Zala, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-02 / 231. szám
PÁRTÉLET* Az oktatási év előkészületei Pacsán A pacsai egységes pártveze. tőség a nagy nyári munkák; az aratás, cséplés, begyűjtés végzése közben sem feledkezel!’: ineg a pártcliltatási év előkészítéséről. A jól végzett gazdasági munkák mellett gondosan, felelősségteljesen válogatták ki a propagandistákat és a hallgatókat. Az egységes pártvezetőség már jó előre kiszemelte azokat a fej.eít elvtársakat’, akik képesek tudásuk, nál fogva arra, hogy a politikai iskolákon tanuló párttagokat és pár- tonkiviili dolgozókat tanítsák, fejlesszék azok öntudatát, marxi-lenini tudását. Az egységes pártvezetö- ség az alapszerveza’ielckel megbeszélte az oktatás kérdését, 6 egy DISz politikai köri’, három I. évfolyamos és egy II. évfolyamos politikai iskolát szervezetit. Ezekre a politikai iskolákra kijelölték a propagandistákat és azokat propagandista szemináriumon, vagy két hetes pártiskolán képeztötték ki. így biztosították a politikai iskolák re. szere az előadókat’, de ugyanakkor a helyetteseket is. A propagandista munkára a legjobban képzett párttagokat^ vonták be. A propagandisták kiválogatása és elosztása után a politikai iskolák hallgatóinak kiválogatására került sor. Ebben nagy felelősség hárul a pártszervezetre." Egyénileg keli foglalkozni a hallgatókkal, hogy azokat megfelelő színvonalon osz- szák be hallgatónak. Ez,:, a feladat o£ is jól oldották meg. Megalakították az elbeszélgető- bizoíitságot, melyben a titkáron kívül resztvettek a propagandisták is. A bizottság először felírta azokat a párttagokat és pártonkivüli dolgozókat, akiket be akartak vonni az oktatásba. Majd behívták a java- •aolt pártonkiviilj dolgozókat a párt- szervezethez, vagy a lakásán látogatták meg és otf beszélgetitek vele a békéről, az ötéves tervről és az oktatás jelentőségéről is. A legbecsületesebb pártonkivüli dolgozók kerültek a hallgatók névsorába, akikre bármilyen feladat végzésében biztosan számíthatnak, Rajkó Józsefné dolgozó parasztasz- szony, MNDSz-t ag, a beadási kö- L'elezeíltség teljesítésében élenjár, de élenjáró abban is, hogy dolgozó paraszttársaít a hazafias kötelezettségükre buzdítsa. Ez mutatkozik meg most a III. Békekölcsön jegyzése alatt. Mint népnevelő látogatja a pártszervej^et megbízásából dolgozó paraszittársaif és nem eredménytelenül. De Ilyen a többi pártonkivüli dolgozó is. Englert Istvánná dolgozó parasztasszony, Horváth Imre, az I. tipusu Zöld Mező-t'szcs elnöke, Papp László tszcs-tag, Magyar László téglagyári munkás mint népnevelők, vagy élenjáró dolgozók érdemelték ki, hegy a pár.oktatásban résztvegyenek. A pártőnkivüiiek kiválogatását jól haj tóit a végre a pacsai egységes pártvezelőség. Többé-kevésbbé jól oldotta meg a párttagok kiválogatását1 is. Az elbészélgetőbizottság ugyanúgy, mint a pártonkivüliekuél szintén névsort készített, amelyben képzettségüknek megfelelően osztották be a párttagokat a politikai iskolákra. Ezt a névsort taggyűléseken ismertették, igy mindenki tudomást szerzett arról, hogy milyen oktatási formában fog tanulni. Ez helyes volt a pártvezelőség részéről. Azonban az nem, hogy az el- beszélgetöbizolíság megelégedett azzal, hegy a pártonkiviiliekkel foglalkozott' csak egyénileg. így aztán több párttag, aki kimaradt a névsorból, elmondta, hogy ők maguk is szeretnének tanulni, mint a többiek. Ez apt mutatja, hogy sokkal gondosabban kell foglalkozni a párt. tagok kiválogatásával is. Az oktatás megindulásáig már nem sok idő van hátra. Ezért a pacsai egységes párt,’vezetőségnek, az alapszervezetek vezetőségeivel együtt még a mostani nagy munkák idején erre is gondot kell ferditaniok. Az egyéni beszélgetés módszerét tovább kell alkalmazniok. Beszélgetniük kell minden párttag és pártonkivüli hftllgadóval egyaránt’, mert a kiválogatás eredményességét az bizonyítja, hogy a meginduláskor valamennyi hallgató megjelenik és a továbbiakban pedig eímélyüliten, gondosan tanulmányozzák, s sajátítják el a marxizmusl.leninizmust. A zalaegerszegi L körzet felkészült “a tagkönyvcserére Pártunk Központi Vezetősége határozatot hozott a párttagsági könyvek kicserélésére. A most következő tagkönyvcsere jelentősége abban áll, hogy pártszervezeteinket c munka végzésénél a párt és a párttagok iránt érzett fokozott felelősségnek kell áthatnia. A tagsági könyv-csere végrehajtása során felülvizsgálást, kihagyást vagy törlést egyetlen párttaggal szemben alkalmazni nem szabad... „minden párttagnak, áld érvényes tagkönyvvel rendelkezik s alapszervezeténél nyilván van tartva, meg keli kapnia uj tagsági könyvét“ — mondja a Központi Vezetőség határozata. A zalaegerszegi első körzet párt. szervezete átérezte a tagsági könyv-csere jelentőségét. Borbáa József párttitkárhelyetíes elvtárs a párt Központi Vezetőségének határozata után összehívta a párt- vezetőséget és a pártcsoportvezetőket, ahol megbeszélte velük a tagkönyv cserével járó feladatokat. Dávid Domonkosné elvtársnő pártcsoportvezefő a békeköl- cscnjegyzés agitációs munkájával együtt beszélgetett n párttagokkal a tagkönyvcseréről is. Mint népnevelő példamutatóan 500 forintot jegyzett. Az első körzet pártvezetősége fontos jelentőséget tulajdonit, különösen most a tag-, könyvcsere előtti időben a tagdíjfizetés, tagfelvétel és a pártoktatás munkájának is. A pártbizalmi elvtárzak rendszeresen felkeresik azokat az elvtársakat, akik a tagsági dij-fizetésükkel elmaradtak. Bihari Márton és Soős János olvtárs&k kiváló munkával elérték azt, hogy a területükön minden párttag rendezte tagdíjfizetését és a békekölcsönjegyzésben el. sőnek tettek eleget hazafias köte. iezettségüknek. Az ifi*szalag példát mutat VIDÁM ZENE I fogadja, a Ruhagyár bejáratánál a belépőt. Hangszórón keresztül köszöntik a kölcsön jegyzésben és termelésben .élenjáró szalagok és termek dolgozóit. A hatos ifi-szalagot is az a kitüntetés érte, hogy felköszöntették eredményes munkájáért. Jó munkát végeztek a szalag népnevelői, pártaktivái és pártonkivüli dolgozói. Sikerre vitték a kölcsön,jegyzés ügyét, de nem maradtak le a termelésben sem. Egy cél lebegett előttük — behozni a gyár lemaradását. Elsőként a 6-os ifi-szalagnál mozdultak meg a kormány felhívására és rÖpgyülésükön egyhangúlag elhatároztak, hogy ver. senyre hívják a gyár összes szalagjait. a békekölcsönjegyzés és a termelési eredmények túlszárnyalásáért. Békemüszakot indítottak a -gyárban és ebben a műszakban- megmutatták, hogyan lehet jó eredményeket elérni, hogyan lehet túlteljesíteni a tervet. Eddig a gyárban arról beszéltek, hogy lehetetlen behozni a lemaradást, de a hatos ifi-szalag dolgozói rácáfoltak erre. — Nem volt könnyű feladat, — mondja Kósa Mária szaiagvezetö. helyettes. — Egyesek kételkedtek, amikor azt mondottuk, hogy jóval száz százalék felett fogunk teljesíteni. Azt mondogatták: régebbi, tapasztaltabb szalagoknál sem teljesítették sokszor még a tervüket sem. Mit akartok ti, fiatalok vagytok még erre. Mi o.zt válaszoltuk: DISz-fiatalok va. gyünk, a tagsági könyvünk kötelez a. példamutatásra. Végrehajtjuk, amit vállalunk. A 6-OS IFI-SZALAGBAN megindult a harc az elmaradás felszámolásáért, a hiányosságok megszüntetéséért. Igyekeztek a nehézségeket kiküszöbölni. Eleinte sok volt a, félkészáru, amely javításra szorult. Éppen ezért a szalagokon beiül nagy volt gz anyagtorlcdás. Némethi Margit szalagvozetö átszervezte az univerzálisok munkahelyét úgy, hogy megszűntek végleg az anyag torlódás okozta nehézségek. Az ifiszalagnál a technológiai fegyelem betartására nevelte a dolgozókat. — Munkánk sikerét fokozta az is, hegy kiszélesítettük a szaia- gcnbelüli egyszemélyi vezetést é3 felelősséget — mondja Némethi Margit. — Minden dolgozó felelős a reszortjáért és az általa elvégzett munkáért. A felületesen elkészített munkadarabot visszaadják elkészítőjének. Ezzel még hatékonyabban alkalmazhatjuk a társadalmi ellenőrzés módszerét. A szalag jobb minőségéért harcol Pass Mária is. Komáromi Máriánál több esetben előfordult, hogy r-ccszuk készítette el a bel- sözsebeket. Pass Mária felkereste munkahelyén és megmagyarázta, mit jelenít a rossz minő ség és á felületes munka. Komáromi Máriának használt a bírálat, megtanulta, ha jó munkát végez, keresete is magasabb lesz. Ma már selejt mentesen dolgozik. — Az ifi-saalag a gyár legjobb szalagjává vált. — mondja Szabó János elvtárs. üzemvezető, _ Havi tervüket a hosszáru ruháknál 105.1 százalékra te’jesitették. A szalag különösen a békemü- szak első két napjától kezdve dolgozik ily kiválóan. — A Jó VERSENYSZELLEM fckc-zta eredményeinket — mondja Kosa Mária. — Nem akartunk elmaradni abban a versenyben, amelyet mi magunk kezdeményeztünk. A 10-es és a 24-es szalag igyekezett lehagyni bennünket a termelésben, nyomunkban voltak 120 százalékos napi átlagukkal. A 6-os ifi-szalag azonban legyőzte a műszakban a többi szalagot és igy vált a gyár élenjáró szalagjává. A termelési eredmények mellett a kölcsönjegyzés- ben is az élen haladtak. A jegyzés első napján már valamennyien lejegyeztek. Némethi Margit s?ia- lagvezetö 900—1000 forintot keres, 1200 forintos jegyzésével a szalag dolgozói előtt példát mutatott. A szalágvezetöt követte a többi dolgozó is. Baksa Mária a havi fizetését 200 forinttal jegyezte túl. A jó népnevelő- és felvilágosítómunka nyomán az ifi-szalag dolgozói a békemüszak eredményeit látva újabb munkavállalásokat tettek november 7-re és a DISz-üzemi küldöttértekezlet; tiszteletére. Vállalták hogy eddigi ■ eredményeiket • túlteljesítik. Jó munkájuk meglátszik a Ruhagyár termelésében, mert több mint 10 százalékkal emelkedett a termelés a versenyfelhívásuk óta. t A hatos ifi-szalag még nagyobb sikereket érhet el, ha az üzemi pártszervezet foglalkozik velük és a szakszervezet népszerűsíti munkájukat Az üzemi DISz. szervezetre az a feladat hárul hogy ezt a kezdeményezést tovább vigye a többi szalaghoz. : A gyár fiataljai pedig kövessék j laz ifi-szalag példáját. J 1500 forintot jegyzett uj életéért Tóth László« a zaíalövői ÁG doiuozóia Tóth László 1 éve dolgozik a zala- ; lövői állami gazdaságban. egy év alatt sorsa egybekovácsolódott nemcsak az állami gazdaság, de az egész község életével. Ma úgy érzi, minden eredmény, amit a község, az állami gazdaság elért, az ő eredménye is. Olyan eredmény, melynek ő is részese. Ma biztosítva van gondtalan élete. Az állami gazdaság kertészeti technikusa. Havi jövedelme ezer forint. Nem mindig volt- ez igy. Még jól emlékezik, amikor a szülői háznál élt és szüleinek, akik cselédek voltak, 15 gyermekről kellőit gondoskodni. Mennyit szenvedtek, nyomorogtak akkor. Ma tizen élnek testvérek. Mi lett volna velük a régi világban? Milyen sors várt volna rájuk? Az, ami a többi szegény emberre. Szenvedés, nyomor és munkanélküliség. Ma valamennyien hasznos építő tagjai hazánknak. Legidősebb testvére a kapuvári húsüzem igazgatója hat testvére Pesten dolgozik, két testvére szülőfalujában, Máriapócson termelőszövetkezeti tag. ö a nyáron végezte el a tar talékos tiszti t; uifolyamat. Mikor elérkeze tt a kölcsön je; ryzés ideje, uj xy vette kezébe a t oil at, mint fi?i gyvert f i háborús. u: ajtók elleni h; arcban'. Ezerötszáz fői intőt jegyzett. — En csak egy éve vagyok itt, de amit azóta is fejlődött ez a falu és az állami gazdaság., elég meggyőző biztosíték arra nézve, hogy mit szolgál ez a kölcsön .— mondotta —• Zalalövő szövetkezeti község egy év alatt bölcsödét, óvodát kapott. Ä Zala hidjút most betonozzák. Az állami gazdaságnak nemrég készült el e.gy külső majorja, a nyár folyamán aratógépet, most pedig három uj traktort kapott. Bárhová néz a szem, mindenütt az újat, a haladást látni. Nem csoda, hiszen olyan dolgozók laknak Zala- lövőn. mint Tóth László, aki munkaruhájában ott hordja az igazolást, melyre fel van írva: Tóth László, a *zalalövői állami gazdaság dolgozója a Harmadik Békekölcsönjegyzés alkalmával 1500 forintot jegyzett. A Szsbadság-örigid teljesíti vállalását A lovászi Kőolajíermelő Vállalat Szabadság-brigádja a békekölcsönjegyzés első napján békék etet szervezett. Vállalták, hogy a foékehét-müszakb&n 15 tonnával < óbb olajat termelnek, 306 kiló hűl- iadékanyagot gyűjtenek és 6 heti fizetésüket adják kölcsön államunknak. A brigád .valamennyi tagja, vállalásához híven, becsületesen jegyzett, a vállalt 15 tonna olajból pedig már a békehét lejárta előtt 14 tonnát teljesítettek. Ezzé] a tettükkel a brigád dolgozói bebizonyították, hogy szeretik hazájukat, a dolgozók országát és jó munkával' harcolnak azért, hogy békénket szilárdabbá tegyék, ncjcjcjaaacícjncjcjacjcjcjaaGaa v\ lueszéi© szainBöl* az ötödik ötéves éei*¥ irányéi veiről 5 millió hektár kiterjedésű földet borítanak be a védöerdó'sá- vck. áO—35 százalékkal, növekszik az öntözött földek kiterjedése, —35 ezer tavat és víztárolót építenek a kolhozok és szovhozok dolgozói, 40—45 százalékkal növekszik a mocsarak lec&spolása által nyert földek területe az uj ötéves tervben. A képen Grigorij Szaiyin, a hcrzoni terület „Lenin'Lkolhczá- nak íraktoristája géppel gondozz a a fiatal facsemetéket • í) százalékkal növekszik a könnyű- és élelmiszeripari gyártmányok termelése az uj ötéves tervben. 1955-ben 1956-hez viszoyitva 61 százalékkal több gyapo tszövetet, 54 százalékkal íök> gyapjúszövetet. 55 százalékkal több bőrlábbelit. 78 százalékkal több porcukrot, 32 százalékkal tő bb húst állítanak elő. A képen a taskenti textilkom Tinát minőségi ellenőrzési osztályát látjuk.