Zala, 1952. június (8. évfolyam, 127-150. szám)

1952-06-20 / 143. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Már 50 hajó haladt végig a Volga—Don-csatornán A német nép egyre határozottabban szembeszáll a háborús tervekkel AZ MDP Z1LÜMEGYEI PÍRTBIZOTTSÍGÍWáK IÍ1PILAPJA vili évfolyam 143. szám. Ara 50 fillér 1952. j'unius 20. Periek HITLERI „WEHRMACHT“ AZ „EURÓPAI KÖZÖSSÉG“ CÉGERE ALATT A gépek gyors és pontos javításával késsülnek as aratásra as MMG dolgosói A háborús „keretszerződés“ alá­írása után az imperialista tömb fő- kolojnpoíai újabb lépést tettek az agresszív háború előkészítése felé: május 27'én Párizsban a francia, olasz, holland, belga, luxemburgi és nyugatnémet kormányok képvi" selöi az Egyesült Államok kormá­nyának parancsára szerződést írtak alá az úgynevezett, »európai vedel. otí közösségről . Ezt a "közösséget az „európai hadsereg“ megterem­tése céljából létesítették. Ebben az ..európai hadseregben“ ’ hitlerista tábornokok vezetésével a nyugatné­metországi fegyveres erők is rcszt- vvesznek. ­Miként: ilyenkor már történni szokott,, a Wall Street lakájai az agresszív háború előkészítése felé tett újabb lépésüket »békeszerets- tet és „legnemesebb szándékokat“ hangoztató képmutató frázisok kö­débe akarják burkolni. Ezért ke­resztelték cl a Washingtonban ki­dolgozott és Párizsban aláírt vas­kos okmányt' »az európai védelmi közösség megteremtésére irányuló szerződésnek' . A farizeus Achesou Európából visszatérve, a tömegek : félrevezetése céljából ismét kije­lentette, hogy a bonni és párizsi -szerződések .-békés' és „védelmi" jellegűek. De vájjon kit csaphat be ez a hamis GÓgcr, kit vezethetnek félre a védelemről hangoztatott képmutató frázisok? Mint a szer­ződésből kitűnik, az »európai kö­zösség" az agresszív északatlanti tömb szerves része. Az agresszív -európai hadsereg“ teljhatalmú pa­rancsnoka, az amerikaiak uj euró­pai gauleitere nem más, mint a népek előtt oly gyűlöletes háborús bűnös Ridgway, a baktéríumhábo- ru generálisa lesz. Talán ő, a ko­reai nép hóhérja, a pestis-tábornok fogja a békés szándékokat belepa- lántálni a jövendő ..európai hadse­regbe“? A tervezett, hadsereg gerincét, főütőcrejét — a Pentagonban szé­kelő »agytröszt“ elgondolása sze­rint — nyugatnémetországi hadosz­tályok fogják alkotni, ezeket a hit­leri hadosztályok mintájára és módjára szervezik meg és képezik ki, s a börtönből szabadonbocsáj- tott náci tábornokok parancsnok­sága alá rendelik. Nyugat-Német’ országban a német hadsereg újjá­szervezésén már olyan megrögzött háborús bűnösök fáradoznak, min, Heusinger, Haider, Guderían es n ások- Éppen ők, akik a maidé- neki és auschwitzi kemencék szá­mára az emberéleteket szállították, éppen ezek a náci fenevadak va­lósítják meg az »európai hadsereg" ..jámbor“ szándékait­Nem, semmiféle hamis cégérnem képes elfödni az „európai hadsereg“ igazi arculatát! Az amerikai impe­rialisták e dédelgetett, kedvenc cse­metéje nem más, mint a szabad népek elleni £gre:szió eszköze, az uj világháború hadserege. A .T&Sgr tévesztő nevű »európai közösség“ megalakításának célja nem más, mint hogy Nyugat-Németországot és revansvágyó hadseregét bevon­ják a támadójcllegü északatlanti tömbbe. És ez még jobban kidom­borítja az egész északatlanti cso­portosulás agresszív jellegét, Az1 ■ amerikai imperialistáknak agresszív terveik megvalósításához minél több ágyutöltelekre van szükségük. Ezért siettetik, hogy fennhatóságuk alatt a német mi- litarizmus újjáéledjen, s a lehető legnagyobb méretekben fennmarad­jon a náci hadígépezet. Az Asso­ciated Press hírügynökség már ja­nuár elején közölte, hogy a bonni kormánykörök 1,250000 embert szándékoznak behívni katonai szol­gálatra. A sajtóhoz kiszivárgott ér­tesülések szerint: lényegében arról van szó, hogy Nyugat-Németország tizenkét igen mozgékony páncélos hadosztályt alakítson. Az „európai hadsereg" megteremtésének ered­ményeként. a nyugatnémetországi militaristák hatalmas, korszerű lé­gi haderővel és haditengerészettel, is rendelkeznek majd. Ennél fogva érihetö, hogy az »európai hadse­reg'-ben a vezetőszerepet az ame­rikai katonai klikk és a nyugat- németországi revansiszták fogják játszani, vagyis azok, akik jelenleg Európában a legagressziyabb körö­ket képviselik. Ez a hadsereg elsősor ban az amerikai bonni koalíció ér­dekeit, a Wall Street érdekeit fog­ja szolgálni, nfm pedig Franciaor­szág, Olaszország, Hollandia, Bel. gium, vagy Luxemburg érdekeit. Ezt különben kertelés nélkül megmondja az amerikai sajtó is. A New York Post például igy ír: az uj szerződések a népietek szá­mára azt jelentik, hoév az ellenőr­zés ismét nagy kartellek kezébe kerül és a »Wermacht“ tábornokai visszajutnak befolyásos pozíciójuk­ba. Nyugat-Európa számára a szer­ződések a német erőnek Nyugat- Európához csatolását jelentik, az­zal a veszéllyel együtt, hogy ez az erő kiszorítja a gyöngébb demokrá­ciákat és visszaállítja uralmát Eu­rópában. amerikai tervek megvalósítá­sa azonban a népek egyre határo­zottabb ellenállásába ütközik Nyu- gat-Európának még azokban az or­szágaiban is, amelyek tagjai a hír­hedt „európai közösségnek“. A né­met ifjúság nem akar harcolni ide­gen érdekekért. Másfelől pedig a reguláris tömeghadsereg felállítása Nyugat-Németországban akkor,* amikor olyan megrögzött revansisz­ták vannak uralmon, mint Adenau­er, érthető nyugtalanságot kelt Franciaország, Olaszország, Bel­gium, Hollandia és Luxemburg né­peiben. amelyek átélték a hitleri megszállás borzalmait. A nyugat- európai országok népei nem akar­nak megválni nemzeti hadseregük­től és nem akarják hadseregüket T- a szerződés szerint — tel je: er a hóhér Ridgway parancsnoksága alá helyezni, s ezzel együtt végleg - elvész’tfni szuverenitásukat. Az amerikai diplomaták és tá­vi gépesített mezőgazdaságra kü­lönösen ilyenkor az aratás küszö­bén hárulnak nagy feladatok, A ter­més időben való learatása a me<■ zögazdasági gépüzemeklöl is meg­követeli a gyors és a pontos mun­kát. A Zalamegyei Mezőgazdasági Gépjavító "Vállalat is felkészült. Ez't jól mutatják azok az eredmé­nyek, amelyekkel joggal dicseked­hetnek a dolgozók. Nem múlik el óra., hogy a megye különböző részé­ből txe érdeklődnének a termelőszö­vetkezetek és állami gazdaságok ar­ról, hogy mikor készül el a gépjük, megvan-e a mód arra, hogy időre megkezdhessék a termelő munkát. — Nehézségekkel küzdöttünk eleinte — mondja Farkas Antal elvtárs, igazgató. — Nem hátrál­tunk, hanem igyekeztünk felszámol­ni a termelésben . megmutatkozó hiányosságokat. Szorossá vált a műszaki és a fizikai dolgozók kö­zötti kapcsolat, Horváth Lajos mű­vezető elvtárs tapasztalatcsereként adta át tudását a szakmailag gyen. gébbeknek, s igy nemcsak a.■ terme, lés problémáit, hanem q dolgozók egyéni problémáit is megismerte és segített a megoldásban. Jó példa erre az az eset. amikor a villany­szerelési munkát, a munkaidő után egyedül végezte el, hogy másnapra ne legyen fennakadás a termelés­ben. Eredmény: megértették a dől, gozók az áldozatvállalást és csatla­kozlak a művezetőhöz„ Ez meg­látszott a termelésben, mert a má_ A mikosdpusztai építkezésnél öt férfi és egy női brigád dolgo­zik. A kőműves-, ács- és segéd­munkásbrigádok egymással verse­nyezve végzik munkájukat. A nemes versengés eredményezte, hogy a kőmüvesbrigád 172, az ács- és a segédmunkásbrigádok pedig 160 százalékos átlag telje­sítményt értek el. Kiss Imre fő-munkavezető igyekszik a versenyszellemet ál­landóan ébrentartani. Ezt azzal éri el, hogy jó népnevelömunkát végez. Munkaidő után beszélget a dolgozókkal. Megbeszélik a másnapi munkát. Kiss Imre nem elégszik meg azzal, hogy egysze­rűen csak meghallgatja a dolgo­zók javaslatait, hanem bornokok — mint a sajtójelenté­sekből kitűnik —, szokatlan siet­séggel sürgették a szerződés hala­déktalan megkötését. A háborús gyújtogatok azért olyan türelmet­lenek, mert mindjobban kicsúszik a talaj a lábuk alól: ■ minden or­szágban növekszik a tiltakozómoz- gaiorn az amerikaiak próbálkozásai dien, hogy állandó:ítsák Néme'or. szág megosztottságát és amerikai megszállását: a világ népei egyre erősehben tiltakoznak a háborús »keretszerződés“ és az agresszív európai hadsereg megteremtése el­sodik negyedévi tervünket junius 10-ig 105 százalékban teljesítettük. A [raktorsátorok készítésénél ju­nius első felében elértük a 93 szá. zalékot. amely arról tesz bizonysá­got, hogy a második negyedévi ter­vünket túl fogjuk teljesíteni. Lázasan folyik az üzemben a munka alkotmányunk méltó megün­neplésére. Ez az ünnep még na­gyobb kötelezettséget jelent minden dolgozó számára, mert egyszerre fo­lyik az előkészület az aratásra is. — Mi nagy lelkesedéssel végez­zük a munkánkat — mondja Hor­váth Lajos elotárs művezető — nem akarunk hátul maradni. Meg­mutattuk a béketalálkozó tisztele­tére indított munkaversenyben, hogy készek vagyunk a béke védel­mére, most pedig azt bizonyiijuk be, hogy a termelés frontján meg­vívjuk a csatát. Az aratásra való felkészülésünk mellett elvégeztük a növényvédelmi csoport. részére a háti permetezők megjavítását. Ezt. a munkát terven leiül vállaltuk és sikeresen megoldottuk, A tervteljesités eddigi eredmé­nyei megmulatják azt, hogy nagy lendülettel végzik a munkájukat a dolgozók. Most nyáron kell végre- hajiániok azt a gépesítést, amely több kenyeret biztosit számunkra. A termelés zavartalanságának biz_ tositása megkövetelte az üzem dol­gozóitól. hegy kapcsolódjanak be a tízórás-mozgalomba. Szükségessé A Jó JAVASLATOKAT maradéktalanul meg is valósítja. Ezenkívül megmagyarázza a dol­gozóknak, miért olyan fontos népgazdaságunk szempontjából a terv teljesítése, tulteljesitése. Kiss Imre úgy végzi a népnevelömun­kát, hogy minden egyes dolgozó­nak vérévé váljon az anyagga» való takarékosság, az önköltség- csökkentés, a magas teljesítmé­nyek elérése, a terv teljesítése. A munkahely dolgozói a béke- hétre felajánlották, hogy az MHK-pályát társadalmi munká­val fogják megcsinálni Felajánlá­sukat határidő előtt egy héttel teljesítették, Az építkezésnél az MHK-zók száma: 25 férfi és 5 nő. len. A néptömegek sohasem egyez­nek bele bűnös kormányaik áruló alkujába. Állhatatosan támogatják a német kérdés másik megoldását, azt, amelyet, a Szovjetunió java­solt; hogy minél előbb teremtsék meg Németország egységét, kössék meg a békeszerződést és vonják ki Németországból az összes megszál­ló csapatokat. A pentagonbeli tábornokok úgy szágiolnak 3z európai hadsereg kontingenseivel, mintha ez a hgd- serfg már teljes díszben elvonult volna Ridgway előtt. Csakhogy ko. válf ez azért, mert a kalászos nö­vényeink learatása és behordása majdnem mindenütt géppel törté­nik. A javítások végrehajtását idő., re kell elvégezni, hogy tie marad­jon ki egy hold föld sem a munká­latokból, illetve sehol se legyen fennakadás a termelésben, A. termelés menetében nagy sze­repet játszik a pártszervezet is. Tóth János elvtárs párttitkárhe- lyettes foglalkozik a dolgozókkal. Egyéni példamutatással jár elöl és nincs olyan alkalom, amikor ne foglalkozna a beosztottjaival. A párttagok közül sokan kitűnnek a magas termelési eredményeikkel. Varga Miklós és Iván János ma az üzem legjobb dolgozói közé tar- toznak. A párttagok példáját a pártonkivüli dolgozók is követik, Laczkovics József a legutóbbi ér­tékelésnél átlag 199 százalékos eredményt ért el. Ugyanúgy Gei­ger István is az elsők között hálád 166 százalékos teljesítményével, A pántszervezet, a műszaki veze­tőség és a dolgozók szoros kap­csolata meghozta eredményét, meri második negyedévi tervüket 50 szá­zalékkal túlszárnyalva készülnek alkotmányunk ünnepének méltó megünneplésére. Munkájuk valójá­ban akkor lesz sikeres, ha helyi, állnak a nyári munkák idején — azzal a gondolattal, hogy jobb mun­kájukkal több kenyeret biztosíta­nak a dolgozók államának. Kiss Imre 15 fővel megalakította a kulturcsoportot is. A kulturcso- port, amelyben 8 férfi és 7 nö szerepel, alig néhány hónapja alakult, de márts szép eredménye­ket ért el. Minden második va­sárnap felkeresik a különböző falvakat, ahol előadásokat és mű­soros esteket tartanak. A jó poütikai munka, az élénk kultúráiét és a sport szinte szer­vesen kapcsolódnak a termelő munkához. Ezt az is mutatja, hogy az építkezést, amelynek ha- tárideje junius 30, HATÁRIDŐ ELŐTT befejezik s átadják rendeltetésé­nek, hogy a Dunarostüzem meg­kezdhesse a munkáját. rai még a számolgatás. Napröl- uapra növekszik az a mozgalom, amely „tiltakozik Németország uj- rafelfegyverzéíe ellen és követeli az egységes, békeszerető demokra­tikus Németország megteremtését. Könnyen megeshetik tehát, hogy a petíístábornok a hőn óhajtott ezredek és hadosztályok helyett csak a szánalmas hitlerista söpre­déket, a levitézlett náci táborno­kokat kapja meg. Jan Marek. (Megjelent a ..Tartós békéért, népi demokráciáért!” eimü lapban.) A mikosdpusztai építkezésnél )ó a verseny- szellem — Határidő előtt fejezik be az építkezést

Next

/
Thumbnails
Contents