Zala, 1950. december (6. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-03 / 281. szám
a Felkészül a nagy ünnepre fakosp asztal álla gazdaság Ha az országúiról tekintünk a fakospusztai állami gazdaság fejé. nem lábunk mást< mint egyedülálló magas épületet, mely egy domb tetején áll. Az az érzésünk támad, mintha a filmvászonról jött volna ide ez az épület a Szovjetunió egy északi sarki megfigyelő állomásáról. Pedig nem A falakon belül vannak ugyan kísérleti dolgok- de ezekkel nem az áramlatok mozgását- a jéghegyek járását mérik, hanem a gazdaságnál használják különböző cé. lókra. A gazdaság lüktető élete kívülről nem vehető észre, inkább az eTvégzett munka, q mélyszán- tot; táblák turulnak elénk. A gazdasági épületeket eltakarják a fák és az épületek pedig keveset a’utatnak a kívülről nézőnek abból a munkából, ami falaikon bellii serényen folyik» Nem is olyan régen, a felszaba■ vás előtt egészen más volt az elet az ilyen gazdaságokban. Akkra' ;s volt egy épület- amely el ütött a többitől- azonlaan azt úgy t'vták: urasági kastély. Ide be~ ■ -rni béreseknek vagy kocsisoknál: csak szigorúan hivatalos ügyben. akkor is csak hivásra léhe- ti- A dolgozók estéiket az ís- 1 llobam vagy a kellemetlen szaga, zsúfolt cselédlakásban töltötték- Most a gazdaság főépületében az irodák- kultúrterem, konyha és hálószobák vannak s ez mind a gazdaság dolgozóié. Mindenki tesz felajánlást FaJcospusztán is, amikor le_ szállt az est és abbahagyták a kinti munkát, összegyűltek a kultúrteremben. A hangulat vidám. Hiszen itt már nem a régi urasági cselédek, hanem szabad dolgozók vaunak. És ez a mai nap ismét jelentős dátum: termelési értekezlet s utána a Szabadságharcos Szövetség csoportjának meg. al akulása. Ezen az értekezleten beszélik meg a gazdaság dolgozói, ki milyen felajánlást tesz Sztálin elvtárs 71 Jk születésnapjára. Az arcokon sugárzik az öröm. így örülni, igv lelkesedni csak felszabadult em_ berek tudnak. Annak a nagy ajándéknak, amit a dicsőséges Szovjet Hadseregtől kaptak, akarják most meghálálni egy kis töredékét jó munkájukkal, amit az egész haladó emberiség boldog jövőjéért, a béke megvédéséért, a szocializmus épitűséért végeznek. Már mind együtt vannak. Folyik az értekezlet. Az üzemi párttitkár a nagy nap je. Dntőségérol beszól. Sztálin elvtársról,.-. Minden egyes al_ kálómmal feltör a taps, mikor a békefront nagy vezérének, Sztálin elvtársnak a neve el_ hovazik. 250 százalékot vállalok december 21-ig ! Aztán Foki István tehenész csoportvezető emelkedik szólásra. Minden szem feléje fordul: — A tehenészek, tehát mi, vállaljuk, hogy Sztálin elv_ társ születésnapjára a, fejési átlagot 4.8 literről G literre emeljük és eredményünket tovább fokozzunk. — Albert Ferenc, Orbán József és Takács István helyeselnek. Hiszen ők is tehenészek és közösen beszélték meg a felajánlást. Aztán Cseréj) István emelkedik szólásra. — Én a szőlő_ kapálást 140 százalékra teljesítem.. — Peti Magdolna is szólni akar, de ő gyengébb fizikuma nő és 110 százaléknál nem mer többet vállalni, mért tudja, milyen szégyen lenne, ha a vállalást nem íeljesHené. Gáspár'Terii# azonban kivágja a huszonegyét- — Én 150 százalékot vállalok és azt teljesíteni is. A kezek" egymás után. emelkednek a levegőbe. Sztálin elv- ■árs születésnapját mindenki jó munkával akarja ünnepel_ ni. Ferenc Anna 250 százalékos átlagteljesítményt'vadai a szőlőben történő műtrágya- szórásnál. Az ünnep lángjai A Kossuth-brigád a Petőfi_ brigádot, szőlőkapálási versenyre liivja, amit a Petőfi, brigád el is fogad. Aztán ebben az ünnepi han. rulatban megalakult, az állami gazdaság Szabadságharcos Szövetsége is. A Szövetség megalakulását főleg Kovács Gyula traktorosnak köszönheti, aki egymaga 16 tagot szervezett be. Az idő már későre jár, amikor elhagyják a kultúrtermet. Világos éjszaka van, de bennük is égnek a lángok, az ün_ nép lángjai. Előre a Szabad Főid e őfizetésgyiilíés sikeréért Ma országos sajtónap keretében az elmúlt évihez hasonlóan beindul a Szabad Föld előfizetésgyiijtés. Miért döntő fontosságú a Szabad Föld előfizetésgyüités eredményes befejezése? Azért, hogy ezen keresztül is előbbrevigyük a falu szocialista fejlődését, emeljük dolgozó parasztságunk elméleti színvonalát, és felvegyük a harcot a maradíság, a régihez való görcsös ragaszkodás ellen. Rákosi elvtárs Pártunk Központi Vezetőségének ülésén világosan rámutatott azokra a hibákra, amelyek gáUj vezetőséget választott a Gépjavító V. DISz-szervezete 4 Vasárnap, I1TW. dec Megyénk DISz.szervezetei közül elsőnek a nagykanizsai Ásványolaj Gépjavító Vállalat üzemi DISz-szervezete tartotta meg a DISz Központi Ve. zetősége határozatának értei, mében vezetőségválasztó taggyűlését» A vezetőségválasztó taggyűlésen megjelentek tapasztalatszerzés céljából az ös?zes járási DISz.bizottságok titkárai, a DISz megyei bizottsága képviseletében Sárközi Gyula elvtárs, valamint a DISz országos központjának küldötte. Részéveit a gyűlésen Balázs Ferenc elvtúx-s, az tize. mi pártszervezet titkára, maga is ifjúmunkás, a Városi Pártbizottság képviseletében Éles István elvtárs, Király Ferenc elvtárs, a városi DISz-bizott. ság titkára. Eredmények, hitoák Az elnökség, valamint a jelölőbizottság megválasztása után Németh László elvtárs, az üzemi DISz.szervezet titkára számolt be a DISz eddigi munkájáról. Rákosi elvtárs október 27-i beszédében az ifjúság elé szabott feladatokat ismertette és rámutatott arra. hogy az ifjúság hazafias kötelessége, hogy az elsők között meneteljen a békéért folyó harc csatasorában. A szervezetek eddig végzett munkájának taglalása során eredményként hozta fel, hogy a szervezet 32 teljesítménybérben dolgozó ifjúmunkása közül 22 ifi tett munkafelajánlást Sztálin elvtárs születésnapjára. Rámutatott arra, hogy a kampány f e 1 ad ato k meg o Ld ásában a DISz-szervezet agitá. ciós gárdája jó munkát végzett és a tanács választásoknál is naponta 20—150 agitátort adott a Pártnak. A hibák között említette, a DlSz-fiata- lok hiányos elméleti és szakmai fejlődését. Megemlítette, hogy a szervezet tagjainak S0 százaléka nem olvassa a Szabad Ifjúságot# a DISz lapját. — Vannak olyanok köatünk, akik még mindeddig nem teljesítették a normát 100 százalékig — mondotta és példának hozta fel errevonatkozóan Lend- vay Józsefet, K ángy alles Győzőt, Papp Györgyöt. Elmondotta azt is, hogy a tag. sági díjak fizetésében sokáig komoly lemaradások voltak, nem kisrészben a vezetőség rossz munkája következtében— Szeptemberben mindössze 17 tagsági bélyegei ..adtunk el” — mondotta. — Ezen a hiányosságon segkeltünk akkui , amikor megs ervezve.’ a bizalmi h alázatot, feladat okkal Iöltük el azokat és átbeszéltük velük a tizesbizalniiak kötelességét. Ennek eredménye volt. hogy. októberijein már 87 százalékos volt a tagdíjfizetés. Leqyünk méltók a Párt bizalmára Szervezetünk még mindig nem a géni neél legjobban termelő ifik képezik — folytatta aztán. — Arra kell ven_ nünk az irányt, hogy a mi ifjúsági szervezetünk tagjai a termelés élharcosai legyenek. Kerüljenek ki szervezetünkből megacélozódott, öntudatos, bátor, erős és helytálló ifjak. A mi szervezetünk is legyen méltó a Párt és Rákosi elvtárs bizalmára és támogatására, legyenek méltó harcosai a népek legyőzhetetlen béketábo_ rának, a békéért harcoló emberiség vezéréhez. Sztálin elvtárshoz. A hozzászólások során Bagollyal Sándor elvtárs, traktorszerelő ifjúmunkás nyomatékosan mutatott rá az ifjúság szerepére a békeharcban és felszólalása végén javaslatot tett Lendvay Gyula, a Pártból kizárt, a DISz-ben ehen- agitációt folytató esztergályos kizárására.. A kizárást a taggyűlés elfogadtaA többi ifjúmunkások nagyrészben általánosságban szóltak hozzá, egyedül Vereczkey ifjúmunkás gyakorolt kritikát, nem is egészen helytállót a vezetőség felé. Juhász János elvtárs,, a II. alapszervezet titkára rámutatott arra, bogy az ifik az üzemben megfelelő eredményeket értek el, de még komoly hiányosságok merültek fel politikai és szakmai téren, ami kihatott a fegyelemre is. — A politikai elmaradásban, a DISz hiányos munkájában része van a Párt alapszerve- zeteinek is, melyek elfeledkeztek az ifjúságról és nem adtak megfelelő támogatást — mondotta. Hangsúlyozta, hogy a marxizmus.leninizinus ismerete csaknem olyan fontos. mint a mindennapi kenyér. Éles István elvtárs szintén a politikai továbbképzés fontosságát hangoztatta. Németh László elvtárs válaszolt a felszólalásokra és a régi vezetőség ’-nervében lemondott. Az uj vezetőség megválasz- ása következett. Titkárnak javasolta a jelölőbizottság topábbra is Németh László elvtársat. Rajta kívül még 8 vezetőségi tagot jelölt a bizottság, köztük két nőt- Mind- annyiukat a tagság elfogadta. csupán ifj. Németh László elvtárs megválasztásánál volt vita, amelyet Sárközi Gyula elvtárs kezdeményezett azzal, hogy kifogásolta ifj Németh László eddig végzett munkáját, A vezetőség megválasztása mechaniJcusan zajlott le. egyet_ len jelölt előterjesztéséhez sem volt hozászólás. Több támogatást a Párttól Németh László elvtárs beszámolója során harsány dobpergéssel bevonultak az úttörők, akik üdvözölték előzőleg a taggyűlést, most üdvözölték az uj vezetőséget és az újraválasztott titkárnak virágcsokrot nyújtottak át. Németh László elvtárs rövid beszédben köszönte meg az üdvözlést és az írj vezetőség nevében jó munkát ígért. Balázs - Ferenc elvtárs az üzemi pártszervezet nevében üdvözölte az uj vezetőséget és a pártszervezet részéről fokozott támogatást Ígért. Felhívta a tagságot, hogy munkájában fokozottan támogassa az uj vezetőséget, hogy a vállalat DISz-szervezete az eddiginél sokkal jobb munkát végezhessen a béke megvédése érdekében. A vezetöségválasztó taggyűlés a DlVSz.induló eléneklé- sével ért véget. A megye földművesszövetkezetei egyre inkább betöltik hivatásukat, A fogyasztási bolthálózat egyre inkább kibővül és alig van már a megyében község, ahol legalább a földművesszövetkezeti bolt ne működne. A forgalmuk is egyre inkább emelkedik. A számszerű fejlődés mellett akad még komoly hiányosság is. Van ugyan jóegynéhány földművesszövetkezetünk, amelyik megtette a kezdeti lépéseket a tervszerű gazdálkodás felé. Évi tervét is több teljesitette, de bizonyos- fokú minőségi elmaradás tapasztalható a legtöbbnél. Egyik-másik szövetkezeti bolt külseje, belső berendezése és raktári készlete ellen is komoly kifogások merülnek fel. A fejlett szocialista kereskedelem színvonala felé tör azonban a zalalövói föídműve.sszövelkezet, a habóti, lenti és a nagykanizsai is Ezek a szövetkezetek a közelmúltban minőségi fejlesztést hajtották végre, v„ígyIs arra törekednek, hogy ne csak a legszükségesebb árufélék, hanem a minőségiek is a vásárlókhoz kerüljenek. A gelséi szövetkezeti boltban is megtaláljuk a legfinomabb gyapjúszövetet, a selyemféléket, rádiót, női bundát stb. A bolt januárban még 60.000 forint, októberben már 180.000 forintos forgalmat bonyolított le. A dolgozók szép számmal vásárolták ezeket a minőségi árukat is, A forgalom mintegy 40 százaléka ezekből tevődik össze. A gazdaságos működés, jó forgalmi sebesség, a bolt rendje, tisztasága példakép lehet a megye földművesszövelkezelei előtt, A SzövOSz megyei titkársága a mai napon, mint a megye legjobban működő szövetkezeti boltját ,,Mintabolt'1 jelvénnyel tünteti ki ünnepelve.^ taggyűlés k 'eben a gelsei földmű vessző ve Ikezelct. Olvasd és terjeszd a tolják a falu szocialista fejlődését. Dolgozó parasztságunk, hogy látókörét kiszélesíthesse, hogy megismerje és állandóan tisztában le„ gyen demokráciánk fejlődésével, úgyszintén a nemzetközi politikai és gazdasági eseményekkel, ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a demokratikus sajtótermékeken ke« resztül állandóan tudomást szerezzen a bel- és külpolitikai, de egyben a gazdasági kérdésekről is. Jelentékeny még azoknak a dolgozó parasztoknak a száma me* gyénkben is, akiknek semmiféle újság, vagy egyéb sajtó nem jár. Ezeknek a dolgozóknak meg kell ismerkedni a most beinduló kampány során a DéFOSz újságjával. DéFOSz- és szövetkezeti aktíváink feladata, hogy a Szabad Földet eljuttassák azokra a helyekre, ahol arra szükség van, megmagyarázva dolgozó parasztjainknak, hogy saját érdekükben történik a Szabad Föld előíizetésgyüjtés. Ügyeljenek aktíváink arra, hogy az előfizetés- gyűjtés ne menjen az egyéb újságok rovására, különös tekintettel Pártunk központi napilapjaira, a Szabad Népre és megyei lapunkra, a Zalára! Amire példa bizony a maliban bőven adódott. Aktíváink legelsősorban azokat’ a dolgozó parasztokat látogassák le, akiknek semmiféle újság nem jár, és ebből a szempontból fokozott gondot fordítsanak szervezeteink tagságára, valamint a tanácstagokra is. Előfizetésgyüjtésre használják fel a Szabad Föld Téli Estéket és a szaktanfolyamokat. Helyi szervezeteinknek az előfize- tésgyüjtést össze kell kapcsolni a többi időszerű feladat megoldásával. Az előfizetésgyüjtéssel egy- időben fokozni kell a népnevelő munkát a , terménybegyüjtés, a mélyszántás ütemének meggyorsítás sóért, tszcs-ink népszerűsítéséért, a nemzetközi békeharc tudatosításáért, 5 éves tervünk népszerűsítéséért. Helyi szervezeteink aktívái a földművesszövetkezetek aktíváival hetenként tartsanak közös értekezletet, ahol az elvégzett munkát értékelve; a további szempontokat megbeszélik. Jól megszervezett munkával DéFOSz-Szervezeteink és szövetkezeteink meg fogják oldani azt aa újabb nagyszerű feladatot is, amellyel Pártunk megbízta őket, hogy ezen keresztül is emeljük dolgozó parasztságunk elméleti színvonalát, eljuttatva minden dolgozó paraszthoz a Szabad Földet. TÉR FERENC DéFOSz megyebizottsági-tag. VÁROSI MOZGO NAGYKANIZSA Vasárnap: EZERARCÚ HŐS December 4—5—6-án. hétfő, kedd- szerda. KATKA Szlovák vígjáték. Egy falusi kis* lányról, akiből a gyárban ujitő lesz» Szereplők: Bozsena Obrova, Julius Pántik, Feró DiaJazbúra. Figyelem! Figyelem! Minden vasárnap délelőtt 10 órakor 1 forintos helyárak mellett matiné-előadás Matiné-előadásra jegyek a pénz* tári órák alatt egész héten át válthatók. December 3-án délelőtt 10 órakor DIADALMAS PÉTER A Nagy Péter c- film folytatása. Pénztárnyitás: Hétköznap kezdés előtt I órává*. Vasár- és ünnepnapon délelőtt 11-től fél 1-1® kezdés előtt 1 órával. Előadásuk kezdete: nelUösnvdpukun délután 5 éss 7 irakor vasár gs ünnepnapokon délután 3. 5. 7 és 9 órakor. „Mintabolt“ kitüntetést kapott a gelsei földmüvesszövetkezet