Zala, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1952-01-09 / 6. szám

Megbukott a francia kormány A francia nemzetgyűlés a pénzügyi tárcsa vitája során meg­tagadta '& bizalmait: a Fleven-kor_ ahánytól. A kormány ugyanis az államvasutak és & társadalom biztosító deficitjét kerettörvény- nyel akarta eltüntetni, ami tö­meges elbocsátásokat hozott vol­na maga után. A tömegek nyo­máré arra kényszeri'tette a jobb_ ojdaii szocialistákat, hogy nyíl­tan szembehelyezkedjenek a kormánnyal. így a hétfő délutá­ni ülésen, amikor a miniszieret- nők szavazásra tette fel a kér­dést, Ä kérte a kormányt-öbbsé get, hogy szavazzon a kormány­ra, mert egy kormányválság igen súlyos lenne a mai helyzet­ben, e. nemzetgyűlés 341 szavazat­tal 243 ellenében megtagad­ta a bizalmat a kormánytól" Pleven, miniszterelnök és kor­mánya beaáta lemondását, ame- jyet a köz társasági elnök elfoga­dott. Auriol még aznap este megkezdte kormányalakítási tár­gyalásit. Tárgyallfc a nemzet- gyűlés, a szenátus elnökeivel, a veit kormány minisztereivel, a pénzügyi bizottság elnökével» majd ABC sorrendben fogadta a különböző pártok képviselőit, köz'ük Jacques Duclos elvtársat, a Francia' Kommunist!® Párt tit­kárát. A kormányválság _ alkalmából ® Francia Kommunista Párt nyi­la' kozatofc adott ki. Megállapít- .ja hogy a Pleven-kormány bu­kása a dolgozók agységakciójá- nak és a nemzeti, tiltakozó moz gazomnak & sikerét jelenti Ax amerikai imperialisták és Zsoltijukban álló politiku­sok megkísérlik a válságot számukra kedvező kimenete­lűvé tenni- Ezért megpróbál­ják a gauliisia minisztereket is bevonni a kormányba, ha pedig ez nem sikerül, akkor e szocialista vezetőket. így akar­nak illúziókat ébreszteni a tö­megekben. hogy eltereljék fi­gyelmüket háborús politikájuk- ’ól. „A Franci® Kommunista Párt, amely a közvélemény -irtaiéi többségének akaratát fe­jezi ki — hangzik a nyilatkozat —, cselekvési egységre hiv fel minden olyan politika érdeké­ben, amely megában foglalja mindazon szerződések felmoö- dását, amelyek Franciaország függetlenségét, áruba boosáíják, a Marshalli-tervét, az Atlanti Szerződését, a Sdiuman.tervéi és az ezelfkel kapcsolatos füg­gelékeket.’1 A Kommunista Fárt felhívja a dolgozókat nemre, politikai meggyőződésre, vallásra valá tekintet nélkül, hogy egye­süljenek és vsgvék győze­lemre azt a politikát, amely megleld Franciaország ér­dekeinek, ★ Hétfőn este Párizsban fasiszta provokátorok merényleteit akar­tak elkövetni az Humanüé, e Francia KP központi lapja szék- háza ellen. Ott azonban nagy zámb?n tartózkodtak dolgozók sa merényi ők nem méta ék az épüle.e. megközelítem. A pokol­gépet egy, az utca sarkán álló tehergépkocsi alá hajították, ahol jelentéktelen károkat oko­zott. Leiiiii-reii(i^el tüntették ki Cr* Hl* Malesik©v elviársat A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága' és a Szovjetunió mi ni'szleriíanácsa üdvözletét küldött Georgij Makszimovics Malenkov elvtársinak, az SzX(b)P Központi Bizottsága titkárának, a Szov­jetunió miniszter tanács® elnök helyettesének 50.' szütarésru pj ■ alkalmából. Az üdvözlet köszön­tötte Malenkov elv társat, min’ Lenin és Sztálin nagy pár'-ja ügyének, a kommunizmusnak hű harcosát, „ön, a szovjet nép hű fia — szól ez üdvözlet, többek között —, tevékenységével 0 nép szolgálatának lelkesítő példáját mutatja, becsülettel tesz elegei azoknak a feladatoknak, ame­lyeket a Kommunista Párt tűz ki Ön elé.“ Végül hosszú éle'et, egészséget, további termékeny munkát kívánnak Malenkov elv árinak, a n-gy szocialista haza 3 kommunizmus j avarai. Malenkov elvtársat ebből az alkalomból az SzK(b)P Központi Bizottsága és a Szovjetunió mi­nisztertanácsa a Lenin-renddel üniette ki. Darvas József beszámolója a szovjet unióbeli tapasztalatairól A. jugoszláv nők Iiarea a Tito-handa ellen Szófia (MTI) Az Otecsfisztven Front közli Rada TodorOua asz- azony cikkét a jugoszláv nőik an­tifasiszta harcáról. A cikkíróim •annakidején a bolgár nőket kép­viselte a jugoszláv nők Kraguje- vácban tartóit első kongresszu.. sán. Leirja,’ milyen szeretetted és 'lelkesedéssé', fogadták akkor a jugoszláv nők a szovjet küldőite­kéi. — A Ti to-Rankovics.bandá­nak — folytatja a cikk — soha­sem sikerül kiölnie a jugoszláv dolgozó nép szivéből a Szovjet, unió és Sztálin iránt érzett há- lát és szereitetet. A legvadabb fasiszta terror söm tudja elfojtani a jugo' szláv nők és édesanyák sze­leteiét. mellyel a Szovjetunió tejé fordulnak. a jugoszláv nők folytatják har­cukat a Tiío.banda véres rend­szere ellen. Maga a főhóhér, Tito is kénytelen volt ezt bevallani. A jugoszláv nők frontja harmadik kongresszusán kénytelen volt be­ismerni. hogy a nők „megszök­nek a népfrontból.“ A tény-k azonban azt .bizonyít­ják, hogv a jugoszláv nők nem­csak a népfrontból szöknek meg • hanem a titoisták nőd szervezeté- hői R Nem csoda: ezek a szer. vezefék csupán eszközül szolgál­tak a Tito.banda kezében, hogy a nőiket , erőszakkal hadimunká­ra kényszerű sék. így erőszakkal mozgósítják a nő­ket Is a stratégiai utak épí­tésére és mén azt sem veszik figyelembe, ha valaki gyer­meket vár­A tiioista női szervezetek .azon­ban mind jobban lelepleződnek. A jugoszláv nők a férfiakkal egy sorban vesznek részt a haza­fiak Ti tó-ellenes mozgalmában. A Szp’iti kikötőben dolgozó nők a férfiakkal együtt megtagadták egy amerikai hajó hadianyag, szállítmányának kirakáséit. A harc élén mindenütt azok a kommu­nista nők állnak, akik a hUOeris- ták elleni felszabadító harcban is resztvettek- Rankovies pribékjei elsősorban ezektől a hős nőktől igyekeznek megszabadulni. A kommunisták számár® ..különle. ges tábort‘‘ létesítettek 45-ös pósíafió'k“ elnevezéssel. Ebben, a táborban olyan szörnyű körülmények uralkodnak, mint a hiOeris­ták Mrhedt auschwitzi halál- táborában. A tábor felügyelőit a szadista né­met láger-parancsnokokról nevez, ték el. Ebben a „különleges tá­borban“ Rankovics hóhérai ször­nyűbbnél szörnyűbb módszereket alkalmaznak, ho&y halálra kínoz­zák áldozataikat. A crnagorai Andrijevica körzetében letartóz­tatott 136 nő közül már igén so­kan kin,halált haltak. Köztük volt a bátor hazafi. Milica Gulo. vies, akit borzalmasan megkinoz- :ak, de nem tudták megörni. Mi­lica Guloviórét a táborból a ce- tinjei börtönbe hurcolták és ott felakasztották. A jugoszláv nők — fejeződik be a cikk — tudják, hogy tijoelile- nes harcukkal küzdenek a hábo­rús gyujtogatók ellen, küzdenek a béke véde méhen. Darvas Jóaseí közokítetásügyä miniszter, aki a nemrégiben a Szovjetunióból hazaiért mi.gyar pedagógus küldő tteég vezetője volt, több mint ezer közoktatás­ügyi dolgozó előtt számolt be a Szovjetunióban szerzett tapaszta­latokról. A miniszter elmondotta, hogy a Szovjetunió közoktatásügyét —mint általában az élet minden területét a Szovjetunióban — áthatja a kommunizmus építésé­nek szelleme Darvas József a továbbiakban beszámolt & Moszkva melletti Lenin-hegyen épülő egyetemről és megái lapí totta hogy bár ez az építkezést nem számítják a kommunizmus épi; kezesei közé mégis a kommunizmust idézi minden vonatkozásban. Ilyen zóditő négyságú és felszerelésé­ben is példátlanul gazdag ott­hont a tudománynak c&ak a kommunizmust építő ország tud Jdni. A közoktatás területén je~ entkező uj törekvések is a kom­munizmus épülőiét jelzik. így például annak éltemére, hogy s Szovje ufcióban. 7 osztály elvég­zése kötelező, a gyakorlatban -lig van lemorzsolódás a maga­sabb osztályok felé. Ugyanígy számos pedagógus elérte a mkkteégért folytatott harcban, hogy tanulói közölt egyáltalában nincsen bukás Darvas József miniszter ez- után a szovjet közok' isit ás ügy -zámszerü adatait ismerte: te majd arról a"jelem!ős segitségrő beszél*, amelyben ® nevelőket észesitik a Komissomol és Pionir. zervezetak. A „kollektiv iüfiézkedé&ek bizottsága46;. az USA háboríts agressziójának eszköze I4z ENS^ politikai bizottságának ülése A magyar püspöki kar küldöttsége tisztelgő látogatáson jelent meg Horváth Jánosnál* az Mami Egyházügyi Hivatal uj elnökénél Január 8-án a római katolikus püspöki kar küklö-tsége dr. Cm. pik Gyula, az egri érseki tarto­mány mírtropoliiitája, a magyar püspöki kar elnökének veze'ésé­2 ISaardA, 1882, je®, #■ vei, dr.' Hamvas Endre Csanádi püspök esztergomj apostoli ad­minisztrátor, valamint dr Dudás Miklós ha'dudorogi görögkatoli­kus püspök részvételével tisztel­gő látogatáson jelent meg Hor­váth italosnál, az Állami Egyház­ügyi Hivatal uj elnökénél, Áz ENSz közgyűlés politikai bizottságának hétfői ülésén be­fejeződött a vHta a „kollektiv in­tézkedések bizottsága“ jelentése felett. Ezt megelőzőn az USA é- a jelentés megszerkeszt é‘- ében résztvevő országok küldöttei el­fogadták a telin-amerikai és kö- zelkeleli államok módosító indít­ványait, amelyek azonban miteem változta‘nah a javaslat lénye­gén. A kanadai küldött ki is fe­jezte, hogy az ENSz még távol­ról rém olyan egységes, min kellene lennie a koreaihoz ha­sonló „kötlekÍv intézkedések’1 végrehajtásához. Jugoszlávia küldötte támogatta a fenti ja­vaslatot. Ecuador képviselője aggod-.imái fejezte ki a java? látta1 kapcsol? tban r mennyi ben annak elfogadása katonai katan- . ,,.vo vonna Da be országát. Az iraki küldött kijelentette: a béke mindaddig nem biz* iosHkató, üiig valamennyi nagyhatalom nem talál köl­csönösen elfogadható alapot a nemzetközi helyzetet fe­szültté tevő minden vitás kérdés megoldására. Támogatta azt &• szovjet javas­atok — amely a Biztonsági 'ta­nács periodikus ülésének össze­hívására vonatkozik. Argentina küldötte rámuta'ott, hogy az USA és ,a 11 or-'zág javaslaté a7 alapokmány gyökeres lerombo­lását jelenti, tehát nem fogad ható el, hogy az ENSz tagálla mai fegyveres erőket boci ász­nak a közgyűlés rendelkezésére, mert ellentétben áll az alapok. Hiánnyal, A délutáni ülésen India ■ kül döt'te felszólalásában hangozta! le: csak & Biztonsági Tanáéi döntheti el, ki fenyegeti a béliét s hozhat ezzel kapcsolatban ha­tározatokat. Felszólalt az angol küldött is. majd Visínszkij elv társ hatalmas kétórás beszédben o emezte a ,»kollektiv intézkedé sek“ amerikai tervének vitáját T mérétaen bizonyított?!, hogy ezek az „intézkedések“ dm vá^i ellenlmondanak az alap okmánynak, s 02 ENSz-caek aS USA irányi tá?a alatt álló háborús tömbbé való átalakítását szolgálják Visínszkij elvtárs a továbbiak ban rész^eles-n foglalkozol'!, az zal a bírálattal, amelyet az an­gol-amerikai tömb hozott fel ? Biztonsági T.snácsban előírásos egyhangúság elve (vétó) ellen. Kijelentene, hogy maguk az at­lanti tömb tagjai is._az egyhangú­ság elvét alkalmazzák valameny nyi fontos k&rdés eldöntésénél A bizottságra nagy hatást le t mikor Viginszídj elvtárs fel­olvasta az Európai Tanács Re­tusa, az Északattanti Egyezmény és a S-chum-O-terv szerződés tér vezel.e idevonatkozó pontjait. A V'isinszkij elvtárs u án fel zólaló USA képviselő meg sem kisérést érdemben válaszolni «. szovjet küldöttség vezetőjének írveire, hanem durva szovje'teC- enes rágalmazásokhoz folysmo dott és lényegében megerősitet- e. hosy az USA nem a fönnálló nem­zetközi feszülésén felszámo­lására törekszik, hanem meg akarja szerezni más államok támogatását azokhoz az igressziv cselekményekhez, ame- \jeket mosf fojyfat és amelyeket jövőre tervez. A noMtikai bizottság ianuár 8-i ülésén me^kezdle a szavazási haitároz.i. erveze. é- a hozzá űzött módositá.sok felett. LEGÚJABB HIKER — BOTTQMLEY volf külkeres« kedelmi államtitkár, felszólította ChurchiUt, a Kelet es Nyugat kö­zötti kereskedelem kérdésében ..ne engedje magát befolyásolni amerikai törekvésektől“ — A MILÁNÓI TÖRVÉNY­SZÉK döntési hozol! arról, hogy Vanoni olasz pénzügymlrJszleif felelős az 1949 es tőzsdei olaf- spehuláció elindításában. Az el» ’enzék javaslatot készül előter­jeszteni a narlamentben a pénz­ügyminiszterre! szemben — A MoCaRRaN-TöRVÉNY hatályon kívül helyezését köve_ telik Amerikában, g az ezért küz­dő bizottság azt kívánja Tru- ma.itól. hogy közelii kongresz- szusi üzenetébe foglalja bel® a törvény elför'ésót. — A DÁN KOMMUNISTA PÁRT Központi Bizottsága ple* náris ülést tartott, amelyen a párt elnöke beszámolt a KB mun­kájáról s a párt feladatairól. A határozatban követelték az öiha- f.almi békeegyezmény megköté­sét, — AZ ANGOL KOMMUNISTA PÁRT értekezletet tartott a kö­zépkeleti kérdésekről. Az érte- kéziét határozata követeli; ag angol cs&nafokat azonnal vob- ’ák ki Kgviptambó!, Szudánból, Transzjordánfábét, Irakból, Cyprus szigetéről és a többi kö= zépkelefj támaszoontról. — AZ „EURÓPAI HaDSE> REG“-BEN, am?Ív egyelőre csak papíron létezik — Eisenhower, amerikai tábornok 30, volt Wehrmacht és SS,' ábor.lóknak fontos parancsnoki tiszíet akar juttatni. — truman és Churchill; — a Reu-er jelentése szerint Washingtonban megkezdte ta° nácskozásalt. — AZ INDIAI KOMMUNISTA PÁRT Politikai Blzottsáoának tagfa, Danue kijelentette horv a fcombavi tarfományl vá,a*i»távo" kon naov vis«?pé!ések töbté-tak, ezért felszótetoíla a baloldal! náriokat közős bizottsán alakí­tására, hogv a váiasrtésohv®! kapcsolatos tényeket a külárie- rtes törvéuvszéb elé terjesszék* — VaSZTLIJ GUDOV szovjet mérnöknek Moszkvában ünnepé^ lve-i keretek közölt nvujto*fák át a Sztá’-in-dij ki-üntetéssel járó oklevelet és pénzt. A ma?as ki­tüntetést Gudov _ a véredén vek összevarrását szolgáló készütek f eltalál ás ával érdemelte ki Ez­zel az eddigi 30—40 perc helyétó egv perc alatt varrják östee a véredénvkíh — AZ INDIÁI vál*<n;f6«**oa Halderabadban Vidhel Rao. Tra- vanakor Kocsinfean Ragh»v?ts Pillái megválasztásával tamét újabb mandátumokhoz jutott m Egyesül* Bsloldeli Front, HAVAZÁS lehet Várható időjárás: felhős, pá­rás idő néhány helyen, inkább csak északon eső. eseteg ha­vazás lehet É'énkebb délnyugati szél. A hőmérséklet alig válto­zik. Várható hőmérséklete ér. {ékek az ország területér«: szer^ dán reggel mínusz 2—plusz 1, délben -1—7 fok közötlt. Keresi hadi e enlés A né’': dsereg alakulatai, a kínai nép; önkéntes egységekkel szorosan cgvü’taműködve, vala­mennyi from on védelmi harcokat vívnak és emberben és hadianyag­ban komoly veszte-régeket okoz­nak az amerikai-angol interven­ciósok és a .dszinmanisták csa- pa'ainak. Január 6.án a néphad sereg egységei a nyugati partvi­dékem elsüli veszteitek 2 ellensé­ges hajó1., -lelőttek 5 ellenséges repülőgépet.. — GU DE RI AN. volt náci tábor­nok. a Szovjefumó ellem orv'á- madás egyik előkészítője cikksn rozatánnk közléséi kezdfe meg Londonban a ,,murúeáspdrtr Daily Herald­Szálljon meg 92 újjáalakított PHLHCE ÓLON Budapest, Rákóczi-ut 43* Az étteremben Q'áh Klímán és népi zenekara játszik* J mmmmmmmmm nimm

Next

/
Thumbnails
Contents