Zala, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-12 / 86. szám
A ZALA jogügyi tanácsadója A házasságtelbontás az uj családjogi törvényünk tükrében Dolgozó népüiUli a Szovjetunió segítségével gyora ütemben építi a szocializmust. A gazdasági alapban történt vállücizás következményeiként változáson ment keresztül hazánkban a csatád intézménye Lg és kialakult a szocialista család. Ez a fejlődés Kette szükségeséé az új családjogi törvényünk (1952. évi 4. tv.) megöl kőtárát. Az új családjogi it örvényünk szocialista törvény és érvényre kívánja juthatni azt ez Alkotmányunkban lefektetett alapelvet, hogy népfröztársaságunk védi a család és a házasság intézményét. Ennek a célnak eléréséért döntő fontosságú segítséget kapott családjogi törvényünk azzal, hogy dolgozó népünk ima már közvetlenül résztvesz az ítélkezésben és így dolgozóinlkmiak módja van biztosítani ezt, hogy Alkotmányunknak csal ádvédel- vni alapelvei az ítélkezésben is érvényesüljenek. A házasság felbontásával kapcsolatosan családjogi törvényünk kimondja, hogy komoly és alapot ok esőiében bármelyik fél kérelmére a házasságot fel kell homoki. Ehhez azonban hozzáteszi fezt is, hogy a házasságból származott kiskorú gyermek érdeké1 is figyelembe keli venni annak eldöntésénél, hogv van-e komoly és alapos ok: a házasság felbontására. Ezek szerint a törvény lehetőséget biztosit arra, hogy a házasság felbontását éppetn fea a fél kérje, ebi cko'b szolgál tartott arra. hogy a felek között az együttélés lehetetlenné válik. Az ilyen esetekben azonban bíróságaink túlnyomó részében el fogják utasítani a kereseteket, különösen akkor, ha (a másik fél ragaszkodik a házasság fenntartásához. Lehetnek azonban olyan esetek, amikor a bíróság & házasságot az együttélés megszakítására okot adó fél kérelmére fel fogja bonteini, figyelmen Itóivül hagyva a másik fél ellenzését, ilyen eset lehet pl- az, hogy ha az együttélés jogtalan megszakítása már évekkel előzőleg történt és az életközösséget megszakító házasfél közben mással életközösségre is-lépett és ebből a kapcsolatból már gyermek is • szár- mazott. ilyen esetben a bíróság ni csupán az okból, hogy ezzel védelmezze a már csak formailag fennálló házasságot. A perrel felmerülő költségek az ilyen perekben azt a feleit fogják terhelni, aki magatartásával lehetetlenné tette az együttélést. Annak a kérdésnek vizsgálatánál, hogy mit kell a házasság felbontására komoly ég alapos óiknak tekinteni, csak ebből lehelt kiindulni, hogy a Szocialista szemlélet szerint mi ig a házasság lényege. A szocialista házasság a felek önkénPag és teljes életközössége, melynek az a célja, hogy a házastársak egymást támogassák és gyermekeiket a szocialista társadalom továbbfejlesztésére • alkalmas emberekké neveljék. Mindazok az okok tehát, amelyek akár az együttélést, akár a gyermekek megfelelő nevelését akadályozzak, a házasság felbontására komoly és alapos oknak tekinthetők. Ezeket az okokait lehet ugyan csoportosítani, pl. házassági hűséget sértő magatartás, iszákosság, züllölltí életmód, a család elhanyagolása, stb. A csoportosításnak azonban jelentősége nincs, merít családjogi törvényünk előre meghatározott bointócfoot nem ismer, hanem a bíróságra bízza annak eldöntését, hogy mely okolt lát komolynak ég alaposnak a házasság felbontására. Érdekes újítása a bom’tóperrel kapcsolatosan az uj polgári per- rendtartásunknak az a rendelkezése. hogy a házasság felbontása esetében a bíróságnak jogot ad arra, hogy ,a feleltet — akár együttesen, akár külön-külön — ösz- szese.n 3000 forintot kitevő külön illeték fizetésére kötelezhesse. Ennek fez intézkedésnek is az a célja, hogy megakadályozza a könnyelmű házaoságfelbon. ásókat A külön illeték fizetésével kapcsolatosan kifejlődött- birói gyakorlat szerint fez iyen illeték fizetésére azt a felet kell kötelezni, aki viselkedésével okot adott a háziasság felbontására. Az illeték összege a felék vagyoni és jövedelmi viszonyaihoz igazodik, Mindaddig, ameddig a különiUe- t'ék befizetése meg nem történt, a háziasságot felbontó ítéletet a feleknek kiadni nem lehet) Czeglédi Ferenc mb. 'tanácsvezető nem fogja a keresetet elutaisita@iaiztuika a keizeytöl (A zalaegerszegi népbüiénűk ajánlva) Barátaim s magam, együttesen hárman, Népbüfébe tértünk tegnap vacsorára. Étvágyunk jó volt, fogadalmat lettünk: Vacsorára máma frists keszeget eszünk. Mivel, hogy a. halnak magas volt az ára. Gondoltuk, megvesszük majd a népbolt csarnokába. Mert Üt egy keszeget 6.25-ért adnak — így >a halaik a büfé tálain maradtak. Kérdeztük, miért ily magas egy csöppnyi hal ára? Azt mondták: ha nem <tetszik, fogjunk a Zalában. Nem csoda ha a vevők sorra reklamálnak, Mikor a halnak a csarnokban kilónként 5.20 az ára. Szeretnénk, ha bírálatunk nem a hálta halna, És a büfé a tányérra olcsóbb halat rakna. Marai György Felszabadult népünk filmgyártásának Filmművészetünk egyre jobban, teljesül hivatását, segíti pártunkat és Iwrmányunkat, népünket harcban cs építésben, o, béke megvédésénélc feladatában, amikor a múltat, a jeleni és az építő jövőt ábrázolja. Az uj magyar filmművészet termékei nemzetközi rangot vívlak ki maguknak cs itthon is joggal népszerűek. Eredményeink eléréséhez ezen a területen is felbecsülhet ellen segítségül, nyújtott a Szovjetunió, a szovjet filmművészet három évtizedes tapasztalatta. lka végigtekintünk legujább magyar filmalkotásainkon, nagy eredményeket látunk. Büszkébben dobogott a szivünk, amikor hulla liük, hogy az „Erkel“ című magyar film megnyerte a karlovy-i VI l. nemzetközi filmfesztivál eenés- filmdiját. „Erkel“ forradalmi muzsikájában népünk ősi szabadságra fjya zeng. Az április elején bemutatásra kerülő „Ifjú szívvel“ cimü magyar filmvig főtt ők. b'bldcg ifjúságunk életéről szól, Az „Ifjú szívvel“ című film segít a szocialista ember kiálak kásában. Mulatságos jelenetekben ábrázolja Báni Jcinos, Szives Kati, Bogács Feri cs sok más mai fiatal problémáit. A film rendezője: Keleti Márton kétszeres Kossut Ildi jas, érdemes művész. Szereplők: Gázon Gyula érdemes művész, Pécsi Sándor kétszeres Kossutli-dijas, Sós Imre, Latabár Kálmán Kossuih-di- jas érdemes művész. Földi Teri és még sokam másol:. A közeljövőben bemutatásra kerülő „Buda,pest“ című uj színes film hazául: fővárosál, Budapestet mulatja be. Feltűnik, fájdalmas múltúnk is, amikor az ipari tőkések és a százezer holdak urai vitték romlás útjára az országot. Látjuk újjászülető fővárosunkat: nagyszerű alkotásainkat, merészen Ívelő hidjainkat, munkahőseinket és kulturális forradalmunk eredményeit. Ahol kaszát ragadott Dózsa j'Jib- bágyseregérick nagyja, -- ahonnan Készüljünk fel a termelőszövetkezetek tavaszi állattenyésztési szemléire Az átteleltetés sikeréért folytatott nehéz harc utolsó, legnehezebb szakaszához érkeztünk. A rendszeres legeltetéstől pár hét választ el. A tél folyamán kisebb" nagyobb hibáktól eltekintve állat- tenyésztőink derekasan még állták a helyüket Az állatállomány sikeres átteleltetéséért folytatott kemény és kitartó munka megköveteli álllattenyésztőinktől, hogy a hátralévő rövid időben fáradságot nem kiméivé, erejüket megsokszorozva tegyenek meg mindent az átteleltetés sikeréért, Termelőszövetkezeteink átteleltet ési versenyének, valamint a já-> rások közölt folyó verseny kiértékelésének érdekében minden termelőszövetkezetben és csoportban április 15"től május lúg tavaszi állattenyésztési szemléket tartanak a megyei és a járási tanácsok állattenyésztési dolgozói, a.z illetékes kör ál la'orvos, a községi tanács elnöke, a tszcs üzemi párttitkára, elnöke, állat tenyésztési farm. és brigádvezetői az élenjáró állattenyésztési dolgozók bevonásával. A szemlebizo'tság megvizsgálja, hogy a termelőszövetkezet hogyan hajtotta végre az üzemi pártlitká- rok és elnökök december 14"i értekezletének határozatait és hogyan teljesítették az áttelelt eléssel kapcsolatban Rákosi elv'árs- nak tett felajánlásaikat. Megvizsgálja azt is a bizottság, hogy a rejtett tartalékokat hogyan kutatták fel, a szalmafeltárást, pillangós széna darálását, takarmányok élesztősitésé", malátásátását alkal. maztákje. Fontos feladat lesz annak a megállapítása, hogy a következő év takarmányának biztosítására hogyan készült fel a termelőszövetkezet, a takarmánygabona és a szálastakarmány tervét teljesítet- 'te"e. a tavaszi rét és legelő ápolását hogyfan hajtot'a végié? A további munkák biztosítására az állattenyésztési farm- és brigádszer. vezetek«t és azok kialakítását, is megvizsgálják a szemléken. Különös jelentősége a szemléknek az, hogy személy szerint is én tékeli azokat tagokat, akik a szemlére vlaó felkészülésben és az áttelel te lésben jó eredményeket értek el. Akik ezekben a munkákban kitűntek, jutalomban részesülnek és munkájukat minden állat- tenyésztési dolgozó élé példaképül állítjuk. Az átteleltetés hatalmas harcának utolsó rohama előtt állunk és készüljünk fel minden erőnkkel, hogy eddigi sikereinket ég átteleltetett állatállo" mányunkat semmiféle kár ne érje. A szemlékre való jó felkészü- iléteseL mutassuk meg, hogy keményen harcolunk állattenyésztő" sünk fejlesztéséért! Németh Antal — ügyeletes orvos ma, vasárnap Zalaegerszegen dr. Farkas Béla, Rákóczi-u. 33. legújabb termékei özönlött a szegény nép Llákóczi és Kossuth lobogója alá. ahol a Maros hömpölyög és a Körösök f utnak a szőke Tiszába, olt van a Viharsarok. A „Viharsarok“ cimü színes, gyönyörű uj magyar filmünk erről az országrészről szól, bátor szorgalmas népének múltját és mai megváltozott szabad életet mutatja be. Nemsokára újjáéled filmvásznainkon 1848 hősi korszaka is, a „Föliá- mado-h a tenger‘ ‘ cimü színes, kétrészes filmeposzban. Látjuk Kossuthot, Petőfit, a márciusi ifjakat, Bem apót, a, szabadságért harcoló magyar seregeket. A film kiállításában is málló nagy mondanivalójához . Petőfi alakját Görbe János Kossuth-dijas, Bem apót Makláry Zoltán érdemes művész, Kossuthot Básthy Lajos formálja meg. Mrgujhodott filmművészetünk alkotásai hazánk, pártunk és a Szovjetunió még forróbb' szemetére nevel bennünket. SPORT Vasárnapi sportműsor: Labdarúgás: NB. II. ■ . Fagykanizsai Bányász—Zalaegerszegi Vörös Meteor, Nagykanizsa, Vár-uti sporttelep, 16.30 óra. Megyei bajnokság: Nagykanizsai Bányász Jí.-Zalaegerszegi Vörös Meteor II., Nagykanizsa, Vár-uti sporttelep, 14.45 óra. Nagykanizsai Bástya—Zalaegerszegi Lokomotiv, Nagykanizsa, Lokomoliv- pálya. délelőtt 10 óra. Zalaegerszegi Építők—Lovászi Bástya, Vörös Meteor-sporttelep, délelőtt 10 óra. Zalaegerszegi Bástya— Bázakerettyei Bányász, Zalaegerszeg, Vörös Meteor- sporttelep, 14.45 óra. Zalaegerszegi Dózsa—Nagykanizsai Lokomotív, Zalaegerszeg, Vörös Meteor sporttelep, 16.30 óra. Lenti Traktor—Nagykanizsai Építők, Lenti, 14 óra. Lovászi Bányász—Zalaszentgróti Vörös Meteor, Lovászi, 14.30 óra. Felsörajki Traktor—Zalalövől Minta- sportkör, Felsorajk, 16 óra. Megyei ijjusági bajnokság: Nagykanizsai Bányász ifi—Zalaegerszegi Vörös Meteor ifi, Nagykanizsa, Vár-uti sporttelep, 13 óra. Lenti Traktor ifi—Nagykanizsai Építők ifi, Lenti, 12 óra. Lovászi Bányász ifi—Zalaszentgróti Vörös Meteor ifi. Lovászi, 12.30 óra. l-elsőrajki Traktor ifi—Zalalövől Minta- sportkör ifi, Felsorajk, 14 óra. Zalaegerszegi. Bástya ifi—Bázakerettyei Bányász ifi, Zalaegerszeg, Dózsa-pálya, 9.30 óra. Zalaegerszegi Dózsa ifi—Nagykanizsai Lokomotív ifi, Zalaegerszeg, Dózsa-pálya, 11.15 óra. Birkózás: Zala megye 1953. évi ifjúsági egyéni szabadfogású birkózóbajnoksága. Nagykanizsa, N. Bányász Vorosilov-uti edzőterme, 11 óra. Atlétika: Zala megye 1953. évi mezei futóbajnokságai, Zalaegerszeg. Vér malom mellett kijelölt terep, 11.30 óra. Az első negyedévi MHK-munka A zalaegerszegi VTSB a sportköri és iskolai jelentések alapján összeállította Zalaegerszeg város 1953. L negyedévi MHK-munkájának eredmény-táblázatát. A táblázat szemléltető képet ad a város MHK-fejleszlési tervének eddigi teljesítéséről, sportkörönként részletezi az előirányzat és a teljesítés megoszlását cs éppen ezért kiválóan alkalmas arra, hogy az egyes sportkörök cs iskolák eddigi munkáját lemérhessük. A város 1953. évi MHK-fejlesztési terve 842_ uj MHK-próbázó és 1246 MHK- isniétló'próbázó lepróbáztatását írja elő. Az első negyedév végéig 661 fő kezdte meg próbázásait az uj próbázásra jelentkezettek közül, az ismétlő próbázók csoportjából pedig 244-en kezdtek hozzá az előirt követelmények teljesítéséhez. Az eredmények az uj jelentkezők csoportjában biztatóak, hiszen az előirányzott létszám 78.5 százaléka már mozgásban van, az ismétlő.próbázók 19.6 százalékos részeredménye azonban erős lemaradást jelez. Ha az eredményeket részleteiben vizsgáljuk, úgy az iskolák lelkes munkája mellett a szakszervezeti sportkörök csaknem teljes rcszvétlenségéről győződhetünk meg. Az Épitők sportköre volt az egyetlen, amely komolyan hozzáfogott a próbáztatásokhoz. s mellette csupán a Vörös Meteor sportkörében folyt még eredményei Zalaegerszegen MHK-munka. A Fáklya, a Lokomotiv, az Előre, a Lendület, a Vörös Lobogó, a Postás cs a Petőfi sportkörökben a pró- bázásokhoz még hozzá sem kezdtek és a negyedév elmúltával ez a hét sport, kör összesen sem tud egyetlen próbázót felmutatni. Az iskolák között szembetűnő az Ady-utcai általános iskola jó eredménye, ahol az évi 60 főnyi előirányzattal szemben ezideig már " 180 jelentkező kezdte meg a próbázásokat. Jó munkát végzett a Közgazdasági Gimnázium, az Általános Gimnázium és a Petőíi-uti Általános Iskola MHK-bizottsága is. Kielégítő az MTH munkája és kizárólag a Pedagógiai Gimnázium tervteljesitése hagy kívánnivalót maga után. Az első negyedév eredményei azt mutatják, hogy az /MHK-munka területén még sok hiá nyosság mutatkozik, elsősorban a szak- szervezeti sportkörök MHK-bizottságal. nál. Lássanak hozzá a sportköri és vállalati MHK-bizottságok most már késedelem nélkül a tömeges próbázlatá- sok megkezdéséhez, az üzemek és válla- latok_ pártszervezetei, szakszervezeti bizottságai, DISz-szervczetei, az igazgatók és vezetők adjanak hathatós segít, séget az MHK-munkához, hogy a második negyedévben a terv teljesítésének lemérésekor lemaradás már egyetlen sportkörnél se mutatkozzék. II. osztályú minősítési sakkverseny kezdődik Nagykanizsán A nagykanizsai TSB mellett működő társadalmi sakkszövetség kérelmére az MTSB engedélyt adott az újabb szigorított feltételek mcliett II. osztályú minősítő sakkverseny megtartására Nagykanizsán. Eddig egy I. osztályú és öt II. osztályú játékosa van a nagykanizsai sakkszövetségnek, most az 1953. évi sakkíejlesztési terv keretében nyílik módja a III. osztályú játékosoknak is tudásuk alapján magasabb minősítést szerezni és a már II. osztályúnak minősített játékosoknak a megszerzett minősítésüket megerősíteni. A versenyt a Bányász SK és a Lokomotiv SK közösen rendezik. Minden héten kedden, csütörtökön és szombaton délután 6 órakor lendes forduló lesz és vasárnap délelőtt 9 órakor függő és elmaradt játszmák kerülnek lebonyolításra. A játékidő 4 óra. Kötelező. 24 jelentkező közül 6 minősített I. és II. o. csak a 12-ps döntőben vesz részt, mig a többi 18 játékos 3 csoportban elődöntőt játszik. A csoportok első két helyezettje jut a döntőbe. Az első három helyezett éicmdijazásban részesül a VTSB részéről. (A verseny helye a városi tanács kis tanácsterme.) BÖHM JÓZSEF, a sakkszövetség elnökh. FELHÍVÁS A nagykanizsai pénzügyőri szakasz értesiti a bortermelőket, hogy az első' negyedévi borelszá- molá-sokat a következő' időben tartják meg: Nagybakónak községhez tartozó Bagó és Dávori hegyen, To- vábbá Nagykanizsához tartozó Kiseseríő szőlőhegyen 1953. évi április 14-én (kedden) 8 órától. Nagykanizsa városhoz tartozó Nagyeserfó' és Vajdacserfő szőlő- hegyeken 1953. évi április hó 15- én (szerdán) 8 órától. Korpavár községhez tartozó öreg.förhenc szőlőhegyen 1953. évi április hó 16-án (csütörtökön) 8 órától. Korpavár községhez tartozó iig förliéncz, továbbá Sormás községhez tartozó Mánta és Raff a elnevezésű szőlőhegyeken 1953. évi április hó 17-én (pénteken) 8 órától. A községekben lakó bortermelők a jelzett időben a bor tárolási helyén várják az odaérkező pénzügyőröket, vigyék magukkal szem. leivüket, leadási jegyeiket és a. befizetéseket igazoló csekkelis. mervényeket. Az elfogyasztott bormennyiség után a helyszínen is lehet fizetni borforgalmiadót. ................... ■■■ «im'u.—i» i — AP RÓHIRDETÉS A ZALA MEGYEI Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat telepein tűzvédelmi szempontból viztáTolásra alkalmas hordók kádak kaphatók. (59) SZEMÉL.Y- és tehergépkocsik kis. közép és nagy javítását vállaljuk. Somogy megyei Autójavító Vállalat, Kaposvár. (62) EGÉSZSÉGES 19 méhcsaládom sürgősen eladó. Bővebbet a helyszínen. Molnár Imre Miháld, Zala megye. (63) AHOL nem jár vasút, ott árucsomagját bármely súlyban, bárhonnan, bárhova elszállítja a Teheraulófuvarozási Vállalat darabárus^ járata, mely Zalaegerszeg—Nagykanizsa közt Bak, Söjtör, Bánokszcntgyörgy, Nagylengyel, Nova. Lentin át, Zalaegerszeg— Veszprém közt Gsácsbozsok. Pacsa, Hévíz,. Keszthely. Tapolca. Nagyvázsó- nyon át közlekedik. — Felvilágosítást a járat útvonalán a postaképviseletek adnak. (M) MOZI Zalaegerszeg, április 9-töl 15-ig: IFJÚ SZÍVVEL ★ Nagykanizsa, 'április 9—15. ELSŐ FECSKÉK ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyfct Bizottságának lapja. — Felelős szer* kesztö és kiadó: Darabos Iván. — Szer* kesztőség: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos- utca 22. Telelőn: 250. - Kladóhlvatalí Zalaegerszeg. Széchenyl-tér 4. Telelőn: 102. — Készült a Vasmegyei Nyomda* ipari Vállalatnál Szombathely. Kossuth Lajos-Utca 6. Telelőn: 75. — Felelős vezető: Hofmann Miklós. Második Békekölcsön II. SORSOLÁSA OZDON 1953. április 12, vasárnap d. e. 10 órától sorsolás. UTOLSÓ SORSOLÁSI NAP! Húzásra kerül a 100.000 forintos főnyeremény! A SORSOLÁS NYILVÁNOS!