Zala, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-03 / 257. szám
FART ÉS PáRTÉPlTÉS Az oktatásra készül az előadó Készt© Ferenc elvtárs, a zalaegerszegi váróéi Dártbizot-ság propagandistája előveszi könyveit, jegyzeteit ás hozzálá , hogy fe'készüljön az alapfokú politikai iskola előadása tartására. Ebben az évben először érte az a ki'üntetés, hogy amit eddig anult, azt átadhassa a hallgatóinak, mint alapfokú politikai iskola vezetője. ie kibővíti, majd a javasolt irodalmat olvassa. Utána feljegyzi, mit nem ért —azoka megkérdezi az előadótól. De olyan kérdőét is készít, amn ő tenne fel a hallgatóknak. Mészáros elvtárs az üzemben dolgozó társainak is elmondja, hogyan tanuk Segíti társait a tanulásban, mer' tudja, hogy nem elég az, ha maga felkészül, hanem felelős a tamulópárjának tanulásáért is. Az anyagot közösen is megbeszélik. így kiegészítik egymás tudását s az anyagot teljes egészében feldolgozzák. ■ .... ........■— II* — Először bizony nehezen ment — mondja Keszte elvtárs. — Fékem a saját hangomtól és nem tud am azt, hogy halkan mondom, vagy kiabálok? De most már örülök neki, hogy a párt ebben a megtiszteltetésben részesített, hogy propagandistája lehe tem. Ezt a feladatot, mint ahogy Keszte elvtárs is mondia, csak úgy lehet jól végrehajtani, ha minden előadásra és szemináriumra lelkiiGmhetesen fe'készük A mostani amvag a .Pár4unk Szervezeti Szabá'vzaía". Ebből a füze bői kezdi meg a. tanulást Keszte Ferenc elvtára. Először átolvassa a kötelező és a javasolt iroda'mat, utána jegyzetel. Négy fő kérdést ir fel magának és azok köré több kisebb kérdést csoportosít, amik elősegítik az anyag könnyebb átvételét. — A szemináriumon, ha a hallgatók nem órák a kérdést, vagy nem tudnak rá felelni, akkor könnyebb kérdéseket eszek fel és rávezetem a hallgatókat arra, hogy a saját tapasztalataik alapján válaszolják meg kérdéseimé'-. A propagandista iskolákon sok mindent tanulhatnak az oiöadók. Sok módszert és útmutatást adnak át egymásnak az iskolavezetők. Ezért szükséges az, hogy a propagandista szemináriumokon minden eset-, bep megjelenjenek a propagan- dis ák. Keszte Ferenc elvtárs is fontosnak tartja, minden szemináriumra elmegy. A zalaegerszegi téglagyár párttagjait és legjobb pártonki- vüli dolgozóit tanítja a marxi- lenini elméletre. Az elméletet nem lehet elválasztani a gyakorlati munkától. Ezért* gyakran kijár a téglagyárba, ahol a pártszervezet ti kárával és az oktatásban résztvevő dolgozókkal elbeszélget. Megismeri a téglapvár dolgozóinak munkakörét, így gyakorlati példákkal tudja előadásait és kérdéseit alátámasztani. Ezek a beszélgetések meg. szilárdítják a kapcsolást a.z előadó és a hallgatók között. Megismerik egymást, igy a politikai iskolát a kollektív munka alapján még jobbá teszik, hogy az oktatásban résztvevő párttagok és pártonkivü’i dolgozók mindjobban helytállhassanak munkahelyeiken. Az oktatásra készül a hallgató Mészáros Ferenc elvtárs, a Tejért vállalat dolgozója, munkája befejezése után iparkodik haza, hogy felkészüljön a politikai isko’ára. Érzi, hogy nem ön udatos kommunista az, aki felkészületlenül megy el az iskolára. és a feltett1 kérdésekre nem tud helyes választ adni. Mészáros elvtárs szeret tanul, ni, ezért az előadást figyelemmel kíséri és jegyzetel, ■mert igv könnyebben el tudja sajátítani az anyagot. Ez nem elég. Gondosan átnézi az útmutatót, megkeresi, mi a kötelező irodalom? Gondosan olvas, részlegenként jegyzetel, kibővíti az előadás anyagét. Anyagát gyakorlati példákkal Több gondot fordítsunk a vezetőségi tagok kiválogatására A most folyó vezetőségválasz, tó taggyűlések hosszú időre megszabják pártszerveze eink fejlődését. Jórész a taggyűlésektől függ, milyen eredményesen teljesítik majd pártszervezeteink a jövőben nagy feladataikat. Az eddig megtartót* vezetőségválasztó taggyűléseink jónak mondhatók, többségükben érvényesült a KV határozata az alapszervezeteken belül. Bátran bíráltak pártijaink és ön. bírálatot gyakorolva mond ák el, hogy hogyan fognak jav it am a meglévő hiányosságokon. A taggyűlések eddigi tapasztalatai azt mu atják, hogy párttag- ságunk zöme világosan látja, milyen fontos szerepe van a pártszervezetnek, hogy munkájuk teljesítése, további erősödése, a nehézség leküzdése azon múlik, hogy pártszerveze eink élére rátermett, meg nem a’ku- vó, becsületes, a nép ügyéért harcolni tudó vezetőket állításunk. Számos példa bizonyítja: pár tagságunk átérzi azt is, milyen komoly felelősség hárul minden egyes párttagra a párt erősítésében, a szocializmus építésében, a béke védelmében. Azok a hiányosságok, melyekkel találkozunk, arra figyelmeztetnek, hogy az eddiginél alaposabban vizsgáljuk meg pártszervezeteink vezéő- ségét, me<rt van olyan jelenség, hogy pártszervezeteink nem hajtják végre megfelelően a KV határozatát. A felsőrajki állami gazdaságban, Szépé nek községben nem frissítették ui erőkkel a termelésben, beadásban becsületes élenjáró párttagokkal, a vezetőséget. A másik végletbe esett a ’etenyei tsz pártszerveze e, ahol a vezetőségbe mind ui elytársa- kaá választottak, mely a párt- szervezet munkájának rovására me^. A zalaegerszegi IV. kör- ze* vezetőségénél sem vontak be elegendő friss erőt, a téglagyárnál. viszont 5 uj vezetőségi tagot választónak. A nagymérvű fluktuáció arra fegyelmezte', how partszervezcleink alaposabban nézzék meg a régi veze. +ő«égi tagok munkáját, értékel- iék. bogv müven segi*eégpt kapót1 a JB-, VB vagy a pártszervezet titkárától. Legtöbb vezetőségi tagot azzal az indokai váljanak le: nem dolgozol. Nem vizso-áUák meg azt. kanott-c segítséget, képezte-e magát, a JB reszortfeie’őse e’heszélgete' t-e vele és tianitotta-e? Voltak taggyűlések, ahol a tagság lá'ía, hogv a régi vezetőségi tag csak azért nem tudta a feladatát elvégezni, mernem segítették, itt uiból bevá laszto'ták a vezetőségbe, mCgb1'- •'á’fiák. elmondva, liogv a követ, kező időben milyen fnrmábar íavitsa meg a munkáját. lett a becsületes, csak poli.ikai- Itag képzetlen, ellenben fejlődő- képes vezetőségi tagok ben '.marad janak a vezetőségben. Hiba., ha levál-anak olyan régi vezetőségi lagokai. akik önhibájukon kívül, mert a pártbizottságaink nem adtak nekik elég segítséget. nem -ud ák elvégezni a rájuk bízott felad st okai;. Ezeknek a leváltásával ártanak a pártnak. mely gátolja a páriszerve- ze ek -ovábbi fejlődését. Ha értékeljük, hogy miből adódik az, hogy pártbizotságaink nem ad nak megfelelő segítséget párt- szervezeteink számám. megállapíthatjuk, hogy pár-bizo tsága- ink munkája alspszerveze eink felé ezideig még nem alapos, hanem átfutó munka. A nagykanizsai járási pártbizottság az uj udvari pártszervezetről csak a vátasz ás elő-t vett tudomást, ezideig nem foglalkoztak vele. A határozatokat ugyan le juttatják, elmondják 'az alspszerveze: titkárának, de hívják meg a vezetősége-. a reszortfelelősöket, hegy ott konkréten meghatározzák Q feladatokat egyes munkák elvégzésénél. Hiányzik párt bízol' sags ink részéről a határozatok ellenőrzése. Nem ellenőrzik az előzőleg levi-t szempontok végrehajtását, nem adnak a felmerülő nehézségeknél újabb útmutatás’. módszert, hogy hogyan hajtsák végre, milyen formában, biztosi1, sák pár ■szervezeteink az összes feladatok elvégzését. Pár bizottságainknak biztosiam kell, hogy a megválasztott veze őségnek a legteljesebb támogatást adják. Hívják össze a re- szortvezetőke tájértekezletre, és out ismertessék, hogy mi a fen - ida-a egy.egy vezetőségi tagnak, Tikárnak. Már néhány helyen végzik ezt a munká de biztosit sa o JB. VB titkára, hogy ez necsak a veze őségválasztás idejére korlátozódjon, hanem váljon rendszeressé a munkájuk végzése közben. Pár-bizottságaink feladata, hogy a most meg válasz ott pártvezetőségeket erőteljesen támogassák. tanítsák őket a vezetés munkájára, a továbbiakbm és figyelmesen fogMkozzianak vei ’ük. neveljék őket, segi sék fejlődésüket. Az a feladatunk, hogy a helyenként jelen'kező hiányosságokat kijavítsuk, a taggyűlések politikai előkészítését ovább fejlesszük, a párttagság ktivi árát. éberségé biráló- készségét tovább fokozzuk. A KV határozatát ismételten ismer e-ni kell párt agyagunkkal, de párttagságainknak is újból át kell tanulmányozni, hogy a tapasztalható hiányosságokat ki udjuk javítani é.s a tapasztalt régi harcos vezetőségi tagok mellett az uj vezetőségi tag okkal megerősödő! t pár szervez1, i eink feladataikat sikerrel tudják megoldói. igy a termelés, a terv- teljesiíés, a begyűjtés, a béke- hsam -erüle én. A régi vezetőségi tagok közöí rendes, becsüle es. páribű elvtársiak vannak. 'Pár "bizot,,cáeainv nfm figyel'ek fel arra, hogy £ vezetőségek főbb min- felét le váltják azérí, mer- „nem doigo zott“. Pár bizottságainknak. a hátra'’évo mggyü’ések előkészi- +é~énél figyelembe kell venni ezeket a szemoon okai és a fel- világosi+ó politikai munka; iml- letf biztosítani kell. hogy az ellen-égés elemek kiszorítása m -\L uViffutréfi PÁRTÉPITÉS Útmutatást nyújt a mindennapi pártmunkában Szombat, 1Ö51. nov. 3. Külpolitikai szemle: J. Zvjagin; Az imperiali^taellenes mozgalom fel Jeod ülése Közel- és Közép-Keleten Anglia évtizedek során fontos gazdasági és ka onai-bsdászati előnyöké szerzelt Közel- és Közép-Keleten. Az Angol-Iráni Olajtársaságon keresztül a légii óbbi időig monopolizálta az iráni olajkiiermelést. A britek katonai-hadászati pozícióját mind a mai napig olyan egyenlő len szerződések erősítették. amelyeket az angol imperiaüs ák rá kény szerit ettek Egyiptomra, Transzjordániára és Irakra. A szerződések alapján Anglia ezekben az országokban csapatokat :art és ezzel lábbal tipor ja nemzeti függe fenségüket. Az imperia’is'ta erők közel- és középkeleii elosztásában figyelemreméltó vál ozást jelentet', amikor ae amerikai imperiaüz mus pozíciói a brit birodalom ro vására s okhely ü .'t megér ősöd1 ek. A tengerentúli monopóliumok megkaparintották Szaudi.Arábia olajiparát és benyomultak Irak és Kuwait olajkin őseihez. A Wall S reet tőke-behatolásához az úgynevezett ,.műszaki segítség’1 egyengette az utat, amelyet a Trumsm-program 4. pontja alapján nyújtanak. Az Egyesült Államok kormányának ezt a „se- giiségéi’1 az elmúlt év folyamán sikerült számos közel, és közép- ke’éti ország nyakába varmia. Köze'-Keleten az Egyesül Államok legfontosabb katonai-hadászati pozíciója- Törökország, ahol a Pentagon többszázmillió dollár árán olyan zsoldos hsdse reget teremtett, amelyet a török kormány, mint Dzse’al Bajar. Törökország elnöke nemrég kijelentet-e, washingtoni parancsra hajlandó „bárhova elküldeni1’. Ez év szeptember elején az amerikai szenátus törvényjavaslatot fogadott él. amelynek alapján Közel- és Közép-Ke etnek különböző „segélyek“ címén 556 mii Hó dollárt folyósi anale, s ebből 396 millió dől1 árt tesz ki a „katonai segítség’1, másszóval az uj zsoldos csapatok szervezéséhez szükséges hadianyagszállitmány ér éke. Az Egyesült Államok és Anglia köz:; fennálló ellentmondások ebben , a körze ben rögtön háttérbe szorulnak, amint arról van szó, hogy a Közép- és Közel- Keletet agressziós hídfővé vál tozuaesák a Szovjetunió ellen és szembeszálljanak a nemzeti felszabadító mozgalmiakkal. Ebben a kérdésben nagy az egyetértés ez Egyesük Allumok és Anglia kormányzókörei között. Az iráni népnek az imperialista Angol-Iráni Olajtársaság felszámolásáért vivo.t szívós harca rendkívül élénk visszhangra és ‘ámoga ásra talált a Közel- és Közép Kele. más országaiban is. Washingtonban és Londonban növekvő nyugtalansággsil figyelik, hogy Irán népének harca mennyire elősegíti az imperia- istaellenes mozgalom növekedésé1 . a1 szomszéd országokban. A ,,Nsw-Ycrk Times“ szerint az egyik bizalmas washingtoni értekezzen MacLee. a kü’ügymi- nisz er munkatársa ..komor fi gyelmez ető szavakat1’ mondott arról, hogy a Közel-Ke]e‘en rendkívül válságos és veszélyes helyzet alakult ki. Az iráni otaj- államositás olyan folyamatot in- di ott el. amelynek kimenetele a legnagyobb mértékben kérdéses“ Az iráni események megmoz- di ották az iraki népe* is. aime’y szintén követeli: hazájában á'-la mosit.sák az olajipart, hogy többé ne szolgálhasson idegen meggazdagodás és uj háborús készülődés eszközéül eiz amsrikai-an goi militaris áknak. Az iraki kormány elsősorban az 1930-as angol-iraki „szövetségi’1 szerződés hatályon kívül helyezését követeli. Az iraki nép önfeláldozósn harcol az uralkodó angol köröknek az ellen a törekvése ellen is. hogy országukat agresszió' bázissá változtassák Irán ellen. Az iraki városokban napirenden vannak a tiltakozó tüntetések angol csapa!oknak iraki területen való tartózkodása ellen. Az országb-rn uralkodó politikai légkörről az Al Huda cimü szirin' újság találóan jegyezte meg: „Irak olyan most, min: egy tűzhányó, amelynek kitörése bármely percben várható.“ Erőteljes nemzeti mozgalom kérita te hatalmába az egyiptomi népet is, melynek kívánsága soha ilyen erővel és határozottsággal még nem nyilvánult meg, A Szudánnal való egyesülést é3 az 1936-os angol-egyiptomi szerződés megszüntetését köve.elik, s ezzel a brit csapatok kivonásét, amelyek már csaknem hetven éve gyámkodnak kére lenül Egyiptom felett: A hét évtized sla-t a mindenkori angol kormányok vagy ha van alkalommal megígérték, hogy a brit csapa- toka’ kivonják Egyiptomból, do az ígéret mindig csak Ígéret maradt. Hogy mennyire komolyan vették az angolok ezekre: a kijelen éseket, bizonyíték Morrison külügyminiszternek ez év júliusi 30 án elhangzóit felszólalása, amelyben minden köntörfalazás nélkül megmondta: „Egyiptom nem akadályozhatja meg Angliát abban, hogy brit csapatokat ’ártson terüle én1’. Az Egyesült Államok kormányzókörei is részesei annak 'aiz összeesküvésnek, amelyet az imperialisták szőt-ek Egyiptom szuverén! ása: és nemzeti érdekei ellen, mari tudomásukkal és helyeslésükkel tör ént, bogy az angol qsapa-ok továbbra is megszállva tartják Egyip orn földjét. Nem csoda ezek után. hogy az egyiptomiak, amikor augusztus 16-i nagy tüntetésükön, kivonultak az u-cára és az angolok kifakarodását követelték, nemcsak ,,Le ez angolokkal!“ felirásu táblát vittek. hanem olyanokat is. amelyekről ezek a mondatok harsogtak". „Le az Egyesült Államokkal, le az imperializmussal!’1 Ezen a- nyáron Szíriában is szó leskörü mozgalom indult meg abbéin az irányban, hogy. meghiu- silsák az Egyesült Államokkal, ’ei’veze.t egyezményt. Szíria népe felismerte. milyen veszedelmet rej: magában a tengerentúli Shyjockok úgynevezett „segítsége11. Dzsaljalesz-Szajed szi- riai parlamenti képviselő kijelentek. e: „Az amerikai segítség nem segítség, hanem a gazdaságilag elmarad, népek leigázásának eszköze1’. A Szíriái kormány, tekintettel az ország közvéleményének áTásfoglalására. kénytelen volt elodázni az Amerikával való uzsora egyezmény aláírását. A Béke Világ anácsnak a gyurmád és az imperialistáktól függő országokban folyó békeharcról hozo-t határozata rámutat arra, hegy ezeknek a népeknek növekvő ellenállása az agresszióval, az elnyomással, szabadságuk le- ‘iprásával és országuknak agresszív paktumokba való bekapcsolásával szemben — erő.eljes kiállás a béke mellett. Annakidején a közel- és közép kele i országokban az uralkodó körök terrorja ellenére is sikeresen folyt le a stockholmi felhívással kapcsolatos aláirásgyü.i- és. Most még nagyobb lendületei szaporodnak az aláírások a Béke Világtanácsnak arra a felhívására. amely az öt nagyba, a’om békeegyezményét követeli. Iránban a legutóbbi jelentések szerint 1,230.000 ember, a kis Libanonban 106.000 Szíriában 149.000 ember irta alá a békeiveket Nemrég kezdődök, meg az aláírásgyűjtés Egyiptomban és Izraelben is. Ez mindennél jobban bizonyítja a békemozgalom közel-keleti ki- szélesedését. Közel, és Közép Keleten az imperialistsellenes demokra'. ikus mozga'om emelkedőben van. Az itt élő népek eltökél.ek arra, hogy lerázzák az imperialista elnyomás bilincseit. megvédjék függetlenségüket, biztosítsák n békét s ezzel gazdasági és k* rá'.is felemelkedésüke .