Zala, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-04 / 284. szám
Nagy és nevezetes ünnep volt december elseje a zalabéri Vörös Csillag mezőgazdasági termelő- szövetkezet életében. Egy év becsületes munkájának eredményét tették mérlegre, az egész gazdasági évét, amely bővelkedett szorgalmas munkában, de nem hiányzott a nehézség sem. A közgyűlést már napokkal előbb lázas készülődés előzte meg. Szorgalmas asszon}'-, lány-és férfikezek csinosították, szépítették a helyiséget, amelynek díszítése olyan jól sikerült, hogy méltó lett volna bármilyen nagyjelentőségű esemény színhelyéhez. Hetek, napok óta A ZÁRSZÁMADÁSRÓL BESZÉLT AZ EGÉSZ TAGSÄG és arról, hogy jövőre hogyan tehetik még gazdagabbá szövetkezetüket, boldogabbá a tagságot. Ünneplőbe öltözve, . mosolygós arccal gyülekeztek a tagok jóval e meghirdetett időpont előtt. Pontosan hat órakor kezdődött az ünnepi gyűlés. A beszámolót Aczél elvtárs, ideiglenesen megbízott elnök tartotta. Elmondotta, hogy a tsz milyen eredményéket ért el. milyen nehézségeket kellett leküzdeni ebben az évben. Emlékeztetett a termelőszövetkezet koratavaszi gyors létszámbeli és területi felerősödésére, majd arra, hogy a nyár folyamán az ellenség aljas aknamunkával hogyan akarta szétdulni a közös vagyont. Az öntudatos tagok azonban a párt segítségével szívós harcban MEGVÉDTEK SZÖVETKEZETÜKET és ma erősebbek. mint valaha, most már csak mint rossz emlékre gondolnák vissza ezekre az időkre. A beszámoló ezután -arról szólott, hoigy a termelőszövetkezet milyen segítséget kapott pártunktól, államunktól. 59 mázsa gabonát jelentett a 10 százalékos csökkentés, 62.896 forint az a pénzösszeg, amelyet az állam elengedett, az őszi terményekből 40 mázsa az, amit kedvezményként visszakaptak, borból 334 literrel kevesebbet kellett beadni. De még tovább lehet sorolni a kedvezményeket. Elengedték a beadási hátralékokat, az ÄMG- dijtartozást, törölték az adójukat A háztáji területet egy katasztrá- lis holdra emelték, megjavult az SzTK-ellálás. leszállították az árakat. Ez mind-mind a tagság jövedelmének emelését biztosítja. Beszélt Aczél elvtárs arról hogy milyenek voltak az ezévi terméseredmények. Búzából 12 rozsból 9, árpából szintén 12 mázsát arattak le holdanként. A KERTÉSZET KÖZEL 200.000 FORINT JÖVEDELMET HOZOTT ebben az évben. A tagság összes részesedése forintértékben több mint egy millió, pontosan 1 millió 16.215 forint. Kiosztásra került munkaegységenként 5.(?0 kiló kenyérgabona, 1 kilogramm takarmánygabona, 5.20 kiló szálastakarmány, 13 dekagramm cukor. 3 deciliter bor, ezenkívül kukoricát, olajat, takarmányrépát, mákot, szalmát, még sok más egyéb terményt és 11 forint készpénzt osztottak. Az egy munkaegységre eső részesedés összértéke 40 forint. Németh Miklós 436 munkaegységére 31 mázsa gabonát. 145 i- ter bort, 63 kiló cukrot. 5502 forint készpénzt, ezenkívül nagy- mennyiségű egyéb terményt kapott. összes jövedelme pénzre átszámítva közel 20.000 forintot tesz ki. Az eredmények mellett megemlékezett a beszámoló a hibákról is. Elmondotta Aczél elvtárs, hogy a vezetőség gyakran a tagság tudta nélkül intézkedett fontos az egész termelőszövetkezetet érintő ügyekben.. SOK VOLT AZ ÖNKÉNYESKEDÉS A VEZETŐSÉGBEN, emellett nem a legjobban szervezték a munkát. De a tagság egyrésze sem tett eleget a kötelességének. Egyes tagok nem végezték el a kijelölt területen a* munkát, emiatt komoly termés- kiesés volt, ami csökkentette a tagság részesedését. Beszélt ezután Aczél elvtárs a feladatokról, a termelőszövetkezet jövőjéről. ElmondoUa, ha jó vezetés lesz és a vezetőség összeforr a tagsággal, a tagok pedig becsületesen helytállnak a munkában, akkor nincs az az erő amely képes lenne meglassítani a termelőszövetkezet fejlődését. Ilyen munkával, a jövő esztendőben megduplázhatják a tagság részesedését. Ehhez pedig minden feltétel megvan, csak ki kell használni azokat. A beszámolót lelkes taps fogadta, majd megindultak a hozzászólások. Egymásután emelkedtek szólásra a tagok és mondották el véleményüket. Molnár Ferencné megelégedetten beszélt az eddig kapott kedvezményekről, a munkája után kapott részesedésről. Megígérte hogy a jövőben még jobban igyekszik s az eddigieknél is jobb munkát fog végezni. Németh Miklós hozzászólásában éles bírálatot gyakorolt a vezetőség felé az eddig elkövetett hibákért. Még nem fejezték be a silózást és van még betakari- tatlan répa is. Ugyanakkor megbírálta a tagságot is, hiszen ők is felelősek ezekért a hibákért. Elmondotta: ha jó és erős lesz a vezetőség, alkalmazzák a legjobb termelési módszereket — márpedig alkalmazni fogják —, ajkkor szövetkezetük nemcsak a megyében, de az országban is a legjobbak között lesz. — Igaz, — mondotta befejezésül, — aki az idén szorgalmasan dolgozott, az nem panaszkodhat, de el lehet érni. hogy JÖVÖRE MEGDUPLÁZÓDJON A KERESET. ígérte, hogy a maga részéről mindent elkövet, hogy ez igy legyen. A további hozzászólósolk sem szűkölködtek a bírálatban. De nemcsak bíráltak, hanem megjelölték a kijavítás módját is. Egy- egy hozzászólást hatalmas tapssal fogadtak a tagok. Ez a taps egyben fogadalmat is jelentett a még jobb, szorgalmasabb munkára, benne volt a jövőbe vetett bizalom, benne volt a termelőszövetkezetek óriási fölénye az egyéni termelés fölött. A zárszámadási gyűlés után uj vezetőséget választott a tagság. Elnöknek Aczél János elvtársat választották. Az uj vezetőség •ezen a közgyűlésen megkapta a tagságtól a feladatokat, tanulhattak az elhangzott hozzászólásokból, a bírálatokból, az elpző vezetőség hibáiból és uj, friss erővel láthatnak munkához. A közgyűlés befejezése, az egészévi szorgalmas munka, a nagyszerű eredmények után vidám disznótoros vacsora és bál tetézte be ezt a napot. Mindenki boldog volt ezen az estén. Szólt a nóta, a zene. Táncra perdültek a fiatalok, idősebbek egyaránt. A jókedvbe elmerült az egész év minden fáradalma, küzdelme, s felragyogott a még boldogabb holnap, amelyért uj erővel indult harcba a zalabéri Vörös Csillag mezőgazdasági termelőszövetkezet minden tagja. Rádióműsor 1953 december 7—13-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZÁMOK Kossuth Rádió: 4 30 Hirek. időjárásje- lentés, 4 40—8.30-ig Reggeli zenés műsor a munkába induló dolgozóknak. Közben: 5.00 A Szabad Nép aznapi vezércikke, 6.00 Gazdakalendárium, 6.30 Szín házak és mozik műsora, 6.50 Torna, 7.00 Hírek, 8.20 Műsorismertetés, 12.00 Hirek, 14.00 Időjárás- és vízállásjelentés, t5 15 Hirek szerbül, 13.40 Hirek németül. 19.30 Hírek szerbül, 20.00 Hirek, 22.00 Hirek, 24 00 Hirek. Petőfi Rádió: 6 00 Torha, 6.10 Zenés műsor. 6.45 A Szabad Nép aznapi vezércikke, 7 00 Iskolások műsora, 7.15 Hirek szlovénül, 10 00 Hirek, 18.25 Hirek íszlovénül, 20.00 Műsorzárás. HÉTFŐ. Kossuth Rádió: 12.10 Déli hangverseny. 13.00 Népi zene, 13.30 Bányászdalok, 14.40 Zenés kalendárium, 15.30 Táncdalok. 1600 Most légy okos, Domonkosi 16.25 Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 17.20 Népi zene. 17.30 I.udas Matyi 18.40 Jó munkáért szép muzsikát, 19.15 Mozart és Liszt dalaiból, 2100 Bécsi est. 2157 Bartók: Dudások, 22.20 Vidám népi zene. 22.50 Téli képek. 23.00 Fali Leó müveiből Petőfi Rádió: 14.00 Rádió kisegyüttese Játszik 14.40 Hanglemezek, 15 30 Kossuth- díjas művészeink műsorából. 16 00 A kilencedik hullám. 16 30 Népi zene 16 40 Zenekari hangverseny. 17 40 Szív küldi 18.45 Operett)észlelek 19 40 Sporlhiradó. 20.00 Hanglemezek, 21.00 Tánczene. 22.00 Operarészletek. KEDD Kossuth Rádió: 12.15 Operelt- arészlefek, 13.00 Ui lemezeinkből. 13 30 Hanglemez. 14 15 Hangverseny gyerme keknek. 14.45 Népdalok, 15.30 Operarész- letek, 17.10 Szív küldi. 18.30 Szív küldi, 20.15 Boci-boci tarka. Operett három felvonásban, 22.50 Hanglemezek Petőfi Rádió: 14.00 Délutáni hangverseny. 15.00 Rádió kisegyüttese játszik, 15.40 Uj hajtás. 16.30 Filmzene. 17.30 Népi zene 18.20 Hanglemez, 18.45 Tánczene, 19.15 Egy falu — egy nóta. 20.00 Tánczene. 22.00 Népi zene. SZERDA. Kossuth Rádió: 12.15 Déli hangverseny, 13.00 Szovjet operettek. 14.40 Népdalkórus és népzene, 15.30 Mongol műsor. 16.00 A mocsárjárók. 17 25 Szív küldi. 18.30 Népi zene, 20.15 Tudományos híradó, 20.35 Népi zene. 21.20 Jó munkáért szép muzsikát, 22.20 Tánczene, 23.30 Hangverseny. Petőfi Rádió: 14.00 Rádió kisegyüttese játszik. 15.00 Operettnyitányok. 1600 Haydn és Mozart műveiből. 1700 Kórus- dalok, 17.25 A dollár álarc nélkül. 17.40 Édes anyanyelvűnk. 18 45 Hanglemezek. 19.00 Filmzene 19.40 Sport. 20.00 Mozart: Varázsfuvola. — Opera két felvonásban CSÜTÖRTÖK. Kossuth Rádió: 12.15 Déli hangverseny, 13.00 Ifjúsági kórusok, 1.3.30 Népi zene, 14.15 Gyermekujság, 15.00 Népek zenéje, 15.45 Balettzene. 16.30 Népi zene, 17.45 Külpolitika, 18.30 Hanglemezek. 20.15 Szivárvány. Zenés irodalmi tarka-est 21.00 Egy falu — egv nóta. 22.20 Hangverseny. Petőfi Rádió: 14.00 Délutáni hangver seny, 15 00 Rádió kisegyüttese játszik. 15.40 Romantikus operákból 16.30 Fiatalok zenei újságja 17 40 Balctlzene. 18 45 Szív küldi 19.40 Snorthiradö, 20 00 Kamarazene. 21,30 Tánczene, 22.00 Huszka Jenő operettjeiből. PÉNTEK Kossuth Rádió: 12 15 Déli hangverseny, 13,00 Hanglemez 13.30 Lengyel népi muzsika. 14.15 Uttörő- hiiadó. 14.40 Hanglemezek. 15 30 Muzsikáról mindenkinek. 16.00 Orosz nyelvlecke 17 10 Hangverseny üdülőknek. 18.30 Tánczene, 1900 Valerij Brjusszov versei. 20.15 Tegnaptól — holnapig.. _• 21.00 Részletek Verdi: Aida c. operájából. 22,50 Hazánk zenei életéből. Petőfi Rádió: 11.00 Részletek a Szelis- íyei asszonyok c daljátékból 14.40 Hanglemezek. 15.18 Filmzene, 16.00 Szív küldi, 17.30 Ballada a német katonáról, 17.45 Operetlmuzsika, 18.05 A nép szerepe a történelemben. — Előadás. 18.45 Keringők filmekből. 19.40 Sport. 20.10 Esti muzsika, 21.00 Tánczene. 22.00 Wagner opetáiból. SZOMBAT. Kossuth Rádió:' 12.15 Hanglemezek, 13.00 Operettrészletek, 13.30 Fuvószene, 15.30 Szív küldi 16.20 Operettrészletek, 17.30 Szövetkezeti híradó, 18.00 Egy falu — egy nóta. 19.00 őszi séta. 22.20 Tánczene. Petőfi Rádió: 14.00 Népi zene 14.45 Szórakoztató zene. 16.40 Népek dalai, 17.40 Tánczene, 18.45 Szív küldi, 19.30 Sporlhiradó. 2000 Hanglemezek, 21.00 Népi zene, 22.00 Híres operarészletek. VASÁRNAP. Kossuth Rádió: 6.00— 8.00-ig: Zenés vasárnap reggel. Közben 6.45 A Szabad Nép mai vezércikke. 8 15 Egv falu — egy nóta. 10.10 Gyermekrádió műsora, 12 15 Szimfonikus zene. 13.30 Hanglemezek, 14.15 Üzemi kórusok, 15.00 Szív küldi, 15.30 Részlet a Déryné c. filmből. 16.40 Tánczene 17.40 Kincses kalendárium 19.00 Népzene. 20.50 A magyar opera története. 21.30 Totohirek, 22 20 Tánczene. Petőfi Rádió: 3.00 Táncok 8.30 Filmzene. 9 00 Falurádió. 10 10 A keringő története, 1135 Jó ebédhez szól a nóta 12 30 A világirodalom humora. 13 00 Strauss-hangverseny 14.00 Művésziemé zek, 15.30 Operahangverseny, 16.40 Gvermekszinház, 17 40 Szórakozható zc ne. 18.45 Kamarazene, 20.00 Tánczene, 20.40 Három nehéz nap. — Rádió,szatíra 22.10 Zenekari hangverseny. A magyar futballválogatott Wembley-ben. Grosics egy kapura tartó erős lövést szögletre ment. Kőszegen is győzött a Zalaegerszegi Dózsa ököívivócsapata A Zalaegerszegi Dózsa ökölvívócsapata vasárnap a Kőszegi Dózsa ökölvívóinak korábbi látogatását adta vissza- A mintegy 500 néző előtt Kőszegen megtartott barátságos mérkőzés ismét zalaegerszegi győzelmet, hozott: a Z. Dózsa jól kiegyensúlyozott együttese 10:4 arányban biztosan, sőt fölényesen győzte le a jó erőkből álló Kőszegi Dózsa csapatát. - Eredmények (elől a zalaegerszegi versenyzők): . Valkóczi veszt Nemes ellen. Nem volt lényeges, különbség a két versenyző között. Nemes jobban, hajrázott és ezzel nyert 0:2. Kosi—Lévai döntetlen. Kósi lelkesen rohamozott mindhárom menetben, győzelmet érdemelt volna. 1:3 Bukó győz Vaskó ellen A zalaegerszegi versenyző nagyerejü horgaival és felütéseivel mindhárom menetben nagy fölényben volt, a közönség lelkes tapssal jutalmazta Bakót kiváló teljesülné nyéért. 3:3. Pintér győz Török ellen. Pintér kemény egyeneseivel rendre keresztülverte a rohamozó kőszegi versenyzőt, különösen a harmadik menetben harcolt ki nagy fölényt. Győzelme egy pillanatig sem volt vitás. 5:3 Gerencsér—Döbrösi döntetlen. Gerencsér — feledtetve múltkori gyengébb szereplését — mindhárom menetben jobb volt ellenfelénél, a mérkőzésvezető azonban döntetlent látott 6:4. Németh győz Kálmán ellen. Az újonc Németh már az első menetben keresztül verte ellenfele támadásait, a második és harmadik menetben fokozta előnyét, s ellenfelét csak a gong mentette meg a kiütéstől. 8:4. Komáromi győz Borost ellen. Komáromi a megszokott formában. biztosan győzte le 6 kg-mal nehezebb ellenfelét. 10:4. Az ökölvívók népes táborának kellemes meglepetés a Z. Dózsa ökölvívóinak egyre eredményesebb szereplése Áz országos Dózsa-bajnokságon elért harmadik helyezés, valamint a sportköri csapatok elleni sorozatos győzelmek azt mutatják, hogy Kardos edző v' alaposan foglalkozik a gárdával, jól látja el feladatát. A feltűnt uj tehetségek: Gerencsér, Pintér, Németh, Bakó keze alatt mind jobban bontogatják szárnyaikat, s ha a vezetőség módot találna arra, hogy egyes régebbi versenyzők edzési lehetőségét is biztosítsa (pl : Tóth Boxi esetében), a zalaegerszegi gárda egykettőre országos viszonylatban is jelentős eredményeket érhetne el. Az ökölvívó-idény csak most kezdődik, a Dózsa vezetőségének elsőrendű feladata tehát most az, hogy az ökölvívók részére a további fejlődés érdekében minél több versenyzési alkalmat biztosítson. Ciánnal, méreggel poloskát, patkányt, egeret és egyéb férgeket szakszerűen irtunk. Ablaktisztító, lakástakaritó és «ciánozó k. sz. Budapest, VII. Majakovszkij-u. 77. Telefon: 220—059. APRÓHIRDETÉS MOTORSZERELŐ, lakatos szakmán, kasokat azonnali belépésre felvesz Mezőgazdasági G-épjavitó Vállalat Zalaegerszeg. NÉGY -polgárival rendelkező fiatalember irodai munkára elhelyezkedne. Cím a kiadóban. (187) Kapható: áruházakban — szaküzletekben! SÉRVKÖTÖK, GUMIHARIS- NYÄK, LÚDTALPBETÉTEK minden mértékben kaphatók a 61-es számú illatszerboltban, Zalaegerszeg, Marx-tér 1. Ezen a héten ismét NB I-es mérkőzésekre, s köztük a Bp. Kinizsi—Bp. Honvéd bajnoki mérkőzésre is tippelhet! A 48. hét nyereményei: 12 találat — 1575 forint 11 találat = 77 forint 10 találat = 11 forint A várható nagy keresletre való tekintettel mielőbb vásárolja meg tippszelvényeit! ZALA 3 Magyar Dolgozók Pártja Zala megvet Bzottságának lapja Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc, felelős ki8dó: Seite» János. — Szerkesztőség: Zaiaeger szeg. Kossuth Lajos u 22 Telelőn 250- 17". 130. — Kiadóhivatal: Zalaeger'zpg Szé- rhenvf lér 4. Telefon: 102 - Készül; a Vasmegyei Nyomdaipari Vállalatnak Szombathely. Ko«suth LaJo= u. 6 Telefon 75 — Felelős vezető: Hofmann Miklót. Zárszámadás a zalabéri Vörös Csillag tsz-ben