 5. Tamás, Sas Ede és Camille Mauclair fényképét, számos művészi és idő­szerű képet és a lap rendkívül nép­szerű rovatait, a szerkesztői üzene­teket és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80 ezer korona. Mutatványszámot kívá­natra ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy-ut 16. elbeszéléseit, Juhász Gyula versét, Mühlbeck Károly elmés fejléceit, a 40 millió koronás első nyeremény MOZI Uránia. Csütörtökön és pénteken a nagysikerű Ki a gettóból után egy nem kisebb értékű német filmet mutat be, a Panoptikumot, amely­nek külön érdekessége, hogy az első futurista felfogású kép, nagy értéke pedig, hogy a leghíresebb német filmszínészek együtt szerepelnek benne; Emil Jannings Harun al Rasidot, Conrad Veidt Rettenetes Ivánt, Werner Krausz Jack hasmet­szőt alakítva. A fantasztikus film 6 felvonás. A német legjobbak együttes sze­replését felhasználja, az Uránia, hogy a kis Peggy Babyt bevezesse közönsége szeretetébe. Peggy kisebb, mint Jacki Coogan, de előnye Jacki fölött, hogy hölgy s mint ilyen enni- valóan bájos. Peggy filmje ugyan­csak 6 felvonás, a címe: Peggy gyémánt babája. KÖZGAZDASÁG Nem kell a balatoni bor Általános a balatonparti szőlős­gazdák panasza, hogy senki seveszi a borukat. Van gazda, akinek há­rom évi termése érintetlen a vásár­lástól. Mások is csak gyenge és kis tételekben adogatnak el. A nagy termelők ennek nem örülnek, mert az árak alacsonysága a kész költ­séget sem fedezi. A munkapiac helyzete. A m. kir. Áll. Munkaközvetítő Hivatalnak az ipari és kereskedelmi munkapiac­ról a kereskedelemügyi miniszterhez tett jelentése szerint január 28-án a budapesti és hét vidéki hatósági munkaközvetítő férfi és női munká­sok részére összesen 574 munka­helyet, továbbá 5536 munkakeresőt tartott nyilván. Tehát 100 helyre 964 munkakereső jutott. A munka­piac helyzete tehát igen kedvezőtlen. A felső Balaton-vidéken sincs csapadék. Esőden a tél és havat- lan a felső * Balaton mellékén. Az egerek, pockok sok kárt okoznak. A terméskilátás rossz. TŐZSDE A részvénypiac egyenlőtlen árala­kulással indult meg. A keresetebb papírok azonban a tegnapi zárlati nívó felett nyitottak. A többi értékek lanyhán tendáltak. Az egyenetlen irányzat a tőzsdeidő második felében általános szilárdságba csapott át, mely a favorit értékeknél még job­ban növelte az árnyerességet, a többinéi pedig behozta a vesztesé­get. Az általános árnyereség2-3%-ot tesz ki. Kima, Salgó, Nova iránt továbbra is élénk kereslet mutatko­zott. Ugyancsak javult a Magyar Hi­tel is. Közlekedési értékek közül Búr és Államvasut 4—5%-al javí­totta meg árfolyamát. Kereskedelmi Bank 700.000 K-val ugrott előre. A Garnbrinusnak 120 ezer K-ás árin­gadozása volt, végül is 100.000 K-ás árnyereségre tett szert. Az előbbi papírokban még mindig élénk az üzlet. Egyébként a forgalom rendes. Az arany korona mai árfolyama font sterling alapon átszámítva — 14.724' 50 papír korona. Utótőzsde Irányzat barátságos. Nasici 1975, Keres­kedelmi Bank 1145, Stummer 2075, Cukor 2345, Gummi 270, Hungária Műtrágya 125. Izzó 890, Georgia 348, Pesti Hazai 2935, Magnezit 1900. Szászvári 290, Kőszén 3120, Urikányi 960, Budapesti Gőz 146, Hungária Malom 131, Fegyver 940, Danubius 2870, Nova 211, Salgó 561, Rima 159. A Magyar Nemzeii Bank hivatalos árfolyamai Valuták Devizák Angol font 344000-347000 Amsterdam 29031-29200 Cseh korona 2101-2121 Belgrád 1161-1167 Dinár 1141-1161 Berlin 17160-17255 Dollár 71597-72207 Bukarest 373-375 Francia fr. 3904-3926 Brüsszel 3726-3746 Hollandi írt. 28732-290CO Kopenhágs 12862 12938 Lei 373-375 Krisztiánja 11019 11085 Leva 517-523 London 345000-347000 Líra 2979 3009 Milano 2999-3015 3e!ga frank 3696-3726 Newyork 72047-72457 Osztr. kor. «01 50 102 00 Páris 3904 3926 Dán kor. i2662-12798 Prága 2121-2133 Svájci frank 13804-13952 Szófia 522 524 Svéd kor. 19167-19329 Stockholm 19417-19529 Norvég kor. IC819T0985 Wien 101 50-102 00 Márka 16960-17116 Zürich 13904-13982 Zürichi zárlat Paris 2805’—, London 2481 50, Ncwvork 518-25, Brüssel 2680 —, Mailand 215625, Holland 208 80, Berlin 123*75, Wien 73—, Sofia 375'—, Praga 1528-75, Budapest 72'—, Varsó 100, Bukarest 267 50, Belgrád 837 50. A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései . DEVIZA tegnap ma Bécs ...........................9800 Berlin ...........................5790 Prága ..................... 47250 9780 472 VALUTA tegnap ma 9860 5830 47350 9855 473 Newyorkban 14. Szerkesztői üzenetek Terménytőzsde Az amerikai piacok további gyenge irány­zatának hatása alatt a lanyhaság a budapesti terménytőzsdén is folytatódott. A búza 7500, rozs 10.000, korpa 2500 koronával olcsób­bodott. Egyedüli szilárd cikk a köles, mely 10.000 koronával drágult. A forgalom ma igen szűk keretek közt mozgott. Búza tiszav. 76 kg-os 602.500- 605.000, 78 kg-os 612,500—615.000, egyéb vid. 76 kg-os 600.000- 602.500, 78 kg-os 610.000-612.500, rozs 515.000—520.000, sörárpa 490.000— 515.000, takarmány árpa 400.000—420.000, uj tengeri 310.000—315.000, köles 310.0QC 315.000, korpa 250.000-252.500, zab 425.000— 435.000, lucerna 230.000—250.000, Sertésvásár Felhajtás 1600, melyből eladatlanul vissza maradt 1000 drb. Elsőrendű 23.000—24.000, szedett 22.000—22.500, szedett közép 21.000 —22.000, könnyű 19.000—20.000, elsőrendű öreg 21.500—22.000, másodrendű 20.000 — 20.500, angol süldő 20.000—23.000, szalonna nagyban 23.500—24.000, zsir 27.500—28 000, iehuzoít hús 26.000—27.000, szaloanás fél­sertés 26.000—28.000. Irányzat lanyha volt. j Előfizető leánya. A kérdéses magyar j dalnak levelében közölt második versszaka : után csak nagy nehezen találtuk meg an­nak első versszakát, melyet alább köz­lünk. Szerzőjét azonban nem sikerült ki­nyomoznunk. Csendes, hosszú éjszakákon Könnyes lesz a párnám, Búsulok, hogy így elhagytál, oly egyedül, árván . . . Sírok érted éjjel-nappal, Nincsen, aki megvigasztal, Úgy gyötör a bánat, Mindenütt csak téged látlak, Mindig visszavárlak. Sóhaj. Költeménye nagyon hosszú ahhoz, hogy sóhajnak lenne mondható. A sóhaj ugyanis rövid s ha mély is, nem tarthat tíz percig, mint a meddig a versének el­mondása tart. Ajánljuk, hogy máskor rövi­dítse meg sóhajtásait s több mélységet önt­sön beléjük, mert a beküldött vers túlon­túl hosszú, tartalma pedig nem gyökered­zik a szivében. TULIPÁN * NÓTA! Mért pityeregsz Bözsi lányom, mondd meg nekem [mi bajod ? Talán megcsalt a szeretőd, vagy örökre elhagyott? Ne sírj lányo o, ne szomorkodj, megjön a te vig­[ságod, Ha megjegyzed magadnak jól ezt a nagy Igazságot: Úgy szól az, hogy: nem kell orvos, javasasszony, [patika, Bukfencet hány örömében Nrca, Juli, Katika. Egyszerre majd száz legény fut szerelmesen utánad. Ha „Tulipán Áruházban“ vásárlód a ruhádat, A „Tulipán“ portékája legszebb és a legelső, Nem fakul meg, ha lugozzák s hétszám veri az eső. Siess oda! — ha ott veszel, legszebb lesz a te [ruhád. Ki nem ott vett, a templomban irigy szemmel [néz majd rád. Nem dicsérem a „Tulipánt“, dicséri a ruhája, Asszony, leány, ki odajár, hű lesz ura, babája, Nem babona édes lányom, csak színtiszta valóság: Kanizsán a „Tulipánban“ csárdást jár az olcsóság. Kinek kevés pénze van csak, de szép ruha kellene, Menjen csak a „Tulipánhoz“, bárki mit mond [ellene. Aki ott vesz, nem bánja meg, ezt mondja az igazság, Krámer Zoltán boltjában van jó áru és olcsóság. P. H. R. Megkaptuk. A közlendők közé tettük. Feminizmus. Csak rövidítve lesz közöl­hető, miután egész terjedelmében nagyon hosszú nekünk. Bakfisálmok. Nem illik. C. H. Kérjük, látogasson meg bennünket szerkesztőségünkben este 5—8 között. /Wv\VVWVVV*V'/NA/VsA<Wv»vVwVVW*V*VnA»WV>^VWW*A*/s/V Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv­kereskedés RT. Nagykanizsa A budapesti tőzsde záró árfolyamai. A budapesti Sósadé déiután I órai láráéHtjlyamai a következek : Bankok Faipar Angol-Msgy. 36 Hazai 125 Lloyd bank 1 65 Magy. Hit. 447 Jelzálog 45 Leszámít. 65 Oi,-M. bank 20 Osztr. Hit. 169 Bankverein — Földhitelt). 205 Hermes 24 Horv. szí. j. b. 66 Ingatian — M.-Cseh iparb. 18 Forgalmi 3) Kar. Hitel 20 Magyar-Német 22 KÖzp. Jelzálog 18 Városi bank — Mercur — Nemz. b. és tak 25 Keresk. B. 1145 Biztosítók és Takarékok Belvárosi tp. 32 Lipótvárosi 5-50 Fővárosi 83 Kőbányai Tak. — Által. Tak. 120 Moktár 178 Hazai első 2930 Első M. Bizt. 7200 Fonciére 143 Msgy.-Francia 285 Malmok 8ors.-M. 2 3 * Concordia 4275 Békéscsabai 100 Budapesti 145.50 Hungária 130 Királymalom — Viktória 275 Törökszentm. — fr. Danubia — Bányák Sauxií 380 Beocsin! 11 5 Szentíőr. 37 Cement 89 Szászvári 280 Kohó 375 Köb. Gózt. — Dräsche 135 Magnesit 1890 Magy. asph. 66 Alt. Kőszén 3120 Nagybáttor.y! 83 Salgó 582 Urikányi 960 Nyomdák Athenaeum 82 Fővárosi rty. 4-50 Franklin 75 Glóbus 20 Palla3 83 Révai 51 Stephaneum 225 Ujságiizem 3-50 Vasművek Sródi wag. 115 Kóburg 40 Oazd. Gépgy. '80 Fegyver 938 Ganz-Dan. 29.:0 Ganz Vili. 1270 Hoftierr 117 Kühne 30 Láng Lipták Mág Magyar acél Belga fém Lámpa Mérleg Vegyipar Vagongyár Rima Roessematui Schlick Körner 105 25 20 170 128 130 15-25 15-50 45 159 50 48 15 Egyes, fa 11 Guttmann — Kórösbányai 4 Lignum 34 Nemzeti fa 480 Ofa 520 Rézbányái 63 Szlavónia 64-50 Nasici 1959 Vikt. bútor 1-6 Közlekedés Adria __ Atl antik« 23-50 Levante 164 Mftr. 224 Bur 166 Közúti 57 Városi 64 Délivasut Államvasut 59 455 Trust 144 Cukorgyáruk Délcukor 515 Cukoripar 2340 Georgia 348 Mezoh. cukor 151 Stummer 2050 Élelmiszerek Czinner 31 Szalámi — Püspöki 28 Tokaji bor — Halkeresk. 19-59 Gáz. Villamos Egy. izzó 885 Just izzó 0-9 Alt. gáz 11 Alter 1050 Phöbus 81 Olajok Olajipar — Marosi petr. 60 S5r és szesz Fővárosi sör 37 Királysor — Köb-, polg. sör — Keglevich Cogn. 8 Részvénysör 357 Gschwindt 205 Szállodák Royal-szálló 160 Schwartzer 95 Égisz 40. Ligetszanat. 16 50 Lukács 8-50 Textil­Juta 165 Gyapjmnosó 41 Goldberger 129 Karton 89 Pamutipar 227 Szövő-Kötő 38-50 Vegyipar Spódium 119 Flóra 62 Hung, műtrágya 125 Szikra 38-50 Denies 96 Keleti Murányi 39 Török 25 Különfélék Dorogi 12 Gummi 270 Inteirexim 16 Telefon Őstermelő 117 215 Bárdi 16 Bónl 70 Brassói 340 Győri bőr 90 Corvin film 6 Papíripar 37 Hangyaipur Starfiím 19 $5 Apróhirdetések Az apróhirdetés dija 10 szóig 5000 K. A címszó a minden vastagabb betűből álló szó két szónak számit- tatik. Minden további szó dija 500 K. A hirdetési dij előre fizetendő s a forgalmi adó hozzászámittatik Üzlethelyiség) főútvonalon szabó, ci­pész, stb. hasonló szakmának alkalmas, azonnal kiadó. Cint kiadóban. 384 Birtok bérletei keresek 300—400 holdasat Nagykanizsa vidékén azonnali át­vételre, instrukciót megveszem. Megbizot- tam Szigriszt ingatlanforgalmi iroda, Fő-ut 8. Férfi divatáruoikkekfoen és női 336 tegyen próbavásárlást Szomoiányi Gyula Csengery-ut 2» szám alatti •— (a Hangya mellett) üzletében. —’ Lakás kiadó: két szoba, előszoba, konyha Bővebbet József főherceg-ut 67. 385 Az idény előrehaladottsága miatt gyönyörű idei divatformákban férfi velúr kalapok leszállított árakon kaphatók Qyenes és Vida kalapgyár elárusító üzletében 175 minden más kalapokban óriási választék. Baiatonmagyaródon Tamás Testvérek gőzmalma szabadkéz, bői sürgősen eladó. - 254 10-5 Özv. Hordós Vincéné szül. Sulyok Ferencné, valamint gyermekei Vince, Aladár, József, István és az összes rokonság nevében fájdalomtól meg­tört szívvel tudatja, hogy a legjobb férj, apa és rokon Hordós Vince életének 66 ik évében, folyó évi feb­ruár hó 3-án az Urban elhunyt. Hűlt tetemeit folyó hó 5-én délután Va4 órakor fogjuk a róm. kath. temető halottasházából utolsó útjára kisérni. Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelkiüdvéért folyó hó 6 áti délelőtt 8 órakor lesz az Urnák bemutatva. Nyugodjék békében I Ifj. Hordós Vincéné szül. Biebl Anna, Hordós Aladárné szili. Domonkos Zsófia és Hordós Józsefné szül. Kochanek Berta menyei. Értesítem az uradalmakat és a gazdákat, Ö belga mének érkeztek, amelyek a legkedvezőbb fel­tételek mellett lesznek eladva. Ugyanott eladó egy 10 HP benzin­motor egy 900-as Umráth cséplővel, teljes felszerelérsel so Pfeiffer André« Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R. T.-nál, Nagykanizsám (Nyomdavewtá: Ofeabeck Károly).

Next

/
Thumbnails
Contents