Zala, 1949. június (54. évfolyam, 126-146. szám)
1949-06-23 / 143. szám
Jól indító„ Truman“, uj homokszóró, hengereit csapágy és más újítások a nagykanizsai fűtőházban A »Tr u manókkal« sok baj vau. Nemcsak az elnökkel, de a h(ajókűrtö3 mozdonyokkal is, amelyekkel eléggé meg van tűzdelve a kanizsai fütóház mozdony parkja. Hogy rosszak, sokat keli javításukkal bajlódni, ezt legjobban, az esztergályosok, nlieg a fűtők tadják megmondani. De az utas i,s tudja, akire néha az a szomorú sors vár, hogy »Trurnán« huzza kocsiját. Hatalmas lökés, h!a megindul, hatalmas lökés, ha megáll. Ilyenkor a jámbor utas a mozdonyvezetőt szidja, pedig a „Truman“-ban van a hiba. Az indító kar nem egyenletesen engedi a gőzt á" hengerekre. Nagy rántással lehet csak megindítani, a gőz betűdül nagy mennyisé ében a hengerbe és a mozdony rántás- szerüen indul. honó Mátyás, a nagykanizaail füléház egyik mozdonyvezetője,, már régen észrevette ezt a hibát. Gyerekkorom, óta szeretem olyanon tömi a fejemet, ami még nem volt eddig — mondja, amikor lakásán tervrajzokban: erű !;ten találjuk. — így jöttem rá, hogy az indító kar emelő távolságának feléié csökkentésével könnyebbem lehel- elindítani a mozdonyt s az indulás is tökéletes. Az én »Tru manómmal« megcsináltam az újítást, kitünően bevált. Bejelentettem' a székesfehérvári üzletvezetőségen is, ahol megvizsgálták és elfogadták. Fonó Mátyásnak azonban nem ez a legnagyobb jelentőségű újítása. Homokszörót szei kész fielt a »Tru nranokra« s addig, amiig a lég fúvós homokszórót nem rend szeresiti.lv, Fonó Mátyás homokszórójával szaladnak a kaaiizsai mozdonyók. ; Fonó Mátyás most egy levetet mutat meg. Székesfehérvárról jött. »Eri/esi}tjük, hogy b'u- kwostélyos újítását elfogadjuk készítse el a tervekéit és a 302-es fipusu mozdonyon ki fogjuk próbálni-«- Ez a terv hosszú idő után érett valósággá bennem. — magyarázza a feltaláló. — Lényege az, hogy a mozdonyok hófütésénél, tüzujitásmál az eddigi 20 -Sü perces nehéz munkát, amelyet a fűtő végzett a salak leeresztésével, kikaparásával, 2—3 percre mérsékli és óvatos számítás szerint is 10o/o szénmegtakía r itást eredmény ez* Óriási szám ez. Ha sikerül a terv végrehajtása, évente legalább 10 millió forint megtakarítást eredményez a MÁV összes mozdonyain. —- .Tudom, hogy sikerülni fog a végrehajtás is — mondja Fonó Mátyás —, hiszen hasz- szu, 36 é.víes gyakorlatom alatt, •megismertem á mozdony minden csinját-binját. Most újabb két újítás tervén dolgozom — teszi hozzá, hogy mi, azt majd ha elkészül mondja meg. —- Tudom, hogy a legj eien féktelené bűnek látszó nyitással is a népi demokrácia, a .szocializmus ügyét szolgálom. : ■ Rábán, Lajos elvtárs a fűtő- ház esztergatermében dolgozik. Öreg, négy ve nőt éves esztergagép mellett áll, dug,a^fiyugyűrűkéi esztrrgályoz. Az eszterga ■égén kél jókora, gömbölyű karika hever, a »Trium-nn«. csapágyai. — Megint kikoptak, rzngPttft hiba van ezekkel a »/d« amerikai mozdonyokkal — mormogja Rábai elvtárs. — De még több volt a hiba eddig a csapágyakkal. Nem olyanok ezek, -mint a magyar kétrészes ■mozdonycsapágyak. tla kopnak, össze lehet szorítani a magija) okai. A »77ri,urnán« csapágyai egészek és a 14 százalékos csapágyfém, amivel mi dolgozunk, hamar elkopik. Es isméé önteni keli a csapágyat. Egy-egybe belemegy másfél kiló csapágy feni. Rábai elvtárs a korai kopás meggáttilsára érje kés újítást vezeteti be. A beöntött csap- ágyakat. 2—3 t ized műim éter vei szűkebbre észtergolyózzák, mint kellene. Ekkor csapnijygörgőkkel a csapágyfémet hengerelni kezdik, ezzel sűrítik a fémet és a tengelyen csúszó részen 2—3 Hzedmiliméter keményebb kéreg képződik. A csapágy életfa tama sokkal hosszabb,, minit eddig— Már futnak »Tr urna-nők« hengereié csap A gya kkaí, az újítás kitünően bevált — mondják a 'fűtőházban. Fonó Mátyás és Rábai Lajos •nem egyedül vannak a nagykanizsai vasalón, akik újításukkal, f eitalálásukkal a MÁV és az egész dolgozó nép érdé- két szolgálják. Munkájuk példamutatás s mögötte van népi demokiáeiánk hatalmas sikere és a szocializmus biztos téka. Fonó Mátyások és Rábai Imjósok az odavezető utalt egyengetikKönyvtárai létesít €1 'SitttiÍ-%SUÍ ]FÖ*€líIMÍÍV&SS!ZÖV£!tlte.&S5<&t — Eégi hiányt akarunk örökie eltüntetni á szövetkezetünkből — újságolja a kanizsai földmüvesszövetkezet ügyvezetője. — Könyvtárt létesítünk. Talán húsz könyvük már volt eddig is, do hát ez igazán nem nevezhető még könyvtárnak. Kapóra jött á könyvnap, amelyen azutan száz százalékkal íelemelték könyveik számát. Ideológiai munkákat és szépirodalmi müveket szereztek be. Most tovább gyarapítják könyváljomanyukat. A Szakszervezetek Országos Tanácsa által kezdeményezett könyv- akció során újabb 120 könyvet vásárolnak. — Egyelőre ennyiből áll majd a könyvtárunk. Később, ahogy pénzünk lesz, tovább fejlesztjük. Hadd olvassanak a tagok —• mondja és elsiet kezében egy könyvvel. hírek — EGYENRUHÁT KAPNAK az EPOSz-fitalök, Az uj egyenruha formája, 6zine és anyaga azonos a SzIT egyenruhával. A különbség csak az, hogy EPOSz*-jelvény díszíti. — A BALATONEDERICSI MNDSz asszonyok a község régi problémáját oldották meg. A község által biztosított helyiséget saját erejükből berendezték orvosi rendelőnek, A szükséges pénzt j ólsikerült sziníelőadás ' bevételéből fedezték. —, NAGYSZABÁSÚ MAGYARLENGYEL kulturprogramot dolgo. zott ki Varsóban a vegyesbizottság. Az uj muűkaterv biztosítja a a tudósok, írók, művészek kölcsönös tanulmányút) ait és jelentősen emeli a csereösztöndijak számát, Petőfi és Bem történetéről közös magyar-lengyel film fog készülni. —i TERVEN FELÜL további tiz községet és 5, gépállomást villamosítunk a Szakszervezeti Világszö*- vétség második kongresszusa alkalmából. ELGÁZOLTA egy ismeretlen autó Csömyeföld és Lovászi között az országúton Pintér István földművest, Pintér súlyos fejsérülésekkel került a kanizsai kórházba. A rendőrség erélyes nyomozást indított a gázolót autó tulajdonosának k ez r ekerit ésér e. — ÉRTESÍTÉS. Értesítem. a kanizsai MÁV nyugdíjas bizalmiakat, hogy f. hó 24-én délután 14 órádtól a tagdíj bélyegek átvétele miatt megjelenni szíveskedjenek Vasutas Szakszervezet, Csengeri-ut 67 szám alatti székházában. Vezetőség. — KISKOMAROM községben jun. 27-én. hétfőn országos átlátás kirakodóvásár lesz tartva. Vész. mentes helyről egypatás és hasított körmü állatok felhajthatok. — KÜLFÖLDRŐL ÉRKEZŐ gyógyszereket a címzett vámmentesen vehet át abban az esetben, ha hatósági, vagy 'kórházi bizo- nyitvánnal igazolja, hogy az érkező gyógyszerre, felépülése szempontjából szükség van. Az igazolványnak azt is.' tartalmaznia kell, hogy az érkező gyógyszer mennyisége szükségesbe, — AZ IPAROSTANULÓK iskolaközi tanulmányi versenyében 26.000 ifjúmunkás vett részt. A verseny díjkiosztó ünnepségén Zso- finyec Mihály elvtárs, nehézipari miniszter hangoztatta, hogy to- .vábbra is féltő gonddal kiséri az ifjúmunkások életét. CSÁFORDON —• ha elég jelentkező lesz — rövid időn belül kigyullad az áldást hozó villanyfény. A (napokban járt kint a szombathelyi villamosmüvek főmérnöke és a bekapcsolási költségek tekintetében 24 havi részletfizetésben állapodott meg a községi képviselőtestülettel. Megígérték a falu dolgozói, hogy a hallatlan- kedvezményt felhasználják és máris szép számmal jelentkeztek, hogy lakásukba bekapcsoltassák a villanyt, A község a villanypóznákat saját erdejéből ingyen ajánlotta fel a villamosmüveknek. BORSFÁN és környékén örvendetesen megnőtt a tanulás utáni vágy. A múlt rendszerben szándékosan elfojtották a lehetséges munkás- és parasztgyerekekben ezt a hajlamot az urak. Ezt a bűnös mulasztást pótolták az esti iskola keretében a község fejlődni vágyó felnőtt fiataljai, amikor jó eredménnyel tették le a dolgozók iskolájában évzáró vizsgájukat. )A legjobban kitüntetett hallgatók Pózvai József, Kilss Lajos és Hegedűs Gyula (Borsfa), Tóth Ernő (Kistolmács), vitamint Val- konyáról Hegedűs Sándor és felesége. BANOKSZENTGYÖRGY községben. is kifüggesztették a mező- gazdasági munkaverseny állását feltüntető táblát. Az ellenőrzést maguk a gazdák végzik, mert bebizonyosodott, hogy egyik-másik dűl cjf el el ős nem jelentette idejében és pontosan a dűlőben elért eredményekét, [Ezértj a jó muni- ka ellenére bizony a szorgalmas dűlő versenyző gazdái kevésbué szorgalmasokkal szemben lemaradtak. így esett meg, hogy az egyik dülőfelelőst ilyen hanyag munkájáért a „fekete“ táblán kipellengérezték. Azóta rend van Bánökszentgyörgy dülőfelelösei- nél... A terv-értekezletek elé Irta: MOLNÁR LÁSZLÓ Junius 20. és Julius 2. között üzemeinkben tervértekez- Latek lesznek, amelyek egy-egy állomást jelenteinek a szocialista termelésben. Megvizsgáljuk egy üzemen beliül, a dolgozok^ széles tömegeinek bevonásával, mit eredményezett eddigi tervgazdálkodásunk az üzem és nemzetgazdaságunk egésze szempontjából;. Hogyan növeltük a nép államának termelő erőit, milyen hibákat követtünk el a terv, a termelés feladatának megoldása a Kait. Hol, mit, milyen eszközzel javíthatunk az elkövetkezendő hónapokban tervünk maradéktalan teljesítése érdekében termelési, mozgalmi munkánkban. Eákiosi elvtárs a Központi Vezetőségnek május hó 31-én elmondott beszédében a gazdasági feladatokról szólva a következőket mondotta; »Az első és legsürgősebb föladat, hogy az év végiére befejezzük a hároméves tervet. A hároméves terv haladása nagyban és egészében jó és minden feltétele meg van annak, hogy ez. év végére valóban elérjük azokat a teljesítményeket, amelyeket eredetileg á jövő' év augusztus 1-ére terveztünk.« Eákosi el v társ beszédének ez a részle" felhívta figyelmünket arra, hogy a hároméves tervet még nem fejeztük be, még bőségesen vannak feladataink és helytelen volna, ha eddigi eredményeinkből azt a helytelen következtetést vonnánk le, hogy a hároméves tervben már nincs is tennivaló. Hat hónap van még vissza a hároméves terv befejezéséhez és ezalatt a halt hónán alatt még igen komoly feladatokat kell elvégezni. Döntő fontosságú kérdés az, hogy eddigi sikereinket még további sikerekkel tetézzük, mert ez lényegében az ötéves terv alapjait jelenti. Eredményeink hatalmasak. Döntő mértékben tudtuk megnövelni a termelést, a munka termelékenységét, az újításokkal és észszerüsitásekkel észszerű munkamódszerek bevezetésével jelentőe mértékben csökke intettük önkölt - egünket, azonban még bőségesen találkozunk ezen a téren is hibák- kjal. A terv-értekezleteknek egyik döntő feladata, hogy felkutassa azokat a tényezőket, amelyek megszüntetésével tovább lehet csökkenteni az önköltséget, párhuzamosan a termelés mennyiségi és minőségi fokozásával. A terv eddigi végrehajtásának sikere, melynek egyik eredménye: dolgozó népünk é'etisz i iivonal ának e mel kedése mutatja, hogy Pártunk kezdeményezése és vezetése alatt folyó tervgazdálkodás helyes és eredményes, az egész magyar dolgozó nép számára, szemben anarchikus, kapitalista gazdálkodással, amely a nyugati, kapitalista államokban munka- i nélküliséget, nyomort, szenve- * elést hoz a dolgozók millióira. &L<ft%glalt emhet G~2 ügyek elvtárs sziklászi Járd elhatározással ug- )0Ít ki az ágyból. SzokatlankúL korán kelt ma reggel, kicsit álmos is volt, mert az edte későn feküdt a rengeteg dolga miatt. Dohog bit is magában egy, kicsit, hogy ez mégsem járja, mindent neki kell elvégezni, a többiek meg csak tétlenül lézengenek. Es ráadásul azt mondják róla, hogy nem tamil ét nincsen tisztában az ideológiai kérdésekkel. Ö, a régi harcos, aki már a háború előtt is baloldalinak vallotta magát. Persze csak titokban, merit abban az időben nem volt ajánlatos ezt bárkinek is elmondani. Es még azt mondják, hogy nem olvassa a Szabad Népet !... Tb e arra nem gondolnak, hogy ő dolgozik legtöbbet valamennyiük között, ha ő nem volna, akkor megállna a m\u\nka, csődbejutna a Párt. Igén, még a Párt is — gondolta dühösen és beszappanozta az arcát. — No, de várjanak c>ak-. Majd ő megmutat ja,hogy azért is tanulni fog. A Szabad Nép számai ott vannak valahol az íróasztal fiókjában, máma előkeresi őket és időt szakit az átolvasásukra. Azonkívül elolvassa Rákosi elvtárs »Építjük a nép országát című- könyvét is. * Már nyolc órakor ott volt az irodában. Nagy lendülettel vetélte magát a munkára és elszívott egymás,utján három cigarettáit. Ezalatt az utca forgalmát nézte, hogy összeszedje a gondolatait. Aztán eszébe jutott, hogy a Szabad- Nép számait kell megkeresnie. Ez bonyolult munka volt. Kifordi- toStß az összes fiókok tartalmát, aztán behívatta a .kisasszonyt'', hogy söpörjön össze. A szemétből kiválogatott néhány gyűrött lappéldányt és csodálkozva tűnődőét azon. K hogy csak ennyi van. Pedig itv kell lenni a többinek is. Majd előkerül — ezzel a jelszóval, sóhajtva fogott- az olvasáshoz. f— Nini, ia Központi- Vezetőség határozata ; — kiáltott fel diai. d almasan. J\Aár éppen olvasni kezd' te a nagyjelentőségű közleményt, mikor bejött Pa- csics elvtárs és jelentést lett, aznapi tennivalóiról. Gügyék elvtárs közbevágott: — Hogyan J Nem elvtárs, azt én fogom elintézni- személyesen. Ahhoz szakértelem kell, bízza csak rám... — Gügyék elvtárs elemében volt. Intézkedett., telefonált, utasított, megbeszélt, ■elintézet't'. Néha -eszébe jutott, hogy vaj jön miről is szólhat a Központi Vezetőség határozata, de aztán megnyiuftdtta magái. Elvégre most nagyon fontos dolgokat kell elintézni- s ehhez csak ő ért egyedül. A határozatát majd elolvassa este, az megvár, nem- szalad el. T\éliu/áu feljött a felesége. — igazán nem szép, hogy velem már semmit sem törődsz, —- mondta neki és Gügyék elvtárs megadóári intett : no jó, este elmegyünk a ■moziba. Legfeljebb elhalasztja egy nappal a fádul ást, mU 1tegyen, vannak az embernek családi kötelességei is. Fiókba csusztafita a Szabad Nép előkeresett számait és lemondó mosolIra! átengedte magét a súlyos családba pun gondoknak. A lelkiismerete azonban nem volt egészen ti szita, merit még a moziban is egyre a -Központi Vezetőség eloJvasrtian haílárn- zafára. gondolt-. Vájjon miről is szólhatófít ? . ■. —i MEGTALÁLTÁK AZ ALKOHOL ELLENSZERÉT, az ab&tinylt, amely alkohol-undort idéz elő. Az uj szer hatásos segédeszköz az alkoholizmus leküzdésére.