Zala, 1951. május (7. évfolyam, 101-118. szám)

1951-05-09 / 106. szám

A baráti csehszlovák nép ma ünnepli felszabadulásának 6. évfordulóját Dolgozók nyilatkozata az u.j, kollektiv szerződésről A Honvéd Művészegyüttes nagysikerű előadása Zalaegerszegen AZ MDF ZALA MEGYEI PÁRT«IZOTTSÁGÁMAK NAPILAPJA VII, évfolyam 106. szám. ■— MSMaaiBBHWüBM.iMiitmwiiiaae Ara 50 fillér 1951. május 9. Szerda ma Fokozott takarékosságot Szocialista epresünk egyik leg­fontosabb problémája, munka-ver­senyünk elsőrendű szempontja a takarékosság. Sok szó esett, ér­iül az utóbbi hónapok során és meg kell állapítani azt is, hogy a szavakat jelentős -ettek követ­ték. A minisztertanács ismételt ha ározata, Pártunk számos fel­hívása, a -kongresszus határozata azt értette meg mindéi becsüle­tes dolgozóval, hogy felemelt ötéves tervünk .teljesréséhez fo­ltozott takarékosságra van szük­ség, a jó gazda gondosságéival kell bánni az anyagi javakkal. Hogy becsületes dolgozóink nögv része megértette ;zt, az nem szorul különösebb bizonyításra. Csak emlékezetbe kell idézni a kongresszusi verseny hatalmas, milliókra menő számadatait, a? áprihs -1 -i, május 1-i verseny többszázezer forintnyi megtaka­rításait és világos bizonyságé), nyerünk egyrészt az előbb emlí­teti lényre, másrészt árra. hogy beláthatatlan Ichi&lösdgci vannak i takarékosságnak mindéi vona­lon, anyagban, energiában, mun­kában, egyaránt. Azt is elmond hatjuk, hogv dolgozóink általában kezde tek hozzászokni már a ta­karékossághoz és az egy év elől­ihez képes, óriásit fejlődtek ezen a téren. Nem kampángfeladói­nak tekintik a takarékosságot és nem riadnak vissza az esetleg nehezebb, körülményesebb fel­adattól, amikor egv ni tárgy el- készi.éséhez nem u.i anyagot, ha­nem ócska, elhasznált, kiselejte­zett. vagy éppel hulladékanyagOf használnak fel. Üzemeink ócska, vasídepéin egvré kevesebb lesz az előbb még toronymagasan szó. juorkodó hulladékvas és fém, a munkapadokról egyre vékonyabb szeletek hullanak le a kivágod tárgy körül a gondos kiszabás íoiv.án. Fejlődésről beszélhetünk nz energiagazdálkodás területéi is. Kevesebb villamosáram, kevesebb szén. kevesebb olaj, benzin fogy. Növekszik ezen a területen is dol­gozóink felelősségérzete. A béke- védelmében meglátott egvóni Fe­lelősséggel együtt kezdik _ lú.ni saját, egyéni takarékosságuk tá­volabbi perspektíváit- Azt pél­dául. hogy ha jobb tüzeléssel, anyagkihasz hálással, helyesebb raktározással és ezernyi más mó­don a szénnel dolgozó ember csak fél százalékot '.akarit ús meg, egv évben az is 13.750 vagonnal több szenet jelent az ötéves t-sry végére előirányzott 27.5 millió tonnához viszonyítva. A 13 ezer vágón viszont elég egv 220 ezer lakosú város '.éli szükségletének teljes ellátására, ha 25 mázsa sze­net számítunk családonként- A fél százalék pedig — ezt tudja minds i vasutas és egyéb fütő — vajmi kevés és az egymázsá-ból félkiló; úgyszólván semmibe sem vesz még a háziasszony sem. Ha ezekutál azt látnánk, hogy a takarékosság terén minden igen nagy rendben van és úgyszólván már mindent elkövettünk, hogy kiaknázzuk a rejtett tartaléko­kat. akkor hatalmasat csalód­nánk. S különösen hatalmasa’ tévednénk a mi megyénkben, ahol közel sem megy minden elvan jól a takarékossag vonalán, ahogv azt. az Ásványolajipart üzemek horribilis eredmény--’ ö millió forintot megtakarító egyetlen újítás, vagy a népünk­ben megnövekedett pénztakaré­kossági hajlama utján valaki el­képzelné. Vannak: még üzemeink, ahol egg lépési tesznek előre és kettőt vissza, avagy elfecsérelik a révén az-:, ami bejött a vámon. Csupán néhány számadatot soro­lunk fel gépállomásaink 17-iik heti eredményeiről. A letc-nyci gépállomás 51 százalékra teljesí­tette idénytervét, heti! tervét pc. dig 79-re és mellékesen elfecsé­relt 119 százalék üzeműntagol. Az oroszionyi heti tervét 75 szá­zalékra teljesítette és elpazarolt 160 szdzalákngi üzeinangagot. A szentlisziói 145 százalékos heti ■erv-teljesitést ért el, viszont üzemangagfelhasználási tervét ltö százalékra teljesítette. Mi ez, ha nem más. mint az energiával való vétkes pazarlás és éles fényt vet gépállomásaink nagy­i-észének szervezetlenségére, dol­gozóinak politikai öntudathiá- ngára. Hogyan lehet például ösz- szeegvczt-eini azt, hogy a lete­li y-ói gépállomáson Lapos István traktorisla jól teljesítet te tervét és 100 százalékos üzemanyagfo- gvasztásf ért el, ugyanakkor pél­dául Bogárdi János traktor-ista 600 százalékon felül faggasztott üzcrnangaqot, viszont tervét meg sem kö-elitette. Szinte valószerűt­lennek látszik a hatalmas üzem­anyagpazarlás és mintha Bogár­di szándékosan órákig csak puf- íogtatta volna motorját és az egyik dűlőből a másikig csak a leghosszabb utat választotta vol­na. Nem véletlen ez a jelenség a lé­tén vei gépállomáson és nem vé­letlen a megszaporodott géptöré­sek száma sem. A gépállomáson egyel len traklorisia sem vesz részt a Nazarova-mozgalomban és egyetlen gépállomásunkon sem olyan a politikai felvilágosító munka, mint ezen. Nem lehet elmenni c mellett a jelenség mel­le: l sem a gépállomások megyei központjának, am Ny még mindig csak tapogat ebben az ügyben ahelyett, hogy erőteljesen közbe­lépne, sem a 1ctelivel járási párt­bizottságnak, amely most má5 hosszú ideje vizsgálja, vizsgálja az ügyel. Rendet kell terelnie ni a gépállomásokon az. üzemanyag - foggasztás csökkentése, a géptö­réseik megakadályozása érdeké­ben, a Nazarova mozgalom ered- méngessége érdekében. Vegyenek arról példát, hogy a Nazarova- mozgalomban dolgozó Gseke Já­nos lenti traktorisla például elő. szőj- jól megvizsgálja a megszán­tandó földterülete , mielőtt trak. traktorával rámenne, nehogy az ellentétes göröngyök, a sok hepe­hupa ártson traktorának- Csivre János lenti brigádjának pedig még egye len esetben sem kellett szerelő, mindéi javítási munkát maguk végeztek el. Ha ezt a fele­lőssé qérzetet meg tudták hono­sítani az eggik gépállomáson, vem kétséges, hopp jó politikai munkával, a gépállomások párt- szervezeteinek megerősítésével másutt is végre tudják hajtani,, erőteljesen támogatva ötéves ter­vünkéi, békénk védelmét. Súlyos hibák merülnek azon­ban fel más területen, a tervsze­rűség, meqqondoltsáq segítette takarékosság vonalán is. Mi más lenne például, mint.esztelen pénz. pocsékolás az, hogy a zalaeger­szegi vasú 40 ezer forint költség­gel leverette a város egyik legjob­ban vakolt épületéről a vakolatot csak azért, hogv más színre fes­tesse áf. Maguk, az épületen dol­gozó munkások nyilatkoz ak fel­háborodással erről. Mi más lenne, mint súlyos, bűnös pazarlás az, hogy a fclsöbagodi gépállomás i épi-.kezók£n háromszor állták ue­Gondoljimk a magunk gyermekeire és segítsük a hős koreaiak gyermekeit! Zalaegerszegen az MNDSz-asszonyok megtárgyalták a koreai gyermekek számára történő gyűjtést Az MNDSz egerszeg városi szervezetében nagy a sttrgés-íbr- gás. Megmozdult az egész város, mert a tömegszervezetek népne­velői sem akarnak kimaradni eb­ből a hatalmas munkából, ami most az MNDSz-szervezetre hárul. Elküldték hát megbizottaika-t az MNDSz városi vezetőségi ülésére, hogy azután, majjd tolmácsolják nekik is-, -amiről itt sző esik. A hős koreai gyermekek megsegíté­sére, a gyűjtés megszervezéséibe. szelik meg. — A megyeszékhely dolgozó asszonyai és férfiai között hatal­mas lelkesedést váltóit ki a sza­badságunkért is harcoló koreai hősök megsegítésének hire. Min denki érzi: kötelessége, hogy segítse fo­rint jaival az cfthonuktxv ki, üldözött' anyákat és ártatlan gyermekeket. Ez a legkeve­sebb, amit értük tehetünk — mondja beszédében Vági Erzsé­bet, az MNDSz-szervezet városi titkára. — El is követünk min­dent. hogy enyhítsük fájdalmu­kat, szenvedéseiket és ezt is cse- le-kszi minden anya., minden józa. nul gondolkodó leány. Mi tudjuk csak igazán, hogy mit jelent a pusztító, rablóháboru. — Gondoljunk csak arra, ha mi, akiknek mindenünk megvan a ha­talmas Szovjetunió, a Párt jóvol fából, bármilyen csekélységet kapunk bárhonnan, milyen boldo. gok vagyunk. Hát akkor ők, akik­nek se lakásuk, se otthonuk, ha­nem ki vannak téve a fékevesz­tett amerikai banditák vandál pusztításainak, r-r Amíg mi itthon békében élünk és építjük 5 éves tervün­ket, ajddig Koreában folynak a harcok és amit valamikor felépí­tettek, ,a bombák ezrei a földdel egyszínűé teszik. Amikor a mi gyermekeinkre gondolunk, segítsük a hős ko reaiak gyenmekeit is. Percenként lelkes közbekiáltá­sok hangzanak ej az összese* - lett asszonyok részéről: „Győza lemre segítjük a testvér koreaiak ügyét“! , Vesszenek a háborúi uszít ók!“ Kcyíczki Rezsőné elv társnő hangját halljuk mos|: — Azok ehen harcol a hős koreai nép, akik nekünk- js ugyanazt a. sorsot szánják, hogy vér áz­tassa a mi földeinket, akik gyer­mekeink, a magunk • boldogságára minden ejddigi eredménye linkre törnek! Érezzük, hogy kötele, le­günk segíteni a koreai hősök gyermekein, segítünk, hogy minél több gyógyszert cs ni hát tudjon venni a mi me­gyénk és a ruhátlanul ma­radt kicsinyek, a jövő ígére­tei számára. A lelkes hangú hozzászólások után a küldöttek nyomban hoz, záfogták a gyűjtés szervezési munkájához, hogy mielőbb meg­indul on a népnevelő munka. Maradéktalanul teljesíteni kell a második félévi terményiiegyiijtési előirányzatot A mi tanácstagjaink a falvak­ban beszélnek a begyűjtésről, ta­nácsokat is adnak, hogy .ai jövő esztendőben miként és hogyan lesz, de az idei, második félévi ferménybetadásról annál kevesebb szó esik mostanában, cselekedet meg éppé#;-kevés. Van pedig itt pótolni való még bőven! Vonat- kozik ez a megállapítás főként a lenti és letenyei járások tanácsai­ra. Kormányzatunk azt a kedvez­ményt is megadta; kis. és közép- parasztjaink számára, hogy takar­mány, vagy kukorica beadási kö­telezettségeiket is teljesíthetik ke­nyérgabonával, amiből még 'ai meglévő fölös készlet kinn a me­gyében bőséges. Lássuk csak az elmúlt hét , .eredményét“! Mindössze 122 mázsa vegyestermény gyűlt be földművesszövetkezeteink raktá­raiba. Ez a mennyiség igy oszlik meg: Nagykanizsái. és egerszegi járás 33—33, a lenti 24, zalaszent- gróti 21, a letenyei járás szégyen- teljes 10 mázsás eredményével kullog a verseny utolsó helyezett­jeként a tabella végén! Nagyka­nizsán 1 mázsa, Egerszeg város­ban pedig' egyáltalán nem történt begyűjtés a múlt hét folyamán. Nem dicséretre méltó az árpa- begyűjtési eredménye sem, ami­ből a megyei előirányzatot csak 15 százalékra teljesítettük. Az eredmény a szenlgróti járásban viszonylag a legjobb: 18 százalék. Az utolsó helyen tovább is a< lenti járás van 5 százalékos eredmény­nyel. A zab begyűjtésnél már kedvezőbb a helyzet. A megyei átlag 175 százalék. Látnivaló, hogy falusi pártszer­Kemandollár község dolgozói a tavasziak vetését április 23-ra teljes egészében • befejezték. A pártszervezet irányítása, a tanács jó munkája a példamutatás ered­ménye ez. A versenyszellem még fokozódott a vetések befejezése után. A dülőfelelősök munkája sem szűnt meg.' Ugyanúgy, ahogy ■a vetési munkákban, versenyre hívták ki Zalaistvánd község vezeteink és a- községi tanácsok a begyűjtés munkájával — kevés kivételtől eltekintve— egyáltalán nem foglalkoznak! Arra hivat­koznak a lenti járásban többek közt, hogy a tavasziak vetésének szorgalmazása minden idejüket leköti . .. Ugyanakkor a tavasziak vetésében is lemaradtunk országos viszonylatban. Végezzenek a ta­nácsaink olyan munkát ezen a téren is, amilyet a Párt, ■?. dolgozó nép, amilyent a békéért vivőit harcunk megkíván tőlük. Az eredmény akkor nem marad ell dolgozóit a növényápolás minő­ségi és időbeni elvégzésére. A tanács állandó bizottságai munkájukat lendületesen végzik, hegy ai növényápolást is eredmé­nyesen, időre fejezhessék be. A községben elvetett mák területek SHrabolásával már végeztek. Megy itt a munka, hiszen olyan dolgozó parasztok lakják a községet, mint Császár József is, aki már kikelt kukoricáját megfog;solta. Kemendollároii versenyben j végzik a növényápolást ki kutasadhoz mindig másutt és más építkezésen több, félig elké­szüli házat rombol ak I?, hogy kisebbre vegyék. Elriasztó példák ezek, amelyek arra mutatnak, hogy egyesekben még nem vált tudatossá a taka­rékosság jelentősége, sok helyül* az ellenség dühödted próbál aka­dályokat gördíteni szocialista építésünk elé. Meg kell ianulniok dolgozóinknak, a becsületes dol­gozók százainak és ezreinek el­lenőrzést gyakorolni a takarékos munka feleit. Ellenőrizzék a ter­vekei, ellenőrizzék munkástársai­kat, vezetőiket és figyelmeztessék arra, hogy a béke. a szocializmus ellensége az, aki pazarol. Nem lehet becsüle;es dolgozó, aki tél­lenül néz bármilyen 'pazurlásl. akár anyaggal, akár energiával, akár pénzzel történik az. Tanul­ják meglátni a titolsia ügynökö­ket ezen a téren is. mert ez is a jó gazda, egy egész ország gaz­dájának felelősségéhez lartozik-

Next

/
Thumbnails
Contents