Zala, 1951. május (7. évfolyam, 101-118. szám)
1951-05-16 / 111. szám
Är SoläojfaWri, hazánk virágzó szocialista Országgá válik. A módosított ötéves terv a béke1 építésének és megszilárdításának terve, mert erősíti népünk egységét a közös nagy cél érdekében, mert népünk milliós tömegeit összekovácsolja a hazánk gyorsabb felemelkedéséért vivőit küzdelemben, mert a felemelt ötéves terv sikere, megvalósítása a haza mindén hű fiának saját érdeke és egyben a nemzet ügye. A magyar népnek szilárd alapja van ahhoz, hogy a felemelt ötéves terv feladatait sikerrel teljesitsé. A Magyar Népköztársaság országgyűlése, felkarolva a Magyar Dolgozók Pártja második kongresszusának kezdeményezését, az 1949, évi XXV. törvényt az alábbiak szerint módosítja: I. fejezet Az ötéves terv jföíelsa fiatalnak biztosítása 1. §. Az ötéves terv alapvető feladatainak megvalósítása érdekében öt év alatt az eredetileg előirányzott 50.9 milliárd forint helyett 85 milliárd forintot kell beruházni a népgazdaságba. 2. §• (1) A beruházásokra előirányzót!. teljes összegből a gyáriparba 41 milliárd forintot fa nehéziparba 37.5 milliárd forintot, a könnyűiparba és az élelmezési iparba 3.5 milliárd forintot), az építőiparba 3 milliárd forintot, a mezőgazdaságba 11 milliárd forintot, a közlekedés fejlesztésére' 10 milliárd forintot, lakásépítésre, község és városfejlesztésre, egészségügyi. szociális.- kulturális és egyéb beruházásokra 14 milliárd forintot, a kereskedelem fejlesztésére 1 milliárd forintot kell fordítani. (2) Az ötéves terv végrehajtása során jelentkező, előre nem látható beruházásokra. 5 milliárd forintot kell tartalékolni. 3. § (1) A népgazdaság fejlesztésének eredményeként a gyár- ipar termelésének 1954-ben el kell érnie az 1949. évi gyáripari termelés 310 százalékát, az eredeti ötéves tervbén előirányzott 18(5.4 százalékkal szemben. Ezen belül a nehézipar termelésének értéké az 1949, évi termelés értékének 380 százalékát, a könnyűiparé 245 százalékát éri el, (2) A mezőgazdasági termelés értékének 1954 évben el kell érnie az 1949. évi termelés 154 százalékát, az eredeti ötéves tervben élőírt 142.2 százalékkal szemben. 4. §. (1) A munka termelékenységét a gyáriparban 1949. évi szintről 1954-ré az eredeti ötéves tervben előirányzott 50 százalék helyett 92 százalékkal kell emelni. (2) Ugyanezen idő alatt a gyáripari termelés önköltségét 25 százalékkal kell csökkenteni. 5. §. Az életszínvonalnak az ötéves tervidőszak alatt — az 1949. évihez képest — az eredeti ötéves tervben előirányzott 35 százalék helyett átlagban 50 százalékkal kell emelkednie és így 1954-ben a második világháború előtti átlagos életszínvonalnak mintegy kétszeresét kell elérni^'. 6. §. A gyáriparban és az építőiparban az ötéves tervidőszak folyamán az eredetileg előirányzott 480 ezer helyett 650 ezer uj munkaerőt kell munkába állítani, köztük mintegy 45 ezer műszaki munkaerőt. Az ötéves terv munkaerőszükségletét elsősorban a mező- gazdaság gépesítése révén felszabaduló dolgozók, az ifjúság és- a nők soraiból kell biztosítani. 7. §. A nemzeti jövedelém értékének 1954-ben el kell érnie az 1949, évi nemzeti jövedelém 230 százalékát, az eredeti ötéves tervben előirányzott 163 százalékkal szemben, A nemzeti jövedelemben az ipar részesedése az építőiparra] együtt az 1949. évi 51.1 százalékról 1954-ben az eredeti ötéves tervben előirányzott 58.7 százalék helyeit 64 százalékra emelkedik. H. fejezet A termetes és a heniliá/ásoli terve A) Ipar 8. (í) a bányászati lermekn értékének 1954-ben ,az érádé ti öj- éVfcö tervben előirányzati 55.2 h:-Iyett 112 százalékkal kell meghaladnia az 1949. évi termelés énékét(2) a széntermelésnek 1954-ben nemcsak az évi fütőanyagszükség- 1 e.*et kell fedeznie, hanem a népgazdaság részére jelentős tartalékot kell biztosítania. Ezért a termelésf- az 1949. évi 11.5 millió tonnáról 1954-ben az eredetileg előirányzott 18-5 millió tonna helyeit 27.5 millió tonnára kell növelni. (3) A bányászat termelésének növekedését az eredetileg előirányzott, 2 milliárd 465 millió forint beruházása helyett 4 milliárd 800 millió forint beruházással kell biztosit,'ani. 9. §. (1) A kohászati ipar termelésének az ötéves tervidőszakban az eredetileg előirányzott 95 százalékos növekedés helyett 16Ü százalékos emelkedést kell1 elérnie. . (2) A Dunai Vasmű üziembehe- lyczése, a diósgyőri kohászati üzem újjáalakítása és egyéb rendszabályok révén vaskohászatunknak 1954-ben a magyar népgazdaság ellátását hazai termelésű vassal! teljes egészében biztosítania keli. (3) Az aoélnyersvas .termelésének az 1949. évi 398 iczer tonnáról 1954-re 1 millió 280 ezer tonnára, az acéltermelésnek pedig 860 ezer tonnáról 2 millió 200 ezer tonnára kell emelkednie. (4) a kohászati termelés emel kedésére az •eredetileg előirányzott 3 milliárd 998 millió forint helyetl 7 milliárd 130 millió forintot kell beruházni. 10. §. (1) A gépgyártás gyors fejlődésének elsősorban biztosítania kell az alap anyag termelő ipar, az építőipar és a mezőgazdaság nagymértékű gépesítését, valamint az expor|, célokra szolgáló gépek gyártásának jelentős növelését. A gépipar termelésé- ívcik öt év alatti az eredetileg előirányzott'125 százalék helyet: 390 százalékkal kell emelkednie. (2) A gépipar fejlesztésére a tervidőszakban az eredetileg előirányzott 5 milliárd 150 millió forint helyett 7 milliárd forint ösz- szegü beruházásit kell fordítani,' Ebből a nehézg,épipa r termelésének emelésére az eredetileg előirányzott 4 milliárd 214 millió forint helyett 4 milliárd 480 miilli,ó forintot kell beruháznunk. lí. §. (1) A népgazdaság és a lakosság szükségleteinek kielégítésére az 1949. évi 2 milliárd 200 millió kilowatt villamosenergia termelést 1954-re az eredetileg előirányzott 4 milliárd 270 millió kilowatt lielyetifc 6 milliárd 5( millió kilowattra kell felemelni. (2) Ennek érdekében az erőművek teljesítőképességét 584 ezer •kilowattal kell növelni, az erei- detileg előirányzott 3 milliárd 285 millió forint értékű beruházás helyett 5 milliárd 470 millió forint értéket kell beruháznunk. 12. §. (1) Az épi'tőanyagipai termelésének ö.fc év alatt az eredetileg előirányzott 114.5 százalék helyett 306 százalékkal kell emelkednie. (2) a lenben előirányzóit hatalmas építkezések biztosítására 1954-ben 1 milliárd 420 millió darab téglát és 2 millió 100 ezer tonna cementet kell termelni. (3) A termelési előirányzat teljesítésének biztosítására az épi- tőanyagiparban az eredetileg előirányzott 618 millió helyett 2 milliárd 716 millió forintot kell beruházni. 13. §. (1) A vegyipar leemeléséi — az ötéves terv idején — az eredetileg előirányzott 138 százalék helyett 273 százalékkal kell növelni. (2) A termelés emelésére, az iparban az eredetileg előirányzót! 1 milliárd 934 millió forint helyett. 4 milliárd 80 millió forint értékű beruházást kell végrehajtani. 11. §. (1) a textilipar termelését öt év alatt a;; eredetileg 'előirányzott 52 százalék helyett 32 százalékkal kell emelni. (2) Az 1954. évben az 1919. évi termelési eredményekhez képssi 97 millió négyzetméterrel töbt pamut sző vetet, 14 millió négyzet- méterrel több gyapjúszövetet, és 2450 tonnával iöbb kötött árut keli cióáikiau). 15. §. (1) A dolgozók igényeinek fokozott mérvű kielégítése érdikében a ruházati ipart nagyiparrá keli fejeszleni és biztosítani kell, hogy a ruházati nagyipar termelése a tervidőszak alatt 32 eredetileg előirányzott 250 százalék helyeft 750 százalékkal növekedjék. (2) A ruházati ipar termelési előirányzatának teljesítéséé az eredetileg előirányzott) 119 millió forint értékű beruházás helyett 262 millió forint értékű beruházással kell elősegíteni,, 16. § (1) a faipar termelésének 5 év alatt, az eredetileg előirányr zott 78.4 százalék helyett 220 százalékkal kell emelkednie. (2) a termelés növekedésének előmozdítására a faiparban az eredetileg előirányzott 78 millió forint, helyett 103 millió forintot kell beruházni, 17. $. (1) A papír és nyomdaipar termelését az ötéves terv idején az eredetileg előirányzott 56 százalék helyett 116 százalékkal kell növelni. (2) A termelés emelése érdekében a papir- és nyomdaiparban az eredetileg előirányzott 165.2 millió forint helyeit 287 millió forintot kell a tervidőszakban beruházni. 18. §. A 'kis vállalatok összevonása és szakosítása révén az élelmezési iparnak át kell alakulnia gépesített nagyiparrá. Az élelmezési ipar termelésének öt év alatt az eredetileg előirányzótI 70.1 százalék helyett 157 százalékkal kell emelkednie. 19. §. a városi és községi helyi ipari vállalatok termelését az 1949. évi 441 millióról 1954-re 2 milliárd 885 millióra, a 'kisipari termelőszövetkezetek termeléséi pedig az 1949. évi 494 millióról 2 milliárd 320 millióra kell emelni. 20. §. (Íj Az építőiparnak a tervidőszak .alatt az eredetileg előirányzott 21.3 milliárd helyeit 45 milliárd forint értékű épiltks*- zést kell végrehajtania. Az építőipar termelési értékét ezzel öt év aloft az eredetileg előirányzott 131 százalék helyett 338 százalékkal kell növelni. (2) Az előirányzott ,'ierme2és:i értékből a. magasépítő iparnak 31.3 milliárd, a mélyépítő iparnak pedig 13.7 milliárd forint értékű építkezést kell végrehajtania. (3) Az építőiparra váró nagy feladatok megoldása érdekében meg kell gyorsítani az építőiparnak gyáriparrá átalakítását, az építkezés nagyfokú gépesítése, gyorsított építkezési módszerek széleskörű alkalmazása, előregyártót! épületelemek felhasználása utján. Mindezek segítségével el kell érni az építőipar önköltségének jelentős csökkentését, (4) A termelési! előirányzat teljesítését .az építőiparban az eredetileg előirányzott 864 millió forint helyett 3 milliárd 23 millió forint értékű beruházással kell elősegíteni. Az építőipar összes beruházásaiból ,a gépesítési terv megvalósítására 2 milliárd 243 millió forintot kell fordítani. 21. §. (1) Az ötéves terv (idején az eredetileg előirányzóit 263 uj ipari üzem helyett 341 uj ipari üzemet kell létesíteni, mégpedig 267 nehézipari. 29 könnyűipari, 2 építőipari és 43 élelmezési ipari üzemet. Az ötéves terv folyamán üzembe kell helyezni a Dunai Vasművel, az Inotai Alumínium Kombinátot, két nagy vegyipari kombinátot, két uj villamosmotorgyárat, uj kazángyárat,'uj transzformátorgyárat, uj golyóscsapágy. gyárat, több erőművet, a váci cementgyárat, a kaposvári fonodát és több gyapotfeklolgozó üzemet, uj szalmacellulóze-gyárah több tejüzemét, hüjőházat és egyéb nagy -létesítményeket. (2) a tervidőszakban az erőket fokozottan á nagyméretű, országos jelentőségű beruházások lehető legrövidebb idő alatt való megvalósítására kell összpontosi- '•ani. (3) Iparunk újjáalakít ásónak és továbbfejlesztésének eredményeképpen o’, kell érni. hogy a nehézipar lermrlésének részesedése az egész gyáripari termelésben az 1949. évi 49.1 százalékról 1954-re 59 százalékra emelkedjék A gépipari termelés részesedésének az egész gyáripari termelésből 20.7 százalékról 35 százalékra keli növekednie. (4) A végrehajtott beruházások eredményeképpen az eredeti ötéves tervben iparosítandó városokként megjelölt helységek — Szeged, Debrecen, Hódmezővásárhely, Békés csalna. Makó, Szolnok, Kecskemét Kaposvár, Zalaegerszeg, Esztergom, Kalocsa, Eger, Székesfehérvár, Szombathely, Veszprém. Nyíregyháza, Gyöngyös, Szekszárd — mellett ipari jellegű városokká kell fejleszteni Balassagyarmatot, Ceglédet, Dunapentelét, Gödöllőt, Hajdúszoboszlót, Jászberényt, Karcagot, Kazincbarcikát. Kiskunfélegyházát, Mezőtúrt1, Mezőkövesdet, Orosházát, Szentest. Vácot és Várpalotát. 22. §. (1) Az iparban a munka termelékenységének 92 százalékos növelésére vonatkozó .előirányzat végrehajtását a muntkaverseny és a Sztahánov-mozgalom továbbfejlesztésével, a munkások szakképzettségének emelésével, a nagy munkaigényü termelési folyamatok jelentős gépesítésével, a korszerű gyártási módszerek alkalmazásával és a munkaszervezés megjavításával kell biztosítani. (2) Az ipari termékekre vonatkozó 25 százalékos önköh^gcsök- kenlcsi .{orv teljesítése céljából meg kell valósítani a fokozott anyagtakarékosságot, a termelő- berendezések jobb kihasználását, az ipari vállalatok költségeinek állandó csökkentését, cs biztosítani kell, hogy a munka termelékenységének növekedése felülmúlja az állag munkabérek növekedését. B) Mezőgazdaság 23. íj. (1) Meg kell gyorsítani a mezőgazdaság elmaradottságának felszámolását. Ennek érceikében fokozott segítséget ‘keli nyújtani az állami gazdaságoknak és a dolgozó parasztok önkéntes társulásán alapuló mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek és termelőszövetkezeti csoportoknak. Az eredeti ötéves tervben előirányzottnál gyorsabb ütemben kell a mezőgazdasági gép állom ásókat nagy telj esi t mén y ü gépekkel ellátni, a mezőgazdaság fejlesztését célzó beruházásokat az eredeti ötéves tervelőirányzathoz képest 37.5 százalékkal kell növelni és ebinői lényegesen emelni kell a mezőgazdasági munka gépesítésének fokát. (2) . Fokozni kell a talajerő pót. lásáti — elsősorban a műtrágya és természetes teágya használásának növelésével. széles körben alkalmazni kell a fejlete agrotechnikai módszereket, ha. zánkban eddig nem termelt, uj ipari növények termelését kell kikisérletezni és meghonosítani legalább 500 községben be keli vezetni a Szovjetunióban bevált füves vetésforgó rendszerét. (3) . Emelni kell a mezőgazdaság, elsősorban az álltait-tenyésztés^ fejlesztéséhez szükséges épületek számát, fel kell ja-vitani a te- nyészáUatáilományt és ki kell szé. lesi ten i a takarmánynövények ve. tésteríUétét. (4) . Folyó, és állóvizek szabályo. zásával, az öntözéses gazdálkodás nagymértékű kiterjesztésével, szikes területek megjavításával, er. dősávok létesítésével és egyéb in. tézkedésekkel a terv időszakában elő keli készíteni, szem eilőte tartva a. Szovjetunió példáját, a. természet átalakításának nagy művét. (5) . Az állami mezőgazdasági üzemeket, az ötéves tervidőszakban, mintaüzemekké kell fejleszteni. Biztosítani kell, hogy az álhiten gazdaságok és hizlaldák magas árutermelésükkel nagymértékben hozzájáruljanak a nem ősJ érmelő lakosságnak hussa], zsírral, vajjal, tejjel, főzelékkel, gyümölccsel és liszttel való e’lá- •ásához. Az állami gazdaságoknak keli] főként eh ütniük n mezőgazdaságot nemesile1't vetőmaggal . és egyben a tudományos kutatás és k iter létezés talapjául kell szolgál ni ok. 24. §. (1) A gépállomások és ?7 áNami gazdaságok korszerű me-ő. gazdasági gép -kke’ való ellátásával el kell érni. hoff? 1954-ben or. írágunk szántóföldi területén a ’ríé 1 vs75n'.4« on százalékát, 3 tarlóhántás S3 százalékát, az 50 százalékát, a burgonyakiszedé* 50 százalékát, a cukorrépa kisze* dés 43 százalékát, a kapálás 3U százalékát géppel végezzék. (2) Az ötéves tervidőszakban1 26.100 traktort kell a gépállomás sok és az állami gazdaságok rendelkezésére bocsátani. Ezzel « mezőgazdaságban dolgozó , állami traktorok teljesítőképességét vonóhorog LE-ben kifejezve az 1949. évi 69.271 LE-ről 1954. év végére 334.637 LE-re kell növelni. Á trak* torok számának növelése mellett adni kell a gépállomásoknak és állami gazdaságoknak 17-320 uj traktorekét, 14.300 traktortárcsát, 6800 Kuhivátor't, 5300 traktoros vetőgépet 860 burgonyaiUtetögé- peít, 1820 szelektort, 9060 kévekötő-aratógépet és 2600 araitócsép... iőgépet. 25. §. A termőföld talajerejének pótlására az egy katasztrális hold. ra jutó műtrágya mennyiséget az állami gazdaságokban az 1949. évj. 101.5 kilóról 1954-re 156 küóra, országos átlagban pedig 12 kilóról az eredetileg tervezett 54 kiló helyett 73 kilóra kell emelni. 28. §. A tervidőszakban az ön tözötti térülőiét az eredetileg előirányzott 118 ezer katasztrális hold helyett 324,000 katasztrális holddal kell növelni. 27. §. A gépesítés, a fokozott ta. lajexöpótlás, a növénynemesites, az öntözés és egyéb rendszabályok eredményeképpen ©1 kell érni, hogy a búza kátaszteális Irodánkénti termésátlaga az állami gaz. daságokbairi az 1949 évi 9.1 mázsáról. 1954-re 12.5 mázsára, országos átlagban 7.5 mázsáról 9.7 mázsára, a kukoricáé az állami gazdaságok, ban 12.6 mázsáról 17 mázsára, or„ szagos átlagban 8 5 mázsáról 13.5 mázsára, a burgonyáé az állami gazdaságokban 42.5 mázsáról 74.0 mázsára, országos átlagban 38.1 mázsáról 59 mázsára', a cukorrá. páé az állami gazdaságokban, 82 mázsáról 150 mázsára, országos átlagban 66.7 mázsáról 132 mázsá. ra, a lucernaszénáé pedig az álla. mi gazdaságokban 23 mázsáról 29 mázsára, országos átlagban 21.3 mázsáról 26.5 mázsára emelkedjék. 28. §. (1) Ä tervidőszakban Számos uj, Magyarországon eddig nem termelt! növény termelését kell kikisérletezni és meghonosítani. (2) A textilipari nyersanyag- szükséglet mind nagyobb mérték* ben hazai nyersanyagokból való kielégítése érdekében a gyapot vetésterülete az 1949. évi 600 kát. holdról 1954-re az eredetileg előirányzott 100.000 kát. hold he* Ivett 200 ezer- ka'*, holdra, kell emelni. (3) Be kell vezetni a hamvas gumipitypang, a textilipari nyersanyagot biztositó kenaf, valamint az olaj- és édesipari nyersanyagöt; jelente földi mogyoró termelését. 29. §. (1) Biztosítani kell az állattenyésztés hozamának növelését és minőségi fejlesztését. • A számosállat sűrűségét 100 ka”, hold szántóra számítva az állami gazdaságoknál az 1949. évi 14.4 darabról 1954-re 44 darabra, a termelőszövetkezeteknél pddig <*z 1949. évi 10.2 darabról 35 darabra kell növelni. (2) Az állatállományt úgy kell fejleszteni, hogy a szarvasmarha- állomány az 1949. évi 2 millióról 1954-re 2.4 millióra, a sertésállomány 5.2 millióról 6 millióra. a juhállomány 950 ezerről 2 miihóra. a baromfi törzsállomány pe. dig 17.5 millióról 25 millióra emelkedjék. (3) A tejhozamöi tehenenként az állami gazdaságokban az 1949. évi 1900 literről 1954-re 3500 literre. országos átlagban az erode, files előirányzott 20 százalék he. ivet!1 az ötéves tervidőszak alate ”1. százztekka.l keli fokozni. A ju- bnnkénti áltagos "vapjuhozam emelésével és a juhállomány meg. -öVfkedésével 37 1949. évi 3 mii. ,:ó kites zvaniutermésf 1954-re 17 millió kilóra kell emelni. (4) Az állattenyésziés fejlesZ'é- réhez szükséges takarmányszük. ••églet biztosítására a szú la »takarmányok vetesterü'ete' az 1949. évi 922 ezer kai. holdról 1954-re 1 millió 300 ezer kát. holdra kell növelni 30. §. (I) Az ötéves terv folyamán a népgazdaság fokozott Ö»~ sn va g szükségW ének nagymértékű j