Zala, 1949. október (54. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-04 / 230. szám
Hatalmas lelkesedéssel jegyzik a zalai városok és falvak dolgozói az Ötéves Tervköicsönt 54. évfolyam 230. szám. Nagykanizsa, 1949, október 4. kedd Ara 60 fiüár UJ GYŐZELMEK FELE ».. .dolgozó népünk a tárosban csalitgy, m int a falun, m égért ette a kölcsön jelentősegét. Me értette, hogy nemcsak egy- íszerű gazdasági kérdésről van szó, amelynek jelentőségét jövőnk építése szempontjából természetesen nem lehet eléggé aláhúzni. De ezen túlmenői eg a tervkölcsön jegyzése újra mutatója lesz a magyar dolgozó nép politikai érettségének, áldozatkész égéi ele, hazafias Ságéinak.« Bäkes i elv társ mondotta őzöket péntek esti beszédében. S ahogy ismertette népi demokráciánk hatalmas győzelmeit, amelyeket az elmúlt hónapok folyamán ért el, mindenki előtt megvilágosodott: a kormány nyugodtan fordulhatott* fölhívásával, a magyar dolgozó néphez. Ha csak május közepétől kezdve említjük meg a győzelemsorozatot, akkor is mindinkább kidomborodik, hegy ezeket a történotemf orrnál© eredményeket a dolgozó nép egysége, fegyelme, vezetői iránt való szeretette és ragaszkodása eredményezte. A Bajk-ügy valóságos politikai iskolája volt dolgozó népünknek. A legfőbb tanulság részünkre ismét az, hogy még törhetetlenebb ragaszkodással álljunk a Párt és Rákosi eletárs mögött. Ez pedig azt jelenti, hogy maradéktalanul végre kel 11 hajtani azokat a feladatokat, amelyeket Bákosi elvtárs pénteki beszédében Pártunk és az egész magyar dolgozó nép elé tárt. Mindenek előtt szocialista építésünk gerincét, a Magyar Dolgozók Pártját kell tovább erősítenünk, a legcsekélyebb lazaságot is letörnünk, az elméleti színvonalat felemelnünk és a forradalmi éberséget a végsőkig fokoznunk. Országunk előtt az a feladat áll, hogy — véget vetve az olyanfajta tervezge tűseknek, amelyek néhány ezer gyülpvész söpredékkel akarja megdönteni a magyar népi demokráciát — erősítsük honvédelmi erőinket. A Magyar Népköztársaság erejére jellemző, hogy a gyilkos ellenség elleni harc legdöntőbb hónapjaiban is népgazdaságunk egyenletes fejlődést mutat. »Minden tény azt igazolja —■ mondotta Bákosi elvtárs —, hogy hároméves tervünket ezév végére, hét hónappal az eredetileg kitűzött időpont, előtt 100 százalékig letfésűjük.« Annyit jelent ez: bár hosszú ideig végezték kártevő munkájukat az ellenség ügynökei, bár a Mindszenty-féle ördögfiókák nem nyugosznak bele, hogy országunkban szabadság van — mégsem tudták eltéríteni az országot attól, hogy január 1-én. hozzákezdhessen az 5 éves terv megvalósításához. Mint ahogy Bákosi elv társ hangsúlyozta, az ellenség munkája kényszeritett bennünket arra, hogy a csak 1950 re tervbe vett feladatokat előbb oldjuk meg. Sok kárt is okozott az ellenség, de mégis az ötéves tervbe nem az eredetileg kitűzött 35, hanem 47 milliárd forintot fogunk beruházni. Továbbá: a Baj kék által idén nyárra tervbe vett »hatalomátvétel« helyett törvénybe ik-, láttuk az Alkotmányt. Tito af Balkán ura akart tenni — ez- { zel szemben diplom ataálareos kémbandáját kiutasítják a baráti országokból és sorra felbontják ve.'© a régebben kötött szerződésekét. Mindezek az eredmények csak részletét alkotják azoknak a győzelmeknek, amelyeket a Szovjetunió körül tömörült bé- Vetábor, ért el világszerte. Az amerikai imperialisták és lakájaik joggal elmondhatják: B »nincs a teremtésben vesztes/' csak én«. Ezek tehát az utolsó hona- oknak azok a kézzelfoghatói tényei, amely miatt a magyar dolgozók is fokozták és fokozzák munka!endü!©tüket üzemekben, városokban és falun. Ezért szilárdul meg a rnunka- fegvetem és emelkedik vets a terme’ékjenység, ezért ért el a tern ény begyűjtés minden eddi-! ginéi jobb eredményt, ezért indult ©1 nagy léptekben a falu a szocialista átalakulás utján. Mert a hatalmon tevő dolgozó nép tudja: kezében a sorsa s minden uj győzelem" a saját egyéni győzelme is. Amikor tehát az Ötéves Tervkölcsön jegyzésével, túljegyzésével kinyilvánítja politikai érettségét, áldozatkész sógét, hazafiasé ágát,! akkor uj ra tettekkel kiált halált népünk ellenségeire, a háborús uszító imperialistákra s tesz hitet a Szovjetunió és Pártunk iránti odaadásról. A mi ügyünk erős, igaz ügy. »Ez a tudat ad erőt, biztonságot további uhuikra, belőle merítünk uj lendületet, uj elszántságot arra hogy tántoríthatatlanal haladjunk tovább uj küzdelmek és uj győzelmek felé.« II Szevfsitiüió megszakította a diplomáciai kapcsolatot a Kuomintang Kínával és felvette a kapcsolatot a Kinal népköztársasággal Maszkitt. Október 2-án Gro- miire, a Szovjetunió külügyminiszter helyettese a szovjet kormány utasítására. a következő nyilatkozatot 'adta át a kantoní kormány moszkvai ügyvivőjének: »Azoknak, a Kínában történt eseményeknek következtéiben, melyek mély változást hozlak az ország katonai, politikai és társadalmi ételében és amelynek eredményeké ni megalakult a Kínai Népköztársaság és Kína központi népi kormánya, a Kantonban székelő Kuominláng-kormány megszűnt és Kanton tartománnyá vált a halaimat országszerte gyakorló Népi Kína fennhatósága alatt, igy elvesz ítélte annak lehetőségét, hogy Kína nevében diplomáciai kapcsolatot tartson fenn idegen államokkal. Ezen kö rülmény arra vezetett, hogy Kuomi ntang-Kina diplomáciai kapcsolatai idegen országokkal megszűntek. A szovjet kormány, mindezen körülményeket fig'yelernbie-véve. meg,- szakitoUnak farija a diplomáciai kapcsolatokat Kantonnal és elhatározta, hogy Kantonból visszahívja diplomáciai képviselőit.« Ugyanakkor október 2-án Gro mikre a következő táviratot küldte Pekingibe, Csu-En-Lai- rak, a kínai Népköztársaság központi kormánya külügyminiszterének: »A Szovjet Szocialista Köz társaságok Szövetségének kormánya ezennel megerősíti a kínai központi népi kormány az év október 1-i nyilatkozatának vételét, melyben java» 1- ja a diplomáciai kapcsolat megteremtését a kínai Nép- köztársaság és a Szovjetunió között. Áttanulmányozva a kínai központi népi kormány javaslatait, a szovjet kormányt változatlanul az a törekvés vezeti, hogy fenntartsa n baráti kapcsolatot a kínai néppel és meg van győződve arról, hogy a kínai központi népi kormány a kínai nép túlnyomó többségének akaratai fejezi ki. A »szovjet kormány értesíti önt, határozatot hozott a diplomáciai kapcsolatok megteremtésére és a nagykövetek kicserélésére a Szovjetunió és a népi demokratikus Kin a között. A belgái* kormány érvénytelennek tekinti a «Jugoszláviával kötött szerződéseket Szófia. A bolgár külügyminiszter vasárnap a szófiai jugoszláv nagykövetség ügyvivőjének a következő jegyzéket nyújtotta át: »A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya és szervei hómpok óta nyíltan ellenséges politikát folytat Bulgáriával és a bolgár néppel szemben. Jugoszlávia részéről rendszeresein bandita, hírszerző és kéme soportóikat küldenek Bulgáriába. Mindez arra indította a bolgár kormányt, hogy a Jugoszláviával kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt revízió alá vegye. A Bajk-per- ben legutóbb elhangzott kijelentések ija bizonyítják, hogy a jugoszláv kormány Bulgáriával szemben folytatott ama ellenséges tevékenysége határozott szándékú és előre megfontolt már régóta az imperialisták szolgálatában áll, tudatosan ellenséges politikát folytatott és. folytat a Szovjetunió és a népi demokráciák országaival szemben. A jugoszláv kormány a dolog. A jugoszláv kormány Bulgáriával szemben folytatott ezzel az ellenséges politikájával a legdurvább módon megsértette az 1947 november 27-én kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt. A bolgár kormány ennek tekintetbevételével kijelenti, hogy nem tekinti többó érvényesnek azokat a kötelezettségeket, amelyeket Bűnek a szerződésnek értelmében vállalt.« Mománia is felmöndtía a barátsági szerződést Jugoszláviával Ana Pauker, a Bomán Nép- köztársaság külügyminisztere a román kormány nevében jegyzékben felmondotta az 1947 december 19-én Jugoszláviával kötött együttműködési, barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezményt. A jegyzék a következőkben indokolja meg .a felmondást: »A jelenlegi jugoszláv kormány hazaáruló, ellenséges magatartást tanús it a Bomán Népköztársasággal és a román népi demokratikus rendszerrel szemben. Bajk és társai provokációi és kémtevékenysége teljes egészében felfedte a jugoszláv kormány aljas cselekedeteit, abból a célból, hogy visszaállítsa a kapitalista rendszert a népi demokráciák országaiban.« A jegyzék végezetül kiutasítja a jugoszláv követség Bomániában tartózkodó több tagját. A szovjet emberek »Miéi foglaltak állási a tartás béke melleit a háborús usziték ellen Moszkva. A moszkvai sajtó .oldalakat szentelt a vasárnapi nemzetközi békeesem ényeknek. Ebből az alkalomból tömeggy ül éseke t tartottak Moszkvában, Leningrad ban, Kievben és a Szovjetunió valamennyi nagyobb városában és kisebb városaiban. A tudósítók megállapítják, hogy ezekkel a gyűlésekkel és ösz- szejövetclékkel a szovjet -emberek milliói foglaltak állást a nemzetek közötti tartós béke mellett és a háborús uszítok ellen. A szovjet hazafiak mog- nyi latkozá> aiegyöntetűen hangoz látják; »Nem akarunk há- horut, hanem harcra buzdítunk a békéért. Ne gondolják a háborús gyújtogatok, hogy mi gyengeségből beszélünk a Írókéért. Már 1941-ben el számították magukat és elszánt it- ják magukat most is.« 14,126.050 forint jegyzéssel Zala a harmadik a megyék versenyében Zalaegerszeg harmadik a városok között Vasárnap újabb nagyszerű eredmények születtek a népszavazásnak is beillő kölcsön jegyzési mozgalomban. Parasztságunk milliós tömegei követik az ipari munkásság nagyszerű példáját a Tervkölcsön jegyzésében, A megyék ver- senyállásában előnyös változások történetek, Az élen t°vábbra is Borsod megye halad, de vasárnap estig Hajdú, Zala, Baranya és Pest megyék erősen megközelítették) Borsodot. Az egész országban a községek közötti egyre inkább kibontakozik a verseny. A vidéki városok versenyeiben ismét Debreceni került az élre, Utána Pécs, Zalaegerszeg, Győr, Miskolc következnek, Zala megye dolgozó népe az ötéves tervkölcsön jegyzést vasárnap folyamán is lelkesedéssel folytatta. Az üzemek dolgozóinak jó példája nyomán a megye dolgozó parasztsága is felzárkózott, A vasárnap este kapott jelentések alapján a megye két városa közti versenyben első Zalaegerszeg1 2,147,800 forint jegyzéssel. Nagykanizsa 2, 506.250 forinttal a második helyre szorult. A járások közti versenyben következő ^ helyzet. 1. Letenyei járás: 1,720.350 2. Tapolcai járás: 1,889.500 3. Sümegi járás: 1,326.450 4. Keszthelyi járás: 1,143,000 5, Nagykanizsai j.: 1,041.000 6. Lenti j árás: 433.750 7. Zalaegerszegi ].: 669.000 8, Pacsai járás 517.300 9. Zalaszentgróti j.: 443.40# 10. Novai járás: 288,250 A sorolás a járások területének és lakosságának számarányát figyelembe véve történt, A községek közti versenyben kitűnő eredményt ért el Tapolca. 268.505 forint értékű kötvényt jegyzett. Az átlagos jegyzés 601 forint. Díszei község 128 dolgozó parasztja 29.859 forintot, Balaton- ederícs 68 lakója 12.100 forintot, Salföld 41 dolgozója 10.250 forintot, Csabrendek 304 dolgozója pedig 92.719 forintot jegyzett. A vármegye eddigi eredménye összesen 14,126.050 forint Tervkölcsön jegyzés, A jó községek mellett természetesen vannak rosszak is. Feltűnően