Zala, 1949. május (54. évfolyam, 115-125. szám)
1949-05-21 / 117. szám
A Szakszervezeti Tanács1 és a _ Magyar Értelmiség Nemzeti Bizottsága csütörtökön délután tiltakozó gyűlésit tartott az angol és amerikai hatóságok által Gerhard Eisler ellen elkövetett merénylet miatt. Az uji városháza zsúfolásig megtelt üléstermében ott láttuk Kállai Gyula elvtárs, minisztert, Losonczy Géza és Bóka László államtitkár elvtársakat, Itovábbá a magyar művészeti és tudományos étjét kiválóságait. A tiltakozó nagygyűlést Melde József, a Vasas ’Szakszeme zet főtitkára nyitotta meg. — Eljöttünk — mondotta —, hogy tiltakozzunk a magyar szervezett dolgozók és a haladó értelmiség nevében az amerikai és angol imperialisták újabb demokráciáéi lenes merénylete ellen, amelyet Gerhard Eisler gyalázatos elrablásával követtek el. Azért jöttünk össze, hogy tiltakozzunk a szabadság lobbal tipr ás a ellen. Ezután Darvas József építés- és közmunkaügyi miniszter ismertette Gerhard' Eisler, a fasizmus elleni küzdelem régi bátor harcosa elrablásának ügyét. Az Atlanti-paktum országaiban és elsősorban Amerikában ki akarják irtani, lehetet leimé akarják tenni azokat, akik harcolnak a háborús uszítás, az elnyomás, az imperialista gyarmatosítás ellen. Ezek az urak elfelejtik azt, hogy a történelem, még pedig az egészen közeli történelem ismer egy másfajta fasiszta hagyományt is: a fasizmus bukásának és vereségének a hagyományát. Azt a hagyományt, hogy hiába a belső terror, hiába a kommunistáik;, a demokratáig üldözése, kivégzése, elhurcolása, vereséget szenved a szabadult, vagy szabacliságra- vágyó népek legyőzhetetlen erejével szemben. Darvas József ezután nagy tapsok közben mondta: —- A magyar dolgozók, az egész magyar nép nevében tiltakozunk ez ellen az aljias merénylet ellen. Egy olyan nép nevében till almozunk, amely néhány nappal ezelőtt igazán demokratikus választáson bizonyította be, hogy teljes egészében a demokrácia, a haladás, a béke, a népek szabadsága mögött áll. Gerhard Eisler elrablása csak egy része annak a hadjáratnak, amelyet a nyugati imperialisták, a háborús uszítok folytatnak országaikban a béke, a haladás, az Igazi demokrácia harcosai ellen. Darvas József beszéde után a tiltakozó gyűlés résztvevői Mekis József javaslatára határozatot hoztak, amelyben a Szakszervezeti Tanács és a Magyar Értelmiség Nemzeti Bizottsága a magyar dolgozó milliók felháborodásának ad hangot. Megbélyegzi az alattomos merényletet és elégtételt követel Gerhard E islernek. íme, a tények A Szov jet unió népgazdaságában foglalkoztatott mun kások és tisztviselők száma, i— mondja a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának közleménye — 1949 első negyedében, 1948. első negyedéhez viszonyítva 1 millió 400 ezerrel növekedett. A munka termelékenysége ugyanezen időszak alatt 15 százalékkal emelkedett. Egészen más kép tárul elénk az Egyesült Államokban, Még ha ez Egyesült Államok munkaügyi minisztériumának a napokban nyilvánosságra hozott havi beszámolóját vesszük is tekintetbe, nem nehéz belátni, hogy az országban egyedül a legutolsó hónap íolyamán. 2G0 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Az amerikai monopolistákat azonban korántsem nyugtalanítja a munkanélküliség növekedése. Semmi közűik azokhoz az embermilliókhoz, akiknek nincsen semmijük, s alkiknek nincs hová lehajtsák állomra a fejüket). A kapitalisták úgy- vélekednek, hogy a munkanélküliség csak az ő kezükre dolgozik, A „Federated Presse” hírszolgálati ügynökség nemrégiben kijelentette, hogy mint a kormánykörök is utaltak •rá, a munkanélküliek milliói — normális jelenség, mivel a munka termelékenységének emelését1 eredményezi azoknál a munkásoknál, akik félni fognak attól, hogy elveszítik munkájukat. A Szovjetunió mhiíszíertaná csa mellett működő Központi Statisztikai Hivatal álltai kiadott közlemény utal arra, hogy a Szovjetunió főiskoláiban a hallgatók száma az elmúlt év íolyamán 68 ezerrel, az általános iskolák és az ipari középiskolák tanulóinak száma 2 millió 200 ezerrel, a lakosságot teljesen díjmentesen ellátó orvosok és az egészségügyi személyzet száma 950 ezerrel növekedett. Az Egyesült Államokban a „Nem York Times“ című lap beismerése szerint több, mint 6 millió iskolaköteles korban levő gyermek nem jár iskolába. Több mint 5 millió azoknak az amerikai felnőtteknek a száma, akik egyáltalán nem jártak iskolába, 10 milliónak pedig olyan szegényes a képzettsége. hogy még az amerikai sajtó megállapítása szerint ..sem tekinhtetók elemileg ! imihidó embereknek.“ Akkor tehát, amikor a Szovjetunió egész népgazdaságában újabb haíalmasarányu fellendülés észlelhető, amikor szakadatlanul emelkedik a szovjet emberek jóléte, — az Egyesült Államokban egyre súlyosabbakká válnak a gazdasági nehézségek, csökken a termelés valamennyi iparágban, emelkednek az árak, esik a dollár vásárlóereje, megállíthatatlanul és gyors ütemben süllyed az amerikai dolgozók életszínvonala. Ugyanakkor, amikor a szovjet nép bizton tekint előre és újabb győzelmeket arat a békés alkotómunka arcvonalán, az Egyesült Államok dolgozói riadtan tekintenek a holnap elébe, amely semmiféle javulást nem ígér helyzetük tekintetében. Sőt', szinte bizonyossá teszi újabb milliók munkanélkülivé válását, az árak további emelkedését, Mindazon nehézségek, amelyeket ma az amerikai gazdasági élet átél, kapitalista jellegéből következnek. A szocialista tervgazdálkodásban, abban a gazdásági életben, amely nem ismeri a válságokat és a termelési anarchiát, amely nem ismeri a munkanélküliséget, nincsenek és nem is lehetnek ilyen nehézségek. íz asszenyik üt lesznek az építésiéi és a békéért vívott küziefembiH Jóboru Magda elvtárs és Majlátb fölén nyilatkozata a választásról vábbra is jó harcosai Lesznek A vasárnapi választás bebi- *> nyitói la, hogy a népi demokrácia az asszonyoknál, a dolgozó nőnél is döntő fordulatot hozott. A magyar nők sokmilliós tábora egyöntetűen ,a Népfrontot választotta. Erről az egységes állásioglallálsáról Jóboru Magda elvtársnő, az MNDSz főtitkára a következőkben nyilatkozott: — Áz asszonyok a férfiakkal egyéni/; választójogot a népi demokráciától kaptak. Az elmúlt évek megtanították őket, hogyan kell ezzel a választójoggal élni, hogyan kell ezt maguk és családjuk javára felhasználni. A Népfront melletti lelkes kiállás biztosítja, hogy a magyar asszonyok részt vállalnak a nagy feladatokból, amelyekhez most egységben, erőben és öntudatban megnövekedve fog hozzá dolgozó népünk. Áz asszonyok mindenütt ott lesznek, ahol] az ötéves tervet építjük és toa beke megőrzéséért vívott küzdelemnek. Az MNDSz pedig folytatja nevelőmu nkáj át a nők között, hogy azok mindenütt helyt- álljljanak kivegyék méltó részüket a szocializmus ép i Lsének nagy ügyéből. E. Mnjláth Jolán országgyűlési képvisel/), az MNDSz országos vezetőségi tagja kijelentette: — A választási eredmények örömmel és büszkeséggel töltenek el. Nekünk öntudatos demokrata nőknek a múltban bizony szégyenkeznünk kellett amiatt, liogv a reakció félre tudta vezetni asszonytársaink nags7 tömegeit. Most a magyar nők hatalmas tábora egységesen foglal;! állást a Népfront mellett, mert megértette; hogy ez, az ő jobb sorsukat, gyermekeik jobb jövőjét jelenti. ÜZEMI KULTURGÍBDÉK ZÜLÍBIR Üzemeinknek a termelő munka mellett szívügye'a kultúra ápolása is. Erre mutat az a körülmény, hogy Zalában is egymás után létesülnek üzemiekben kulturgárdák és egyre jobban teljesítik azokat a 'feladatokat, iámé Ivek a nép államában rájuk hárulnak. Mind inkább levetkőzik azokat ^ gyermekbetegségeken amelyekkel eleinte küzködtek, vezetőik egyre avatottabb kézzel nyúlnak azokhoz az anyagokhoz, amelyet tovább kell a’dniok és minid jobban különböztetik meg a salakot az igazi értékektől. Vessünk egv pillantást, mely zalai üzemek állnak jól a kulturgárda terén. A MAOBT-nak minden jelentős üzemében működik kulturgárda. Kanizsán a gárda tizenöt tagból, áll ps több szerepléssel bebizonyította, hogy és szórakoztató munka elvégzésére alkalmas. Pusztaszentlászlón és Lovásziban is működik kulturgárda, Bázakerettye pedig egyenesen kiemelkedik a többi köziül: szakszervezeti, MNDSZ, SZÍT, Úttörő kulturgárdája van. Lelkes kulturosapata van a sümegi MÁLLEKD-nek, a badacsonytomaji, zialahalápi bányászoknak, valamint a kanizsai, tapolcai, egerszegi vasutasoknak. Alakulóban van a kulturgárda a -szőni és a sümegi bazaltnál. A választás előtti telvbáyosiíó munka szép feladatot adott az üzemi ludturgárdáknak is. Amerre jártak, a falu népe megszerette őket, valóságos népnevelői lettek a község^knieik s verseken, énekeken, láncon, színdarabokon keresztül fűzték s-zorosab- iblan a falvak népét népi demokráciánkhoz. Ez a tény a (következő időkre is megmutatja ü|ziemi kulturgárdáinknak az utat, amelyet járulok kell. Az üzemi kulturgárdáikiat erősíteni kell, hogy a munkásság kultúrájának jó építői és 1949. május 21. & oldal méltó tolmácsoló! legyenek a munkásosztály és a dolgozó parasztság felé egyaránt. A kultúrában fslbecsiilhelellen erő van és ezt az erőt nem szabad kiaknázatlanul hagynunk. Szebbé, jobbá válik az élet ott, ahol a kid túrát szivvel-lélekkel ápolják. Legyenek üzemi kultur- gárdáink a dolgozok friss, újjászülető, az óiét szépségét, reményt hirdető, az igazságot ábrázoló kultúrájának lelkes továbbitói és dalon, táncon keresztül a* szavak, mozdulatok öiojéu, a művészeten át emeljék osztályunk szellemi színvonalát és ’tegyék elszakithatatl.anná, méllyé a munkásság és a falu dolgozó népének szövetségét. —s —o — SZERENCSÉS FOGÁS. Azanger Sándor keszthelyi pénzügyőr — szenvedélyes horgász' — május 18-án ritka szerencsével járt. Horgára egy 11 kg-os csuka akadt, s alighogy partra vonszolta, •néhány perc múlva egy 6 kg-os pontyot fogott, annak dacára, hogy» nem a zavarosban halászott. — Zalaegerszegről Budapestre a menettérti '.autóbusz jegy ára 90 forint. —. !SÚLYOS AUTÓBALESET. Somogyi István zalaegerszegi kocsikísérő ;az alsónemesapáti halálkanyarban gépkocsi szerencsét, lenség áldozata lőtt. A zalaegerszegi mentők mindkét lábán lábszár csonttöréssel szállították* a közkórházba. — A, PEDAGÓGUS SZAK- SZERVEZET kezelésében lévő Rákos internáitus, illetve pedagógus üdülőházba tudomásunk szerint a jó munkát végzett pedagógusok jutalomként nyaralnak. Egyébként ez az üdülőház is a Szaktanács kezelésébe került és időnként a dolgozók más. rétegét is beutalják az üdüliőházba. A ihláz eddigi gondnoka Sakrak Mihály felmentését kérte gondnoki teendői alól cs nyugdíjba vonult. Utóda Dömötör Győző torbágy.i nyugdíjas ü'gazgaitó. támító lett,. aki már át is vette a teendők intézését. — MAGYARSZERDAHELY köz ség elöljárósága hálás köszönetét fejezi ki az alispánnak abból az alkalomból, hogy a község készülő vasbeton hidjálhoz a szükséges államsegélyt kiutalni szives volt és a munkálatok már megindulhattak. Ezért a község szavazói 100 százalékban leszavaztak a Függetlenségi Népfrontra. A béke elleni hadjárat egyik állomása — ki tudja hányadik! —, hogy iaz angol munkáspártból kizárták Zilliacust és társait. Attlce és Bevin kényelmetlenül feszengenék, amikor emlékezetükbe idézik, hogy kormány rálép ésük idején a Szovjetunióval való barátságot hirdették és szövetséget is kötöttek a Szovjetunióval, amely mindmáig érvényben van. Zilliacusnak azonban terhére rójják, — hogv lévén munkáspárti — barátja a Szovjetuniónak, a demokráciának és ellensége a háborúnak. Az imperialista tábor a Churchill által már 3 évtizeddel ezelőtt kiagyal; és azóta Göbbcls által továbbfej le szte 11 >: an ti bebe vi z aus« jelszava mögé bujtat minden aljas merényletet az emberi szabadság ellen. Az egész világ régien tudja már, hogy ez a jelszó csak ürügy. Vájjon minden hindu pária komm un isfti, kiket az angol gyarmati urak halálra gyötörnek ? Nem. És Zilliacus sem az. A kommunisták csak a legjobb harcosai ugyanannak az ügynek, melyben mögöttük áll az egész haladó emberiség: az emberi szabadság ügyének. A béke, melyért Zilliacus is olymesz- szehangzó hangos Szót emel, oszthatatlan kommunistáknak és nem kommunistáknak. Attlee és Bevin a háború pártján — a világ népei a béke oldalán. Ki az erősebb ? RÁDIÓMŰSOR SZOMBAT, MÁJUS, 21. Kossuth Rádió: 7.45 Az 'Élfeít- és Tudomány xnü-sora. 8.00 M.üvész- lemezek. 11,30 Francia kamarazene. 12.15 Magyar nóták. 13.00 Asztali muzsika. 1>1.15 Mi van egy mondat mögött? 14.30 Egyveleg Chopin müveiből, 15.00 Magyar Enciklopédia. 15.30 Zenei kaleidoszkóp. 16.00 Utravaló nélkül. 16. 20 Gyermekrádió. 17.20 Tánczene. 18.15 Vidám zenés hétvége. 20.50 Rádiót a dolgozóknak! 23.00 Liszt: Fauszt-szímfónía. 0.30 Jazz-szá- rno.k. Petőfi Rádió: 7.20 Egy dolgozó nő naplója. 7.30 Szórakoztató zene. 8.10 Zenekari muzsika. 9.0Q Könnyű zene. 9.35 Görög és macedón gyermekek műsora. 9.50 Vöröskereszt-közlemények. 10.15 Sze_ pessy Mária énekel, Fábry Éva zongorázik. 14.30 Népek zenéje, 15.00 Szív küldi szívnek szívesen. 16.00 Richard Strauss. 17.00 Előadás ja stúdióban 18.00 Hangos Újság. 18,30 Szív küldi szívnek szívesen. 20.00 Opereitltrészletek. 21.40 Könyvszemle. 22.05 Magyar nóták. — FELHÍVÁS. Felhívom mindazokat, akiknek Bagolasánc községhez tartozó hegyeken borpincéjük van hogy az alábbi időpontokban tartsák nyitva, hogy az ottan megjelenő hatósági közegek az eddig elfogyasztott bormennyiséget ellenőrizni tudják. Az ellenőrzés időpontjáig elfogyasztott bormennyisége után a borfogyasztási adót a helyszíniéin megjelenő bor- fogyasztási ad’ókezelőnek le kell fizetni az esetleges 1948 évi hátralékokkal együtt. Ellenőrzés sorrendje; 1949 év május hó 23. Kísbagola és Nagybagoilahegy pincéi. május hó 24—25. Látóhegy pincéi. 27. Angyalhegy és Lengyelhegy pincéi. Nyomatékosan feli-ivóm az érdekelteket, hogy a fenti napokon reggel 8 órakor mind- azideig kötelesek a pincéjüket nyitva tartani, mig a hatósági közegek ott meg nem jelennek. A szemleiveket hozza mindenki magával. SomogyszentmiMósi körjegyzőség. Szabadságot és elégtételt Gerhard Eislernek