Zala, 1949. június (54. évfolyam, 126-146. szám)
1949-06-01 / 126. szám
II Népfront zalamegyei győzelméről beszélt Lakatos Dezső elvtárs a vármegyei népi bizottság ülésén Hétfőn délelőtt ,a vármegyeház stermében tartotta rniag a vár- ;gyei népi bizottság Lakatos Deli elvtárs, országgyűlési képvi- iő elnökletével szokásos heti ü'l'é- A gyűlés egyetlen napirendi Htjaként a most lezajlott váltások értékelése szerepelt. választás a dolgozó nép döntő győzelme volt — Mindent elsöprő Népfront őzelem született Zalában is ezen választáson — kezdte beszédét katos Dezső elvtárs. — Dolgonépünk nagy mértékben köze iett a népi demokráciához, A inkásosztály nagyszerűen vizsgá. tt. Komoly segítséget jelenteit lvilágositó, Népnevelő munkájá- .1 eredményeinké kívivásáhan olgozó parasztságunk politikai etében is nagy fordulat történt, iységesen állt ki a párt által vetett Függetlenségi Népfront pro am ja mellett. Ezután azokról az eredmények >1 szólt, mélyek döntő mérték- •n járultak hozzá a Népfront za- meigyei sikeréhez. Az életszinvo- *1 emelkedéséről, a demokrácia ejénék megszilárdulásáról, majd ána igy folytatta: — Mégis, mi a pozitív oka a vá- sztások nagy sikerének? A kom- unisták rendíthetetlen négy és lesztendőiS szívós munkája. — Kiméréssel szólt ezután ,a többi ko 1 :iós pártok munkájáról. Kiemelte választások során hősies mun- it végzett népnevelők mimikáját, z esti iskolákra, még a legna- robb dolog időben is örömmel j öt - k a megye dolgozói, hogy az of múltakat a népnevelők tovább Ihassak, Tovább kell folytatni a népnevelő munkát — Nem állhatunk meg, a felví- jgositó munkát folytatni kell ; lun is tovább. Népi bizottságaink egálltákí a* helyüket — fűzi to- tbb beszédét Lakatos elvtárs. —- z első erőpróba eredményei nem .csínyek és ezzel az ellenségre ős csapást mértünk itt Zalában . — Legörvendetesebb eredményént említi meg Lakaijos falvtárs íl a hatalmas változást, mely a ilai nép életében beikővetkezeít. ersenyre keltek a szavazásnál, ogy melyik ‘ község asszonyai, anyai szavaznak le hamarább. 245-ben és 1947-ben még megtá- isztették asszonyainkat, de most békemozgalom, az 5 éves terv. Párt által vezetett Függetlenségi épfront mellett álltak ki ők is. uszezerrel több nő szavazott az lén, mint 1947-ben. Ifjúságunk a álasztás munkájában magasra őtt. A választások motorja volt, i.z értelmiség 'is íjélénffősen kiette részét és egységes fordulatot ett. Elismeréssel emlékezett meg pedagógusok, a közigazgatás, a özrendészet jó munkájáról. Külön iemelte dr. Agárdi alispán fr adhatatlan, odaadó, lelkiismeretes ívéken ys ég ét, A népi bizottságok szerepe A választásról szólva a továb- ia'kban megemlítette a hazai és ül'földi reaLlció hatalma: vere-sé- é't. Szervezett ellenséggel sehol em találkoztunk Zalában, néhanv elyen volt ugyan kisebb agitáció, zek azonban a dolgozók teve ől visszap iitanto'k. Ered mén vei tik zonban feladatainkat ’s megszab- á'k. Továbbra is kell biztosítani a elvilágosító munkát. Népi Bízott- ágaink élő szervként lkiel',1, hogy rányitsák a megye politikai és azdasági életét — hangsúlyozta .akatos elvtárs. Ez az irányitó íunka a Magyar Dolgozóik Pártja ezében van. Az, hogy ma itt tarunk. hogy bennünket mint egy ejlett országot1 említenek, az a lagyar kommunisták 6zivós, lankadatlan országépitő munkájának öszönhető. Szövetségeseinket meg- ecsüljük és velük együtt építjük ovább a dolgozó nép boldog or zágát. Tizenhárom munkás, paraszt és trelmíségí dolgozó képviseli Zala megyét a parlamentben. Mindany- nyian a népből jöttünk, a nép fiai vagyunk és minden munkánkban a dolgozó nép érdelkleit akarjuk és fogjuk is megvalósítani. Nem úgy cselekszünk, mint a múlt időik kép,.. viselői, akiiki amikor mandátumukat megszerezték, a nagy és hazug ígérgetések után egyszerűen eltűntek a nép elől —- fejietzte be beszédét Lakatos elvtárs. Arccal a termelőmunka felé A nagy érdeklődéssel fogadott beszéd után Molnár László elvtárs, a Szaiktanáos' megyei ti'tllpára rövid tájékoztatóban beszámolt arról, hogy a választások idején ipari dolgozóink nemcsak a felvilágositó munkában, de a termelésben is megálltak helyűiket. A termelésben sehol kiesés nem volt. Tudták, hogy jobb jövőjükért dolgoznak megbecsülik és értékelik munkájukat. A szociális juttatásokról, az 5 éves tervről folyt a beszéd közöttük, a jövő nagy kérdéseiről és annak várható nagy eredményéről. Szinte az a veszély; áll fenn, hogy a hároméves tervről, amely még be sincs fejezve, eléerelődlk a figyelem. Egyre több ok szol amellett, hogy a dolgozók figyelmét a 3 éves terv felé (kelLl fordítani —- hangsúlyozta Molnár (elvtárs. Az ülés ezzel véget ért Ukrajna túlteljesítette a tavaszi erdőültetési tervei Megváltoztatni a természetet, hogy jobban, gazdagabban élhessen az ember: ez a célja annak a hatalmas munikiának, mely a Szovjetunióban az erdősítés területén is folyik Ukrajna kolhozainak és miníagazdaiságainalk dolgozói tisztán látják a hatalmas célt. Teljes egészében tvljesif ették a tavaszi erdőültetési tervet, ső\t 4000 hektárral túl is teljesítették. Ukrajna erdőgazdasági minisztériumának jelentése szerint a kie- vi terület erdőgazdaságai már az egész évi tervet telj esitették. Hatalmas kiterjedésű homokos területeket és szakadékokat fásitottak, amivel egyrészt ezeket az e használatlan területeket gyümölcsözővé tették, másrészt pedig elősegítik az időjárás megváltozását, nagyobbmennyiségü csapadék hullását és ezzel a föld termékenyebbé tételét. Az ötéves tervben ezt a hatalmas munkát még nagyobb lendülettel folytatják tovább. UJ GEPEK MELLETT — PÉNTEK JÁNOS nagyok, a gépész. Reggel héttől dolgozom délután fél négy'g, félórás eh édszünett el. F izet és emet 3 milliótól az 9 és félmillióig Diniről Lehrer elvtárs beszámol a téglagyárban A téglaégiető kemence tete- jéről belátni az egész gyáriak Itt állunk Lelnici' elv társsal s kisisé izzadunk, inert két oldalról kapjuk a hőt: a naptól és a kemencétől, melyet itt fent is negyven!okosra hevít a gázláng. — Holnap lesz a beszámolóm — szól Lehrer- elvtárs és rátámaszkodik a lépcső karfájára. — Van miről, ugy-e? Az arca kipirul, lehet, nem a melegtől. így kezdődött Március huszonhatot mutatott a naptár tavaly, amikor úgy dél körül Holländer József ÜB-titkár azt mondta Szobo- licsnak: — Na, ma megérkezik a vállalatvezető. — így kezdődött a kanizsai téglagyárnál az államosítás. Hideg volt, amikor Lehne r elvtárs a gyárba érkezett, de amikor körül tekintett aggódva törölte meg homlokát. — 80 év alatt láttam ennél szebb gyárat is. Amikor aztán a könyvekbe, meg az üzeni belsejébe tekintett, az is kitűnt, hogy itt nem csak a szépség hiányzik, hanem ráadásul rosszak a gépek és a gyár nyakig ül az adósságban. — Nia, Lehrer itt megmutathatod, miért kellett az államosítás. Ha tudod, persze — villant át agyán, de aztán arra gondolt, hogy ismeri a szakmát s a háta mögött a Párt. A Párt segített — Ez a tudat erőt adott a munkámban — emeli fel Lehrer elvtárs tekintetét, amely ott szaladgált az imént a ke- mencékj/a gépház, a szárítók körül. Bevallja, hogy néha erőt vett rajta a télelem, de a Párt segítségét minden pillanatban élezte. A Párt segítsége mutatkozott a MOSzK 28 ezer forintos hitelében, amely lehetőivé tett© a termelés folytat á át. az építés és közmunkaügyi minisztériumtól kapott két szer húszezer forintos hitelben, amelyből a legfontosabb javításokat még a múlt esztendőben elvégeztük. - Aztán teszi hozzá és nagyot szív a levegőből, mely!te egy kis gyári illat is vegyül a Párt állt a hátam mögé, amikor tavasz- szal nagy fába vágtuk itt a fejezet... 300 ezer forinttal többet ér a gyár Keddien délután megtelik a gyár kultúrterme, ide sereglenek munka végeztével a prések mellől, a pacalozóból, a. szántók bél, kemencéktől, bányából a munkások. — A gépházba uj motort vásároltunk. Megépítettük a cserépszári tót. Uj vágóasztalokat vettünk, uj téglaprést. A két kemencének a gáz s zab ál y o zás á t tök éle tes i te t- tük. Ezer méter hosszú kisvasúivá,gányt javított ink, a kocsikat használhatóbbá tettük. Van már rádiónk, kultúrtermünk. 105 ezer forintot ruháztunk be, de legalább 300 ezerrel többet ér a gyár. Tavaly 3 -millió téglát és cserepet gyártottunk még nagy nehezen, az idén 5 és fél—hatot fogunk. A szavak derűsen, biztatón és igazságosan peregnek. Tanú rá mindenki, hogy igy van.- Szaktársak, elvtársak! Ezt adta nekünk a hároméves terv. ezt hozta az államosítás, ezt eredményezte a munkánk. Lehrer elvtárs beszámol, hogyan lett életerős egy halódófélben lévő gyár. Szavaiban lenne van: éljen a munkásosztály, éljen a Párt. 0 multévivei lényegébe!! azonos lesz az ide! lerménybegyűjtés \ föterhek a vacyonosokra hárulnak — jelentős kedvezmények a dolgozó parasztok és szövetkezeteik számára A földművelésügyi miniszter rendelettel szabályozta az 1949 - 50. gazdasági évre vonatkozó termónybiegy üj test. Termény- beadásra cisjak az a gazdálkodó köteles, akinek szántó területe az 5 kataszteri holdat meghaladja. A beadási kötelezettség megáll api tás a lényegében úgy történik, mint tavaly. Emelkedés csupán a 25 holdon felüti birtokosoknál van. A beadásra alkalmas termények a következők: búza, rozs, kétszeres, árpa, zab, napraforgómag, kukorica, rizs, hab és lencse. A gazdálkodónak joga van kenyérgíabonatermésé- ből a háztartási és gazdasági szükségletének fedezésére szolgáló mennyiséget visszatartani. Az első tipusu termelőszövetkezeti csoportok tagjai a közös művelésbe vitt terület utáni alapkötelezettségük 10 százalékával, a második tipusu csoportok tagjai pedig a bevitt terület utáni alapkötelezettség 15 százalékával kevesebbet kötelesek beadni, termelőszövetkezeti kedvezmény címén. A közösen termelő (III. típus uj szövetkezeti csoportoknál, ha egy-egy tagra átlagban öt kát. hóidnál kevesebb szántóterület jut, a csoport a lapkő- telezettsóge egyenlő a közösen müveit terület természetbeni földadójával. Ha egy-egy tagra öt t katasztrális holdnál több szántóterület jut, a csoport alapkötelezettsége a közösen müveit terület földadójának 1.1-szevese, amelybe a természet ben lerótt földadó teljes egészében beszámít. * Az uj terménybeadási rendelet: alapelviéiben megegyezik a multévivel. A legfőbb elv: a kötelezettségek igazságos elosztása, ia falu vagyonosainak, kizsákmónyolóinak fokozott megterhelése. A mostani 'rendelet a dolgozó kis- és közép- parasztság érdekeinek megfelelően 25 holdon felül némileg emelkedő prog'resszívffast alkalmaz. A fejlesztési járulék alól a közép parasztság természetese a a jövőben, is mentesül, Biztosítja a rendelet a dolgozó parasztoknak azt a jogát, hogy a beadási kötelezett- íséiglet a háztartási és gazdasági szükséglet levonásával teljesítsék. Uj o,s nagyjelentőségű a ter- melőszöveike: éti csoportok, különösen a III. tipusu csoportok számára nyújtott kedvezmény. Ezzel népi demokráciánk újabb bizonyítékát adta annak, hogy támogatja a dolgozó parasztok önkéntes szövetkezeti mozgalmát. MAORT üzemek a vegyipari termelési konferencián A vegyipari konferencián, a budapesti SheH-gyár kultúrtermében, resztvettek a MAORT üzemek termelési felelősei is, köztük Nagykanizsáról Pénzes Lajos elvtárs és Farkas Gyula versenytitkár. Szipka József, a vegyipari szaksz rrvezcl beszámolójában kiemelte, hogy a vegyiparban a termelési érték állandóan nő: januárban még csak 40.70, márciusban már Ll.lt forint esett egy munkaórára. Különösen jól áll a vegyipar az újítások terén. Az újításokkal a vegyipar 6 millió 262 ezer forintot takarít meg éven- kint. A MAORT termeléséről Pénzes Lajos elvtárs számolt lie. • ' megszabja a kollektiv es per. sze \ci teljesítményem. Én felelek % energiáért, szónak értbe. többen: én vigyázok, Jvágy kihasználjuk a hajtóerőt s így gazdaságosabb legyen az üzem. Ezzel a Tanger-Wo!f nevezetű gázmotorral 'hamar megbarátkoztam, pedig csak egy-kél hete állok mellette. Azelőtt egy köhöcfps gőzgép volt a helyén. Hot vs van most? Úgy tudom beöntötték ócskavasnak. — ANNAK A RÉGI GÉPNEK valósággal szoig'ája voltam. H0l vízre, hói gőzre, hói gázra ügyelni, élőmelegitem, vizet hűteni... örökös ugrálás volt mellel te az életem. A gőz meg mégis kimenőn levegőbe s a hő elveszett. Aztán a szíjakkal is baj volt. Naponta két-háromszor szakadt, ilyenkor megállni, várni, újraindítom — csujm fölösleges fáradság: és a termelés sem ment persze. Ez ű mostam gép könnyebbé tette a munkámat. Frissebb vagyok, mint azelöU- Délután, amikor hazamegyek jobb kedvvel'lépek be az ajtón, agg érzem testileg és szellemileg más lettem. Az uj gépnek köszönhetem... * — AZELŐTT ÚGY VOLT, hogy az ember a 'lábával mindig tologatta az aszfalt, hogy a másik levehess© a téglát, a kezével meg szeleteire a masz- szát és közben figyelt, de élesen. Nem volt tréfa, nyolc óra alatt »kitett a láb, a klar, de még az ember agya is. Egyébként Andri József vagyok, fiatal és igy bírom a munkát, die mondom: az uj 'automatavágó sokat könnyített a légTavágók helyzetén. Munka után vigabban karikázok Kiskanizsára és a derekamban nem viszek haza icgy csomó hajladozást. Az uj gépnél nem keil hajolni. Úgy eldolgozgatok otthon es lefelé a ház körül, mintha csak fél műszakot töltöttem volna a gyárban. A fejein is jobban fog, több türelmem marad beszélgetésre, olvasásra. Könnyebben érzem magam, na! Az uj gépnek köszönhetem. A GÉPHÁZBAjN egyenletesen bug a nagy 60 lóerős, Langer-Wolf motor. Könnyedén viszi a szíjat, hajtja a tég- iaprést és takarítja a gázt. Az automata tégla vágó szaporán szeleteli a masszái és mindig többel termel. Azonkívül pedig könnyebbé és szebbé teszi Pétitek János meg Andri József munkáját.