Zala, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-13 / 215. szám

Munkanélküli kerestetik

Engedje meg, hogy bemutathozzam: Llo-yd Bib. bemnek hívnak, & Hcarst ujságkonszern riportere vagyok, illetve voltain, Egész Amerika ismerte nevemet — és ma örülök, ha néhány centet kereshetek valami alkalmi munkán. Hogy mi történi velemf £z hosszú história-. De ha volna egy cigarettája számomra és van kedve végighallgatni.,.

Egyszer magához hivatott a főnököm:

Ide hallgasson, Lloyé'l — rendszerint a keresztnevemen szólított. — Volna egy feladatom a maga számára. Ha itt megállja a helyét, fizetésemelést kérhet és egyébként sem fogja megbánni. Bend, hen vanT

— Oké uram. Nem tudom ugyan, hogy miről

van szó, de az az érzésem, jól választott, s meg lesz elégedve! — válaszoltam.

— Azt tudja, Lloyd, hogy a Szovjetunióról már sok mindent írtunk — folytatta a főnök. — De most én valami egész uj dologra gondoltam: riportot kell hoznunk egy orosz munkanélküliről. Na, mi a véleménye? Maga majd megadja a megfelelő formál-, hiszen tudja már. Háromhasábos címet hozunk: ,,Egy orosz munkanélküli vallomása“. Világosi

— Értem, wann. Valami olyasmit kellene megírni, mint amit azok mesélhetnének nálunk, akik az ötödik Avenuen szedik a hulladékot a szemétkosarakból — csakhogy Moszkvában játszódna le az eset, yes?

— Ez az, Lloyd, Csakhogy én Oroszországba küldöm magát és nem az ötödik Avenuere. Menjen és a helyszínen beszéljen egy munkanélkülivel. Nem szeretném ugyanis, ha megint meg tudnák cáfolni a dolgot. Ért engem?

örültem ennek a feladatnak. Végeredményben írhattam volna megható riportot az orosz munkánál. külis égről anélkül is, hogy kimozdultam volna az író- asztalom mellől — hiszen épp elég ilyen riportot írtunk! De most vigyáznia kellett a főnöknek, hiszen nemrég volt egymás után néhány botrányunk kitalált (meg kell vallani, igen ügyesen kitalált) oroszországi történetek miatt. A „vörösök“ valahogy rájöttek és felesleges kellemetlenségeket okoztak.

Amint Moszkvába érkeztem, felkerestem egy is. mer ősömet, akinek címét még Neui-Yorkban kaptam picg. Sajnos, nem tudott segíteni.

— Nagyon sajnálom — mondta és láttam, hogy őszintén beszél — nem tudok segítségére lenni. Egyet, len munkanélkülit sem ismerek. Ugylátszik a városban nincsenek. Le kellene utaznia vidékre.

Jártam a vidéket, jártam a falvakat — de munkanélkülieknek nyomát se láttam. Egyszer aztán egy távoli kis faluba érkeztem. Mi tagadás, oroszul csaJc a szótárból tudtam, de egy tapasztalt riportert ilyen apróság igazán nem zavarhatja meg. Megkérdeztem az első férfit, akivel találkoztam:

— Munkanélküli?

IIám nézett, aztán csodálkozva kérdezte:

— Munkát keres?

Láttam, hogy nem érteti; meg, újból megkérdeztem :

— Maga munkanélküli?

Erre elkezdett nevetni:

— Én! Honnan veszi ezt a szamárságot!

Egy szót se válaszoltam, azonnal tovább utaztam. Valahol Ukrajnában aztán mesélte valaki, hogy egy távoli rokona írt egyszer munkamélltüli testvéré, röl. Ecseteteket nem tudott, osak annyit, hogy rokona vagy háromezer mérföldre lakik. Ez elég nagy távolság; az orosz viszonyok között is, de én egy perág sem gondolkoztam, hiszen Hearst rendesen fízelte a napidíjamat.

Útnak indultam az ország legtávolabbi részébe — s végre megtaláltam azt az embert. Azonnal kérdezősködni kezdtem munkanélküli testvére felöl.

.— Szegény bátyám — sóhajtott fel. — Már közel egy éve munkanélküli.

Igazán megsajnáltam a szegény munka-nélküli!, de ugyanakkor örültem is, hogy végre célhoz értem.

— Hol lakik a bátyja? Azt hiszem tudnák rajta segíteni. — Ezt komolyan gondoltam: úgy akartam megírni a riportot, hogyan segíti Amerika az orosz munkán élküHeket.

— Nagyon messze él a bátyáén, elvtárs — mondta vendéglátó gazdám még szomorúbban. — Félek, hogy nem tud rajta segíteni.

Az én számomra természetesen semmit sem jelentett a távolság.

— Adja csak ide a címé!! Majd meglátjuk, tu- dok.e rajta segíteni —. erősítettem,

— Előveszem a leveleit — húzott ki házigazdám egy fiókot. Nagynehezen megtalálta és lassan, érthetően olvasni kezdte: Vaszilij Matvejevics, Kansas City, Kansas.

Éktelenül dühbe gurultam erre:

— Hiszen ez az Egyesült Állomokban van!

— Bizony ott — bólintott rá házigazdám. — Ott él szegény bátyám ...

Mit lehettem? Táviratot küldtem a főnöknek:

,,Találtam egy orosz munkanélkülit. Neve Vaszilij Matvejevics. Címe: Kansas City, Kansas. USA. Mikor térjek vissza. Stop. Lloyd Bibbens. Stop.“

Hamarosan megkaptam a választ, nézze meg, állandóan magammal hordom:

„(Ménjén, ahova akar és keressen más munkát. Stop. ' Hearst. S'op“„

— ... Mondja, nem lenne még egy cigarettája?

(Hugh Allan)

A csodálatos fegyszaporitás

Aki eddig csak a csodálatos kenyérszaporitást ismerté, ne mulassza el megismerni a zalaegerszegi filmszínház csodálatos jegyszapori- tását sem, mert azt bátran elmondhatom, hogy ez utóbbi felette tanulságosabb az előzőnél, annál is inkább, mivel itt is minden előadás után marad hat kosár morzsalék a közönség válogatás nélküli szitkaiból, melyekből bátorkodom itt néhány válogatott morzsát közszemlére tenni.

ELSŐ MORZSA. Gyakorlati tapasztalatból tudod, hogyha vásárolta, egy jegyet és sikerül elsőként ráülni a jegyed mutatta székre, az előadás első felében még öten akarnak ugyanarra a székre leülni, kezükben érvényes és pontosan arra a székre és előadásra szóló jegyet lobogtatva. Nyugodt légy, a mozi tiszteli elsőségedet s az utóbbi öt nézőt a falhoz állítja.

MÁSODIK MORZSA, Ha feleségeddel mégy, úgy emberi külsőt öltesz, nem tolongsz (háttérbe szorítod az MHK-ban szerzett képességeidet is) s jólnevelten érkezel a jegyetek mutatta helyekhez — amin már természetesen ülnek, pontosan odaszóló érvényes jegyekkel. A jegyek kölcsönös kétoldali lobogtatása mellett megfeledkezel a jólnevelt- ségről s „balhét'* rendezel. A jegyszedőnők erre közbelépnek s gyorsan leültetnek: téged a III. sor 7-es, feleségedet a VII.’ sor 6-os székekre. Az előadás után otthon újra találkoztok.

HARMADIK MORZSA. Végre kaptál egy olyan jegyet, amelyikkel késésed ellenére is üresen találod s elfoglalhatod székedet. Az előadás közepén barátságos tüzoltóarc szól it fel a hely átadására, az a szék ugyanis a tűzoltóké.

NEGYEDIK ÉS ÖTÖDIK MORZSA. Borsosságuk miatt e helyen nem közölhetők.

UTOLSÖ MORZSA, Hogy melyik hely a tiéd? Azt még a mozi sem tudja.

A dolog úgy adódott, hogy a zala- apáti határban „jónapot"-tal köszöntöttem egy 60 év körüli, szikár parasztembert, Mindketten a falu irányába haladtunk. Elöljáróban megbeszéltük az időjárást, egészen aprólékosan, aztán csillapítottam egy ideig az öreget, gyerekei védelmére kelve, akik Inotán, Tatabányán dolgoznak s az öreg nyakába szakadt a föld, azt a keservit neki! — fohászkodott nagyot s apróra elmagyarázta, hogy kutya dolog az a „csuz'‘. Oda vannak már az ízületei. Próbáltam vigasztalni ezzel is, azzal is (főleg azután, hogy elmondta: havonta közel 600 forintot küldenek haza a gyerekek), de nem sokra mentem, mert a temetőnél megállt az öreg s leült a hűvösre, én meg melléje telepedtem. Pihenés közben értesültem a szavából, itt lehet pihenni igazán, már ha az ember megholt. így aztán erre terelődött a szó.

Megijesztettem az öreget a feltámadással. Arról hallani sem akart. Aztán, hogy látta, csak tréfálok, maga is ráállt a szóra. Ha muszáj, egye fene, feltámadunk, majd csak lesz valahogyan. Csakhogy baj van

ám a feltámadással — bökött a homlokára az öreg. Erre én vonultam védelembe. Azzal baj aztán nem lehet — elvégre bent van a bibliában

is.

Nem tudja maga azt — tajtéko- zott az öreg. Aztán, hogy szívósan tartottam magamat, ezzel mentege- tődzött: hiszen még a papok sem hiszik. Menjen csak, nézzen be a kriptába — biztatott — majd meglátja.

Nem voltam rest — lássuk hát a kriptát. Nos, a zalaapáti templom kriptájában — ahol a szentté aszott bencés elődök várnak a feltámadásra — az első sírbolt előtt egy moslékos- vödörbe botlik az ember, a következőnél egy halom burgondirépába, beljebb meg tűzifába, A könnyebbség kedvéért ugyanis innen etetik sertéseiket a zalaapáti papok.

Ez ugyan az ő leikükön szárad, de ha úgy gondolják, hogy netán mégis lesz feltámadás, vegyék el Miksa apát koporsója elől a vödröt, aki szentuccse leszedi róluk a keresztvizet, ha a harsonaszót követő első lépése a moslékosvödörbe vezeti.- X x VA i ' >.í >=< X X x K >< X X X > < M x X M x, x ví X x w s*< x r*c ;-í x í<í í- í >-< « >í í < zz ; í ; í

KORA VENDEL DICSŐSÉGÉ

Kora Vendel a termelőszövetkezet egyetlen eltartottja-. Maholnap immár 80 éves, szikár, hallgatag ember, Úgy vitték be a szövetkezetbe mások, a nálánál fiatalabbak, a- mai ötvenévesek, akik húszegynéhány évvel ezelőtt Vendel bácsival az élen barangolták be Somogyot, Baranyát

— a sommás élet idején. Szobái ka. ■golt ággyal vánkossal, takaróval, bő reggeli- ebéd és vacsora várja mindennap, de kijár a bakancs, az egy öltöny ruha, meg az egy v-áltás álsó is minden évben, kérés nélkül. Az első évben naphosszat eltétlenkedett, elüldögélt a szövetkezet istállója, baromfiólja környékén, de az idén, hogy a szövetkezet párttitkára meg az elnöke megint uj ruhával, uj bakanccsal kopogtattak rá az egyik este, naphosszat zsörtölődött. Béggel 'ott akadékoskodott a befogásnál, délelőtt a cséplőgép ssákolói között botladozott délután meg maga is bc- kocsizott a fahiba, a begyüjtőhelyre. Hagyták, hadd lelje kedvét az öreg.

Este öklével verte a párttükár asz- tálát: neki pedig munkát adjanak, vagy ü megy innen máshova. A párt. 'titkár kevés szóból értő ember. Megértette, hogy Kora Vendel, aki életében egy kisebb megye határát aratta, le s egy évben sem keresett egy iiszlrsséges ruhára-, léibbclire valót

— megvan sértve, méghozzá az uj ruhával, az uj cipővel, amit ő, ha nyolcvan éves is, becsülettel megszolgálja. Ez utóbbit vagy tízszer is elit. mél c lg ette cg ym ásu tán.

Jgy lett hulcoricacsősz Kora Ven. del olyan értelemben, hogy ha nem ind. aludni, hát járja körül egyszer a kisebbik, a negyven holdas táblán,. aztán ügyeljen jól, mert a fa1953. szept. 13. Vasárnap.

luban vannak még. akiknek jobban ízlik a másé.

★

Ügyelt hát Kora Vendel, dehogy hagyta volna el ezeket az éjszakai sétákat. Mint ma is, ezen a fülledt augusztus közepi, éjszakán

ott botladozóit a frissen szántott tarlón a kukoricatábla hosszúban. Már másodszor kerülte a táblát, amikor megroggyant a lába. Pihenni

kell. Éhében pipára gyújtott.

Csakhogy pipaszó mellett ülni sem olyan egyszerű ám itt, a Mura partján. Felhőként járnak a szúnyogot:. Tüzet gyújtott hát száradt levélből, ág törmelékből. A meleg jólesöen

járta át öreg csontjait. EUöl az érzéstől aztán ültében elszunditotl,

★

Arra ébredt, hogy lopjéilc a

kukoricát, itt, valahol a hátában zörögnek a zöld, bőrös levelek — No, megállj te féreg! — s botjára markolva felállt. Ahogy megfordult, rá- köszöntöttek: — Jó estét!

Magas, SO cv körüli férfi lépett ki a kukoricából, csak úgy üres kec. zel.

— Mi járatban hé? — mordult meg Kora Vendel.

— Hideg van. ugye? —~ téri ki a kérdés elöl a frissen érkezett. S odakuporodott a tűz mellé.

— Azt kérdem mi járatban vagy?

— malcacskodott az öreg.

— Melegedni jöttem.

— Aztán honnan?-r— Innen — bökött hátra határozatlanul az idegen.

— Hát. arra se falu. se ember

— kétkedett Kora Vendel.

— De mező, meg traktor az van

— célzott a melegedő.

Szóval traktoros —- nyelt gondola► tábm az öreg. aztán maga is vissza, ült a hmyókáló parázs mellé. PL

pát tömött, rágyújtott, a. másik meg szótlanul nézte a kihunyó tüzet

— Aztán éjjel is szántottál? — törte még a, csöndet Kora Vendel.

— Szántottam.

— Mire jó az?

— Hiissével jobban bírja a gép

— szólt a traktoros s felállt. Az árok pariról nagy nyaláb szénéit hozott a kukoricatábla oldalába s elf eregette. Hosszan nyújtózott> úgy mondta:

— Még pihenhetünk agy-két órát, messze a reggel.

Ledőltek. A traktoros néhányat fordult s aludt. Kora Vendel -meg elnézte az arcát, hátha ismeri valahonnan. Fene ette az egész csősz- ködöst, amikor nem tolvajt, hanem traktorost fogott. Felpiszkálta a tüzel is, száraz levelet dobott rá, hadd füstöljön, ne csípjék az alvót a szu. nyögök. Elég neki egész nap a traktoron. Aztán egy nagy sóhajjal ódádéit melléje a szénára.

★

A hidegtől Kora Vendel ébredt meg először, Felült.

— Alszik — mormolta, S hogy ne fázzon, csöndesen letaka/rta derékig szénával. Csendesen megfogta. a közéj, hogy odahajtsa- a mellére. Tapintásról érezte meg a karára szíját. Végig dörzsölte as öngyújtót s úgy nézte az óra számlapját. Egy óra volt.

A pislákoló fényben az alvó ujja. in, tenyerén megakadt a szeme. A gyújtó kialudt, hát újra- csiholt. Olyan sima ez a tenyér, mint egy kisasszonyé'. Sose volt cs traktoros!

— dohogott az öreg. De ha az nem, akkor miféle? Leejtette a kezét s vő. gigvilágitotta a fekvő alakot. Bor overállban elnyúlva aludt. Inge félig kinyitott s ahogy lilekzett, úgy tágult,szűkült a nyílás a mellén, A gyújtó lángja ellohbandsdban látta meg Kora Vendel a vékony szijjon a nyákba akasztott revolvert.

Sötét lett, de Kora Vendelben akkora világosság, hogy menten felugrott a bőrruhás mellől. A zajra az is felült.

— Mi van? Hol vagyok?

— Maradj, én megjárom a táblát, hátha lopják — sziszegte Kora Vendel s o, kampósbotot úgy fogta, hogy meghajolt a kezében. j bőrruhás hosszan meresztette a szemét a sötétben. Az öreg odábblépett s el-in. dv.lt, az meg visszadőlt a meleg szénába- $ behunyta a szemeit, a vén- ség csak hadd járjon.

Kora Vendel előbb lassan. aztán egyre gyorsabban szedte a lábait. Hátéiban egy egész hangyaboly bizsergését érezte. Az a ..regordverd“, hogy a rossebb enné meg, úgy a hátában éi'zödött, még a reumái sem érezte tőle.

Azt hitte, hogy szalad, fut, pedig csak úgy húzta a lábait. Lihegett, hörgőit a melle, mire a pártiitkár ablakához ért. A kampósbottal vágott rá két lépésről, hogy az üveg. szilánkok a szobában csörömpöltek.

— Mi az, hé? — riadtak meg bent.

— Loptyák már! Gyertek már! — lihegett Kora Vendel s két Tűzzel tépte fél az ablakot.

A pártiitkár az ablaknál termet1.

— Mit, te, hol?

— A kukoricát! A fődet! A házat! Mindent!

Hamar -megértették egymást. Di. verzins alszik a kukorica-föld szélében. Kora Vendellel egy takaró alatt aludtak féléjszakán át.

Vella, lőcs. kötél a kézben markos férfiak állták körül a, pártat-, kárt cs Kora, Vendelt.

— Nem így, na — állt a kör

közepére Kora Vendel — ,,*egord- verd“ van nála. Küldjétek a „gyere keket1'. En meg addig vissza fekszem.

Értettek a szóból s cselekedlek.

★

Réssut haladt át a kukoricáson, egyenesen a bőrruháshoz. Aludt az nyitott szájjal. Melléereszkedett s lefeküdt. Közbül a botot tette. Aztán várt, várt. Percek, Hz. percek múltak el.

A bőrruhás felült. Leverte magáról a szénapelyvát. — Hát én elmennék a dolgomra — szólt.

— Nem olyan sietős — tartóztatta, az öreg. — Esetleg krumplit is süthetünk.

— Az nem ártana — futott össze a nyál a bőrruhás szájában.

— A kukorica sem rossz sülve — pedzette tovább Kora Vendel.

A bőrruhás az orrában érezte a sülikukorica édeskés illatát.

Pár pere múlva vígan pattogott a 'üz. Kell ez — nézett féloldali a, kukoricát fosztogató bőrruhásra Kora Vendel — mivel nagy a kukoricatábla, hosszú az oldala. Könnyebben idetalálnak a „gyerekek“.

Ott guggoltak a tűz két oldalán. Az egyik pár szem éhesen, a másik izgatottan figyelte a pattogó kuko. ricacsövet. Éppúgy pattogott a szem, mint azok az óvatos lépések a tűz fénykorén túl, a mezőben.

Amikor a bőrruhás az első cső kukoricát a szájához emelte, megragadta a csuklóját s úgy harsogta az ébredő hajnalba:

— Ebből ugyan nem eszel! — s messze lökte kezéből, a kukoricát. Ahogy a bőrruhás felpattant a tűz mellől ülésre készen, úgy magasodtak fel a tűz fénykörében- a „gyerekek“. a halár őr öl:. Izmos kézzel közrefogtál: a bőrruhást s amilyen csendben jöttek, úgy mentek is.

Kom Vendel meg uj bakancsával szCUaposta a parazsat, földet is szórt rá, aztán szénából csutakot csavart. Gonddal letisztogatta- a ba- kancsra ragadt harmatos földet, s egy lépttel hágta át az utszéli árkot.

Keleten akkor emelkedett fel a nap izzó korongja,

(b)

\

Kutya doloe az a „csúz“