Zala, 1950. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1950-01-28 / 24. szám

a Szombat, 1950. január 2K így épitt oz ötévé: terved a béké*' az egerszegi Petéfí-uh iskola 517 téinulója PORT A dúnákenziékkél mérkőznék vasárnap a vasutas birkózók A Pétöfi-ntcai általános is­kola tanulói egészen máskép 'viszonylatiak a tanulmányi kötelezettségeikhez, mint a diákok a ,,nádpálcás” idők­ben. Nincs fenyítés és mégis (vagy éppen azért)' van fegye­lem- jó tanulási előmenetel. A szocialista nevelés eredménye. Ahogy az osztály könyv ék­ben lapozunk, azt látjuk, hogy az egész iskolának az előmenetelét a sztálini fel­ajánlások óta nem csak tar­tották, hanem a versenymoz­galom ki szélesítésével még fokozták is. A „Rákosi” Villa osztály falitáblája is ezt bi­zonyítja Egyéni verse>iyki­hívások hirdetik, hogy az osztály tanulóinak megtet­szett az üzemi munkások pá­rosversenyé. Ök is a jó példa alapján cselekedtek. — Én Déri, Ferenc úttörő — olvassuk.a szövegei — „Rá­kos i”-osztály tanulója, ver­senyre hívom ki Gáspár Lász­ló pajtást. Verseny pontok: Kinek- lesz jobb o,z általános előmenetal félévi eredménye, a magavi­seleté, ki végez jobb úttörő munkát. A Veszprémhez csatolandó já­rásunk székhelyén egy csoport bejáró gimnazista . diák rohanja meg a kocsit. Vidám, gondtalan­ság, mindannyian tele életerő­vel. örömmel és optimizmussal, így gondoljuk mi... Pár perc' múlva azonban kitűnik, nem va­lami nagy lehet' köztük az össz­hang. Az a szőke, két coífos kislány, fekete karszalaggal (tapolcai munkás az édesapja'- meg két fiú külön ül tőlük. Néznek kifelé a vastag hófedte tájra. Másik kettő olvasáshoz fog. Belenézek a könyvekbe: Az ifjú gárda és Jack London: Va­dön szava. Csúcsú rákezdi • A többiek énekelni kezdenek Egy kissé dizőz-démont majmoló leány és egy lobogósörényü, ku- lák kocsmáros fiára emlékeztető •fiatal ur vezényli a posványos slágereket: ...hideg szobor vagy meg sem érteném. Vonyitanan közösem. Aztán meg .. .fekete hajú gimnazista... , sttg Csúcsúi — rikit' a párduc mozdulatu kis zöldnadrágos de­mon az ablaktól: a Mexikósat* -- Csúcsú- loboncát 'hátravetve, igéző pillantással ökölnyire ki­dagadt szemekkel üvölti a „hölgy” felé a Mexikó dalt. A klikk kórusa hálószoba'jelenet- szerti mozdulatok kiséretében utána zengi. Faqyé^ev, Polevoi... „Énekeljünk indulót’1 _ ajánl­ja valaki. Csúcsú egyszerűen és világo­san felel: — Énekeljen a fene: •— A démon ott az ablak előtt lesújtja zöldes macskaszeme vil­lámai bal az „ostoba" indítványo­zol. Tovább zeng: ..Leszólt a csendes éj“. . „Nem kell már a rumba“. Két kép. a. peksegéö leánya a kőbányász fia, a vasúti váltó­kezelő gyermeke Fagyejevet. Polevoit és Jack Londont olyas, a mástk tanul a vonatban. Fel­használja az idő1. Tudta otthon­ról, hogy a jövő építése a má­sodpercek kihasználásán malik Akad egy klikk — nem tud­juk honnan jöttek a gimnázium padjaiba. Azt sgm tudjuk, hogy Utána, a válasz szövege. Csak egy mondat: ,,A kihí­vás mindhárom pontját elfo­gadom- Gáspár László.” Lát­hatsz minden faliújságon vagy 10—12 ilyen kihívást. — Ez nem csak a faliújság­ra felírt nagyképűség, hanem gyakorlatban átvitt valóság, — megszólal mellettünk Bő­déi János osztályfőnök. — A tanulási versenyek követ­keztében hihetetlen eredmé­nyek születnek. Példa rá a kis Gáspár esete is. Magyar­ból rovója volt, mióta azon­ban versenyben áll, hatosra javított. Déri pajtás pedig négyesröl-hetesre. A verseny az egésziskolában folyil t és csodálatos lendüle- 'tet ad a tanuláshoz. Verseny­ben vagyunk valamennyi egerszegi iskolával. A falra dekorált feliratra tekintünk, melyen vörös kar­tonból kivágott belük hirde­tik: „Előre! Jó tanulással az ötéves tervért!” így építi az ötéves tervet, a békét a zalaegerszegi Pe- tőfi-utcai általános iskola 517 pajtása. a Diákszövetség a tanári karra* együtt, hogy alakítja, formálja ott az uj generációt —, de azt tudjuk, hogy valami hiba van! Tanügyi hatóságunk éberségére jellemző, hogy megjelenő so­raikkal egyidőben már érdeklő­dik a részletek után és. ., Vagy — vagy Mi a szocialista ember meg­értésével. és segiteniakarásával üzenjük: Fiuk és leányok, két eset lehetséges: vagy valóban ä közösség érdekét szolgáló és elő­mozdító szocialista dolgozókká lesztek és a baráti körötökben a' tanulási eredmények . - javítá­sára, a közösségi szellem kiépí­tésére törekedtek,.. vagy pedig meg kell tisztítanotok baráti kö­reiteket. Akik nem Valók közí- bét'ek, azok csak énekeljék,, nyugodtan Vonítsák a világűrbe csak tovább a mexikósat. etn íj a kő n tjui h i tth Űía ! a t(j cvsZeq tu Január 19-íői 26-ig. Születés: Csuli Antal és Németh Anna leánya: Erzsébet, Gellén Kálmán és Baldaszti Karolina leánya: Veronka, Gróf Lajos és' Simon Erzsébet leánya: Erzsébet, Horváth Jenő és Forgács Gizella fia: József, Gróf József és Pózvaj Margij: leánya: Mária, Udvar Já­nos és Császár Rozália' fia:. Árpád. , Házasság: Muharai Árpád és Magyar Irén, Török István és Bari Anna. Halálozás: ■ Horváth Magda hat hónapos' (Bődé)., Beke János 65 éves (Nagykanizsa). Beczők Jó­zsef 28 éves, (Pakócl), TJrvald Jó­zsef 74 éves (Rakod),- Kolompár Gyula 28 éves, Kovsis József 64 éves, özv. Szakoriy Jóüsefné szül. Kondor Rozália 72 éves. MOZI VAROS! MOZGO NAGYKANIZSA szombat, vasárnap: GYERÜNK GYURKA VBP nirek Nagykanizsán Vasárnap reggel háromnegyed 8 órakor az összes falujárök a Városi Bizottság székháza előtt gyülekezzenek. — Magyar Szabadságharcos Szövetség nagykanizsai csoportja folyó hó 30-án, hétfőn este 6 óra­kor Szabadságharcos napot ren­dez a Szakszervezet székhazának (volt Iparoskör) nagytermében. Felkérjük szövetségünk összes tagjait, valamint a Párt alapszer­vezeteit, hogy a Szabadságharcos napon minél nagyobb számban je. len jenek meg. Vezetőség. Szepetnek község dolgozó népe is megértette, az ötéves tervkol- csön több gyárat, több utat, ma­gasabb kultúrát, magasabb élet- színvonalat jelent. A jegyzéséből is példaadóan kivették részüket. A jegyzett össze.g pedig 95 szá­zalékban már befizetést nyert. . Zabbéren a földmüvesszövetke. zet mozijában nagy sikerre] mu­tatták be „Lenin 191S‘‘ cimü ha­talmas szovjet filmalkotást. Balatongyörök községben is be­olvadt a tejszövetkezet a földmű­vesszövetkezetbe. Ezzel Balaton­györökön is felszámolták a kulák- ság' utolsó legális búvóhelyét. Bankovics Lajos budafai mol­nár 220 kiló búzalisztet szolgál­tatott ki őrlési engedély nélkül. Természetesen az őrlési könyvbe nem vezette be. Ügyében a nyo­mozás folyik. A Vágóállat és Zsiradékforgalmi NV zalaegerszegi kirendeltsége a jövőben minden kedden korláto­zott számban marhafelvásárlást tart a zalaegerszegi vásártéren. Hogy a gazdák feleslegesen fel ne liajtsák állataikat, jelentsék be előzőleg azokat az NV- (Zalaeger­szeg. Várkör 1.) kirendeltségénél. Ott közük yelök a felhajtás idő­pontját. A nagykanizsai földművésszö- vetkezeí ianuár 29-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartia szokásos havi tagértekezletét Kiskanizsán, a MDP helyiségében. Megjelenés tagok részére kötelező. — Demokráciaellenes izgatásért vonta felelősségre Magyar István kiskomáromi bognármestert a pé­csi népbiróság. Két havi fogház­ra Ítéltek. ZALAEGERSZEG POLGÁRMES­TERÉNEK FELHÍVÁSA! Felhívom ’az 1929. évben szü­letett állitásköteleseket, Hogy összeírásuk 1 végett a Városháza I. em. K). sz. szobában a törvé­nyes következmények terhe mel­lett a nevük kezdőbetűjének meg­felelő napon jelenjenek meg: A—C: 1950 február 6—7. D—H: 195Ó. február 8—9. J—M: 1950. február 10—11. ■N—S: 1950. február 13—14. Sz—Z: 1950. február 15—16. Mindazokat a rendelkezésűre álló okmányukat, amelyek a saját és hozzátartozóik személyi, va­gyoni adatait és egyéb életkörül­ményeit igazol iák. hozzák maguk­kal. (Ilyen okmányok: születési, házassági , anyakönyvi kivonatok, rendőri bejelentőlap-szelvények, munkáltatónak az állitásköteles foglalkozására és keresetére vo­natkozó igazodása, iskola, tanfo­lyami bizonvilvány, . géniármű- vezetői, igazolvány, párt, ifiusági, vagv fömegszervezei. mezőgazda- sági , • termelőszövetkezet tag- Vönvve. jgazo’vánva. stb.) Valamelyik hozzál adózó juk ke. >;e«’.n,'énespé"é«ek csökkenését, iL Mve fe'esévuk terhes áílanoLít 'sak hatncíf»« orvosi bizony’tvány- nvii in’í'7f>,b'>+>ák. Az pss7p?ráshÖ7. szüVséPcs ok- "nán-VnV illeték- r<t -.(ti irr>.«níp<t l-o. -7Pf7fpco -•Mpl'un 7 9100/1947 ’fnrm sz rendelet; rendelkezése’ "*-nr-iv őrlőig A m»rr nem ietpTiéí, az lOJCI-tf. ü\ 177. §-a, érteinkében büntetés aüi esik. . Zalaegerszeg, 1950. tanítón 28. DR. BÉREZI sk. , pojgármester, Ív Sok szó esett mostanában birkózó-körökben, Hogy mi az oka az NVSE mostani gyengébb szereplésének. Erre Zentai Jó­zsef, a birkózó-szakosztály ve­zetője adta meg a választ: —• Sajnos nem áll rendelke­zésünkre, megfelelő helyiség edzés céljaira. A Zrínyi általá­nos iskolában, ahol most va­gyunk kénytelenek az edzése­ket tartani — megfelelő fűtés hiányában jéghideg. Több ver­senyzőnk rneg is b*egedett a hideg helyiségben, ezért sem tudunk még itthon sem teljes csapattal kiállni, pedig vagy 26 versenyzőnk van. A hideg helyiség és a gyen-i gébb szereplés sem kedvetlenül el a birkózókat, mert a vasár­napi Dunakeszi elleni mérkő­zésre szorgalmasan készülődnek. — Talán vasárnap már sike­rül teljes csapattal kiállnunk és akkor bizony kemény küzdelmet vívunk a dunakesziekkel —. jegyzi meg Zentai. A mérkőzést egyébként vasár­nap délután 3 órakor rendezik meg a Szakszervezeti Székház nagytermében. 1 Rö¥i<1 spsrtiiirek Február 18-án határoz az MLSz a magyar labdarúgás további sorsáról. Ekkor tart­ja, meg az MLSz a vidéki alszö vétségek részvételével | nagyszabású értekezletét és ezt követően az elnöki ta­nács határozza meg a labda­rúgás időszerű kérdéseit. A tavaszi labdarugó-idényben az ifjúsági bajnokságokért csak az 1930. 1931, 1932, 1933 és 1934. évben születettek szerepelhet­nek, mig az ujoncbajnckságért az 1935, 1936 és az 1937-beliek játszhatnak. Az újoncba-jnqjSfsá- gokban általában, csak 12. élet­évüket betöltötték vehetnek részt." Papp Istvánt, az NVSE öklczo- jét fegyelmezetlen magatartása miatt kizárta- az, egyesület tag­jai sorából. Az MTE labdarugói játékos- értekezlettel kezdtek- meg’ ' az előkészületeket a tavaszi idény­re. A csapat az uj szezonban több helyen megerősíti együtte­sét. Eddig Maderka igazolási kérelmét küldték be a szövet­séghez, de rövidesen nyélbeütik, néhány igen tehetséges fiatal játékosnak, valamint jól ismert kitűnő kanizsai játékosoknak az igazolásait, is. Hogy név sze­rint kik lesznek ezek, azt a ve­zetőség eddig1 nem árulta el. A tervek szerint néhány bemele­gítő edzés után február elején megkezdik a barátságos mérkő­zések sorozatát is. lief hónapi börtön feketevágásért Az utóbbi hetekben különösen elszaporodtak, a feketevágások a megye területén. Horváth József Zalaszenígyörgyön engedély- nél­kül vágta le háromhetes' borjúját. .Kétszáz forint - készpénzbünietésre ítélte az uzsorabiróság. Presits János, tapolcai mészáros közfo­gyasztásra vágott egy bor jut, vá. gási engedély nélkül. Iparát meg­vonták, héthónapi börtönre és 500 forint vagyoni elég létei megfize­tésére sújtotta a bíróság. Kiss Ist­ván zalaegerszegi lakos kétheti fogházbüntetést és 300 forint pénzbüntetést kapott és sertéshu sál, zsírját elkobozták, meri nem volt - engedélye* hogy levágja. Visszavágnak e a vasutas öklözök a Perutz nak? Népes volt a NVSE öklözől- nek legutóbbi edzése. A kis kezdőktől kezdve egészén a „nagyok’Mg, mindenki ott volt. Különösen azok edzettek nagy szorgalommal, akik szóbajöhet- nek a Perutz elleni találkozón. — Kemény, mérkőzés lesz — álapitották meg a versenyzők, — Amikor legutóbb ott voltunk náluk, bizony nagyon megver­tek bennünket. De most vissza­vághatunk. Különösen Baranyai van ezen a véleményen, mert neki van egy kis törleszteni valója Kor- piccsal szemben: —- Pápán bár KorpicS legyő­zött, alig volt jobb nálam. Most már kiismertem a fiú hibáit és Szeretnék idehaza visszavágni. Talán sikerül. Az- „uj fiú“, Kele vasárnap mutatkozik be. Ö sem szeretne szégyent vallani, de a többiek is ki akarnak tenni magukért. Wimmer például kérle az edző­iét^ hogy külön is foglalkozzék vele, mert szeretne formába lendülni. A mérkőzést vasárnap délután 5 órakor, a birkózó mérkőzés után fartiák meg a Szakszerve­zeti Székház nágytermében. Szorgalmasak a zalaegerszegi játékvezetők Másfél hónap múlva ismét' megindul a labdarugó „nagy­üzem”. Nemcsak a csapatok, hanem a zalaegerszegi játékve­zetők is szeretnék, ha a tavaszi idényben jobb teljesilményt nyújthatnának, mint az elmúlt fordulóban. Hetenként rendszeres értekezle­teken fejlesztik elméleti és poli­tikai tudásukat a zalaegerszegi játékvezetők, sőt a múlt héten .elhatározták, hogy rendszeres 'or na termi edzésekkel készülnek fel a bajnoki rajtra. Két edzést tartottak már. melyeken erőn­léti gyakorlatokon kivül torna­termi játékok szerepeltek műso- -on. Minden jel arra mutat1, hogy a szorgalmas előkészület már a 7. első bajnoki mérkőzéseken ked­vezően érezteti majd hatását. Kosárlabda-mérkőzések Nagykanizsán Vasárnap négy kitűnő kosaras­mérkőzés lesz Nagykanizsán. A Szombathelyi Lokomotiv együt­tese az MNTE együttesével játszik, a szombathelyi lányok redig a leánygimnáziummal mé­rik c-sSze erejüket. Az NVSE női és féfi gárdái viszont a dombóváriakkal mérkőznek a Girr názium torna termében. "~AFRŐHIEDETÉS Nagykanizsái gőzfürdő nők részére kedden egész nap és pénteken délután van nyitva. Eladó bundával bélelt téükabát és egy könyvszekrény. Cim a nagykanizsai kiadóban. (d) Eladó egy 35—40 mázsás spe diter. illetve bulorszállitó kocsi* uj,' Stihfecz János gyümölcske.- lehet Stizhccz János gyümölcske- reskcdünél Lovászi. . (93) ZALA politikai .nlipilap Felelős szerkesztő: Szántó Jenő Felelős kiadó: Lakatos Dezső Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 250 és Nagykanizsa, Fő-ut 7. Tel.,: 51. Kiadóhivatal: Nagykanizsa, Fő-ut 5. Telefon: 3L Nyomatott: a Szabad Vasmegyé nyomdájában - Nyomdáért fele!: l>r.„ Kereszt es Imi.­Megfér-e egy vonaton „Ase Ifjú Gárda“ — és Csúcsa, a mexikós?

Next

/
Thumbnails
Contents