Zala, 1950. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1950-02-22 / 45. szám
A Szovjet Hadsereg történetéből ,.A pártot büszkeséggel 'ölti el, hogy a Vörös Hadsereg becsület el jár'a végig hazánk munkásosztályának és parasztságának belső- és külső ellenségeivel vívott el- keserede'l harcok nehéz iáját, hogy a Vörös Had.-- -reg hatalmas harci, forradalmi erővé fejlődött a munkásosztály ellenségeinek rettegésére, az elnyomó1 lak és le- igazollak örömére(Sztálm.) Szovjet ejtőenryős. . „Tizennégy ország hadjáratának“ nevezte Churchill, az intervenció értelmi szerzője és szervezője a külföldi csapatok betörését a szovjet köztársaság területére. 1918—21 között angolok. .franciák, fehérlengyelek, amerikaiak, németek, olaszok és japánok támadták a fiatal szovjet köztársaságra a legszorosabb együttműködésben Denyikin, Jugyonics, Krasznov, Kolosa k és Vrangel fehér bandáival. A Vörös Hadsereg valamennyi ükét megsemmisítette és kiverte a szovjet határain túlra. ¥ A Vörös Hadsereg első szervezői és vezetői Lenin és Sztálin. Ök álltak az 1913 novemberében felállított Munkás Paraszt Védelmi Tanács élén. Sztálin irányította a döntő hadműveleteket Cári- einnál, Permek, Petrográdrií* és Denyikin ellen; nyugaton a pá- nok Lciigyelcrszága, délen pedig Vrangel eilen. 1919 november 27-én, Lenin indítványára a polgárháború frontjain szerzett elévülhetetlen érdemei elismeréseként kapta a Vörös Zászló-rendet. Ä kínai nacionalista-militaris- -ták 1929-ben önkényesen megszállták a Szovjetunióhoz tartozó mandzsuriai vasutat. A kínai tábornoki klikk kihívó cselekedetét az orosz hadsereg a betolakodók teljes felmorzsolásával torolta meg a Dalaj Nor-nál és Hajlar- nál vívott csatákban. Az elbizakodott japánok .1938- ban a Haszan-tó vidékén megtámadták a szovjet hátárőrcsapatokát. Céljuk az volt. hogy Vladi- vosztókig előrebatoljanak és bekerítsék a kikötővárost. A kifejlődött elkeseredett harcok a Vörös Hadsereg teljes győzelmével végződtek. ' 1938-ben a japán-mandzsu csapatok a Halhin-gol-folyó vidékén kísérletet tettek a Mongol Népköztársaság egy részének elfoglalására. További céljuk volt behatolni szovjet területre, elvágni a szibériai vasúti fővonalat és ezzel a Szovjetunió távolkeleti területeit. A szovjet és mongol csapatok több csatában súlyos vereséget mértek a támadókra, bekerítették és felmorzsolták az ellenség élvonalbeli csapatait. Finnország reakciós kormányának kihívó cselekményei indították el az 1939—40-es szovjet-finn háborút. Az imperialista államok Finnországot tüzérséggel, repülőgépekkel, fegyverszállítással és „önkéntesek1' küldésével támogatták. A leningrádi katonai körzet csapatainak erdős-mocsaras vidéken kellett harcóíniok és át kellett törniük a legkorszerűbb technikával megerősített vasbeton „Mánnérheim-vonalat." A háború a finn hadsereg teljes leverésével végződött Az Északi Jogos-tengeriéi le s Szerda, 1950. febr. 22. irívrrmrtéfe éjszakai gyakorlatra sítalpakon. Fekete-tengerig- húzódott az az arcvonal, amelyen a Szovjet Hadsereg harcolt a Nagy Honvédő Háborúban, 1941—45 között Egyedül állt szemben Németország, Románia, Finnország, Magyarország és Olaszország 257 hadosztályával. A szövetségesek Ígérgették az európai második arcvonal megteremtését, de csak akkor valósították meg, amikor látták, hogy a Szovjet Hadsereg egymaga is képes egész Németor- szág megszállására és Franciaország felszabadítására. 1941 telén indított ellentámadásával a Szovjet Hadsereg négy hónap alatt. 400 kilométert tett meg, maga előtt kergetve az ellenséget, Az 1944-es nyári ofíenzi- vában egyetlen támadással 750 .kilométerrel nyomult előre. 1915- ben a szovjet csapatok támadásának irama tovább fokozódott. Ilyen iramú előnyomulással, a világ egyetlen más hadserege sem büszkélkedhetik. A szárazföldi hadsereg melleti a szovjet hajóhad a háború első 37 hónapjában 740 ellenséges hadihajót, 850 szállt tóhajót és ezernél több kisebb hr.jóegységet süllyesztett el, a szovjet, tengerészek .harcoltak a német-fasiszták ellen a Fekete-, Balti- és Bah- rens-tengeren, a Volgán, a Dnyeperen, a Dunán , és az Oderán. A Nagy Honvédő Háború alatt’ a szovjet repülők mintegy 3 mii-; lió harci bevetésen vóltak és1 Szovjet katonák legalább 60 ezer ellenséges gépet lőttek, le. A Szovjet Hadsereg, — amelyet méltán neveznek felszabadító hadseregnek — elkeseredett harcokban felszabadított Lengyelország, Bulgária, Jugoszlávia, Ma. gyaroszág, Csehszlovákia és Ausztria népét és az ellenségnek saját fővárosában adta meg a kegyelm- döfésfc, kitűzve a győzelem lobogóját Berlin felett. Mandzsúriát, Dél-Szahalint. a Kurili-szigeteket és Koreát nem egészen egy hónap alatt '(1945 augusztus 9—szeptember 2.) szabadították fel a szovjet fegyveres erők a japán hódítok bitorló uralma alól. A Szovjet Hadsereg győzelmes hadműveletei döntő szerepet játszottak a japán imperializmus leverésében és a második világháború befejezésében. Még jobban egymáshoz szorítjuk könyökünket, mint valaha“ k négyszázezer amerikai bányász teljes egységben folytatja a sztrájkot A hatóságok és a munkáltatók fenyegetései. Lewis árulása ellenére a 400 ezer amerikai szénbányász teljes egységben folytatja sztrájkját. A bányákban továbbra is az a jelszó: ,.Ha nincs szerződés, nincs munka“. Illionisban a bányászok egyik vezetője a dolgozók általános hangulatáról ezt mondta: „Még jobban egymáshoz szorítjuk könyökünket, mint valaha“. Az AFP jelentése arról számol be, hogy a sztrájkmozgalom tovább terjed. Kedden 42 ezer Ä Hűdé Právo az ötéves terv első esztendejének eredményeiről A Csehszlovák Kommunista Párt központi, lapja, a Rudé Právo vasárnap vezércikkében közli azokat az eredményeket, amelyeket Csehszlovákia dolgozói az ötéves mnnka- olőirányzatnak első esztendejében elértek. A cikk hangsúlyozza: a nehézipariban sikerült a háború előtti színvonalat 40 százalékkal meghaladni. A munka termelékenysége az elmúlt esztendőben 3 és fél százalékkal emelkedett és máris túlhaladta a háború előtti színvonalat. Csehszlovákia a Szovjetunióval és a népi demokrácia államaival bonyolítja le külkereskedelmének 45 százalékát. A cikk a továbbiakban beszámol arról, hogy az építkezésben elért eredmények az 1948. évihez viszonyítva teljes egyhar- tnaddal emelkedtek. Az egységes mezőgazdasági szövetkezetek nagyban fokozzák a mezőgazdaságban elért eredményeket. Az elmúlt évbetn 5500 traktorral, 2800 aratógéppel és 5900 ekével emelték a; mezőgazdaság gépállományát. A cikk kiemeli, hogy Szlovákiában is nagy változások történtek. Az eredmények a dolgozók megfeszített igyekezetének gyümölcsei. Az elmúlt esztendő megmutatta, hogy csakis a nagy Szovjetunió vezette béketáborban tudjuk megvalósítani feladatainkat, amelyeket Clement Gottwald, a Csehszlovák Köztársaság elnöke tűzött ki az. ország valamennyi dolgozója elé — fejezi be cikkét a Rudé Právo. fémmunkás szünteti be a munkát. Illionis államban kedden további 13 ezer bányász lép. sztrájkba. A hetedik hetébe lépő sztrájk következményei egyre inkább érezhetők. A New York Herald Tribune szerint az USA már csak öt napra elegendő szénkészlettel rendelkezik s a legnagyobb városokban egymásután vezetik be a villanyáram- korlátozásokat. A Szabad Német Szakszervezetek Szövetsége üdvözlő levelet intézett a sztrájkoló amerikai bányászokhoz. „Látjuk — mondja a levél —, hogy a hírhedt Taft—Hartley-féle törvény alkalmazásának az a célja, hogy. lehetetlenné tegye harcotok folytatását. Abban a szilárd meggyőződésben üdvözlünk benneteket, hogy beköszönt az a nap, amikor a cselszövők és szakadárok minden, törekvése ellenére együtt indulunk a, győzelemre-a Szakszervezeti Világszövetség soraiban.“ Dudes elvtirs interpellációt jelenlelt be a francia kormány reakciós és háborús politikája ügyében Jagues Duclos elvtárs, a Francia Kommunista Párt parlamenti csoportjának elnöke hétfőn délután levelet intézett Herrjöthöz a nemzetgyűlés elnökéhez, amelyben közli, hogy interpellációt szándékozik beterjeszteni a kormány reakciós cs háborús politikája ügyében. Duclos elvtárs a levélben hangsúlyozza, hogy a kormány módszerei súlyosan megsértik a demokratikus szabadságjogokat. A kormány a Vichy-i kormány' idején érvényben volt munkásellenes megtorló eljárásokhoz folyamodik. Ezek az intézkedések egy erkölcsileg gyanús magas állású tisztviselőtől származnak, akit a francia bíróság annak idején szeméremsértés miatt el is ítélt. A kormány tovább folytatja bűnös és a nemzet érdekeit sértő háborúját Vietnamban idegen hatalmak számlájára, az imperialisták hasznára — Írja Jaques Duclos elv- társ. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányzó Tanácsának ülése Vietnam Kormányzó Tanácsa legutóbbi ülésén Ho-Si- Mink elnök hangsúlyozta a diplomáciai kapcsolatok felvételéneik történelmi jelentőségét Vietnam és a Szovjetunió, valamint a népi demokratikus országok között. A külügyrtíi- niszter beszámolva a diplomáciai tevékenységről kijelentette, hogy „diplomáciai^ és katonai győzelmeink az általános békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és minden nép szabadságáért harcoló demokratikus erők győzelmei.” A Kormányzó Tanács jóváhagyta a'Vietnami Demokratikus Köztársaság J950- évi költségvetését. . Előkészületek a Szovjet Hadsereg fennállásának 32. évfordulójára A szovjet főváros dolgozói hatalmas lelkesedéssel készülnek a Szovjet Hadsereg fennállása 32. évfordulójának ünneplésére. A moszkvai gyárakban, üzemekben, intézményekben, tanintézetekben, agitációs irodákban, klubokban és kultúrpalotákban felolvasásokat és előadásokat tartanak a Szovjet Hadsereg dicső győzelmeiről, amelyeket a győzelmek szervezőinek, Leninnek és Sztálinnak vezetésével ért el. Hétfőn Moszkva kerületeiben ünnepi gyűléseket tartottak az évforduló alkalmából. A moszkvai városi tanács színházában a villanylámpa-gyár- nak, a transzformátor üzemnek, a gépgyárnak és a sztálini kerület más vállalatainak megbízottai tartottak ünnepi gyűlést. A Szovjet Hadsereg 32. évfordulójáról Mironov vezérőrnagy, a Szovjetunió Hőse tartott előadást. Ünnepi gyűlések voltak hétfőn Moszkva más kerületeiben is. Több mint ezer olasz város és község tette magáévá a Béke Hívei Világkongresszusának felhívását Az olasz szenátus ülésén Sereni szenátor előterjesztette annak az 1000 olasz városnak és községit normts egy Anatolij Pinyenzsik, a sztálingrádi traktorgyár ismert gyorsesztergályosa, Szovjetunió Legfelső Tanácsa választásai tiszteletére megindult szocialista munműszak alatt kaverseny során nagy sikereket ért el. Néhány nappal ezelőtt egy munkadarabot, amelynek elkészítése 96 órát igényel, 8 óra alatt készített el. nek névsorát, amelyeknek képviselőtestülete, vagy községtanácsa magáévá tette a Béke Hívei Világkongresszus öt pontját. Az olasz városokban és községekben a kommunista, szocialista, keresztény demokrata és más párti tanácstagjai szinte egymással versenyezve foglalnak állást az öt. pontban álló békeprogram mellett. /