Zala, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-03 / 257. szám
A technikái minimum vizsgája a zalaegerszegi Magasépítő Vállalatnál =~ 'Ahhoz, hogy a technikát mozgásba hozzuk és gyökeréig kihasználjuk, olyan emberekre van szükségünk, akik elsajátították a technikáit, olyan káderekre, melyek a technikát teljesen magukévá tudják tenni és annak rendje é$ módja szerint kihasználni. A technika 'plyan emberek nélkül, akik elsajátították — halott. A technika olyan emberek kezében, akik elsajátították, csodákat tehet és kell is, hogy tegyen. A zalaegerszegi Magasépítési Vállalat dolgozói tanulóköröket alkotva készülnek, hogy letegyék a technikai minimum-vizsgát. Szocialista fejlődésünk megkívánja, hogy szakmunkásaink állandóan" képezzék magukat, elsajátítsák a tökéletes szakmai tudást, a technikát teljesen magukévá tegyék. A technikai minimum-tanfolyamok lehetővé teszik, hogy szakmunkásaink lépést tartsanak a technikai fejlődéssel és a tapogatődzó bizonytalanság helyet adjon a magabiztos szocialista építésnek, ahol minden egyes dolgozó, minden egyes szakmunkás tökéletesen tisztában van munkájával, alaposan ismeri szakmájának minden ágazatát. A műszakiak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, tiszteletére' vállalták, hogy a tanfolyam keretében heti 2 órát foglalkoznak a dolgozókkal s ezzel lehetővé teszik, hogy november 7-íg több dolgozó felkészülhet, hogy a technikai minimum-vizsga letételére jelentkezzen. A vizsgabizottság elnöke, Far. kas Zoltán építésvezető számol be az eddigi eredményekről. — A dolgozók lelkiismeretesen tanulnak, képezik magukat — mondja. — Ezzel ís úgy vannak, mint sok más dologgal, amit pártunk a szocializmus építésének érdekében elvár tőlük. A tanulás sajáit hasznukra és az ország javára történik. A dolgozókat most már aszerint sorolják be az egyes kategóriákba hogy elvégezték-e vagy nem a technikai minimum-!anfolyamot, a vizsgát milyen eredménnyel tették le? A vizsgabizottság elnökből, a központi üzemi bizottság* egyik tagjából és egy sztahanovista munkavezetőből áll. Az a szakmunkás, aki még nem tette le a technikai minimum-vizsgát, a 4. kategóriába tartozik. A vizsga sikerétől függ, hogy milyen osztályozást nyer a dolgozó, eléri-e a hetedik kategóriát, amely a legmagasabb. Az eredményt bevezetik a dolgozó munkakönyvébe, így nem fordulhat elő, hogy más munkahelyen alacsonyabb bérezést kapjon, Ezért válik a technikai minimum-vizsga a dolgozó hasznára. Azok a szakmunkások, akik a vizsgát eredményesen tették 1c, képzettebb munkásokká válnak s így sokkal jobb eredményeken érnek el a tervért folyó építkezésekben A zalaegerszegi Magasépítési Vállalatnál ezideíg 20 kőműves és 3 ács vizsgázóit. Tízen a 7-es, a legmagasabb kategóriába kerültek, nyolcán 6-os, ketten pedig 5 ös osztályozást értek el. Azok a dolgozók, akik az első vizsgára nem készüllek fel eléggé, most több odaadással, kitartóbb munkával és akarattal fognak hozzá a tanuláshoz, hogy amikor ismét vizsgára jelentkeznek, a legmagasabb kategóriába kerülhessenek. A tananyag magába foglalja * 11 A Zalaegerszegi Magasépítő Vállalat KŐMŰVES ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz. Jelentkezni lehet Kossuth Lajos-utca 11. szám alatt a Ifi os számú szobában. mindazt, amit egy jó szakmunkásnak tudnia kell. A tanfolyam résztvevői alaposan megismerkedhetnek a számtan, a mértan, az anyagtan, a munkaszervezés módjaival, az ábrázoló mértannal, a kitűzéssel, a teljesítményszámolással, mindennel, amire egy jó szakmunkásnak munkája közben szüksége lehet. Amikor az első vizsgáztatást tartották a Magasépítési Vállalatnál, a dolgozók szorongva foglalták el helyeiket. Úgy érezték magukat, mint hosszú évekkel ezelőtt, amikor az urak, a tőkések kormányát kiszolgáló, nádpálcás tanító vizsgáztatta őket. Most nem a nádpálcától féltek, hanem attól tartottak, hogy nem tanultak eleget ahhoz, hogy a vizsgát sikerrel letehessék. Németh István, 29—30 év körüli kőműves — bár az első kérdésre kissé elfogultan válaszolt — hamarosan feltalálta magát. Könnyedén adta meg a választ a legnehezebbnek látszó kérdésekre is. Meglátszott rajta, hogy alaposan felkészült, de az a tudat is segítette, hogy. a vizsgáztatók ugyanolyan dolgozók, mint ö, csak képzettebbek. Ez a vizsga azonban megmutatta, hogy Németh István is képzett. Nem hiába tanult. A bizottság egyhangúlag megállapította, hogy jól felkészült. A technikai minimum-tanfolyam követelményeinek megfelelt. A legjobb osztályozást kapta. Hasonló kategóriába kerültek Bőr Antal kőműves. Kolozsvári Gyula ács és még sokan mások. Szántó István kőműves többek között azt a feladatot kapta, hogy számítsa ki egy prizma köbtartalmát. Az első pillanatban úgy lát szott, mintha megijedt volna a feladattól, de mikor a bizottság néhány gyakorlati példával világította meg a kérdést, Szántó István pillanatok alatt helyesen végez,e el a számítást. Néhányat közülük a 6-os és az 5-ös kategóriába soroltak. Nem készültek fel eléggé a vizsgára. Ezek a dolgozók nem. kedvetlened- tek el. Azzal az ígérettel távoztak, hogy a legközelebbi vizsgán túltesznek még azokon is, akik most a legjobb eredménnyel vizsgáztak. A dolgozók, a szakmunkások egyre többen jelentkeznek a technikai minimum-tanfolyamra. Nem akarnak lemaradni. A szocializ mus építése megkívánja, hogy szakmunkásaink magas képzettségűek legyenek. Tudják ők azt, aki nem tart lépést a fejlődéssel, lemarad s a lemaradás hátrányt jelent a dolgozó nép államának — maguknak is, (T. E.J Sajtóterjesztési versenyre hívjuk a megye összes gépállomásait,! állami gazdaságait és termelő-’ szövetkezeteit. Munkánk sikeres végzéséhez szüséges, hogy dolgozóink rendszeresen olvassák pártunk sajtóját. A Nagy Októberi Szociálist Forradalom tiszteletére versenyt ind Fűnk az alábbi szempontok szerint; 1. November 1-ig üzemilcg 10 db Szabad Nép, 10 darab Zala Popov, a nagy feltaláló Rádió nélkül cl sem tudjuk képzelni életünkéi és mégis kevesen ismerik a rádió feltalálásának igaz történetét. Kevesen tudják. hogy a rádió, a televízió, a rádióval irányítóit hajózás, a Iianqos film, mind eqq zseniális ; orosz tudósnak. Ale]c$zandr Po. pov fizikus korszakalkotó tanulmányának a toveibb fejlesztése, a nagy tudósnak élete és eqyénisé- qe, eqy korszakalkotó iqlálmány szülelésének története elevenedik meg a. „Popov a nagy feltaláló“ című magyarul beszélő szovjet filmben. '/ A filmet novcmbcr l-től k-ig játssza a nagykanizsai Béke Mozi. Szerződéses termelés és tervgazdálkodás A minisztertanács törvényerejű rendeletével a mezőgazdaság tervszerű munkáját biztosítja és segítségére siet a dolgozó parasztságnak. A megyében a' szerződéskötések folynak, a termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok példát mutatva, az előírt keretek nagy százalékát már lekötötték. A p et riveotei „N épköz társas á,g ’ ‘ -t s z minden szerződéses növénytermelésben résztvesz. A tsz megerősödése érdekében a termelési szerződéseket a Magtermeltető Vállalattal meg is kötötte. Most a termeltető vállalatra hárul az a feladat, hogy a tsz-t a sikeres termelés érdekében támogassa és biztosítsa a termeléshez szükséges feltételeket. Nem áll azonban az ipari dolgozók munkájának segítségére a tófeji ,,Pelöfi''-tszcs, ahol sem a ko- riandor, sem a bab termelésére nem vállalkoztak Figyelmen kívül hagyták az állattenyésztés fejlesztését is. Fehérherére sem kötöttek szerződést. Okuljon a tóféji ,,Pe- töfi"-tszcs a petríventei „Népköz- társaság"-isz munkáján, s hogy az elkövetkezendő évben nagyobb jövedelmet biztosíthasson tagsága részére, a szerződéseket kösse még. Az egyénileg gazdálkodó erme- lők a szerződéses termelés fontosságát ismerve, egyre nagyobb számban jelentkeznek a községi termelési felelősnél termelési szerződések megkötésére. Garabonc tervét 100 százalékon felül telie- sítet'e, Zalaháshágy, Nagy- és Kis kutas a tervhez viszonyítva 65—70 százalékra állnak. Azokban a községekben, ahol a községi tanács és a földmüvesszövetkezét jól dolgozik, eredményeik is vannak. Ahol a szövetkezet ügyvezetője, mint Söjíörön, Petríkeresztúron, a szerződéses termelés érdekében nem tesz meg mindent, ott megfelelő eredmény sem várható. Ki látja ennek kárát? A dolgozó paraszt. A községi tanácsok nem járnak elől jó példával Gelsén, Bucsu- szenílászlón. A szerződtetés nem folyik megfelelő ütemben s ezek a tanácsok nem segítik a dolgozó parasztság életmódjának megjavitá sát, Termelési szerződést kötni érdemes és hasznos. B. Varga Vince bókaházai dolgozó paraszt azért kötött szerződéses termelésre szójababot, mert tudja, hogy az jól kifizetődik és a termeléshez a Magtermeltető Vállalattól jó minőségű vetőmagot, műtrágyát, művelési előleget, a nagyobb termés elérése érdekében baktonit talaj- oltóanyagot kap ingyenesen. A szerződéses szójababért mázsánként 240 forint, míg ha szabadon termel. csupán 150 forint lenne mázsánként az elérhető haszna. ★ A kis- és nagykufasi községi tanács és földművesszövetkezet községük szocialista fejlődése érdekében vállalta, hogy az előírt és tervezett szerződéses vetésterületét, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulójának ünnepére, november 7-re 100 százalékosan leköti. Az eddig elért 40 százalékos eredményt megjavítják és ebben versenyre hívják Zalaháshágy községi tanácsát és íöldmüvcsszövet- k ez étét. és 10 darab Szabad ^Föld előfizetőt szervezünk. 2. A sajtóbeszámolókat rendszeresen megtartjuk, az előfize. tök részére az újságokat nonto- san lcézbesi jük a brigádvezetőkön keresztül. Vállaljuk, hogy december 21-ig, Sztális elvtárs születésnapjáig, dolgozóink »5 százaléka rendszeresen járatja pártunk lapjait. A felsöbapodi gépállomás dolgozói. SPORT A vasárnapi mérkőzés dönti el, hogy bent marad-e a Lokomotiv az NB Il-ben? u Az NB II. labdarugó bajnokság őszi szezonjának tizedik fordulója következik vasárnap. A két NB II-s csapatunk közül kétségtelen hogy a Lokomotiv együttes áll a nehezebb mérkőzés előtt. A csapat az utóbbi mérkőzéseken — rendszerint — a várakozásod alul szerepelt. Ez hozta yrzt, hogy jelenleg a 13-ik helyen állnak. A kiesés a vasárnapi mérkőzésen dől el. Ha a csapat a mérkőzést elveszti vEgy esők egy pontot szerez, >a kiesést aligha kerüli el. Ez pedig komoly veszteséget jelent nemcsak a Lokomotiv sport, körének, hanem Nagykanizsa sportjának is. Az edzéseken szorgalmasan és odaadóari készülődnek a játékosok Különösen a csatárok igyekeznek, minden remény betnnük van. Nagy feladat vár a védelemre is. Az elmúlt mérkőzéseken hol a csatársor, hol pedig a védelem mondott csődöt, it.t az ideje, hogy a Lokomotiv labdarugó együttes komoly és szép játékkal örvendeztesse meg Nagykanizsa közönségét és megfelelő eredményt pro. dukáljanak. A pécsujhelyi csapaj- a bajnokság állása szer pit jobban áll, mint a kanizsai együttes. A pécsiek küzdeni akarását fokozza az osiztáiybasorolás is, mert ha vasárnap győznek, minden lehetőségük megvan arra, hogy az első négy közé jussanak, ami elsőosztály u minősítést jelent. Érdeke a minősítés a vasutas csapatnak is, mert ha a vasárnapi mérkőzést megnyerik, megvan a reményük arra, hogy ll győzelmet szerezzenek, ami szintén el- sőosztályú minősítést jelent. Ha a hazai csapatnál figyelembe vesszülk a pályát és a hazai viszo. nyakat, kiegyensúlyozva látjuk a helyzetet.- A nagykanizsai közönség bízik abban, hogy a csapat beváltja a hozzáfűzött reményeket. ' November 3-án az MHK munkáról újabb jelentést kell tenni Az MHK-terv teljesítéséért folyó munka fokozottabb ellenőrzése. az eredmények és lemaradások pontos felmérése érdekében a sportkörök és az általános iskolák minden hónap 3-ig és 17-ig kötelesek jelentést készíteni ,a próbázások üteméről és az elért eredményekről, az 1-i, illetve ,a 15-i helyzet alapján. A sportkörök a jelentés egy példányát az illetékes járási vagy városi TSB-hez, egy példányt az illetékes területi elnökséghez (a középiskolás sportkörök és általános iskolák ,a megyei, városi tanács oktatási osztályához) küldjenek meg, a harmadik példányt pedig irattárukban őrizzék meg. A SzOT ökölvívó csapatba j: a ok - súg vasárnapi küzdelmében a Bá_ gyász í3:7 arányban vereséget szenvedett a Vasas I csapatától. Nagykanizsáról Bedi,' Szekszárdi, Németli és Tóth képviselték a szakszervizeiét. A négy versenyző Németh kivételével vereséget- szenvedett, Németh csak döntetlent tudott kiharcolni. NB ll nyugati csoport állása: A vasárnapi forduló után a bajnok jelölt pécsi Lokomotiv három pontra növelte előnyét, mig a tatabányai Bányász döntetlent játszott. A kiesés elleni harc vasárnap még erősebb lesz. A nagykanizsai Lók omol Ívnak — ha nem akar kiesni —- okvetlen győzni kell. 1. Pécs] LokomoHv 23 61:20 39 2. Tatabányai B. 22 51:2136 3- Csillaghegy 23 44:33 27 4. Bécsújhelyi B. 23 46:37 25 5. Nagykanizsai B. 23 37:29 24 6 Pápai VL ■ 23 47:34 24 7. Pécsi VL 23 36:41 23 8- Komlói Bányász 23 44:17 21 9. Soproni Lók. 23 43:57 20 10. Tatabányai É. , 22 25:31 IS 11. Pécsbánya.felep 23 29:47 17 12. Szombathelyi VL 23 45:63 10 13- Nagykanizsai Lak. 23 36:60 16 ll. Győri VM 23 33:54 14 ASZTALI-TENISZ EMLÉK- VERSENY A Nagy Októberi Szocialista Forradalom liszteletére a megyei TSB asztali-tenisz emlékversenyt irt ki. Nagy küzdelemre van kilátás minden mérkőzésen. Férfi egyéniben Polai, a Nagy. kanizsai Lokomotiv versenyzője látszik a legjobbnak, da beleszólhat az első hely kérdésébe Kiss IN. Postás). Deák (N. Bányász), Baranyai (N. Lakomotiv) és Zsu dó (Z. Vörös Meteor) is. Férfi párosban* a megyebajnolc Bácsi-Deák pár végezhet ismét az első helyen, de esélyt keli adnunk a Z. Vörös Meteor és a N. Lokomotiv párosainak is. Női egyéniben a nagykanizsai Lukács és a zalaegerszegi Halász közötti dőlhet cl az első hely kérdése, az ifjúsági egyéni pedig előreláthatólag Dobó (N. Lokomotiv), vagy Péter (Z. Bástya) zsákmánya lesz. Az egyes számok első három helyezettje szép cremdu jázásban részesül. Az emlékverseny színhelye a) zalaegerszegi járási ku’lurház nagyterme lesz. a mérkőzések reggel fél 9 órakor kezdődnek, a, döntőre délután 4 óra után kerül sor. APRÓHIRDETÉS A ZALAEGERSZEGI Földműves-szövetkezet Kossuth Lajos- utca 9- szám alatü raktárában 1951 november hó 6-án gyap. juátvételi napot tart. Felhívjuk ti termelők figyelmét hogy ezen a napon a készletekben lévő gyapjumennyiséget átadhatják. (312) TRÁGYA eladó, vagy szalmával elcserélhető. Ugyanott utiiszli- 1ó dolgozókat- felveszünk. Köz- tisz asági VáPelat, Nagykanizsa, Deák-tér 13. (705) KISEBB földet bérelnék. Szént- györgyvárihegy vagy a temető környékén, Cim a nagykanizsai kiadóban. ___________ (707)' ZA LA A Magyar Dolgozók Pártja Za.!a 'negyei Bizottságának lapja. — Felelős szerkesztő: Szántó Jenő. — Felr'ő« kiadó: Darabos Iván. — Szerkesztőségi Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utca 22. Tel. 250. Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 20. Tel. 54- — KiadóhivatalyZalaegerszeg. Széchenyi tér 4. Tel. 182.. Nagykanizsán Zrínyi n. 20. Tel. 13—30. Készült a Vasmegye Nyomdában Szóm. ba.thely. Kossuth L.-u. 6. Tel- 75, «• Felelős vezető: Hegedűs Gyula. BÉKE MOZGÓ NAOVK ANI7SA Szombat—vasárnap POPOV. A NAGY FELTAL&^a