Zala, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-11 / 85. szám
X nemzetközi gazdasági értekezlet április 9-i teljes ülése Moszkva. (TASzSz) a nemzetközi gazdasági értekezlet szerdán Paul Bastide (Franciaország) elnökletével teljes ülés+ tartott- A székei ók elnökei az ülésen beszámoltak a szekciók munkájáról. Oskar Lange lengyel professzor a nemzetközi kereskedelem fejlesztésének kérdéseivel foglalkozó szekció elnöke a szekcióban lefolyt vitát összegezve rámutatott: a nemzetközi kereskedelem színvonala süllyedt» amelynek egyik legfontosabb tényezője a nyugati és keleti országok közötti kereskedelem csökkentése. A vita. legfontosabb eredménye az a megállapítás, hogy nagy lehetőségek vannak a nemzetközi kereskedelem széíe- sité.-ére. A vita. során bebizonyosodott, hegy a népi demokráciák közötti kereskedelem szüntelenül növekszik. Hasonló, az egyenjogúságra és kölcsönös előnyre épülő — kereskedelmi egyezményeket lehet kötni más országokkal is. Nyugateurópa, Ázsia, Amerika, és a világ többi része országainak képviselői hajlandók fejleszteni kereskedelmi kapcsolataikat ‘a Szovjetunióval, Kínával és a keleteurópai országokkal- Ezután felsorolta a szekció elé •terjesztett legfontosabb javaslatokat: az értekezlet következtetéseit éa indítványait terjessze az Egyesülte Nemzetek szervezete elé -éz hívja fel az ENSz-t, hogy tegyen intézkedéseket a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok bővítésére; javasolták az exportleheíőségelckel és a behozatali szükségletekkel kapcsolatos kölcsönös tájékoztatási szervek megteremtését. több javaslatét terjesztettek elő tájékoztató központ megszervezésére, tájékoztató bulletin kiadására, stb. Kifejezték azt a kívánságot, hogy tartsanak második nemzetközi gazdasági értekezletet, alakítsanak olyan nemzetközi bizottságot, amely előkészítené ezt az értekezletet- Javallatot terjesztettek elő egyes konkrét. kereskedelmi és gazdasági természetű kérdésekkel foglalkozó nemzetközi gazdasági értekezletek megszervezésére is; Lange igen célszerűnek tartja azt a javaslatot, hogy az értekezlet forduljon felhívással az líNSz-hez, javasolja az ENSz- nek: hívjon össze kormányközi értekezletet a világkereskedelem elősegítésére. A szociális problémák megoldására irányuló nemzetközi gazdasági együttműködés kérdéseivel foglalkozó szekció munkájáról Piene Lebrun (Franciaország) számolt be. Elmondta, hogy a szekció a legnagyobb figyelmet az élelmiszerhiány é$ a munkanélküliség leküzdése lehet őségéi ■ nek, valamint a fegyverkezési verseny és a kereskedelemben megnyilvánuló megkülönböztetés következtében kiéleződő Szociális problémák megoldásúnak szentelte. Nagy figyelmet keltett a szekció ülésén V. V. Kuznye- covnak, a szovjetunió szakszervezetei tanácsa elnökének a |árgyba<n elmonddt beszéde. Lebrun felolvasta a szekció javaslatait, amelyek az árucsere meg könnyítésére, a nemzetközi kereskede- lem fejlesztésére, valamint az ezt akadályozó okok megszüntetésére irányul. Javasolni kell az ENSz közgyűlésének: a lehető legrövidebb időn belül hívja öiSfezo valameny- nyi kormány képviselőinek, kereskedelmi köreinek és társadalmi szervezeteinek tanácskozói át a gazdasági élét, ,<? a nemzetközi kereskedelem kérdéseinek megoldásáraA kevésbbé fejlett országok problémáival foglalkozó szekció munkájának eredményeiről Dzsan Csand (India), a szekció elnöke számolt be. Rámutatott: a véleménycsere megmutatta, hogy a néptömegek a kevésbbé fejlett országokban erősen szén- vednek a nyomortól és a betegségektől. Az említed országok egészséges, gyors gazdasági fejlődésének alapfeltétele gazdaságuk modernizálása és átépítése. Intézkedéseket kell fenni, hogy a kevésbbé fejlett országok fejleszthessék iparukat és hogy természeti kincseiket teljes egészében a lakosság érdekében használhassák fel. A szekció a megkülönböztetések felszámolása és a fejlettebb országok gazdasági uralmának megszüntetése mellett foglal állást- Megengedhetetlen minden olyan kereskedelmi módszer, amely a kevésbbé fej- : lelj- országok gazdasági érdekeit csorbítja* Több felszólalás után Lange professzor javaslatot tett- bízzák meg az elnökséget, hegy dolgozzon ki az előterjesztett javaslatok alapján indítványt a nemzetközi kereskedelmet elősegítő bizottság megalakításáról, fc 1 hiváshervezetot az ENSz-hez ér- közvélemény tervezetet az értekezlet főbb eredményeiről. A javallatot egyhangúlag elfogadlak. ★ A nápolyi szakszervezetek vezetői táviratot intéztek Moszkvába. Di Vittorio elvtárshoz. A táviratban örömüket fejezték ki a nemzetközi értekezlet sikeres előrehaladása felett. A DIVSz főtitkárának nyilatkozata a Béke Világtanács irodájának üléséről A Magyar Távirati Iroda munkatársa beszélgetést folytatott Jacques Dcnis-vel, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkárával, aki nemrég tért visz. Hza. Oslóból a Béke Világtanács irodájának üléséről. Elmondotta, hogy Kuo M-o Zso, a Kínai Tudományos Akadémia és a kínai bé- kebizotteág elnöke, valamint Li- Gi En, a koreai békevédelmi bizottság képviselője megcáfolhatatlan bizonyitékokat terjesztett ■az ülés résztvevői elé. melyek mind azt bizonyítják, hogy az amerikai beavatkozók bak tér i- umfegyvert használnak Kínában és Koreában A Béke Világtart ác?; irodája elhatározta, hogy ezeket a bizonyítékokat kiadja egy „fekete könyv“-ben Az iroda az ülésről kibocsátott felhívásában két célt tűzött ki: tájékoztatni a közvéleményt, hogy minél szélesebb rétegek Pénteíc, 1953 április J.J.. megismerjék az igazságot és megvédjék a népeket a baktéri umfegyver ellen, A fiatalok, bármi legyen is politikai meggyőződésük, valamennyi országban támogatni fogják azt a széleskörű és elfogulatlan nemzetközi bizottságot, amelynek kiküldését a Béka Világtanács irodája Kína C3 Korea javaslatára elhatározta, amelynek az lesz a feladata, hogy teljes világosságot derítsen e bűntettekre. A továbbiakban Denis hangsúlyozta. hogy fokozni kell a mozgalmat az öthatalmi egyezmény és a béke megkötése érdekében. Mái’ eddig 603 millió aláírást gyűjtöttek össze és ebben a számban benne van a, fiatal alá- irásgyüjtők áldozatos munkájának eredménye is. Befejezésül kijelentette, hogy az egész ifjú nemzedék forró lelkesedéssel üdvözli azt a határozatot, amely javasolta egy béke világkongresszus összehívását még ez év folyamán, Megvédjük a gyermekek életét az imperialista gyilkosokkal szemben Elutaztak a felszabadulási ünnepségekre hazánkba érkezett külföldi küldöttségek A felszabadulási ünnepségek után, még Budapesten tartózkodott külföldi küldöttségek meglátogattak több kulturális jn|éz- ményt és résztvellek jobb színdarab és film előadásán. Az utolsó napok folyamán elutazott a lengyel, a némát, majd a koreai és a mongol kormányküldöttség, valamint a Német Kommunista Párt és az O azt rák Kommunista Párt delegációja- Ugyancsak elutazott a „Tartós békéért, népi demokráciáért“’ szerkesztőségének küldöttsége. Búcsúztatásukra a repülői éren, illetve a pályaudvaron megjelentek a pánt- éz a kormány vezető személyiségei, valamint a baráti államok budapesti képviselői. Koreai hadiielenlés A néphadsereg alakulatai szorosan együttműködve a kínai népi önkéntesek egységeivel, folytatták a védelmi harcot az amerikai-angol beavatkozók és a Li-Szin-Man-féle csapatok ellen, emberben és hadianyagban veszteségeket okozva az ellenségnek. A néphadsereg légvédelmi tüzérségének egységei és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek április 9-én lelőttek három ellenséges repülőgépet. ★ A Koreai Munkapárt Központi Bizottsága az amerikaiak bakté- ríumháboruját kivizsgáló bizottság tiszteletére fogadást rendezett. Á bizottság megbeszéléseket folytatóit egészségügyi dolgozókkal, szakemberekkel, szemtanukkal, akik újabb adatokat szolgáltattak az amerikai agresszorok kegyetlenkedéseiről. Egyre nagyobb méreteket olt a munkanélküliség Jugoszláviában Bukarest. A Pod ZaSztavo-m Internacionalizma, a jugoszláv forradalmi emigránsok Bukarestben megjelenő lapja írja: A jugoszláv gazdaság müitari- záiása, a közszükségleti cikkeket gyártó üzemek termelésének csökkentése és tömeges leállítása következtében egyre több jugoszláv ipari munkás és alkalmazott válik munkanélkülivé. Jugoszláviában a munkanélküliek száma mégha Adja a 250 ezret. Tijoélc ez év januárja óta az „Oktobarszka Szlcboda’“ nevű vállalatnál több mint 300 műn- kást bocsátottak el. A horvátországi üzemekből a közelmúltban 3000 nőit tettek az utcára_ MAGYARORSZÁG félszabadulásának 7. évfordulójáról emlékezett meg az Angol-Magyar Baráti Társaság ünnepi ülésén, amelyen Bernal professzor, világhírű angol tudós számolt be magyarországi tapasztalatairól_ A 100.000 KILOMÉTERES MOZGALOMBA bekapcsolódott dolgozók legjobbjainak első or. szagos tanácskozását április 26-án rendezi meg a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete. — A. NYUGATNÉMETOKSZA- GI angol haderők hadgyakorlataik közben gránátokkal lőnek házakra, Melbeckben lakott és megművelt területre lőttek. Felgyújtottak egy parasztházat, amely porig leégett. — A NYUGATNÉMET szociáldemokrata vezetők közös nyi lalkozatban á!lá?tfoglaltak Adenauer bábomé politikája ellen, s megái lapították, a keretszerződés a nyugatnémet alkotmányba ütközik. a hőmérséklet alig változik Várható időjárás péntek estig: Kisebb felhőálvonulások, az északkeleti megyékben egyes helyeken ma még eső. Mérsékelt délkeleti-déli, majd délnyugati szél, a hőmérséklet északkeleten emelkedik, máshol alig változik. A várlötó napi középhőmérséklet az ország egész területén 10 Celsius fok felett lesz. Az MNDSz budapesti szervezetei és a szakszervezetek üzemi nő- bizottságai Budapesten közös nagy- aktivaértekezletet tartottak. Részt- vett az értekezleten Vűss Istvánná elvtársnő, az MNDSz-főtitkára, továbbá Csu Teh felesége, a Kínai Nők Demokratikus Szövetsége gyermekvédelmi osztályának vezetője. Pák Csűri Vei koreai sztahánovísta moz- donyvezetőnö, valamint mongol, vietnami és izrael küldöttek, akik a bécsi gyermekkonferenciára utazva, Budapestre érkeztek. Az értekezleten Vajdai Lajosné, az MNDSz budapesti titkára raon. dott beszédet. Méltatta a nemzetközi gyermekvédelmi konferencia jelentőségét, majd rámutatott arra, hogy a nemzetközi gyermekvédelmi konferencián a világ asz- szonyai vádat emelnek az imperialista gyilkosok, a kolera és pestis szövetségesei ellen. Ezután arról beszélt, hogy a magyar dolgozó nők május í-re való készülődésükkel, munkafelajánlásuk teljesítésével a szabad életet védik. Felhívta a magyar aszonyokat, még határozottabban, még merészebben leplezzék le az imperialistákat, az uj háború szervezőit. Csu Teh felesége ismertette a kínai dolgozók békés építő munkáját, amelynek következtében a kínai dolgozók életszínvonala állandóan emelkedik. Hangsúlyozta, hogy a kínai társadalombiztosítás a nép, a nők és a gyermekek érdekeit szolgálja. Szülőotthonok ezrei, kiterjedt anya- és csecsemővédelem gondoskodik a népi Kínában a nőkről és a gyermekekről. Az üzemekben, vidéken csecsemőMoszkva (TASzSz) Április 9- én a Kremlben átadták Kuo Mo- Zsonak, a Kínai Tudományos Akadémia elnökének „A népek közötti béke megszilárdításáért“ a nemzetközi Sztálin-dijat. Dimitrij Szkobelcin akadémikus, a nemzetközi Sztálin-díj bizottság elnöke felolvasta a bizottságnak azt a határozatát, amellyel a megtisztelő dijat Kuo Mo-Zsonak a béke fenntartásáért és megszilárdításáért folyó harcban szerzett érdemeiért odaítélték, és átnyújtotta a nemzetközi Sztálin- békedij oklevelét, valamint az aranyérmet. Szkobelcin akadémikus üdvözölte Kuo Mo Zsot magas kitüntetése alkalmából és további sikereket kívánt neki a — AZ ALBÁN MUNKAI’ART napokban végétért kongresszusa felhívást intézett Albánia dolgozó népéhez, ves.e minden erejét latba az cl-ő ötéves terv l?l- j esi tós óért. — A FRANCIA NEMZETGYŰLÉS jobboldali többsége május 29-re elnapolta a mozgó bórská la kérdésének megvilátásúk A kommunista képviselők kijelentették, a. munkásosztály mond ítéletet azok felett, akii.: a mozgó bérskála ellen szavaznak. otthonok alakultak. Kiemelte, hogy további eredmények elérésére törekednek, ezért van szükségük az alkotó békére. Azt akarják elérni a gyermekkonferencián is, hogy megvédjék a gyermekek életét és jövőjét. Li In Szó. a Koreai Nőszövetség alelnöke a koreai asszonyok hálá- ját tolmácsolta a magyar nőknek, akik az imperialisták agressziója óta hathatós segítséget nyújtottak; a koreai népnek. Hangsúlyozta, hogy az amerikaiak sem a baktériummal, sem más fegyverrel nem tudják megfélemlíteni a hö's koreai népet, amely állhatatosan és kitartóan harcol a végső győzelemért. Pák Csun Vei koreai sztaháno- vísta mozdonyvezető elmondta, milyen elnyomásban volt részük Észak-Korea asszonyainak a felszabadulás előtt. Kiemelte, hogy egyenjogúságukat a Munkapártnak, Kim ír Szén elvtársnak köszönhetik. Ma a nők százezrei végeznek hősies munkát az üzemekben, váN [álatokban, a mezőgazdaságban, a legfelsőbb nemzetgyűlésnek 69 nó'i képviselője van. A honvédő háború óta sok százezer: nő jelentkezett önkén t front szolgálatra. Beszélt a koreai népnek á baktériumháboru ellen folytatót (J küzdelméről, s kijelentette, hogy a győzelem a békéért harcoló becsületes embereké lesz. Az értekezlet résztvevői lelkesen ünnepelték a koreai, kínai és ma-i gyár nép barátságát, a Szovjetuniót, Sztálin és Rákosi elvtársat, Mao Ce Tung és Kim Ír Szén elv- társat; gyűlölettel bélyegezték meg I az imperialisták koreai háborúját. Az értekezlet Novikov békedalávali ért véget. nagy kínai nép boldogulásáéit, a béke ügyének diadaláéit folyó harcban. üdvözlő beszédet mondott Alek- szandr Nyeszsnejanov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke, Nyina Popova, a Szovjet Nők Antifasiszta Bizottságának elnöke, Borisz Grekov akadémikus, a Szovjet Békebizottság elnökhelyettese, és Konsztantyim Szimonov, a Szovjet írószövetség' főtitkárhelyettese. Kuo Mo Zso válaszbeszédében elmondta, hogy a Nemzetközi Sztálin-békedijat a legnagyobb megtiszteltetésként fogadja nem- csak a maga, hanem az egész kínai nép számára. Az elmúlt évben a dolgozók fizetésük huszonegy százalékának megfelelő juttatásokat kaplak munkabéren felül a. jóléti juttatások pedig 5 száJ zalékát. A dolgozók tehát fizetésük huszonegy százalékának megfelelő juttatásokat kaptak n. mun-, ka oéren felül. A munkabéren felüli juttatásokat niég kiegészíti a dolgozók •szervezett üdültetése, melyhez az állam az egész ke Hí ég 6Ó száza- lélcával járul hozzá. 1951-ben az üdülésben résztvett dolgozók száma 1950-hcg viszonyítva 123 százalékkal emelkedett. Az cv folyamán mintegy 60 czer gyermek részeiült ingyenes üdülie- téíben. 1952-ben a szervezett üdül tétéiben résztvevők száma további 23 ezerrel fos emelkedni. — FRANCO — a francia kor. many hozzájárulásával — nagykő vetet küld Párizsba. — KILENC NÉGERT GYILKOLTAK MEG az USA-ban márciusban, olyan és hasonló „ürügyek“ miatt, hogy például felszolgáltak egy fehérek által látogatott mulatóhelyen. A polgári jogok kongresszusa az ENSz-hez fordult és az USA kormányát fajgjllkossággcJ vádolja. Kuo Hfo«Zsonak ünnepélyesen átadták a nemzetközi Sztálin-békedijat Mint a statisztikai tájékoztató 1952 első negyedévi száma közli, 1951-ben az évi munkabéralap 1950-hez viszonyítva az egész népgazdaságban 22.4 százalékkal, az építőiparban 33 százalékkal, a gyáriparban 20.3 százalékkal növekedett. A dolgozók munkabére a teljessifcíj munkaidő után kifizetett béren felül jelentős szociális juttatásokat is foglal magában. A munkabérnek átlag 13.2 százalékát a dolgozók nem közvetlenül munkájuk után, hanem szociális juttatásként kapták. A munkaadó terhére történő tárS'a- dakmbjztositási ellátás a fizó. tesnek átlag 10 százalékát teszi ki, a családi pótlék 6 százalékúi, I