Zala, 1949. október (54. évfolyam, 228-253. szám)

1949-10-04 / 230. szám

•gyenge eredményt értek el Bala- tonhenye, Budafa, és Sármellék. BOCFÖLDÉN: Huszár Pál ma. lomtulajdonos, több mint 30 drb, disznóval rendelkezik, földje van, baromfi tenyésztése van. Villany­nyal ellátott baromfi óllal rendel­kezik. A népnevei ők ej; elzavarta, azt mondta, hogy nagyon ideges ember és baj lesz, hogyha megmér­gesedik. Lábeld Dénesné szegényasszony, tegnap eladott 2 kacsát, 1 tyúkot és még kért 5 forintot kölcsön, hogy ő is; jegyez­hessen. Le is jegyzett és be is küldte postán az 50 forintot. KISPÁLI: Horváth Vince 15 hol­das gazda, a népnevelőket kiza- | varta és a leányát) meg elküldte a faluban agitálni, hogy 6enki ne jegyezzen fervkölcsönt. ZALABESENYÖ: Mihályi állat­orvos, több mint 60 hold földije van. 200 forintot akart jegyezni, de az elvtársak' nem fogadták; el, Ez­zel szemben: ZALABESENYÖ: Szőke Dezső, nincstelen ember 2 családja van 250 forintot ajánlott fel. Dolgozó népünk szilárdan őrzi a békefront ránkeső szakaszát Révai József elvtárs beszéde a békenagygyűlésen Október 2-án, a Nemzetközi B éke niap mrgíi n népiesébe i méltóképpen vették ki részü­ket a magyar dolgozók is. Nagybudapest dolgozói a Sza­badság-téren rendezlek nagy­gyűlést. A bonts, ^esős időben mintegy félszáz zer munkás és haladó értelmiség gyűlt össze, akik a Szovjetunió és Sztálin, a Párt és Rákosi elv­társ éltetésével, valamint sza­valókórusokkal várták a gyű­lés kezdetét. A szónoki emel­vény a Szovjet Hősi emlékmű elölt áll, emlékeztetve arra, 'kinek köszönhetjük szabadsá­gunkat, békénket. A nagygyű­lést Bcnkie Valéria, az MN- DSz nagy hu da pesti titkára nVilolta meg, majd átadta a szót a nagygyűlés szónokának, Révai József elvtársnak. Gyesiéül a Siábortis uszítok ereje, egyre hatalmasabb a békéiékor — Jvg'y esztendővel ezelőtt indult *el a békemozgalom, amelynek jegyében összejöt­tünk — kezdte beszédét Ré­vai elvtárs — és azóta a ma­gyar nép megmutatta, hogy nemcsak szóbeszéd a jelszó: Megvédj ük a békét!« Emlé­keztetett arra, hogy egy év előtt kötötték meg az impe­rialisták az Atlanti Egyez­ményt. A lóghat ározottabbiMi megállapíthatjuk, hogy a béke ellenségeinek' frontja ez alatt az egy év alatt meggyengült — mondotta. Csődbe jutott a Marsba.I-terv. a í imperialisták gazdasági politikája és hason­lóan kudarcba fulladt az atpmpoiilika, az imperialista diplomácia eszköze. A nyu­gati valutákat egyre-másra leértékelik- mindenütt emel­kednek az árak. De a nyugati munkás nem nyugszik bele életszínvonala csökkenésébe s sorra lépnek sztrájkba a fran­cia, az olasz, az angol és ame­rikai munkások. Az atomstralégia bukása Révai elvlárs ezután az atomstratégia bukásáról ‘be­szélt. Leszögez' e. hogy a Szov­jetuniónak 1917 óta van atombombája. Truman most azért hozakodott ezzel 'elő, hogy az amerikai szenátus gyorsan elfogadja a fegyver­kezési javaslatok A fegyver azonban visszafelé sült el. A Szovjetunió a 1 o mb o m b áj ár ól szóló nyilatkozol megnövelte azoknak a számát, akik meg­egyezést sürgetnek a béketá­borral. A Nyugat-Német or­szágban szabadjára eresztett fasiszta erők egyre szemér­metlenebből garázdálkodnak s területi követeléseket támasz­tanak Ausztriával és a Szu- détafölddel kapcsolatban. Terjedő válság nyugaton, — megszilárdul a demokratikus tábor Mindezen tényezők csak arra Valinak, hogy az im­perialista táboriján egyre nö­vekvő zavar és fejetlenség van. A terjedő gazdasági vál­ság ellenére növekszik a fegy­verkezési verseny, mert az imperialista táborban kalan­dorok és bolondók működnek. Örült dühöngésük azonban a gyengeség jele, a józan, dol­gozó emberek felismerik az 1949. október 4. 9 (U oldal |j őrülteket és kényszerzubbony­ba bujtatják őket. Megállapította Révai elv- társ. hogy a Szovjetunióban válságoktól mentesen fejezik be a háború utáni újjáépítés ötéves tervét, s ahogy növek­szenek a Szovjetunió gazda­sági és katonai erői, úgy szi­lárdulnak meg politikailag és gazdaságilag a népi demokrá­ciák. Az imperialisták arról fecsegnek, hogy a béketábor­ban bomlás jelei mutatkoz­nak. 'Az éhes disznó makkal álmodik. A Rajk-banda lelep­lezése, a kínai népköztársaság megalakulása ennek ellenke­zőjét bizonyítják. A kínai nép győzelme mel­lett a gyarmati népek további megmozdulásaira kell számí­tani. Hogy a béketábor erejét már gazdasági és katonai rend­szabályokkal nem lehet meg­fékezni, arra vall az is, hogy az imperialisták most játszot­ták ki utolsó adujukat. A Va­tikán most tartotta szükséges­nek a béke élharcosainak, a kom mii lustáknak kiátkoz ását. Am az idő terekét nem lehet visszafordítani — mondotta éljenzés és tips közben Révai elvtárs. Véglövisszük u ötödik fiadoszlop felszámolását Ezután részletesen ismer­tette a Magyar Népköztársaság gazdasági, politikai és katonai erejének növekedését, megem­lékezett a Tervkölesön hatal­mas sikeréről. Hangsúly ózta: ideje, hogy megértsék, akik különféle »fordulatokat« jósol­tnak, a népi demokrácia egyben diktatúra is. A Rajk-kénibandft felszámolásával még nem feje­ződött be az ötödik hadoszlop teljes megsemmisítése. A mun­kát folytatjuk, akár tetszik a jósoknak, akár nem. Pártunk erősebb és egységesebb, mint valaha. Ellenségeinket meg­semmisítjük. Mai ftódáikból Boldog vagyok, hogy adhatok Munkával, éberséggel, szoros egységben snegvédjük a békét Révai elvtárs ezután, vissza­utasította az imperialistáknak és Titoéknak rágalmait, hogy a kémek fülöncsipésével állító­lag megsértettük volna a béke- szerződést. Amerika azt szaj­kózza, hogy mi nem tisztel­jük az emberi jogokat. Mi nem tudtuk, bogy a békeszerződés paragrafusai megtiltanák a fa­siszta, imperialista kémek ár­talmatlanná tételét. Az Egye­sült Nemzetek Szervezető és a nemzetközi bíróság' határozhat, ahogy akar, mi megőrizzük függőidénségünhét és szabadsá­gunkat, mert olyan barátra támaszkodunk, mint a Szovjet­unió. — Ezen a mai béke-sereg­szemlén megfogadjuk Rákosi olvtárs útmutatásait: még jobb munkával, még több éberség­gel, szorosabb egységben meg­védj ük a békét. A magyar dol­gozó nép nevében, üzenjük a békieszerétő emberiség nagy ve­zérének, Sztálinnak: ránk, ma­gyar dolgozókra számíthat harcban és munkában, a béke védelmében — fejezte be ha­talmas ünneplés közben beszé­dét Révai elv társ. Apró Antal elvtárs zárósza­vaiban kifejezte, hogy a biéke- mozgalom. az emberiség legha­talmasabb mozgalma lesz. A bétenagygyűlés végeztével a félszázezres tömeg hosszú per­cekig tüntetett a Szovjetunió és Sztálin, a Magyar Dolgozók Pártja és Rákosi elvtárs mel­lett. Dolgozó népünk szilárdan őrzi a békefront ránkeső sza­kaszát. BALESETEK Leinhardt János 5,3 éves bu­dapesti lakos motorkerékpá­ron haladt családjával a Fe­nékpuszta—Keszthely közötti országúton, miközben az ol­dalkocsi. váza eltörött s a csa­lád tagjai kisebb-nagyobb sé­rülést szenvedtek. Leinhardt Jánosné eszméletét is elveszí­tette. Kórházba szállították. Herczteg Lajos dióskáli la­kos a diófáról zuhant le cs szenvedett húzódásokat. Men­tők szállították kórházba. Horváth István 20 éves te­lefonszerelővel a villanyosz­lop dőlt ki. Eszméletlenül ke­rült kórházba. Kovács János 23 éves mén­telepi tisztviselőt tereplevag- Iás közben megvadult lova a telcfonoszlop kifeszitő drótjá­nak vitte. Lovával együtt fel- bukott. Törésekkel szállítot­ták kórházba. Kovács Ferenc 21 éves vin- dornyalaki legényt apja boros állapotban megszűr la. Kienncr János 37 éves kar miácsi lakos a szőlőhegyről haza jövet oly szerencsén énül boti olt meg és esett ef, hogv hal lábszára éltörött. Kórház­ba szállították. Néhány évvel ezelőtt, ami­kor méig az uraknak izzadtam, elmehettem vol,na kéregét ni a templom egeréhez. Annyi pénzt sem tudtam összehozni, hogy családomat öltöztessem, mert amit kerestem, azt megettük. Aztán 4 hold földet kaptam a demokráciától. Kaptam hozzá felszerelést isi, amivel megmű­velhettem és azóta is csak foly­ton kaptam a demokráciáiéi!. Felöltöztünk én is, családom is szépen négy év alatt. Most is jó termésem'volt, az állam jól megfizette az árát és én most boldog vagyok, hogy tőlem kér az állam és ón adhatok. 60H forintot jegyeztem Tervköl­esön re, mert van miből. KoidtsS Imre Zalaszentmihálv MunM&mon Uivül pénzemmel is yyermeUeim fövőfét építem En a pölöskei erdőgondnok- ságon dolgozom, egyszerű két­kezi munkás vagyok. Iskolát bizony kereset jártam, de az élet iskolája sok mindenre megtanított. Amikor meghal­lottam, hogy az ötéves terv sikerére Tiervkölcsönt lehet je­gyezni, tudtam rögtön, hogy mit jelent. Azt jelenti, hogy most már munkámon kívül köl­csön formájában is hozzájárul­hatok ahhoz, hogy nyolc gyer­mekem jövőjét építsem. Aki meg'be.süli a szabadságot, sze­ret i hazáját ás családját, kz nemcsak a mával él. Ezért én azt mondom, olyasfajta áldoza­tot hozunk most, mintha félre­raknánk arra, hogy évek múl­tán egy kis házat vegyünk, meg bútort bele és mindenféle holmit, örülök, hogy volt mit jegyeznem, Írattam is minden igy e ues klem re száz f őri utót, ősz - szeren 800 forint értékű köl­csönt. Tudom, hogy helyesen tettem. Mózer Mihály Mintha saját háztartásunkra adnánk Kedves eivfársak! Bár nem vagyok még; a Magyar Dolgozók Pártjának a tagja, még­is ezt a megszólítást írom, merj uincs egyéb vágyam, min (■ az, hogy én is azok közé 'kerülhessek, akik a dolgozóknak nálunk Magyaror­szágon és világszerte épitik a jobb jövőf- Ezt a kitüntetést, bizom benne, jó munkám után hamarosan kiérdemiem. Amikor a tervkölesön jegyzésének a hire megérkezett hozzánk a bányába, az elsők kö­zött jegyeztem 600 forintot, A pénz nagyon kell, mert most nősültem és mindenki tudja, mit jelent ez magamfajta munkásembernél. De szívesen adtuk a pénzt, én is nieJ a feleségem. Tudtuk, hogy a sa­ját háztartásunkra is adtuk. Abban a világban, amelyet az ötéves terv ép it nem lesz gond egy munkás­ember számára a házasság, a gyer­mek, a nagy család. De az, ötéves tervhez a mi áldozatunk keli, s mi, akik itt a bányában már nemegy­szer tapasztaltuk, hogy ebben az országban minden intézkedés ér­tünk születik, szívesen áldozunk, amennyi erőnkből telik. Én ezenkí­vül el kell mondanom, kétszeresen fizetem fervkölcsönre a fizetésem­nek csaknem másfélszeresét. Sze­retem a hazámat. Szerettem akkor is, amikor Horthy ék kényszeritet­tek katonaságra és amikor nem szólhattam bele, hogy mi legyen a sorsa. Békés épitő munkát aka­rok, nem akarom, hogy a dolgo­zók ellen háborúba vigyenek. Ez a rendszer,, amelyben cmi dolgo­zók vezetünk,, nem visz engem igazságtalan háborúba, hanem min­den erejével a népek barátsága melléjt, az épitő, munka mellett áll. Ezért támogatom éni a mun­kás, a sümegi bazaltbánya iörő- müvének dolgozója, ahogy erőmből telik, tervkölesön jegyzéssel a mi államunkat. Markó János bazaltbányász. A tata is bekapcsolódik a szebb, jobb, kulturáltabb életbe Bodorfái dolgozó paraszt vagyok, Bodorfa négyszáz lelkes kis köz­ség ijl Zala megye északi szögle­tében, elzárva a világtól. Rossz, esőben alig járható ut köt össze Káptalanfával bennünket- A régi uraink, Gyömörey, meg Korniss, képviselőválasztás idején megígér­tek nekünk mindent, de választás után mardj; minden a régiben. Né­hány nappal ezelőtt a falunkba beköltözött a villany s az ötéves terv első évében az utunk is rend­ben lesz. Ezt már nem az urak ígérik, hanem az az állam, amelyej mi a munkásokkal együtt dolgozó parasztok is vezetünk. Az ötéves tervből! engem nagyon; megraga­dó jt, hogy a falu és a város közti különbséget, amely ránk felfelé tö­rekvő dolgozó parasztokra olyan rettenetesen nehezedik, megszünte­tik. Az ötéves terv végére, de már előbb is, Bodorfa' nem elmaradó j t kis sárfésze'k, lesz, ahol az élet minden művelődésről, szórakozás­ról való lemondást jelent, hanem bekapcsolódik a 6zebb, kényelme­sebb, jobb életbe. Én ezért jegyez­tem elsősorban tervkölcsönt. Így. száz forintot tudtam adni, ért Husk perccel előbb kapjuk a leveleket Nagykanizsán A posta dolgozói közt fel­lángolt a versenyszellem. Ti/ Főből áló levél fel dől gozó bri­gád alakult, amely elhal áraz­ta, hogy a Kanizsára érkezein postai küldeményeket az ed­diginél 20 perccel korábban kézbesíti ki. A központkeaclő brigád hét tagja határozatot hozott, hogy a téves telcfon- 1 aj > csői ásókat megszünteti, a lávirda-brigád pedig elhal á rozta, hogy a Elvirátokat gyor­sabban juttatja el a címzett­hez. Brigád alakult az ügy­iratok eljuttatására is. kéf hold földem van csak és mel­lette bériek még; kettőt, de ha a föbbi dolgozó paraszftársam is az erejéhez mérten ad, akkor a ter­vünk megindulhat és sikerülni fo« Azoknak pedig, akik jobb módúak és mégsem teszik meg a köteles­ségüket azt üzenjük: ez az ország azoknak ad kenyeret, békát, gond­talan, szép jövőt, akik dolgoznak és áldoznak érte. Akik nem kívül­ről nézik az lépiféséf, hanem részt- vesznek benne. A tervkölcsönjegy_ zéssel megmutathatjuk, hogy meny­nyi közünk van a dolgozók Ma­gyarországához. Nagy Lajos. Magasabbra emelem munkateljesítményemet Kedves Elvtársak ! A MA - ŰRT nagykanizsai üzemének esztergályosa vagyok. A teg­napi naptól kezdve szinte meg­kétszereződött az erőnk, amikor ma az esztergapadomat kinyi­tottam. Ma már úgy érzem, hogy nem 122, hanem, annál jóval nagyobb százalékkal tel- jesitem a normámat, ntert teg­nap ötheti fizetésem erejéig jlegyeztem az Ötéves Tervtől - csőéből. Magaménak érzem Hz ötéves tervet és boldog vágyói«, hogy- igy segíthetem a szocia­lista magyar jövő építését. így válaszolok én a belső és. külső elljenségeinkíiek. Én a mun­kámmal valorizálom a demo­krácia kölcsönét. MaleJc JósSUf etztersiílyoi

Next

/
Thumbnails
Contents