Zala, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-01 / 179. szám
pAbi élei * A cséplőgépeknél folyó agitációs munkáról A zalalövől népneve lök tapasztalataiból A Kurírányprogramm megvalósítása, az életszínvonal gyorsabb iiiemii emelkedése nagy mértékben add ól függ, hogy pártszervezeteink hogyan mozgósítják a dolgozó parasztokat a gyors behordás, cséplés és begyűjtés munkáira, attól, hogyan ér'-étik meg a falu dolgozóival, hogy nemcsak egyéni, hanem országos érdek is az uj gabona szemveszteség, nélküli gyors betakarítása, cséplése, valamint az államnak járó rész be. adása-. Zalalövőn az aratás befejezése után a községi pártszervezet taggyűlésen tárgyalta meg Rákosi elvtárs beszédét és megszabta a feladatokat a népnevelők számára. A taggyűlésen a kommunisták megfogad, ták: a népnevelőkkel együtt úgy fognak dolgozni, hogy elsők legyenek a cséplósben, a begyűjtésben a járás községei között. A pártszervezet minden géphez két-.három népnevelőt osztott be, akik már a behordás idején is rendszeresen felkeresték a dolgozókat, hogy minél hamarabb megkezdhessék a cséplést és elsőnek tegyenek eleget beadási kötelezettségüknek. A községben a felsőbagodi gépállomás traktorai csépelnek. A gépállomás pártszervezete felelős vezetőknek a szakmailag és politikailag legfejlettebb, a legöntudatosabb munkagépkezelőket állította. A köz. ségben jól halad a cséplés, melyet elősegít az is, hogy a községi párt. szervezet megszervezte a gépek közötti versenyt. A legélénkebb verseny Pass Sándor és Becs József cséplőgépei között alakult ki. Pass Sándor cséplőcsapatának tagjait megbízták konkrét feladatokkal. Van tüz-fele- lös, aki a tűzbiztonsági intézkedések megtartására ügyel. Vas Vendel elv. társ az agitációs és népnevelő felelős, ő gondoskodik arról, hogy a brigád tagjai naponta elolvassák a pártsajtót. Rendszeresen tart sajtófeloL vasásokát, röpgyüléseket, ahol ismerteti a legfontosabb feladatokat. A két cséplőgép dolgozói között állandóan éleződik a verseny: ki csépel naponta többet és a gazdák közül hányán teljesitik közvetlenül a géptől beadási kötelezettségüket. Beke István elv‘-árs, a község függetlenített párt-titkára naponta többször is felkeresi a cséplőgépekéit, ellenőrzi a gépek munkáját, elbeszélget a dolgozókkal, tanácsokkal látja el a népnevelőket, s viszi a hirt egyik gépből a másikig, milyen eredmények születtek. Ezzel is elősegíti a verseny fokozását. Mind a két gépnél dolgozók lelkesen végzik munkájukat. Valamennyiek szavából az csendül ki: „azért tesszük, hagy községünk első legyen a versenyben.“ a jó politikai munkát a cséplési eredményekben lehet lemérni. Annak ellenére, hogy a rozs rosszul fizet, ment a késői fagy kárt- okozott benne, napi normájukat 15—20 mázsával mindig túlszárnyalták. — A mi brigádunk is túlteljesíti napi tervét — mondja Vas Vendel elvtárs, népnevelőfelelös. — A gép napi normája 125 mázsa, de eddig minden nap többet csépeltünk. A cséplőcsapátok tagjai tudják, hogy az állásidő csökkentése növeli keresetüket', éppen ezért- lelkesen együttműködnek, mindenki megtalálj-a feladatát akkor is, a,mikor egyik helyről a másikra huzatjuk ált cséplőgépünket. Réti Józsefné ellenőr büszkén mondja: — Akiknél eddig csépeltünk, közvetlen a géptől teljesítették beadásukat. Nevelő munkával ezután is biztosítjuk, hogy minden dolgozó paraszt a géptől teljesítse kötelezettségét. A pártszervezet- és a községi tanács vezetősége versenyzászlót- készített a legjobb cséplőbrigád számára. Szerdán este Pass Sándor brigádja kapta meg a verseny-zászlót, mely még jobban lelkesíti a brigád dolgozóit. Most már naponta értékelik a két gép eredményét. A versenytáblára naponta felírják, melyik brigád hány százalékkal vezet, mennyi a lemaradás. — Nem engedjük a versenyzászlát elvinni —- mondja határozottan Pass Sándor felelős vezető — Fokozzuk a felvilágosító munkát. Biztosítjuk, hogy előnyünket továbbra is megtartsuk. Ezért mielőtt a cséplést egy.egy helyen megkezdjük, a népnevelők először a gazdához mennek. Elbeszélgetnek vele, megérdeklödik, milyen terméseredményeket vár, mennyi a beadási kötelezettsége, mennyi vetőmagra van szüksége, ezenkívül mi marad szabadpiacra. Népnevelőink elmondják, hogy pártunk és kormányunk az eddiginél sokkal nagyobb kedvezményben részesíti az egyénileg dolgozó parasztokat is. A népnevelők politikai nevelőmunkáján keresztül a dolgozó parasztok biznak a pár-ban, tudják, hogy nem történhet) a beadásnál olyan túlkapás, mint tavaly. Gaál János 6 holdas dolgozó paraszt tavaly is a géptől teljesítette beadási kötelezettségét-, mégis egy-két héttel később újabb 2 mázsát kellett beadnia. — Mit tehettem mást, beadtam — mondja Gaál János dolgozó paraszt. — Most hallgattam Rákosi elvtárs beszédét, aki feltárta az egyes tanácsok felé azokat a hibákat, melyeket- elkövettek. Gabonámat most is a géptől vittem a mag-tárba. De Rákosi elvtárs beszédéből megtudtam, hogy a megmaradt gabonámat szabadon értékesíthetem. Az első tipusu tszcs tagja vagyok, igy a 10 százalék kedvezménnyel 5 mázsával többet tudok a szabadpiacra vinni. A zalalövöi népnevelők jó munkát végeznek. Jól tudják hasznosítani Rákosi elvtársnak a budapesti pártaküva-értekezleten elmondott beszédét. Jól hasznosítják a kormányprogramul megvalósításáért, magasabb életszínvonal eléréséért folyó felvilágosító munkájukat. Még jobb eredményeket- érnének el, ha az összes gépeknél nagyobb gondot fordítanának a verseny népszerűsítésére. A községi t-anáes és a pártszervezet biztosítsa, hogy a gépek minden dolgozója naponta megismerje a legújabb eredményeket melyik gép csépelt legtöbbet. A versenyt®,blára írják ki azt- is, hogy azok a gazdák, akiknél már csépeltek, hogyan tettek eleget kötelezettségüknek. Ebből a csépeltető dolgozó parasztok is tájékozódnak s megismerik a példamutatókat. A kommunisták, a népnevelők példamutatása, felvilágosító munkája, a verseny ébrentartása fontos biztosítéka annak, hogy községük az elsők között végezze el a cséplést, s elsőnek tegyenek eleget beadási kötelezettségüknek, s ezzel élenjárjanak a nagyszerű céljaink gyors megvalósításáért folyó munkában. TAKÁCS MIHÁLY Csak 70a7 százalékra teljesítette tervét az Ssztalosipars Vállalat A felhalmozódott hónapvégi félkészmunkák miatt havi tervét csak 70.7 százalékra teljesítette az Asztalosipari Vállalat. A sok félkészáru onnan származott, hogy a múlt hónapban uj cikk gyártására tértek át. A dolgozók fogadalmat tettek, hogy az alkotmányi munkaversenyben — behozva lemaradásukat — terven felül teljesítenek. Hol a szociális keret ? Van néhány vállalat, ahol már régóta nem vásároltak könyvet. Ilyen például a Ruhagyár, a zalaegerszegi Erdőgazdaság, a felsőbagodi gépállomás. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat zalaegerszegi boltja már többször érdeklődött ezeknél a vállalatoknál, hogy mire fordítják a szociális keretet. Mindig csak egy a válasz: Hja, kérem, kulturcsoport is van a világon. Elismerjük, hogy arra is szükség van, de a könyv is kulturcikk, az is segíti a dolgozókat munkájukban, tehát könyvet is vásároljanak. Akik gátolják a kormányprogramul megvalósulását A kormányprogramm, amely az országgyűlésen elhangzott, bátran feltárta eddigi hiányosságainkat s az uj feladatok megjelölésével még szilárdabb alapokra helyezte a szocializmus építését. Ezzel kapcsolatban Rákosi elv- társ többek között ezeket mondotta a budapesti pártaktiva értekezleten:-Biztosak vagyunk benne, bogy a hibák kijavítása népi demokráciánk további erősödéséhez, dolgozó népünk életszínvonalának további emeléséhez vezet... Tudja ezt az ellenség is és ezért igyekszik megzavarni ezeket az intézkedéseket.“ Megyénk nagyobb üzemei közül leginkább ott volt többé-ke- vésbbé érezhető az ellenség befolyása, ahol nagyobb számmal dolgoznak olyan munkások, akik nem csupán a keresetükből élnek. A kormányprogramm elhangzása után a legkirívóbb példa a Ruhagyárban mutatkozott. Igen nagy azoknak a száma a Ruhagyárban, akik faluról járnak be dolgozni. Nem egyszer voltunk íültanui olyan eseteknek, amikor a műszak után az otthonukba utazó lányok arról beszélgettek, hegy ekkor, vagy akkor mit mondott a plébános ur. Biztosak vagyunk abban, hogy a különböző plébános urak a kormányprogramm után nagyon is sokat mondtak a kevésbbé öntudatos, hiszékeny ruhagyári lányoknak, nem is beszélve a kulá- kokról, akiknek hirtelen nagyon megnőtt a szarvuk. Igaz, A SZARVAKAT ANNAK RENDJE ÉS MÖDJA SZERINT LETÖRJÜK, de a csonkok még karcolnak •— s nem is kell túlságosan nagy kailag képzetlen munkáslányt le- téritsenek a helyes útról. Vájjon Zalka Etel, a 13-as szalag dolgozója miért végzi hanyagul a munkáját, s miért hátráltatja a szalag többi dolgozójának teljesítményét is? Azok a dolgozók, akik becsületesen teljesítik tervüket s helytállnak a minőségi munkánál, napról-napra jobban látják, jobban érzik, hogy a kormányprogramm a dolgozók jobb életének, magasabb életszínvonalának elindítója. Persze, Zalka Etel nem igy látja a dolgot, mert az ő fülébe nyilván más húrokat pengettek és ő maga is más húrokat penget. Hasonlóképpen Kell szólnunk Csölle Ilonáról, a 29-es szalag dolgozójáról is és Varga Karóimról, aki a 14-es szalagban dolgozott. Varga Karolin úgy gondolta — nyilván sugalmazták neki —, hogy most már nem fontos a terv- teljesités, nem kell tartani a normát s nincs szükség a munkafegyelem betartására. Ezt bizonyltja az is, hogy amikor szalagértekezleten felszólították: javítsa meg munkáját, kereken kijelentette, hogy ő pedig a jövőben sem fog jobban dolgozni. A dolgozók a nyilt, ellenséges magatartás láttára felháborodtak s követelték Varga Karolin eltávolítását. A szalag, amikor Varga Karolin köztük volt, csak 60—70 százalékra teljesítette tervét. Azóta a 100 százalékos teljesítményt is túlszárnyalták. A pártszervezetnek, szakszervezetnek, műszakiaknak, teremmestereknek és szalagvezetőkneií szívós felvilágosító munkával kell harcolniok azért, hogy azok a nézetek, amelyek még mindig élnek egyes dolgozókban, megváltozzanak, s akiket az ellenség megtévesztett, felismerjék, hogy A KORMÁNYPROGRAMM AZ Ö JAVUKAT SZOLGAI JA s hogy a megvalósításért folyó munkából nekik is becsületesen ki kell venniük a részüket. A dolgozók — egy kis hányad kivételével — Rákosi elvtárs beszéde óta szivvel-lélekkel harcolnak a magasabb termelési eredményekért és a jobb minőségért. Igyekeznie kell a Ruhagyár pártszervezetének, hogy azok is, akik még most rosszul dolgoznak, megjavítsák munkájukat. A 7-es és a 8-as szalagnál örvendetes javulás mutatkozik, úgyszintén a 17, a 19, a 21 és a 23-as szalagoknál is. A többiek, ahol még hiányosságok vannak, vegyenek példát ezekről a szalagokról. Jelentősen javult a minőség is, azonban a minőségi követelményeknek nem felelnek meg a műszaki adottságok. A Ruhagyár felülről nem kapja meg azt a segítséget, ami a hibák gyors kiküszöböléséhez vezetne. A julius havi tervnél elmaradás mutatkozik. 28-ig a vállalati tervet csak 82.4, a szalagtermelési dekádtervet pedig 94.2 százalékra teljesítették. Ez az elmaradás a rossz minőséget gyártó szalagok munkájából származik. Németh Kálmán, az 5-ös szalag, dolgozója, a kollektiv szerződést ismertető értekezleten azt mondta felszólalásában: — Értsék meg a faluról bejáró dolgozók, hogy a gyár az övék is és ha rosszul dolgoznak, maguknak is ártanak. — Ezeket a szavakat szívleljék meg azok, akik hátráltatják a munkát es tartsák becsületbeli kötelességüknek a minőség megjavítását és a terv teljesítését. karcolás ahhoz, hogy egy politiMeddig kell még várni ? 1953. év első termelési értekezletén a gazolintelep dolgozói a műszakiakkal közösen megtették az első negyedéves szocialista munkakötelezettségi vállalásukat. Vállalásukban többek között szerepelt 40 tonna tervenfelüli gazolintermelés is. Eddig nem is volt hiba a vállalással. A hiba ott kezdődött, hogy a gazolintelep dolgozói január, sőt február hónap első felében vállalásukkal el voltak maradva. Később vállalásukat 200 százalékra teljesítették gazolinból. Én, mint szakszervezeti termelési felelős, felülvizsgáltam a munkahelyeken a lemaradások okait. A műszakiak és a dolgozók arra hivatkoztak — és igazuk is volt —, hogy a szükséges aktivszenet nem kapták meg és igy nemhogy vállalásukat, hanem még a tervet sem tudják teljesíteni. Helyesen és jogosan kérték a szakszervezet segítségét műszakiaink, dolgozóink, sőt a vállalatvezetőség is. Baka elvtárssal sokat_ beszéltünk ebben az ügyben. O jelentést tett a felsőbb szerveknek, engem pedig, mint az olajbányász szakszervezet termelési felelősét megkért, hogy segítsem megmozgatni ezt az ügyet. Mit tehettem? Először a területi elnökségnek 'jelentettem a veszélyt, szóbelileg is beszéltem Pénzes elvtárssal, majd a bányászszakszervezet területi elnökségi ülésén hivtam fel a figyelmet a hiányosságokra. Ezen az értekezleten jelen volt Suszter elvtárs, az Országos Bányász Dolgozók Szakszervezetének kiküldöttje is. Sok hozzászólás hangzott el. Ezekből is kitűnt, hogy a szakszervezeti funkcionáriusok nem küzdenek eléggé a tervek teljesítéséért, a műszakiakkal pedig nem jó a kapcsolat. Hozzászólásomban bíráltam a Bányász Szakszervezet országos termelésfelelősének munkáját. Én ugyanis még februárban világosan megírtam neki, hogy milyen termelési kiesések lesznek a nyersgazolinnál, ha a gazolintelep nem kap aktivszenet. Suszter elvtárs és egy másik bányász szakszervezeti kiküldött elvtárs — aki Lovásziban is járt — ígérte, hogy majd utána néz a dolognak. (Tényleg csak utána nézhettek, mert még a mai napig sem kaptunk semmiféle választ a levelünkre — pedig már eltelt két hónap azóta. Reste!tem már a gazolintelep dolgozói Közé menni. Mindig azt kérdezték tőlem: na mi van? Lesz-e szén, vagy nem? Persze a vállalatvezetőség és a műszakiak is érdeklődtek, hisz őket is bántotta a tervlemaradás. Ök is megtettek mindent az aktivszén megszerzéséért. Amikor e sorokat irónia elgondolkodom azon, hogy miért igér Suszter elvtárs és az a másik elvtárs, ha nem tartják be ígéretüket. Azt nyertük vele — ha ez nevezhető nyerésnek —, hogy egy értekezlettel több volt, azonban a felvetett hiányosság maradt tovább. Miért töltjük az időt üres szalma cséplésével, amikor sürget a tervteljesités? Ha csépelünk, legyen látszatja. A jövőben ilyen esetek ne forduljanak elő. A szakszervezeti központban ne heverjen a levél 5—6 hónapig az asztalfiókban. Ez arra vezet, hogy a vidéki üzemi bizottságoknak nem lesz tekintélye az ilyen és a hasonló esetek miatt. Pártunk politikája azt tanítja: a kritika-önkritika a kommunisták legerősebb fegyvere. Én ezt a fegyvert használtam azért, hogy ennek segítségével erősítsem a szakszervezeti demokráciát. A sok bürokratikus intézkedésnek meg kell szűnnie szakszervezetünkön belül. Dolgozzunk úgy, hogy szakszervezetünk betöltse azt a szerepet, amellyel a pártunk megbízta. Apáti Lajos, bér- és termelési felelős, Lovászi, Kuliuragitációs hírek Fellendült a kulturagitációs munka az elmúlt héten a nagy- kanizsai járásban. A legutóbbi hét 86 köszöntésével szemben ezen a héten 270 gazdát és tsz- tagot köszöntöttek fel jó munkájukért. ★ Kustánszegen a „Begyűjtéssel a békéért'“ című előadás elhangzása után hat versenykihívás történt a csépléssel és begyűjtéssel kapcsolatosan. Hét gazda vállalta, hogy sílózási tervét túlteljesíti. Az előadás közben pótbeporzási eszközöket mutattak be. ★ Kiskomáromban nem dekorál-1 ják a kultúrterem falait, a ver-l öCllJ' lauidii 11 icg iimiuig cl Vdldísci“ tási hii'ek olvashatók, s julius hónapban egyáltalán nem volt köszöntés a faluban. A szégyenteljes hibákon a legrövidebb időn belül. változtatni kell. kipellengérezve, akik Nagy Imre és Rákosi elvtársak beszéde közti időben rémhírterjesztéssel akartak elégedetlenséget szítani a dolgozók körében. Eszteregnyén a jó felvilágosító munka eredménye, hogy a községben egyetlen hátralékos sincs. k Liszó községben a köszöntések hatására a gazdák árpabeadásukat valamennyien a géptől teljesítették. ★ A zalaszentgróti járási kultur-! otthon rajzszakköre az elmúlt héten 50 rajzos karikatúrát és pia» kátot készített a begyűjtési és me^ zőgazdaságí munkákról. Egyben vállalták, hogy minden erre rá« szoruló községet rendszeresen ellátnak hasonló rajzos, szemléltető anyaggal. Pölöskén a tanács belső folyosóján helyi Ludas Matyi látható, melyen azok a kulákok vannak 1953. aug. 1. Szombat.