Zala, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-05 / 130. szám
VILÁG PROLETÁRJAI r Álljo« a munkák élére a pölöskei gépállomás pártszervezete. — Kik a felelősök? —Bucsuszentlás zló dolgozói tettekkel igazolják békcakaratukat. — A szálastakarmány begyűjtéséről. — A jugoszláv dolgozó nők kegyetlen kizsákmányolása. AZ MDP ZALA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IX. évfolyam, 130. szám. Ára 50 fillér 1953. junius 5. Péntek A francia Irü nép JEAN CATALA békeharca ben. Tóul nagy ipari központ városi tanácsa a reakció árulásán felháborodva visszaadta a kormány kitüntetését. amelyet azért kapott, mert a város lakossága annakidején akti van részt vett az ellenállási mozgalomban. Lyon utcáin tiltakozó tüníeések zajlottak le. Oradourban április elején a hitlerista megszállás idején lerombolt .francia városok és falvak képviselői konferenciát tartottak, s izzó hangulatban tűn lettek minden francia hazafi nevében a német kérdés békés megoldása mellett. A francia hazafiak a fokozódó rendőri önkény és fasizálá« ellenére harcolnak a békéért. A hatóságok tava'ly októberben börtönbe vetették Le Léapot, a GGT főtitkárát és a Köztársasági Ifjúsági Szövetség vezetőit. A kormány egyidejűleg követőbe neves kommunista képviselők parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését. Március 24-én a rendőrség letar-ózíatta André Slilt) az 1' Humanilé' ‘ főszerkesztőjét. Franciaország népe gyorsan átlátott ezeken a drákói intézkedéseken. Megértette, hogy a reakció demokráciaellenes összeesküvése közvetlenül a háborús készülődés politikájából folyik. Az uralkodóosztályok biztosítani akarják hátországukat. Tiltakozó tüntetések hulláma, csapott végig az országon. A törvénytelenül' letartóztatott hazafiak kiszabadításáért és a kommunisták üldözése ellen indult mozgalom egybeolvadt a békeharccal. . c „Szabadságot a letartóztatott ha- í I zafiáknak' ‘ jelszóval kelnek pia a . I becsületes franciák újabb ezrei és j ezrei a demokratikus- szabadságjogok védelmére. Ez az egész nép bé- komozgalmának újabb, leghatáso sabb formája, amelyet a francia hazafiak erősödő akcióegysége jellemez. ; Az egységre való .törekvés főkén! a munkásság körében tapasztalható. A katolikus szakszervezetek és a „Force Ouvriere" egyszerű tagjai, szakadár vezetőik megkerülésével kapcsolatot teremtenek a CGT-hez tan ózó társaikkal és közösen har colnak a bebörtönzött hazafiak sza badlábrahelyezéséért, A dolgozók maguk megtalálják a közös alapo' és váll-yáll mellett küzdenek jogos követeléseik kielégítéséért. A demokrácia erőinek legu'óbbi győzelme a községi választásokon a béke ügyének győzelme volt. A franciák milliói a békére szavaztak, ami kor a munkás és demokratikus sző vétség jelöltjeire adták szavazatukat. A választások megmutat' ák, hogy a kommunista párt, a béke pl irtja, Franciaország- legnagyobb, s szüntelenül erősödő pártja mig a háborús pártok tömegbefolyása egyre gyengül. Vitathatatlan, hogy a francia békemozgalom máris eredményeket mutathat fel- A tömegek akciói kény- szeritették a kormányt, hogy sza- badlábrahelyezze Tollet és Menierf, s egvre halogassa a kommunista képviselők mentelmi jogának felfüg gesztésére irányuló követelésének megtárgyalását a parlamentben, a francia kormány emiatt nem ratifikálta a párizsi cs bonni szerződéseket sem, noha erre többizben '-oú . ig ér etet W ashing! ónnak. Franciaország népe folytatja, sö’- kiszélesíti és fokozza békeharcát. A francia hazafiak tisztán látják, hogy harcuk szerves része a világot át fogó békemozgalomnak, amelynek élén a nagy szovjet nép áll. A francia milliók békeakaratát tükrözik Maurice Thoreznck, a Francia Kom munista Párt főtitkárának e • szi- vai: , Franciaország népe soha, soha nem fog harcolni a Szovjetunió ellen!" fl Béke-Világtanács ülésének tiszteletére meggyorsult a növényápolás a nagykanizsai Vörös Csillagban Mintegy öt éve, 1948 ban indult meg a békcmozgalom Franciaországban. Nemsokára megalakult a Francra Békclanács, amelynek vezetője a közelmúltban tragikus hirtelenséggé! elhunyt Yves Farge volt. A francia nép békéimre* ma hatalmas arányú szervezett tömeg-mozgalom, Hőseinek se1 szeri, se száma- Raymonde Dien hőstetteire soha nem fogja a feiedés fátyolát bori.aui az idő, s még mindenki emlékezetében frissen él az a megkapó párizsi tö- megvüntetcs, amely Ridgway Franciaországba érkezése ellen zajlott le. A Népek Bekekongresszusának határozatai megjelölték e harc mai szakaszának konkrét feladatait. A francia nép békeküldöttei Becsből hazatérve eredményesen népszerűsítették a békekongresszus dokumentumait. Ezer meg ezer béke,mozgalmi aktivá ismertet-e a népek nagygyűlésének határozatait a tömegek előtt. A béke szószólóinak erőfeszítései nem voltak hiábavalók. Számos uj békebizot ság alakult a városokban és falvakban. A francia hazafiak most célúkul tűzték ki, hogy minden üzemben, hivatalban, lakónegyedben, lakótelepen békebizottságot alakítanak, E cél megvalósításának utján máris komoly sikerekor értek cl. A bonni és párizsi háborús szerződések és Nyugat-Németország uj- rafelfegyverzése elleni harc március 22-én megrendezett országos napján országszerte nagygyűlések és gyűlések zajlottak le, s megkoszorúzták az ellenállási mozgalom hősi halottainak síremlékeit. A békeharcosok esküt '-ettek, hogy nem engednek I újabb vérontást-. Aláírásgyűjtők bé- I keivekkel jurták körül a piactereken, j Párizsban, a Mars-mezőn bdkegalam- bokat és hazafias feliratokkal ellátott léggömböket engedjek fel A francia békemozgalom a bécsi kongresszus határozatainak szellemé ben folytatja térhódítását. A francia nép követeli az üí nagyhatalom közötti békeegyezmény megkötését, a koreai tűzszünetet, a gyarmatosítók tuniszi és marokkói megtorlásainak megszüntetését. Az anyaországban és a gyarmatokon egyre szélesedik a vietnami szennyes háború elleni mozgalom. A haboruellenes front első vonalúban küzdenek a dokkmunkások. akik megtagadják a katonai szállítmányok ki- és berakását, az algíri kikötőmunkások már négy éve uem vállalnak munkát az Indo- kinaba induló hajókon. Ugyanebben a szellemben folyik a Köztársasági Ifjúsági Szövetség harca is. Nagyarányú megmozdulásokat szerveznek a katonai szolgálati idő me-ghosz- szabbitása ellen. Már a Népek Békekongresszusa előtt példátlan méreteket öltött- a háborús szerződések elleni mozgalom. A városi és főtanácsok százai es ezrei tiltakoztak. Számtalan béke-küldöttség ostromolta a parlamenti képviselőket, még lakásukon is. A ttagv társadalmi szervezetek, élükön a hadviseltek szövetségével nyomatékosan hallatták szavukat Fz év elején tovább növekedett a békemozgalom. Az „oradouri ügy" fokozta a széles tömegek felháborodását. A francia nép többsége azonnal megértette, hogy ezeknek a botrányos mesterkedéseknek célja nem más, mint a feledés fátyolát borítani a hitleristák bűntetteire, s ezzel megtisztítani az utat a hírhedt „európai hadsereg" létrehozása eíö.t. A francia hazafiak méltó választ adtak a reakciónak- Nagyszabású tiltakozógyülések zajlottak le a Franciaország szabadságáért elesett hősök emlékműveinél. Számos polgármesteri hivatal épületére ki-üz- téik a gyászlobogót. Megszűnt minden élet a gyárakban és az üzemekA nagykanizsai Vörös Csillag termelőszövetkezet épületeinél nehezen lehet találni valakit. A növénytermesztési brigád tagjai mind a határban vannak, a kertészetiek palántáznak, az állattenyésztők legeltetnek. Nagynehezen sikerült megtalálni a tsz agro- nómusát, aki éppen akkor jött be a területről. A tsz udvarán a versenytáblán uj nevek, kiváló eredmények vannak. Megkérdeztük az agroi- nómus elvtársat, hogyan születtek meg ezek az eredmények. — Könnyű rá felelni —, mondja. — Köpgyü- lést tartottunk ezelőtt pár nappal, ahol beszélgettünk dolgozóinkkal a Béke-Világtanács budapesti üléséről. Minden tsz-tagunk elhatározta, hogy most éppen olyan lendülettel dolgozik, mint a választási békeversenyben. Nézzük csak meg, milyen növényápolási munkát végeztek eddig: A gépállomást segítségül hívta a tsz. Zetor, kultivátor kapálja a növényeket. Naponta ez a gép 10 hold burgonyát és 20 hold kukoricát kapál meg. A termelőszövetkezet már másodszor végezte el a rozs pótbeporzását. A kukorica második kapálását 25 holdon végezték el, a cukorrépa másodszori sarabolását és egyelését pedig 14 holdon, a takarmányrépát 8 holdon. A burgonya kapálását 10 holdon, a napraforgó második kapálását pedig 35 holdon végezték el. Rétet ezidáig 15 holdat kaszáltak, lóherét 5 és lucernát 7 holdon. A növénytermesztési brigádok közül a Petőfi- brigád ért el eddig szép eredményt. A munkából rendszeresen kiveszik a részüket. Ritka eset, ha a brigád tagjai közül valaki hiányzik. Meg is látszik a' munkájuk eredménye. Somogyi Janos és családja, Szentes János és Bajos József családjaikkal együtt megművelték a rájuk bízott. földterületet. A Rákosi-brigádnál lemaradás mutatkozik, pedig nem méltó nevükhöz a lemaradás. Nag}' Jánosné, Büki János és családjaik még most sem egyelték.meg a répát. Rajtuk kívül még lehetne felsorolni tsz-tagokat, akik nem használták ki a kedvező időjárást. Dicséretet érdemel a Petőfi-brigád minden tagja, mert nemcsak a saját földterületükön végzik becsületesen a munkát, hanem segítségére vannak a kertészeti brigádnak is a palánták ültetésénél. Ezidáig a kertészeti brigáddal együttesen palántáltak 6 hold korai káposztát és másfél hold paprikát. Büszkén mondják a kertészeti brigád tagjai, hogy a melegágyi paprikából már égy hét múlva piacra vihetnek. Most a cseresznyét viszik, amiből szép összeggel gyarapítják a Közös vagyont. A Béke-Világtanács ülésének tiszteletére a tehenészek 10 darab tehénnél bevezették a háromszori fejest. A tehenészet dolgozói minden 10 literen felüli fejésnél tej-prémiumot kapnak féllitertől egészen két literig. Most volt a birkák nyírásának ideje. 136 darab birka nyírásánál 576 kilogramm gyapjút adtak a népgazdaságnak. A termelőszövetkezet területén a munka vonalán lévő hiányosságok kiküszöbölése érdekében a tsz igazgatósági tagjainak számát emelték. Minden igazgatósági tagnak megvan a saját területe, amiért felelős. Az üzemi pártszervezet minden tagja népnevelőmunkát végez, nemcsak az egyes kampányok megindulása alkalmával, hanem most kint a területeken is népnevelőmunkát végeznék a növényápolás sikeres befejezéséért. Előre a 200 mázsás holdankénti cukorrépatermésért! A batyki Vörös Mező tsz versenyfelhívása Mi, a báty ki Vörös Mező tsz cukorrépatermelői elhatároztuk, hogy szocializmusunk mielőbbi felépi ése, békénk védelme érdekében, harcolunk a mao-as cukorrépatermésért. Ennek érdekében a köve! kezüket tesszük: 1. A leggondosabban, elvégeztük az egyelési és a legerőteljesebb egyedeke.t hagytuk meg. Holdanként 55—60-000 répaegyedet biz'osilot- tunk. 2. Az egyelés után elvégeztük a második kapálást. 3. Az első kapálás után még négy ízben végezzük el a kapálást. 4. Az első fejtrágyázást pótjsó- val még az cgyclés előtt elvégez'ük. A másodikat baromfitrágya és péb- só keverékével a harmadik kapálás előtt a harmadikat szuperfoszfát és pétisó keverékével az utolsó kapálás élőt: végezzük el. A fejtrágyát vízben, oldott állapotban adjuk a sorok közé. 5. Két katasztrális holdon, ahol 250 mázsás termést tűztünk ki célul, trágyaleves öntözést is alkalmazunk ■3—-4-szeres hígításban és eat a talajba gondosan bemunkáljuk. 6. A kártevők fellépése esetén azonnal védekezünk. 7. Biztosítjuk a cukorrépa legkisebb veszteségű felszedését és a Jamosenko-féle fejelést. S. A nagyobb hozamot biz'ositó eljárásokat a környék cukorrépa- termelő gazdáival megismertetjük. Csatlakozunk az ország legjobb cukorrépatermelöinek, — a sopron- horpáesi értekezlet részvevőinek — felhívásához és versenyre hívjuk mcgyénk valamennyi cukorrépatermelő termelőszöyetkeze'-ét és csoportját, valamint' az összes egyénileg dolgozó cukorrépatermelöket. Ezzel kívánunk hozzájárulni ötéves tervünk mielőbbi végrehajtásához, békénk védelméhez. A tsz cukorrépatermelőinek neveljen : ■ bangó József növénytermelő brigád vezető. ★ A ba'-yki Vörös Mező termelőszövetkezet versenyfelhívása rnári^ széles visszhangra talált megyénk termelőszövetkezetei és csoportjai között. Eddig a pölöskei Béke, a pó- kasZepelki Uj Élet, az alibánfai Uj Barázda és a bocföidei Szabadság sz, illetve tszcs csatlakozott felhívásukhoz. Ismét a fityeházi Győzelem vezet a tsz-ek begyűjtési versenyében Termelőszövetkezeti csoportjaink között folyó begyűjtési versenyben a fityeházi Győzelem tszcs visszaszerezte az első helyet. A begyűjtés valamennyi ágában jelentősen túlteljesítették előirányzatukat. A csoport dolgozói valamennyien azon vannak, hogy mint a megye tszcs-i közötti begyűjtési verseny elindítói példát mutassanak és hűen teljesítsék adott szavukat. Második helyre a szentliszlói Harc a Békéért termelőszövetkezet került. Nevükhöz méltóan a begyűjtési tervek túlteljesítésével harcolnak a békéért. Harmadik a kustányi Zalavölgye. Különösen dicsérctreméltó a ba- romfibegyüjtésbcn elért 376 százalékos tervteljesitésük. De büszkék lehetnek a 345 százalékos tojásbeadási eredményükre is. A zala- szentgróti Uj Barázda tszcs a negyedik helyre került. Ezzel a negyedik hellyel is dicsőséget szereznek azonban egész megyénknek, hiszen például scrtésbegyüjtésbeii 502 százaléknál tartanak. De nincs lemaradásuk a begyűjtés egyetlen ágában sem. Hogy mégis csak a negyedikek, az azt igazolja, hogy tsz-eink és tszcs-ink begyűjtési versenye igen éles és valamennyien mindent megtesznek azért, hogy jó eredményeikkel já-> ruljanak hozzá békénk védelmé^ hez.