Zala, 1952. május (8. évfolyam, 101-126. szám)

1952-05-11 / 109. szám

A győzelem napjának megünneplése a Szovjetunióban Május» 22-— 25 között rendezik meg az első békekölcsön második sorsolását Moszkva (TASzSz). Május 9-én este Moszkva 30 tüzérségi diszössz. tűzzel köszöntötte a győzelem nap- iát. Az ünnep alkalmából tűzijáték volt. A fővárosi filmszínházak, klubok és kultúrpaloták május 9-én nzokat a. filmeket tűzték műsorra, amelyek megörökítik a Szovjet Hadsereg­nek a Nagy Honvédő Háborúban ara­Berlin (MTI). A demokratikus mimet «ajtó közlése szerint a né­mát kérdés békés megoldására irá­nyuló nemzetközi értekezlet élőké, szító bizottsága a napokban megbe­szélést tartott Bázelben. Az előkészítő bizottság a világ közvéleményéhez felhívási intézett, mely a többi között így hangzik: Európa népei számára ütött a tott dicső győzelmeit. Mindenütt előadások és beszédek hangzottak el a győzelem napjáról. Ünnepi díszössztüz dördüli e] a szövetséges köztársaságok főváro­sában, valamint Kaliningrá iban, Lvovban és a hős városokban, Le" ningrádban, Sztálingrádban, Szc- vasztopolban és Odesszában is. cselekvés órája. Meg kell akadá­ly ozniok Nyugat-Némeiország újra. f elf egy ver zését és ki kell h&rcolriiok, hogy az érdekelt kormányok tár­gyalásokat kezdjenek a német kér­dés békés megoldására. Ennek elő. mozdítására nemzetközi értekezle­tet hívunk össze junius 13-ára, 1-1-re és 15-re Párizsba,' hírek Németországból A bonni „hadügyminiszter" enge­délye alapján a nyugatberlini üze­mek résztvehetnek a fegyverkezési versenyben. Sok üzemben már meg­kezdték a különböző hadianyagok gyártását. ★ Oilenhauer, a nyugatnémetországi szociáldemokrata párt elnöke egy sajtóértekezleten újból kifejtette pártjának azt a kívánságát, hogy behatóan vizsgálják meg a szovjet kormánynak a négy németországi megszállási övezetben megtartandó szabad nemzetgyűlési választásokra vonatkozó javaslatát. * Az úgynevezett európai védelmi közösségről szóló egyezmény értel­mében Nyugat-Németország „egye­lőre" 250 ezer katonát bocsát az „európai hadsereg" rendelkezésére. Zsoldosokból 12 hadosztályt állíta­nak fel. — AZ OLASZ ALTALANOS SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG elsöprő győzelmet aratott az An- saido Müvek livornoi telepén meg­tartott üzemi bizottsági választáso­kon: 1635 szavazat közül 1537 sza­vazatot kapott. Május 22—25 között a pécsi Nemzeti Színházban tartják meg az 1950 szeptemberében kibocsátott el­ső békekölcsön második sorolását. Ez alkalommal 95 ezer 300 darab nyeremény kerül kisorsolásra. Megkezdődik a kölcsön törlesztése is. Névértékben történő visszafize­tésre több min|; 48 ezer dararj köt­vényt sorsolnak ki. Nyereményekben közel 39 millió forintot, törlesztés formájában pe­dig 9.7 millió forintot fizet vissza államunk azoknak a dolgozóknak, akik kölcsönjegyzésükkel hozzájá­rultak népgazdaságunk erősítéséhez, a béke védelméhez. A sorsolásra Az Országos Állattenyésztési Ki- állítás megtekintésére a múlt hét elején Magyarországra érkezeit öt­tagú szovjet küldöttség szombaton reggel hazautazott, A ferihegyi re­pülőtéren a kormány nevében Er­kcrülő összeg tehát csaknem 49 millió forintot tesz ki. A sorsolási tervezetnek megfele­lően ez alkalommal 1 darab száz­ezer forintos, 18 darab ötvenezer forintos, 39 darab 25 ezer forintos, 95 darab tízezer forintos, 284 da­rab ötezer forintos nagynyereményfj sorsolnak ki. Ezenfelül kihúzásra kerül még 4700 darab ezer forintos, 14-200 darab ötszáz forintos és 75.963 darab 300 forintos nyere­mény. Több mint 48.000 darab köt" vényt — nyeremény és kamatozó- kötvényt — pedig névértékben tör. ténő visszafizetésre sorsolnak ki. dei Ferenc földművelésügyi minisz. ler vett búcsút a küldöttség tagjai­tól. A küldöttek nevében Borisz Bogdanov, a küldöttség vezetője köszönte meg a meleg baráti fogad, tatást. Kémeket és provokátorokat fog-ott el a Igémet Demokratikus Köztársaság népi rendőrsége Bemutatunk egy háborús uszitót ü eiset kérdés békés mega dásának előmozdítására Irányilé nemzetközi értekezlet előkészítő bizottságának felhívása Hazautazott az Országos Állattenyésztési Kiállítás megtekintésére Magyarországra jött szovjet küldöttség Erfurt, (ADN) A bajorországi Al&lebeiuiel, az amerikai megszállási övezet és a Német Demokratikus Köztársaság közötti demarkációs vo­cal egyik pontjánál a Német Demo­kratikus Köztársaság népi rendőr­sége egy kémekből és provokátorok­ból álló csoportot fogott el. A cső. port azt a megbízatást kapta im­perialista. megbízóitól, hogy Ä Bánva. (MTI) Az „Osservatore Romano“, a Vatikán sajtóorgánu­ma minden kertelést félretéve nyíl. tan azt írja, hogy az olasz kato­likusoknak feltétlenül a keresztény- demokrata pártra kell szavazniok. A szardíniái püspökök kiközösí­téssel fenyegették meg mindazokat, akik a demokratikus pártokra adják le szavazatukat, Di Vittorio, a CGJ.L főtitkára egy római választási gyűlésen rámuta­tott, hogy .a reakció vad dühvei tű­ügy­Vatikán nyíltan beavatkozik as olass választásokba Koreai hadi jelentés A hadműveletek minden arevona. Ion felderítő osztagok összecsapá­saira és tüzérségi párbajra szorít­koztak. Matthew Ridgway tábornok, a legvérengzőbb hóhér és leggyávább hadvezér Phenjan (Uj Kina) A ' koreai Központi Távirati Iroda jelenti, hogy az amerikai és liszinmanista banditák két ejtőernyőn ledobott ügynöke — akik nemrégiben meg. adták magukat a koreaiaknak — részletes vallomást tett. Az ügynökök elmondták. hogy különleges kiképzést kaptak egy Li Szm-Man.féle szervezetben Teguban. Az amerikaiaktól és liszinmanisták- tól parancsot kaptak, hogy részle­tesen vizsgálják ki a baktériumhad­nüköket toborozzon és nyugtalansá­got szítson a Német Demokratikus Köztársaságban, adatokat gyűjtsön az ipari üzemekről, a népi rendőr­ségről és egyéb intézményekről. Ezenkívül uszító röplapokat, akartak osztogatni, amelyek a lakosságot szabotázscselekményekre hívják fel az államosított ipar ellen. viseles hatasat, a járványos megbe­tegedések elterjedésének mértékét, valamint ebben az övezetben állomá. sózó koreai népi erők és kinai népi önkéntesek létszámát. Az ügynöküknek utasításuk volt arra is, hogy kideritsék Van Fleet tábornok fiának, valamint a légi- haderő két másik tagjának hollétét, akik április elején egy Észak-Korea felett végrehajtott bombatámadás után nem tértek vissza. Amikor Truman parancsára a le. vitézlett MacArthur helyére kine­vezték Matthew Ridgway táborno­kot, az amerikai lapok szigorú uta­sítást kaptak a koreai ncp uj hó­hérának népszerűsítésére. Ez a fel­adat nehéznek bizonyult, mert az adatgyűjtések során kiderült, hogy Ridgway a leggyávább katonák egyike, aki még nem vitt végbe egyetlen hőstettet sem. Már akkor is nehéz volt a burzsoá fi ihászok feladata — elképzelhető, milyen ne­héz ma, amikor Ridgway azóta a koreai nép barbár pusztításával, a baktériumfegyverek széleskörű al­kalmazásával kivívta az egész vi­lág1 becsületes embereinek gyűlö­letét és felírta nevét az elsőrendű háborús föbiinösök listájára. Ezt a tábornokot szemelték ki az ame_ rikai halálgyárosok, hogy az általuk összetákolandó úgynevezett európai hadsereg élén átvegye Eisenhower helyét. Nos, ki ez a Ridgway tábornok'? Kínait gyilkolni — családi „hagyomány“ A fasiszta bértollnokok annak­idején igyekeztek bemutatni, mint hadvezért, s megemlítették, hogy Perontól, a fasiszta diktátortól „a legmagasabb argentin kitüntetést*' * kapta. „Hadvezén tehetségének* * jellemző vonása, hogy — mint min­den amerikai tábornok -- ő is na­gyon értett ahhoz, hogyan tartsa magát minél távolabb a fronttól. A hóhér-/tábornok atyja legkedve­sebb emlékei közé tartoztak a kí­nai nép ellen elkövetett vadállati kegyetlenkedések, mert résztvett a kínai. • boxerlázadás leverésében, riyen hagyományokon nevelődött fel, s nem csoda, hogy apja nyom­dokaiba lépett, 1917-ben kapott hadnagyi rangot, azonban akkor igen puskaporos volt a levegő, Ridgway jobbnak látta, ha minden figyelmét az ..elszakadó mozdula­tokra“ fordítja, a legalsjbb 10 ezer kilométer választja el a front­tól. Ez sikerült is neki, s az ame­rikai sajtó megjegyzi: ..Eidgwaybcn az az elképzelés alakult ki; hogy a vezérkarnál a helye* *, 1942_ben mégis el kellett hagynia az USA-t, Európába került, azonban semmifé­le „hőstettet* * nem tudott végrehaj­tani ekkor sem, hacsak nem hőstett az, hogy egy felderítést sikeresen végrehajtó tisztet lehordott azért, mert a felderítés közben odaveszett a sisakja. A háború után Ridgway újra katonai diplomata lett: az ENSz vezérkari bizottságának ame­rikai képviselője — s mint ilyen, nagyon jól ért erős koktélek keve­réséhez. Az „ötvenhatéves fiú“ 1950 de. cemberóben lett a Koreában harcoló 8. amerikai hadsereg parancsnoka. Ez a tömpeorru, vizenyős szemű hadfi derékszíján két rettentő grá­náttal lépett Korea földjére. Első ténykedéseként kiadta a borzalmas paraácsot: visszavonuláskor minden élőlényt ki kell irtani. „A katonák­nak gyilkolniok kell — mondotta —, én kizárólag azért jöttem idd“. Az ő parancsára taposták halálra. a páncélosok a drótsövények mögé zárt ártatlan anyákat és gyerme­keket. Az SS-gyilkosok példáján felbuzdulva százával gyujtatta fel a falvakat és városokat, füzhalállal pusztítva el az embereket. S mi­közben mindezt a hivatásos hóhér gyakorlottságával hajtotta végre, szigorúan betartja az ..amerikai életformát**, nap mint nap ponto­san lefekszik este kilenckor és reg­gel hatkor kel. Távol az arcvonaltól... Az amerikai újságok sokszor idé­zik Ridgway „•szellemes aforiz­máit“, mint például: ,.A háború olyan, mint a futballmeccs“'. Sztra- tégiájának alapja: területet és in­gatlanvagyont szerezni a legfonto­sabb feladat. A Wall-S tree ten pél­dául azzal növeli „népszerűségét* *, hogy nem a fronton aratott győzel­meiről küldözget jelentéseket, ha­nem a meggyilkolt békés koreai em­berek, felperzsslt falvak és városok számáról. Ezért nevezték ki Mac Arthur utódjává. S azért kapta az „amerikai Rommel* * nevet, mert sikerrel alkalmazza Koreában a hit. lerista hóhérok módszereit. Sőt, már ezeken is túltesz! Parancsára mérges gázbombákat és baktérium- fegyvereket vetettek harcba a pol­gári lakosság és a koreai néphadse­reg ellen, A hadifoglyokat külön­leges „sebesültszállító hajóra* * te­relik, ahol a legkülönfélébb vad­állat! kegyetlenkedést hajtják raj­tuk végre. Persze mindezeket a cselekedeteket nem saját fejéből agyalja ki, hanem pontosan végre­hajtja a Wall-Street utasításait, „Addig egy lépést sem leszünk to­vább. amig ki nem irtottunk min­den kommunistát“ — mondotta, s harcosai a fegyveres tűzharc he­lyett büntetlenül gyilkolhatnak akár csecsemőket, csak rájuk kell sütni a „kommunista** bélyeget Amilyen parancsot a halálgyárosok és ha- lálbankárok kiadnak, azt Ridgway azonnal végrehajtja. Ezért bocsá­I tott. legutóbb szabadon 160 ezer japán háborús bűnöst, hiszen a Wall Street úgy kivan ja, hogy Japán új­ra fegyverkezzék, hogy 300—500 ezer főnyi szárazföldi hadserege le- gyen, A koreai nép hóhéra, híven előbbi szokásaihoz, mo-st. is az arcvonaltól messze adja ki utasításait, mégis örökös félelemben él' Bárhol mu­tatkozik, vállán mindig ott fityeg a vöröskeresztes elsősegei ynyujtási csomag, derékszíján pedig a gráná­tok. E gránátokat a „főparancs­nok“ szárnysegédje pasztával fé­nyesíti naponta, hogy harcias fény­ben ragyogjanak. Indokolt félelem Ridgwaynek, ennek a véreskezü, hóhérnak — amerikai körök sze­rint — azonban nehéz a helyzete. Elfogadta a hóhéri állást, ki is tett magáért, módszerében még a náci gyilkosokat i& lspinálta. Most is sadgálatjie&zen hajtja re azokat az utasításokat, amelyek arra vonat­koznak, hogy a keszoni tárgyalások leple alatt kiterjessze az amerikai agressziót. Szerencsétlenségére azon­ban mindig ott felejt valami büii- tárgyat — egy-két repeszdarabot, vagy bedöglött bombát — a bűn­tett színhelyén, a koreai néphadse­reg és a kínai önkéntesek parancs., noksága egymás után leplezi le azo-- kát a gengsztermóds-zepeket* ame-1 lyekkel Ridgway a keszoni tárgyalá­sok folytatását akadályozza, Ő maga utasította Van Fleet táborno­kot, hogy a tárgyalások alatt in­dítson újabb támadást, nyugtalan­sága mégsem hagyja el. Annyira ugyanis nem buta, hogy ne lássa: az USA kormánya csak azért ment bele a fegyverszüneti tárgyalások­ba, mert az amerikai megszállók katonai szempontból vereséget szen­vedtek Koreában. Látja azt az erőt, amely millió és millió ember elszánt békeakaratában rejlik. Éppen ezért mind gyakrabban jut eszébe Hitler sorsa, s ezért találja egyre félelme­tesebbnek Koreát. Attól is tart — s nem alaptalanul —, hogy go-"dái bűnbaknak szánták, aki majd egy­maga felel a Koreában elkövetett Összes gaztettekért, A gyilkos Ridgway az ártatlan emberek véré­vel öntözte a koreai földet, ezért már az acélsisak sem rejtheti el többé a homlokára sütött bélyeget; ,.a koreai nép hóhéra‘ ‘. Ridgway telié» szívesen hagyja el dicstelen vereségei színterét, á Távol-Keletet, aha! veszedelmesen, inog az imperialisták lába alatt a talaj. De ez a baktóriumbombás fe­nevad nagyon téved, ha szt hiszi, hogy Európa népei engedelmes ba­romként. hajtják fejüket az ameri­kai igába, Nyugat-Európában máris elégedetlenkedő hangok hallatszanak a koreai nép föhóhérának kinevezé­se ellen. Nem, az európai népek soha nem lesznek az amerikai ha- lálgyárOiok engedelmes ágyútól-te-A lékei, akár Eisenho-yyernek, akár Ridgwaynek hívják a Wall Street' urainak európai helytartóját. Ridgway tábornoknak tudnia kell: az emberiség saámontartja. bűntet­teit, amikért őrá cs felbujtó gaz­dáira a népek igazságos ítélete vár. Uj tankönyvek Az ősszel kezdődő uj tanévre több uj általános iskolai tankönyv ké­szül, Uj nyelvtankönyvet kapnak &z V. és VI, osztályú tanulók, amelyek­ben már teljes mértékben érvénye­sülnek J. V. Sztálin nyelvtudomá­nyi cikkeinek útmutatásai. Nagyje­lentőségű uj tankönyv lesz a VIII. osztályosok számára készülő irodai, mi olvasókönyv, melynek összeállí­tásánál felhasználták a szovjet iro­dalom-tanítás tapasztalatait. Folyamatban van az uj orosz nyelvkönyvek elkészítése is az ál­talános iskolák felső osztályai szá­mára. Az általános iskolák VII, osztályos hallgatói az ösjre uj ál. lattan-könyret kapnák, melyben" mar következetesen érvénye sülnek a dia­lektikus materializmus t^üitasái. Kag’y veszteségeket szenvedett a konzervatív párt az angol községi képviselőtestületi választásokon London (MTI) Angliában most rUynak a községi képviselőtestületi választások. Eddig 373 helységben számolták meg a szavazatokat, A — A DÁN KOMMUNISTA PÁRT XVII. kongresszusa május 22-én kezdődik 250 küldött részvé­telével. — A ROMAN DOLGOZOK lel­kesen ünnepelték meg május 9-én hazájuk függetlensége kivívásának 75- évfordulóját. A román nép ugyanis 1877-ben — a nagy orosz nép segítsége révén — döntő győ­zelmet aratván a török hódítók fe­lett, teremtette meg az ország füg­getlenségét. Vasára&p, 1352 máj, 11 konzervatívok 472 mandátumot vesztettek és csak 52-t nyertek. A „munkáspárt* * 657 uj mandá­tumot nyert és IG-ot elveszített. — A DÁN KÉPVISELŐÉI AZ egyhangúlag állást foglalt a szabad össznémet választások lehetőségeinek megvizsgálására irányuló négyha­talmi tárgyalások megtartása mel­lett. II Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata pünkösd hétfőjének rendes munkanappá nyilvánításáról Számos üzem dolgozóinak kérel­mére a Magyar Népköztársaság mi­nisztertanácsa pünkösd hétfőjét, amely eddig nemfizetett munkajszü. neti nap volt, render munkanappá nyilvánítja. madja a népi erőket: fél, hogy a hatalom kicsúszik a kezéből, A római városi lista jelentősége abban áll — mondotta cli Vittorio —, hogy csirájában magában fog_ lalja az egész országra alkalmazha­tó megoldást, amely biztosítaná a nép közvetlen részvételét a köz­ügyek vezetésében. A városi lista győzelme esetén a fővárosban meg­kezdődhetnék azoknak a fontos gaz­dasági reformoknak a megvalósítá­sa, amelyeket a CGTL munkaterve az egész ország számára, előirányoz. A néphadsereg légvédelmi tüzérsé­gének egységei és az ellenséges re­pülőgépekre vadászó lövészek lelőtték az ellenség 2 repülőgépét. Az amerikai és liszinmanista banditák ejtőernyős ügynökeinek vallomása

Next

/
Thumbnails
Contents