Zala, 1950. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1950-03-22 / 68. szám
A ssalalövoi állami gazdaság végrehajtja a minisxtertanáés határozatát A tavaszi munkálatok megkezdése idején a minisztertanács határozata a zalalövői állami gazdaság dolgozói előtt is világossá tette azokat a feladatokat, amelyeket tervszerűen meg keli oidaniok, hogy a mezőgazdasági terv ránkeső' részét el tudják végezni. A gazdaság tervét felbontották munkacsapatokra és egyéni dolgozókra, így vált minden dolgozó előtt viágossá feladata és kezdhetett munkájának elvégzéséhez, annak isméi etében. A tervfelbontás eredménye a most megindult munkáknál is mutatko zik. A míítrágyaszórást Szabó litván munkacsapata az első nap 130. a második nap 225 százalékban teljesítette; egy másik munkacsapat 14Ö százalékos teljesítményt érj el. Dora Béla, aki különben jő sportoló, mint egyéni versenyző 270 százalékot ért el. A zalalövői állami gazdaság do1 gozói örömmel csatlakoznak az andráshidai gazdaság versenysihí- vásához. — Mi — mondották a dolgozók — tudjuk, hogy Pártunk és Rákosi elvtárs útmutatása alapján a versennyel magasabb termelési fokot érünk el és ezáltal emel. jük a magunk, de az egész dolgozó ncp életszínvonalát is. A versenyhez csatlakozásukat a traktorosok igy határozták meg: ■■— A. most bejáratott traktorokkal a tavaszi munkálatok idején a nor mát 100 százalékban teljesítjük — mondotta Koltai István traktor brigádvezető —, a nyári és az Őszi munkálatok idején pedig azt 25 százalékkal túlteljesítjük. Heucz István cs Környei Kálmán traktorosok ezt a feltételt szintén magukévá tették. Az állattenyésztési brigád vezetője a versenykihívást elfogadja cs ferjelenh. hogy a pirostaika üs/ő- borjukat 190, a bikaborjukat pedig 230 kg-i-a neveli fel. A zalalövői állami gazdaság kjgozói igy akarják meghálálni a Párt és Rákosi elvtárs gondoskodá. sát. Jó munkával segítenek épi.s- ni a szocializmust és példát mutatni a környék dolgozóinak. TJjabh hatalmas segítséget kaptak termelőcsoportjaink Népi demokráciánk és Pártunk s termelőszövetkezeti csoportokba tömörült dolgozó parasztságot teljes mértékben támogatja. Äz elmúlt napokban a nekeres- di „Haladás1* 20,000 forintos államsegélyt kapott gazdasági épü- j leteinelc rendbehozására. A zaia- | szeiitbalázsi TSzCs istálló tataro- í zására ugyancsak huzezer forintos támogatásban részesült, míg a nemesbüki csoport 12, q nagy- lengyeli pedig 8000 forintos beruházási segélyt kapott. A palini „József Attila“ tagjai tegnapelőtt vették át 20 darabból álló sertés törzstenyészetüket. yjt érkezeit a MINSz megyebizottsághoz. Külsőleg semmiben sem különbözött egymástól. Egyforma boríték, egyforma címzés. Belső tartalma azonban két különböző utón haladó EPCSz-szervezet munkáját tükrözi vissza. Az egyik levelet Lendvai Bélai irta Garáboncról, az EPOSz-szer- vezet nevében. Kéri, hogy nagyon sürgősen a MINSz küldjön hozzájuk egy tánctanárt, aki velük foglalkozik majd. A levélben EPOSz jelvényt is kérnek... de először csak egy minta darabot, mert ilyent még nem láttak. A levél ennél többet nem is tartalmaz, Azaz, hogy mégis. Lássuk itt a befejezést: „Remélem megyei titkárságunk megérti 30—40 parasztfiatal ügyét és hamarosan megküldik az örömteljes hirt, hogy elintézte ügyünket és jön a tánclanitó.“ Eddig a levél. Nekünk annyi a hozzáfűznivalónk, hogy most amikor az ötéves terv megvalósításáért folyik a küzdelem és ebből a harcból a fiataloknak méltóképpen ki kell, hogy vegyék részüket, első a munka, utána a tánc... Persze lehet táncolni is, ha jó munkát végeztünk. Legalább olyan jót, mint a Szepetnek mellett lévő gyóta-pusztai EPOSz- szervezet ifjúsága. Havijelentésükben •— az említett másik leírnél vél — a következőkről számol be: „Február hónaiban három taggyűlésünk volt. Főleg Rákosi elvtárs beszédjét értékeltük ki. Foglalkoztunk a kulturház átalakításával. Tagságunk jó felvilágosító, politikai munkája nyomán a Szabad Föld Téli Esték sikeres befejezéshez közelednek. Uj forradalmi indulókat tanulunk. . Folyamatban van a marxista-leninista kör megszervezése. A tavaszi mezőgazdasági munkaversenyben tevékernyen bekapcsolódtunk, meny segítettünk a falu dolgozó parasztjainak, hogy a zab, meg a.z árpa március 12-re a földbe ke- j rüljön.“ Vegyen példát a garabonci \ EPOSz a gyóta-pusztai ifjúság j munkájáról, igyekezzék hasonló jó munkát végezni és ha ez sikerül — jöhet a tánctanitó. (SIKLÓS) — Egykori pásztorból egyetemi tanár lett a Szovjetunióban Isza Ahunbajev, n kirgiz nép egyik kiváló képességű fia. A szovjet haza adott kezébe könyvet és lehetőséget a tanulásra. Ma már Isza Ahunbajev ismert tudós, a Kirgiz Orvosi Főiskola tanára, s a Szovjetunió Orvostudományi Akadémia most választotta meg levelező tagjává a hajdani pász- toríiut. SZOVJET FAL" — SZOVJET EME cimii képes füzet színes elbeszélésekben a szovjet falu mindennapi eseményein keresztül mutatja be a Szovjetunió szocialista élenjáró mezőgazdaságát. Megismerjük a füzet lapjain keresztül is az ujtipusu szocialista embereket, a munka hőseit, akik a technika, a tudományok segítségével bátran törnek uj eredmények és mind magasabb életszínvonal felé. Kiadja: Magyar-Szovjet Társaság. 48 oldal, ára; 1.80 Ft. Kapható: MDF pártszervmíeV- 1!jen. ! MIP hírek Haiykanízsán Március 22-én, szerdán este fél 7 órai kezdettel a szakszervezeti székház nagytermében ELMÉLETI PARTNAPOT tartunk központi előadóval. A pártnapi előadás címe: „A PARTONRELÜLÍ DEMOKRÁCIA JELENTŐSÉGÉRŐL* /jmvjü .KtsevrcTJZsarjxarMKJorr. m-, t.Trrgca?.Tg v •josűv -mq sasaiáeÉMgaaot Elvfárs, kariárs!... Két overrallos munkás nyit be az irodába és láthatóan kelletlenül csuklik ki a szó belőle, amikor az üzemvezető helyettesnek teszi meg jelentését: „Kisasszony, jelentem alássan...“ A „kisasz- ezonynak“ címzett helyettes nem sértődik meg emiatt, sőt bájos mosollyal viszonozza a „kedveskedő“ megszólítást s egy szóval sem mondaná, hogy hát „én nem vagyok kisasszonys ha úgy tetszik, szólítsák őt inkább kartársnak, ha már az „elvtársnő“-tői kissé távol is áll. No,' dekát az ilyesmi elkerüli iít az üzem vezetőjének a figyelmét is, aki éppen ebben a pillanatban lép be az irodába és gyengéd, fejbólintással jelzi felénk, hogy tudomásul vette jelenlétünket, s arra a köszöntésünkre, hogy „szabadság!“ mintha biccentene egy kicsit a fejével. Nem nagyon., csak kicsit!... Ejnye, hát ez itt igy megy? — gondoljuk magunkban és pillantásunk véletlenül a szemközti falra téved. „Elvtárs — kartárs! — ez legyen a megszólításod“ — hirdeti ott egy felirat. Mielőtt azonban ebből némi következtetést vonnánk le, ismét a fülünkbe cseng valahonnan a hátunk mögül egy elég hangosan elejtett címzés, s hogy ne tévedjünk, még egyszer megismétlődik ez a íiluláció: „üzemvezető ur...“ Ejnye — igy megint magunkba —, de furcsán cseng ez a szó, hogy „ur“! Pedig jól tudjuk a címzettről, hogy viszont más helyeken pedig elvtársnak szólítják és ő is igy címez másokat, de most elvégre itthon van, s azt tesz, amit jónak lát. Tehát kiírjuk a falra a figyelmeztető jelmondatot, de azért a „kisasszony“ és az „ur“ megmaradhat. Miért ne? Talán ezek a szavak szebben is hangzanak, hiszen olyan patinás csengé- süek... és olyan fiilbemá.szóak. Legalábbis a N yugaf dunántúli Sajt- és Vajtermelő egerszegi telepén igy gondolják... Az ajtó most becsapódik az „üzemvezető ur“ mögött, s mi azzal a gondolattal távozunk, hogy ismét gazdagabbak lettünk egy tapasztalattal. Tapasztalatunk mar gojára azonban feljegyeztük, hogy jó volna már, ha az „urak“ és „kisasszonyok“ megszívlelnék a feliratot és végre meg is tanulnák ezt a két szót: elvtárs, kartárs. .. ■.. Mert nem olyan nehéz, higy- jék el. ; Pk. 7522—1949. Vh. 655. ÁRVERÉS! HIRDETMÉNY Tótmihály György galamboki szőlőhegyén lévő pincéjénél tárolt 9 db. méhkaptárt méhekkel együtt 1950. március 30-án délelőtt 9 órakor nyilvános árverésen el fogom adni. Nagykanizsa, 1950. márc. 12. Elek László bir. végrehajtó. M 021 VAROS! MOZGO NAGYKANIZSA Szerda: HOLNAP FELÉ (Cseh film) A film megmutatja a polgári társadalom fogyatékosságait i\z egyszerű emberekkel ossz-hasonlítva Prága felszabadul ása idején. ZALA politikai napilao Felelős szerkesztő: Szántó Jerift. Felelős kiadó: Darabos Iván. Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 25G Nagykanizsa Zrínyi Miklós-u. 29 Telefon: 54 Kiadóhivatal: Nagykanizsa, Sztálin-ut 5. Telefon: H-98. Készült a Dunántúli NyonjdaNV-ben Szombathely, Kossuth liajos-u. 6. Telefon: 75. Nyomdáért felel: Hegedűs Gyula. Az MHK sportmozgalom iránt idén a diákitjuság körében is nagyobb az érdeklődés, mint tavaly, A sportmozgalom célját legjobban az állami leánygimnázium növendékei értették meg. Jól szervezte meg a diákszövetség az MHK-ra való jelentkezéseket és ennek köszönhető, hogy már két héttel a nevezési zárlat előtt beadták a nevezéseket a városi TPB-hez. Sajnos azonban legtöbb helyen nem a Diákszövetség, hanem a testnevelési tanárok szervezik meg az MHK-t. Az állami fiugimnázium. ban az MHK-felelős nem sok gondot fordít a nevezésekre, mert elvégzi helyette is a munkát a testnevelő tanár, aki egyébként járási próbáztató biztos is. A közgazdaság! gimnáziumban mind a fiuk, mind a leányok tájékozatlanok a mozgalom jelentőségéről. Két héttel a nevezési zárlat előtt még előfordult, hogy a próbáztató biztosoktól megkérdezték, mi az az MHK és mikor kell nevezni. A fenti esetek azt mutatják, hogy sem az állami gimnázium, sem a közgazdasági gimnázium Diákszövetségének vezetői nem kezelték központi kérdésnek az MHK-t is. A nevezésekkel kapcsolatos felvilágosító munkát különösen a köz- gazdasági gimnáziumban teljesen elhanyagolták. Ahelyett hogy a Diákszövetségek maguk irányították volna az MHK nevezéseket, a testnevelő tanárokra vártak. Az Úttörőknél az igazgatók teljesen rosszul értelmezték a tankerületi főigazgatóságtól kapóit kör.; levél alapján az LMHK célját és jelentőségét. Teljesen bürokratikus eljárássá fajult emiatt sok helyen a nevezés is. A Petőfi-utcai általa, nos iskolában egészen helytelenül csak a VII. és Vili. osztályú tanulókat engedték nevezni és nem vették figyelembe a születési évet. Megtörtént sorozatosan, hogy akik már résztvehetnek az LMHK-ben, emiatt eddig nem nevezhettek, viszont olyanok, akik „kiöregedtek“ az LMHK-ból, ott neveztek — szabálytalanul. S hogy a bürokratikus eljárásuk még tökéletesebb legyen — érthetetlenül a kitöltött nevezési lapokat a tankerületi főigazgatói, g- ra küldték, ahelyett, hogy ott adták volna a kitöltött nevezési ive. két a városi TPB-nek. Természetesen ezek a hibák eltörpülnek az eredmények mellett, a hátralévő két hetet a Diákszövetség is jól használja ki. Jó szervező és felvilágosító munkával könnyen helyre lehet hozni a hibákat. (Sz. I.) MHK-FELELÖSÖK FIGYELEM! Az MHK nagykanizsai városi bizottsága felhívja az összes üze-i mek, szakszervezetek, tömegszer. vezetek, iskolák sportfelelőseit, hogy a kitöltött nevezési lapokat 23-án este 5 és 8 óra között a MINSz Ady Endre-utcai irodahelyi, ségében adják le. Itt jelentsék be az esetleges újabb nevezési lapok iránti igényeiket is. Kosaras és röplabda-pályái épít az MNTE Egyre népszerűbb Nagykanizsán a kosárlabda és a röpTabdasport. Ezt a tényt támasztja alá az is, hogy minap a Magasépítési NV. sportfelelőse tárgyalásokat folytatott Molnár Ferenc elvtárs polgármesterrel egy szabadtéri pályának az építéséről. A tárgyalások során a Muraközi-utcában lévő üres mintegy 250 négyszögöl telken építenék fel a pályát. A költségeket az MNTE és a Kereskedelmi Alkalmazottak szakszervezete közösen vállalná. A kis pályát teljesen a Szovjetunióban kitünően bevált minta alapján készítenék el. NB IJ, nyugati csoportjának állása: 1 Tatabánya 20 17 — 3 58:19 34 2 PBTC 20 14 1 5 50:31 29 3 Dinamó 20 12 2 6 59:33 26 4 Perutz 20 11 3 6 44:30 25 5 Lendület 20 10 3 7 43:43 23 6 KDSK 20 8 6 6 44:41 22 7 Pamut 20 9 — 11 45:43 18 8 Postás 20 7 4 9 30:37 18 9 Pécsi Lók. 20 9 — 11 43:50 18 10 Várpalota 20 6 4 10 39:48 16 11 Szív. Lók. 20 5 6 9 37:46 16 12 Kőbánya 20 7 2 11 34:42 16 13NVSE 20 7 2 11 32:53 15 14SVSE 20 4 7 9 35:44 15 15 GvVSE 20 6 3 11 31:44 15 16SFAC 20 5 3 12 39:59 13 Rövid sporthírek Dombóvárott 16:6 arányú győzelmet aratott az MNTE női kosarascsapata a DYSK felelt, a férfiak viszont a KDSK-tól 44:39 ará. nyu vereséget szenvedtek. Az Olajmunkás NB I-es női atlétikai csapata mellett az NB II-be került a férfi-együttes, NB II-be pedig a leánycsapata. Az NB I. első forlulója május 29-én lesz. HALÁLOZÁS. Macsek La josné sz. Patkó Rózsi Nagykanizsán elhunyt. Temetése 23-én, osüt őrt ökőn délután 4 órakor lesz a nagykanizsai temető halottasházából. A gyászoló családAPRÓHIRDETÉS 1 Nagykanizsai gőzfürdő nők részére kedden egész nap és pénte- ken délután van nyitva. Nagykanizsai gőzfürdő nyitva reggel 7-íői este 6 -ig. Szőiőolív anyuk, lugosgv üj térnéd nyék, (gyökeres vid) termelőtől a legolcsóbb áron szerezhetők be. Fiilöp János Markasz, Heves megye. (241) 200-as DKVV^ generáljavitás után alig futott, eladó. Cím: Iskola Gé- tyc. (285) Javításra szoruló páncélszekrények eladók. Egy darab 8 q-s és egy darab 6 q-s. Megtekinthetők a pénzügyigazgatóságon Zalaeger." szegen. __ (286) Jókarban lévő 125-ös gumikkal azonnal JLO uj eladó Szőllősi Jenő Lesenceistvánd. (288) A Finomszövet és Bélésáru NVben Nagykanizsán ottfelejtettek egy tárcát iratokkal és pénzzel. Igazolt tulajdonosa átveheti ugyanott, (d) Ingatlan-vételt, vagy eladást leg. kedvezőbben, bizalommal közvetít Mohácsi ingatlanközvetítő Nagyka. mzsa Ady Endre-ut 21, (289) Oldalkocsis jó állapotban lév-5 motorkerékpárt vennék 500 keimtől fölfelé. Huber Kiskomárom. . (290) Bejárónőt felveszek. Cim a nagykanizsai kiadóban. ______(29 i) Jó á llapotban lévő mély gyér-; mckkocsi eladó- Nagykanizsa, L5agolai-sor^ 25.___ 1,292) Elv eszítettem pénztárcámat vasárnap a nagykanizsai mozi 7 órai előadásán. A becsületes megtaláló a pénzt megtarthatja, az iratokat adja a nagykanizsai kiadóhivatalban' le. _ (293) Bejárónőt azonnalra felveszek,, jókarban lévő előszobaszekrényt, vennék. Cim a nagykanizsai kiadó.- ban. (294) E gyszoba-konyhás, előszobád meüékhelyisógekkoi bíró lakásomat elcserélném kettőszobásra, költse.' get téritek. Sim Nagykanizsán 5rjä. bads ág-tér 18 alatt Göndics saabó.nál. (295) SPORT Föltűnd hibák Kanizsán az sskoiai MHK- és LMHK nevezéseknél