Zala, 1952. június (8. évfolyam, 127-150. szám)
1952-06-20 / 143. szám
Már 50 hajó haladt végig a Volga -öon csafornán Moszkva, a szovjet sajtó közli, liogy már 50 Hajó Haladt végig a Volga—Dorucsatomáu. A hajók főképpen, cementet szállítottak az építőknek. Jelenleg mintegy 20 hajó közlekedik, ugyanekkor a csatorna két partján serényen Halad a munka., Széles fronton rendezik a part. vonalat, A csatorna építői a meder kiásásánál szinte egész homokHegyeket emeltek a csatorna mindkét oldalán. Most ezért ja, felgyülemlett földet Hordják el és talajnyesőkkel egyengetik a talajt. Jyníus 18-án összeült a Biztonsági Tanács New-York, (TASzSz) Junius lS-án délután megnyílt a Biztonsági Tanács ülése, amelyet a Szovjetunió kezdeményezésére Hívtak össze. A szovjet, küldöttség a következő kérdéseket javasolta megvitatásra: Felhívás az államokhoz, hogy csat_ lakozzanak a baktériumfegyver alkalmazását eltiltó , 1925. évi genfi jegyzőkönyvhöz és ratifikálják, ajánlás a közgyűlésnek arról, hogy vegyék fel egyidöben az eNSz tagjai közé mind a-14 államot, amely' felvételi kérelmet nyújtott be. KOREA! ESEMÉNYEK Az amerikai hadvezetőség — miközben küldötteik akadályozzák a fegyverszüneti tárgyalások előrehaladását — az egész arcvonalon olyan nagyméretű támadást indított, amelyre az elmúlt négy Hónap során nem volt példa. A koreaijánai népi erők azonban az egész arcvonal mentén súlyos csapásokat zúdítanak az ellenségre, a Csornaitól nyugatra Húzódó magaslatok, a középső arcvonalon pedig a Kumszontól délkeletre lévő két magaslat ellen in. ditött támadások során az ellenség többszáz főnyi veszteséget szenvedett, 'kA kínai nép a legutóbbi napokban jelentős mennyiségű gyógyszerből, fertőtlenítő anyagból,' rovarirtószerből, oltóanyagból és fecskendőkből álló orvosi, felszerelést küldött a baktériumháboru ellen Harcoló , ko„. rearm épnek. 'k Mint az AP jelentéséből kitűnik, az amerikaiak a napokban 5500 kínai hadifoglyot szállítanak Kocsedo- ról C&ezsu szigetére, ahol már előzőleg mintegy 15 ezer kínai hadifoglyot gyűjtöttek Össze. -Mint a hírügynökség megállapítja, az amerikai imperialisták a kínai hadifoglyokat Csang-Kai-Sek.nek akarják kiszolgáltatni. ★ A délkoroái rendőrhatóságok tovább folytatják a lakosság elleni terrort, „összeesküvés" gyanúja miatt letartóztatták a szöuli egyetem egy tanárát és 20 diákját. Letartóztatták azt a diákot is, aki a délkoreai főiskolai diákoknak a liszin. manisták brutális kormányzati rendszerét megbélyegző határozatát nyújtotta át a külföldi sajtótudósi- tóknak. Az úgynevezett nemzetgyűlés legnagyobb ellenzéki pártja is határozatban bélyegezte meg Li Szia Man rémuralmát, — „TÍZEZER KILOMÉTER a béke országában“ címmel a Szikra kiadásában megjelent Mihály fi Ernő útin api 6 ja, amelyben a Szovjetunióban. a Kínai Népköztársaságban és Albániában tett utazápánák tapasz, talatait gyűjtötte egybe az iró. — MALÁJFüLDRőL a brit gyár. mati hatóságok ismét 702 kínait ■íoloncoltak ki. A kitoloncoltak megérkeztek Kantonba. 1050 óta ez máj a hatodik ilyen csoport. . — 4 szakszervezeti világszövetség tervezetet hagyott jóvá, amely szerint 1962 decemberében Bécsben minden érdekelt szövetség, csoport, és személy szá. mára nemzetközi értekezletet tarta, nak a társadalombiztosítás és szociális ellátás megjavítása és kiterjesztése érdekében. _ A SZTRÁJKOLÓ amerikai acélipari munkások megsegítésére az amerikai függetlenített bányászszakszervezet 10 millió dollárt ajánlott fel, Péntek, 1052 jun. 20. A francia nép harca kivívja Duclos elvtárs szabadságát, helyreállítja a nemzeti függetlenséget A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága Marcél Cachin elvtárs elnökletével ülést tartott, Etienne Fajon elvtárs, a PB tagja rámutatott, a legdöntőbb kérdés a harc Franciaország nemzeti függetlenségéért és a békéért. Emlékeztetett Thores elvtárs 1045 elején tett kijelentésére, mely szérint az ország felvirágoztatása nem egyetlen párt, hanem a francia férfiak és nők millióinak feladata. A francia férfiak és nők ezen közös harca kivívja Duclos elvtárs szabadságát, letöri a fasiszta összeesküvést, helyreállítja a nemzeti függetlenséget és megteremti a demokratikus kormány megalakulásának feltételeit. Az ülésen határozatot hoztak, amelyben felszólították a párt. szervezeteit: szervezzenek tiltakozó napokat, tüntetéseket, különféle akciókat Duclos, Stil és a bebörtönzött hazafiak szabadonbocsátása érdekében. A francia áruló kormánykörök folytatják népellenes cselekedeteiket, Bmne belügyminiszter az angolszász újságírók bankettjén kijelentette, hogy a francia kormány az amerikai és más kormányok példája, ra. intézkedéseket foganatosít majd a kommunista köztisztviselők ellen. Nem tervezik ugyanis a kommunista párt betiltását, mert mint megállapította, a párt az illegalitásban még „veszélyesebb" volna, mint jelénleg. Célzott arra is, hogy a Duclos.ügy- beri folytatott nyomozás még hónapokig is eltarthat, mert Duclost most csak esküdtbiróság elé lehetne állítani, viszont az is lehetséges, hogy hadbíróság elé kerül. Bejelentette, hogy a jövőben a tüntetések résztvevőire a rendőrség lemo&ha. tatlan festéket fecskendez, hogy gyorsan felismerhessék őket. A hatóságok felfüggesztették St. Ouen város kommunista polgármesterét és helyettesét, A polgármestert azzal vádolják, hogy február 13-án egy szákszervezeti tiltakozó küldöttséget kisért a rendőrkapitányságra, helyettesét pedig azért, mert kölcsön, adta gépkocsiját egy munkáikul, dött&égnek, amely egy amerikai káplár által halálragázoit meluni munkás temetésén vett részt, A francia nemzetgyűlés jobboldali többsége — a kommunisták tiltakozása ellenére — 507 szavazattal 09 ellenében megszavazta a kormány által követelt katonai hiteleket. — A thiersi bíróság 3 millió frank kár. térítést ítélt meg a hazaáruló Lavaí miniszterelnök örököseinek, mert Laval kivégzése után birtokát és kastélyát gyermeküdültetésre használták A német nép egyre határozottabban szembeszáll a háborús tervekkel A Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája a szer- dai ülésen elfogadta a köztársaság 1952. évi állami költségvetését, amely 31695 millió márka bevétellel és 31.635 millió márka kiadással zárult. Beszédében a pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy ez a költségvetés azt mutatja, hogy az NDK eltökélten és határozottan folytatja a béke- gazdaság kiépítését és a lakosság életszínvonalának emelését, ★ Blank, a bonni kormány jövendő hadügyminiszteré ä bonni diákok előtt kijelentette, hogy az „európai hadsereg" nyugatnémet egységei 520 ezer főből állnak, a hadosztályok felszerelése 40 milliárd márkába kerül. A bonni bábállam 10 év alatt 60 hadosztályt állít fel 200 milliárd márka költséggel. Blank kijelentette, hogy mindez maga, után vonja a véd- erökötelezettség bevezetését Nyugat-Németországban. A diákok egy része erélyesen lehurrogta Biankót. ★ A Neues Deutschland Ridgway jövöheti nyugafr.émetországi „látogatásával“ foglalkozik, amely^ nek során a pestistábornok megszemléli Adenauer háborús készülődésének „eredményeit“. A lap megállapítja, hogy a német népre történelmi felelősség hárul annak megakadályozásában, hogy az imperialisták meg ne ismételhessék a koreai tragédiát. ,,Á pestistábornokot olyan fogadtatásban kell részesíteni, hogy örökre emlékezetébe vésse: Németország nem lesz második Korea!“ it A nyugatnémetországi dolgozók óriási felháborodására a bonni parlament reakciós többsége felfüggesztette a Német Kommunista párt két parlamenti képviselő, je, Niebergall és Strohbach asz- szony mentelmi jogát. A „Nova Borba46 a jugoszláv munkásosztály harcáról Prága. A jugoszláv forradalmár emigránsok „Nova Borba“ cimü Prágában megjelenő lapja írja: A jugoszláviai ipari és bányaközpontok a felszabadító harc éltető tüzévé váltak. — Az Öntudatos és bátor bányászok megrongálják a bányaberendezéseket és őzzel megbénítják a termelést A zanicai és su. hacsei bányában emiatt egy időre bé kellett szüntetni a munkát. A múlt év végén a titoista „Borba“ is kénytelen volt beismerni, hogy a varesi bányában és vasgyárban a munkások szabotálnak és a gépek megrongálása miatt csupán egy hónap alatt 135.000 dinár kárt okoztak. — A munkások különösen a hadiipari központokban fejlesztik a forradalmi felszabadító harcot. A kskanyi bányában, amelynek a termékeit a zenical hadiüzemekben dolgozzák fel, vagy pe- dig Nyugat.Németországba. Krupp ágyugyáraiba szállítják, ez év februárjában 0200 tonnával csökkentették a termelést __ A jelsingrádi acélöntődében a munkások szabotázsa és elVrnállása következtében 40 százalék, kai csökkent a termelés. A kra- gujeváci és uzsicei hadiüzemekben már évek óta nem teljesitik a termelési előirányzatot. A zeni- cai vasgyárban a munkások szabotázs i következtében 2500 tonna nyeréacéilal csökkent a termelés, a hengermű pedig 12.000 tonnával kevesebb készárut gyártott. —- A belgrádi „Sznaga I Szvet- loszt“ villamosközpontban nagy szabotázs történt és emiatt a belgrádi iparvállalatok 15 napig áram nélkül maradtak. A „Sumadai“, „Jugosztroj“, „Ivó Lola Ribar“ és más hadiüzemekben a munkások megakadályozták á haditermelési tervek teljesítését. A zemuni öntödében az egy évvel ezelőtti 125 gép közül ma már csak egy van üzemben, mert többit a munkások megróngálták A "Nova Börbci" igy fejezi bz cikkét: — Titoék rendszerében nemcsak a kizsákmányolást, hanem a munka, nélküliség, is állandóan növekedik, de semilyen terror sem tudja megtörni a jugoszláv munkásosztály lor. radalmi szellemét. — A MAGYAR NéBKöZTARSA SÁG1 cs a llomán Népköztársaság kö. lőtt junius 17.6n az 1952—55-as óvókra hosszúlejáratú kereskedelmi egyezmény jött léire. — A TUNISZI HADBÍRÓSÁG ismét £0 hazafit ítélt el, mert januárban résztveitek a tuniszi volt frontharcosok elnökének letartóztatása elleni tiltakozó tüntetésen. A TASzSz közleménye a venezuelai kormány törvénytelen intézkedéseiről Moszkva (TASzSz). A venezuelai rendőrség mindsii alap nélkül letartóztatta N. P. Jakusevet, a szovjet nagykövetség munkatársát feleségével együtt és sértő módon járt cl L, V. Krilov venezuelai ideiglenes szovjet ügyvivővel szemben. A szovjet kormány ezért — mint a junius 14-én közzétett szov- jet jegyzék már közölte — megszüntette a kapcsolatokat Venezuela kormányával. A hírek szerint a venezuelai kor. mány ezidöszerint egész sor újabb törvénytelen intézkedést tett a szovjet nagykövetséggel szemben: Gépfegyverrel felszerelt rendőrökkel vette körül q szovjet nagy- követséget. megszüntetie a nagykő, vétség kapcsolatát a külvilággal és megfosztotta a nagykövetséget a szovjet külügyminisztériummal való normális érintkezés lehetőségétől, megfosztotta a nagykövetség munkatársait aUál a lehetőségtől, hogy beszerezzék a szükséges élelmisze« ” I reket. A TASzSz felhatalmazást kapott annak közléiére, hogy a szovjet kormány — a venezuelai hatóságoknak a szovjet nagykövetséggel szemben megnyilvánuló újabb durva önkényére való tekintette) —* a csehszlovák kormány közvetítésével, Csehszlovákia venezuelai követén keresztül követelte a venezuelai kormánytól, hogy függessze fel törvénytelen intézkedéseit a szovjet nagykövetséggel özemben ég figyelmeztette, hogy e törvénytelen cselekedetek következményeiért minden felelősséget Venezuela kormányára hárít. A szovjet kormány arra is figyel- | meztette Venezuela kormányát, hogy Venezuela moszkvai nagykövetségével ízemben ellenintézkedésekét foganatosítanak, ha a venezuelai kormány nem szünteti be törvénytelen cselekedeteit. A kölcsön» és bérletelszámolások kérdéséről tárgyaltak a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői Washington (TASzSz). Junius 16-án Washingtonban a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői a kölegön- és bérléte!«zámölások rendezéséről tárgyaltak; ismeretes, hogy a kérdésről korábban folytatott tárgyalások főként, azért voltak eredménytelenek, mert nem sikerült megállapodni a Szovjetunióba került kölcsön- és bérletárukért járó térítés globális összegében, valamint a Szovjetuniónak a kölcsön. és bérlet alapján juttatott hajók kérdésébén. A junius 16-i ülésen a Szovjetunió képviselője emlékeztetett, hogy a szovjet kormány az elszámolások mielőbbi rendezése érdekében a folyamatban lévő tárgyalások során jelentékenyen felemelte a kölcsön- és bérletáruk maradványaiért juttatandó térítés globális összegét. A többi között 1951 augusztusában 240 millió dollárról 30Ö millió dollárra emelte ezt az Összeget, azaz majdnem kétszeresére az eredetileg megjelölt öíz- szegnek. Az Egyesült Államok kormánya azonban nem javasolt a részéről már korábban követelt 800 millió dollárnál alacsonyabb össze, get, bár a tárgyalások során az ; Egyesült Államok képviselői több- ízben kijelentették, hogy hajlandók csökkenteni az eredetileg megnevezett térítési Összeget, ha a Szovjetunió hajlandó a térítési összeget felemelni. Világos, hogy a kölcsön- és bér- ! letelszámolások mindkét fél részé- '< re egyaránt elfogadható rendezé" j sének akadályozása az amerikai kormány állásfoglalásának következménye. Ami a Szovjetuniónak a kölcsön- és bérlet alapján juttatott többi hajót illeti, a. Szovjetunió képviselőd je kijelentette, hogy a szovjet kormány kész visszajuttatni az Egye- • sült Államoknak 186 hadihajót, amelyekhez az USA kormánya kü_ lönösen ragaszkodik. m**--/' - í Az Egyesült Államok képviselője megismételte kormányának, már is- i meretes álláspontját és a kérdés i tárgyalását a következő ülésre ha-^ | lasztották. A bonni héborus különszerződés nyilvános vitá|a az amerikai szenátus külügyi bizottságában Washington. (TASzSz). Az Egyesült Államok szenátusának külügyi bizottságában végétért az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a bonni bábkormány katonai egyezményének nyilvános megvitatása. A vitában mintegy 20 amerikai haladó, pacifista és egyéb társadalmi szervezet képviselői követelték, hogy a szenátus utasitsa el a Nyugat-Németországgal kötött háborús egyezményeket. — A GEORGI DIMITROV MU ZEUMOT Lipcsében Walter Ulbricht elvtárs, a Német Szocialista Egység párt főtitkára, az NDK miniszter, elnökhelyettese nyitotta meg ünnepélyes keretek között, — A DÉLAFRIKAI UNIÓHOZ tartozó Orange „szabad" állam Odendalsrus városában a szinesbü- rü lakosság tüntetést szervezett a városi hatóság faji megkülönböztető intézkedései ellen, a tüntetőkre a rendőrség előbb könnyfakasztó gáz. zal és botokkal, majd fegyverrel támadt. Egy halálos és több sebesült áldozat van. Megjelent a PARTÉFITÉS junius havi száma, mélynek tartalmából az alábbi cikkek emelkednek ki: A Politikai Bizottság határozata az 195i-d-52-es évi ííkolánkivüli pártokt-atás tapasztalatairól és az 1952—53-as oktatási évről. A párttagok kjtelesíégoiröl és jogairól. A propagandisták jó kiválasztásával alapozzuk meg a jövő évi pártoktatás 6ikerét. Jól szervezett és irányított agi- tációs munkával a gabonáb&takari- tás és begyűjtés £ ikeréért! Hogyan irányítják és segítik a Rákosi Művek pártszervezetei a* üzemi szakszervezeti Szerveket. A párttagság átjelentkezéséről. E fontos cikkek mallett még több más időszerű kérdéssel foglalkozik a Pártépités legújabb fcrísma — A SZIKA kiadásában meg- jelent D. Melnyikov: Harc az egységes, független, demokratikus és békeszeretö Németoi'szág- ért, valamint az Osztrák Béketanács kiadványa: Dokumentumok -és tények Ausztria felfegyverzéséről cimü könyvek. _ AUGUSTE DE GASPERI, az olasz miniszterelnök bátyja ellen r.agycsszegü adó- és vámcsálás miatt feljelentés érkezett az clasz rendőrséghez. TÖBB HELYEN ZÁPOR Tárható időjárás; Felhőátvonulá., sok, több helyen záporesö, zivatar, időnként megélénkülő nyugati-északnyugati szél. A meleg mérséklődik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére péntek reggel: 14 —17, délben nyugaton 25—28, ke. léten 2S—31 fok között. UGRÁSSZERŰEN emelkedik a TOTO-szelvények száma, 24. fogadási hét nyereményei: * 12 találat=5.1S8.— forint 11 találat33 232.50 forint 10 találat33 31.25 forint