Zala, 1949. június (54. évfolyam, 126-146. szám)

1949-06-23 / 143. szám

FELHÍVÁS a RÉGI (EGY­ÉVES! középfokú egyéni TANULÓKHOZ! A régi (egyéves) középfokú egyéni 'tanulási tanfolyam két­hónapos zárókonferencíáját, az eredeti időponttól eltérően jú­lius 2-án és 3-án tartjuk Zala­egerszegen. A zárókonferencia 2-án, szóm haton d, e. 10 órakor kezdő­dik és másnap délben ér vé­get. Elszállásolásról és étkezésről a pártszervezetek gondoskod­nak. Az ElvtáTSak a kiadott kér>- dések alapján készüljenek fel a zárókonferenciára, MEGYEI OKTATÁSI OSZTÁLY FELHÍVÁS A BOLSEVIK PÁRT TÖRTÉNETE KÖZÉP­FOKÚ EGYÉNI TANULÓI HOZ! A Bolsevik Plárt története középfokú egyéni tanulási tan­folyamának, a nyári szüne: -lőtti utolsó konferenciáját jú­lius 3-án tartjuk a szokott he­lyeken. A konferencia anyaga: a Párttörténet III. fejezete. MEGYEI OKTATÁSI OSZTÁLY \posiánkhát T. Szerkesztőség! Örömmel látjuk mi kanizsai meg- lettebb korosztályú dolgozók, hogy a motorsport imilyen. nagy népszerűségre tett szert a kanizsai ifjúság körében. Gyermekeink, a motorkerékpár iránt érdeklődnek, s mind több és több a motoron pöfögő munkás. Már versenyzőink is vannak, mégpedig jók, amit a kecskeméti csilllagtura eredménye is bizonyit. Csak arra szeretném felkérni a motorversenyző munka­társaimat, ne a város Fő-utcáján gyakoroljanak a versenyekre, fül­siketítő zajjal, nyaktörő iramban vágtatva, fordulva a sarkokon. Ez­zel nemcsak a járókelők, de .saját testi épségüket is veszélyeztetik. Hosszú, kanyargós „ országutaink vannak, öt is indul a városból, gyakorlatozzanak ott, van az olyan .sima, mint a Fő-ut hepe­hupás aszfaltja. Tiszt élettel: egy óvatos kanizsai. RÁDIÓMŰSOR CSÜTÖRTÖK, JUNIUS 23. Kossuth Rádió: 7,45 Az Alföld fásítása. 8.00 Magyar nóták. 11,30 Kamarazene. 11.45 Rát Mátyás, az első magyar hirlapiró, 12.15 Min­denki muzsikája, 13.00 Asztali mu­zsika. 14.15 Gyermekrádió. 14.50 Orosz dallamok. 15.00 Rádió asz- •szonyrovata. 15.30 Neogrády Mag­da zongorázik. 16.40 Marxista-le­ninista negyedóra. 17,20 Hangos Újság, 18.15 Dalkeringők. 18.30 Szomszédaink — barátaink. 19.00 Előadás ,a stúdióban. 20.50 Csü­törtökön este... 22.20 Szimfonikus táncok, 23.00 Esti zene. 0.30 Art Tatum zongorázik. Petőfi Rádió: 7.20 Tetőtő'l-lalpig. 7,30 Szórakoztató muzsika. 8.10 Hangszerszólók. 9.00 .Balettzene, 10.15 Nádor Magda énekel, Far­kas Ödön gordonkázik, 14.30 Za- rándoklás Beethovenhez. 15.20 Szív küldi szívnek szívesen. 16.00 San­szónok, 16.30 Korunk Írója. 17.00 A rádió tánczenekara. 18,30 Ver­mes Mária hegedül. Elfer Vera zon­gorázik. 19,00 Uj acélváros. 19.15 Szalonzene. 19.30 Közvetítés az Operaházból. 20.20 Hangos Újság. 21.00 A közvetítés folytatása. 22.50 Hanglemezek. Uj gép- és hangberendezés! Hétfíitől-8zertíélg Jun. 20-22-ig. Vihar szivében R francia ellenállás hőseiről, küzdel­meire! készült filmalkotás Előadások: hétköznap 6 és 8 órák»f, Vasárnap 4. ti és 8 ór*k,,r Táltson mozibérletet: 3-at fizet, 4-et kas S P O RT Jó eredményeket várunk az osztrák-magyar női válogatott atlétikai viadalon A julius 3-ám Nagykanizsán megrendezésre kerülő osztrák-ma­gyar női atlétikai viadal előkészü­leteit mind a MASz, mind a MA- ORT már megkezdte. Hétfőn a verseny részleteinek megbeszélésé­re Nagykanizsára érkezett Szerbák Elek, a MASz elnöke, aki a nagy­szabású 'atlétikai verseny előké­születeit irányítani fogja. Szerbák megtekintette a MAORT pályát és megállapította, hogy az nemzet­közi atlétikai verseny megrendezé­sére rendkivül alkalmas. — Külö­nösen a salakpálya talaja rend- kívül jó — állapította meg — a leányok egy-két kiváló eredményt elérhetnek rajta. Bekerült a válogatott csapatba Sasvári Gizella is. Erősen fogad- kozik, hogy ezen a válogatott ver­senyen alaposan megjavítja majd a 800 méteres síkfutás ifjúsági .csúcsát, A versenyen elindul ar MAORT női 4X100 váltócsapata is. Külön érdekessége lesz a ver­senynek, hogy a legutóbbi nemzet­közi atlétikai versenyen felvetett köralaku hajitó vonal előnyeit ezen a versenyen próbálják ki először. Az itt .szerzett tapasztalatok alap­ján dönt majd a nemzetközi kon­gresszus véglegesen, hogy a gerely- vetésben1 is bevezessék-e a kör- alakú h a j it óvona lat. Két favoritba van a MAORT-N. Vasút mérkőzésnek, amelyre nem lehet poiy »jeggyel bemenni ,,Hiába“ nyerte meg a MAORT | a bajnokságot és „hiába“ biztosí­totta be magát) az NVSE a kiesés ellen, a két tábor mégis nagy vá­rakozással tekint a vasárnapi he­lyi rangadó elé. •— A csapatunk, most nagyon jó formában van — hangoztatják a MAORT szurkolók —< biztosan győzünk a Vasúti ellen. — Ha a csapat megismétli a Di­namó elleni játékát, nem vitás, hogy legyőzzük a MAORT-ot hajtogatják az NVSE hívei. A két szurkolótábor tehát nagy reményekkel néz a mérkőzés elé. De bizakodók a csapatok is. A MAORT értesülésünk szerint nem változtat a jól bevált rejtekhely | kabaíiájáni és az NVSE mérkőzés előtt is „elbujdosik.“ — Az olajosok vezetősége — mint rendező egyesület — különös gonddal készül a mérkőzésre. Kedden külön vezetőségi értekezle­ten tárgyalták meg a mérkőzés megrendezésének problémáit. Egye* azonban már előre közölt az egye­sület nevében Lyka/ Rezső elvtárs: — A nagy érdeklődésre való te­kintettel a mérkőzésre az MLSz határozatai értelmében semmiféle jogcímen nem lehet bemenni jegy nélkül. Az ülőhely oldalon pedig diák, katona és egyéb kedvezmé­nyes jegyeket nem adunk ki. Ezek­kel csak az, állóhely felőli oldalon lehet bemenni. SZÍNES SPORTHIRADó A MAGYAR SZABADSÁG­HARCOS Szövetség nagykanizsai csoportjának motorosai vasárnap Veszprémben liáztömbkörüli ver­senyen vettek részt. Palló János ismét nagy sikert ért el, mert cso­portjában hatalmas fölénnyel első lett. A többiek rossz motoraik miatt kénytelen voltak a versenyt feladni. * AZ AMATÖR II OSZTÁLY nagykanizsai csoportjában befeje.- ződtek a labdarugó bajnokság küzdelmei. Első a Míháld együtte­se lett, 2. NTE II, 3. Sormás, 4. Kiskomárom, 5. Porrogszentkirály. 6. Inke, * ZALAEGERSZEGEN megkez­dődtek a ZVSE, a Z. Post ásj és a Z. MÉMOSz közötti fúziós tárgya­lások. Úgy tervezik, hogy a há­rom kis csapat jövőre Z. Dolgo­zók néven induh a bajnokságban. A MAORT IFJÚSÁGI csapata nyerte Déldunántul kerületi ifjúsá­gi labdarugó bajnokságát. A döm- tőmérkőzésen Kaposvárott 3:3 ará­nyú eldöntetlent harcoltak ki a KVSE ellen, A bajnokságot Pan- kasz, Héjjá, Millei III, Biskopics, Gerics, Tábori, Andris, Bencze, Baj, Gabi és Németh! vívták ki. * KESZTHELYEN a nemrégiben létesített ujtipusu mezőgazdasági szakiskola részére az Országos Sporthivatal 15.000 forint értékű felszerelést utalt ki. A kiutalt fel­szerelés — elsősorban röplabda, asztali tenisz, atlétikai szerek, fut- ballabda — lehetővé teszi, hogy ebben az iskolában is erőteljes, egészséges sportélet kezdődjék! Különösen fontlos ez i azért lis. mert ebből az iskolából kerülnek ki a szövetkezetek leendő vezétői. Ezek a szakmai és, ideológiai te­kintetben jól képzett, sportszerető vezetők termelik meg (majd a szö­vetkezetekben a virágzó sportéle­tet. * KIÜTÖTTÉK a mér köz és vezet őt Pécsett a Szolnoki Lokomotív— Pécsi Lokomotív ökölvívó viadalon. 1 A félnehézsulyuak küzdelmére a pécsi Vrancsics és aj szolnoki. Mihok állott fel. Az • első menetben Vrancsics .a kötelek közé esett. Mihok tovább támadta őt. Mikor Vrancsics kiszabadult a kö- lek közül, dühében kiütötte a bí­rót, A. mérkőzésnek végeszakadt. Vrancsicst egyesülete örökre eltil­totta a versenyzéstől. TOTÓ-JÓSLATAINK Csepel—Ferencváros 2, x. Soroksár—SZAC í, 1. MATEOSz-—Sz. Lokomotív 1, x. Újpest—ETO 1, 1. Vasas—SalBTC s 1, x. TSC—Szeged 1 1 MAORT—NVSE 1, 2! Sz. Lokomotiv—Lok. 2 2. M./Lok.—MNVTE x! 2 PBTC—GyíVSE 1, 1. Szolnoki Lók,—SzMTE 1 x. UMTE—Dorog 2, 2. Kanizsai“ KISOSz hírek Kulturcsoportunk csütörtökön f. hó 23 -án d, u, 6 órai kezdettel he­lyiségünkben a ikisgyülés teremben tartja első meginduló előadásso­rozatát, melyre ezúton hívjuk meg tagjainkat. A Hirdetési Nemzeti Vállalat ál­tal folyamatban lévő hirdetési di­jak kivetése és megfizetése az erre vonatkozó rendelet szerint kötele­ző. A portálokon elhelyezett és a faltól 10 centiméterre kiálló cég­táblák és hirdetések tartoznak a rendelet alá. Előzetes felhívás az adóközösség­be való jelentkezésre. Azon kiske­reskedők, akik ezideig bármely ok­ból kimaradtak az adóközösségből (piaci ráusok, dohánykisárusok stb) a julius, 1-én induló második félévi adóközösségben jelentkez­hetnek és kérhetik felvételüket. Az e!járáis a következő: Irodánkban, Kölcseí-ut 2. sz, alatt az ügyveze- tőségénél lehet belépési és beval­lási nyomtatványt kérni. A beval­lási nyomtatvány kiállítása és visszajuttatása után. már az adó­közösség tagja és a vezetőség által a bevallásból megállapított adó összegét a bankba fizetheti. Bő­vebb útbaigazítást irodánk nyújt, MDP hírek Nagykanizsa E héten az összes üzennek és alapszervezetek szabad párti)apót tartsanak. Beosztás és időrend a következő: SZERDA: MAORT d. u. 4. Lend- vay László. II. körzet d. u. 6. Juhász Jó zsef. CSÜTÖRTÖK: OTI d. u. 3. Kálo- vits József. Honvédség d. u, 6. Szántó Jenő. Karhatalmi század d. u. 6. Bó_ na József, I. körzet d. u, 6. dr. Kertay György. IV. körzet d. u. 6. Bory] "Ferenc. PÉNTEK; MÁV d- u. 3J Tóth Bá­lint. Rendőrkapitányság d. u. 5. Ti- bolt Jolán. Posta d, u. 6. Kovács Jenő. Közigazgatás d. u. 6, dr. Fend- ler Károly. III. körzet d. u. 6. Karsits László. V. körzet, Kiskanizsa d. u. 7. Lendvai László, SZOMBAT: Téglagyár: d, u. fél 4. Somogyi Gyula, Felhívjuk a szabadpártnap elő­adóit, hogy ma kedden este fél 9 órakor, a haladó szeminárium elő­adói pedig este 9 órakor a Városi Pártbizottság oktatási felelősénél jelenjenek meg. Pusfctn-ünnepéiy Nagykanizsán A Pedagógus Szakszervezet nőcsoportja Udvari,aky Sar­donic vezetésével gyönyörűen s ike r ü 11 Pu s k in- ü n ne pél v t rendezett kedden este az Ipa­roskör nagytermében. A* ma­gyar és szovjet himnusz el­hangzása után Malachowsky Lászlóné Puskin, az orosz Petőfi címmel tartott elő­adást, melyben rámutat: tt ár­ra, hogy .Petőfihez hasonlóan Puskin is.zord napokban da­lolt a szabadságról az elnyo­mottaknak. Csak a (este halt meg —' mondotta Mala- chowskyné —, mert uniókét népe szivébe zárta és megva­lósította Puskin nagy álmát: a szabadságot. Dr. Pillér Ernő tanár az Anyegin világirodalmi értéké­ről tartott előadást, majd zon­gora-, ének- és táncszámok 1; öve! kéz tek. Közié m á kódolt dr. L’aksáné, zeneiskolai ta­nár, Szabó Margit és a leány­gimnázium tánccsoportja. karénekszámokat a MAORT munkások Jó szerencsét« dalköre adta elő, Enge János karnagy vezénvletéve!. Nagykanizsai gőzfürdő nyitva reggel 7-től este 6-ig. Nagykanizsa város hirdetménye Értesítem a gazdaközönséget, hogy az 1949/50 gazdasági évre szóló gazdalajstrom élkészült és az f. hó 26, 27 és 28-án. d., e. 9—12 óráig közszemlére lesz kitéve a Közellátási Irodában (Ady Endre- u. 1 sz. a.) Ezen idő alatt bármely gazdál­kodó a gazdalajstrom reá vonat­kozó bármely adatának bejegyzé­se miatt élőszóval, vagy írásban felszólalással élhet és ha a be­jegyzés hibás voltát igazolni tudó­ja, úgy azt a nyilvántartó ható­ság megfelelően kiigazítja.. Polgármester ZALA politikai napilap. Felelős szerkesztő: Szántó Jenő Szerkesztőség: Fő-ut 7. Telj 5t Kiadóhivatal: Fő-ut 5. Telefon: 3! Nyomatott a Közgazdasági R.-T Nagykanizsa nyomdájában. Nagykanizsán. Felelős Eladó és a nyomdáért féléé Sx*ndrtH Géza SZÍNHÁZ A béke szigete Az egész darüb lényeg© ab- ! ban az, egy mondatban van, j amit az angol tiszt mond ki a végén: »Hiába csinálunk bár­mit, hiába megyünk bárhová. ; a" háborút, magunkkal visszük, mert a háború bennünk van!« (Mármint a tőkés imperialis­tákban.) Jacobs is hiába vo­nult el a Béke szigetére, hogy megmeneküljön a háborúitól, a »mindenható« olaj, a profit reménye megzavarja szép ter­veit és a békés társaskörből egyszeribe a legf-éktelenebb, legkegyet leneb 1 > peiizh ajh ászó banda lesz. »Ez brit köteles­ség« — mondja kenetteljes hangon Jacobs. J. Putrov eb­ben a mulatságos, de mégis halálosan komoly darabbal! ko- j rank egész imperializmusát ál­lítja ©lénk. Az orosz iró müve egész, sor jó alakításra ad lehetőséget, amit nem is hagytak kiakná­zatlanul. Bodor Tibor gyáva, pénzsóvár Jacobsa mozgatta a darabot: Jól sikerült a nagy jelenete, amikor a békes.zózat- ból minden átmenet nélkül harci riadó lett. Papp I bol.va jól játszotta meg a Petrov ál­tal megrajzolt amerikai üzlet- asszonyt. Móricz Liliről csak annyit: emlékezetessé tette » házvezetőnőből lett főrészvé­nyest, aki öt kötőtűért szerezte í vagyonát. Velenczey István alá­zatosan durcás, de nem lázadó örök-titkára érdekes alakítás-, volt. Jánoki Sándor párszavas.. de jelentős szerepe f így etemre- méltó. Kmitzky Józéef hiába [ igyekezett, angol grófja nem volt elég meggyőzően dagane- rált. Szent ír may Eva kedvesen játszott. Máté László nem adta I vissza jól az iró által elképzelt ellenszenves japánt. Sándor Böske, Kozaróczy József Vá-- rady György, Volczer Károly és Pécs'kay Márton jól játszot­tak. A »hangkülissza« vérfa- gvasztóan életmű volt. (II. /.;•• ! 11. Szerdán, 22-én este 8-kor Ida* regénye, Gárdonyi Géza hasonló cimü regényének operett vált ozat a. I van műsoron. Zenéjét de Fries Károly szerzetté. A darabot há- ; rom - napon keresztül játszák ki­tűnő szereposztásban. Szombaton újabb .'opereittbemutato. Villner— Lehár Éva^c. operettjét tűzték mű­sorra, í APRÓHIRDETÉSE K Eladásra az összes Ingatlanáé f nyilvántartva, érdeklődni, bármikor* j Kováts irodája, Nagykanizsa, Szs-p badság-tér 1. 6zám. {Centrális.; szemben,) TELEFON 151. Ariel 500-as, oldalkocsis motor- kerékpár prima állapotban eladó-. < ■Érdeklődni lehet: Nagykanizsa. Kisfaludy-u. 30/a, vagy telefon , 350. . 863 I Elveszett hétfőn egyéves ártán I disznó a Vörösmarthy-utcában. Megtaláló Vörösmarthy 60 alatt Modor Jánost értesítse. Elcserélném pécsi, belvárosi, 0!- csóbérü összkomfortos kétszobás főbérleti lakásomat hasonló nagy- kanizsaival. Cim a nagykanizsai kiadóban. 89? Eladó egy drb, prima uj álla­potban lévő szivattyús kút felsze- j reléssel. Porrogszentikirálv 15 sz. S93 ! Elcserélném olcsóbérü Zrínyi . Miklós-utca 55 .szám alatti 5X5 méteres önálló utcai szobából, kö­zös előszoba, konyha és éléskam­rából álló társbérleti lakásomat egy vagy kétszobás komplett utcai lakásra. Értekezni lehet Soriéi Gyula y as k er eskedőnél Szabadság- tér 4. 894 Bejárónő főzőmindenes egész napra felvétetik, Cim a nagyika­nizsai kiadóban. 890

Next

/
Thumbnails
Contents