Zala, 1948. december (53. évfolyam, 277-302. szám)

1948-12-12 / 287. szám

Esanasa S3 éví©^yam s?.ám Nagykanizsa, 1948. december 12. vasárnap Ä?a 6© fillér HZ UJ KORMÁNY NÉVSORI Miniszterelnök: Dobi István, földművelésügyi miniszter: Csala István, ideiglenes pénzügy miniszier: Gerő Ernő esküi, illetve a fogadalmai. Eskü­tétel ulán Szakosíts Árpád köz társa - sági elnök üdvözölte a miniszterel­nököt és a kormány tagjait. — Kí­vánom — mondotta a köztársasági elnök — hogy munkájukat a nem­zet és a dolgozó nép érdekében si­ker koronázza­Az uj kormány a fogadalom tétel után megtartotta első miniszterlaná­A kormájiy pénteken délelőtt Dinnyés Lajos elnökletével minisz­tertanácsot tartott. Tudomásul vet­ték Dinnyés Lajos lemondását. A miniszterelnök előterjesztése alap­ján a pénzügyminiszteri teendők ideiglenes ellátásival ‘Gerő Ernő közlekedésügyi minisztert bizták meg. A kormány tagjai ezután be­jelentették lemondásukat,- amit Dinnyés Lajos közölt a köztársasági elnökkel és az országgyűlés polili- kai bizottságával. A minisztertanács tudomásul vél­te Kószér Nándor kereskedelem­ügyi, Mátéffy Géza földhüvelés* ügyi, Flóris László pénzügyi, Bell­esik Gyula építés- és közmunka- ügyi, dr. Ofner Alfréd miniszterel­nökségi és Kiss Roland honvédelmi államtitkár lemondását. Kiss RóiandoL rendkívüli követté íés meghatalmazott miniszterré ne­vezték ki. A minisztertanács a földművelés­ügyi miniszter előterjesztésére ren­delettervezetet fogadott el a földmű­ves termelési szövetkezetekről. A rendelet háromfajta működési sza­bályzatot állapit meg és kimondja, hogy földmüvesszövetkezeteket, és termelő csoportokat csak külön en­gedéllyel és önkéntes társulás alap­ján lehet alakítani. A rendelet le­hetővé teszi, hogy a kormány a ter­melőszövetkezeti csoportok működé­sit felülvizsgálja és ellenőrizze. * Szakasits Árpád köztársasági el­nök pénteken délelőtt kihallgatáson fogadta Rákosi Mátyás miniszterel­nökhelyettest, DdHi István földmű­velésügyi minisztert és Erdei Fe­renc államminiszlert. A köztársa­sági elnök megbeszélést folytatott a pártok vezetőivel Dinnyés Lajos le­mondása következtében előállott po­litikai helyzetről. Az országgyűlés politikai bizottságának ülés® Az országgyűlés politikai bizottsá­ga pénteken délben egy órakor Mol­nár Imre elnökletével gyűlést tar­tott. A politikai bizottság az 1946. I. te. 13. szakaszának 2. bekezdésé­ben megállapított jogkörében java­solta, hogy a köztársasági elnök a lemondott Dinnyés Lajos miniszter- elnöknek a felmentést adja meg és Dobi István földművelésügyi mi­nisztert nevezze ki miniszterel­nökké. Eskütétel Az uj kormány tagjai Dobi Ist­ván miniszterelnök vezetésével pén­tek délben két órakor tették le az esküt, illetve a fogadalmat a köz- társasági palota márványtermében. Szakasits Árpád köztársasági elnök bejelentette, hogy az országgyűlés politikai bizottságának egyhangú je­lölése alapján Dobi István földmű­velésügyi minisztert miniszterelnök­ké nevezi ki és megbízza a felelős magyar minisztérium megalakításá­val. Dobi István miniszterelnök letette az esküt, majd előterjesztést tett a kormány tagjainak kinevezéséről. A miniszterelnök előterjesztése alap­ján Szakasits Árpád köztársasági el­nök Rákosi Mátyást miniszterelnök helyettessé, államminiszterré, Erdei Ferencet államminiszterré, Kádár Jánost belügy miniszterré,' Rajk Lászlót külügyminiszterré, Kossá Istvánt ipar ügyi miniszterré, Rónai Sándort kereskedelem- és szövetke­zetügyi miniszterré, Farkas Mi­hályt honvédelmi miniszterré, Csala Istvánt földművelésügyi miniszterré, Orlutay Gyulát közoktatásügyi mi­niszterré, Ries Istvánt igazságügy- miniszterré, Gerő Ernőt közlekédés- ügyi miniszterré, Olt Károlyt nép­jóléti miniszterré és Darvas Józse­fet építés- és közmunkaügyi mi­niszterré nevezte ki. A köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesz­tésére Gerő Ernő közlekedésügyi minisztert bizla meg a pénzügymi­niszteri teendők ideiglenes ellá Fisá­val. A kormány tagjainak kinevezésié után az uj miniszterek letették az csát. A miniszterelnök javaslatot tett Vas Zoltán miniszternek, a GF titkárának, Losonczy Géza és Pes­tet László miniszterelnökségi politi­kai államtitkároknak tisztségükben való megerősítésére. Rákosi Mátyás miniszterelnöklue- lyettes javaslatára a minisztertanács lelőterjesztést tett a köztársasági el­nökhöz Dinnyés Lajosnak az Egye­sített Mezőgazdasági Kísérleti Inter zetek elnökévé való kinevezésére. A minisztertanács után Vas Zoltán,, Losonczy Géza és Pesta László le­tette a fogadalmat. Az uj kormány kedden mutat­kozik be az országgyűlésen. 100 zalai Élpzí paraszti! jutalmaznak meg jó beszeígáiiafÉsi eredményéért Za/amegye harmadik helyen áll az országos gabonabeszolgá/taíási versenyben Zalaegerszegen a varaiegyehaza kistermében Barati József' főispán elnökletével ülést tartott a Várme­gyei Népi Bizottság. A Földműve­lésügyi 'Minisztérium. Országos Köz- ellátás i Hivatala azon rendelkezésé­nek ismertetésével kezdődött az ülés, amely módot nyújt- a kenyérgabona beszolgáltatásánál kitűnt gazdák megj utal mazására. A rendelet értel­mében Zala,megy ében 160. a leszol- gáHátáéi kötelezettségét példaadáam teljeéitétit szorgalmas dolgozó paraszt kap jutalmazást. A megj utalmazot- takat három csoportra osztják. Az Póntek reggel a Magyar Pedagó­gusók Szabad Szakszervezetének III. Kongresszusán felszólalt Révai Jó­zsef elvtárs is. Ismertette pártunk következetes harcát a közoktatásügy gyökeres átalakításáért. Ennek tud­ható be, hogy a pedagógusok és a közoktatás sorsában a felszabadulás óta nagyobb változások történtek a demokratikus fejlődés irányában, mint egy évszázad alatt. Köznevelési politikánknak az a törekvése, hogy a munkás és parasztgyerekek nem­csak megkezdjék, Iranern el is vé­gezzék az általános iskolát. Az is­kolareformot hatékonyabban ki kell terjeszteni a közép- év felsőoktatás területére is. első csoportba sorolt 24 gazda 250 forint pénzjutalmat, oklevelet és 14 ■napi üdültetést kap_ míg a 'második csoporthoz tartozó 56 dolgozó pa­raszt 200 forint pénzjutalmait és ok­levelet, végül a harmadik csoportba beosztott 80 gazda 150 f őri üt pénz­jutalmat és oklevél kitüntetést kap. A Vármegyei Népi Bizottság leg­közelebbi ülése alkalmával választja majd ki és terjeszti fel 'a megjutal­mazni kivánt 160 legjobb zalai gaz­dát a községi népi bizottságoktól, valamiét a községi és körjegyzők által beküldött jelentések- alapján. A népi demokráciában á pedagó­gusok nem napszámosai, hanem szakmunkásai a nemzetnek. Több cselekedet várunk tőlük a fekete reakció befolyásával, szemben. Ali azt akarjuk, hogy ifjúságunk demokra­tikus és müveit tegyen és ne egyik vagy másik. Végül az MDP és Rá­kosi elvtárs üdvözletét tolmácsolva, sok sikert kivánt a kongresszusnak. Révai elvtárs után felszólalt Lla- rustyák József elvtárs, a szaktanács elnöke, majd Lukács Sándor, a pedagógus szakszervezet helyetes fő­titkára beszélt. Délután került sör Ortutay Gyula kultuszminiszter be­szédére, aki szintén leszögezte, hogy minden pedagógusnak támogatnia kell a demokrácia frontját. { A szabotáló traktortulajdo­nosokat megbüntetik I)r. Agárdi Tibor alispán a to­vábbiak során rámutatott area, hogy népi demokráciánk a dolgozó pa­rasztság munkáját ezen meg jutalma­zások utján is, megbecsüli és értékeli. Beszámolt arról, hogy az őszi ■szántás-vetési munkál a tok gyakorla­tilag az egész megye területén be­fejeződtek. Szigorú felhívást adtaim ki — mondja az alispán;—, a trak­tortulajdonosok elszámoltatására vo­natkozólag az aljsófoku közigazgatási hatóságok felé, hogy azzal, a traktor- tulajdonossal szemben, aki a gépén» kirótt szántást szabotázsszerüen még most sem végezte el, azonnal indít­sák meg az eljárást. A népszámlálással kapcsolatosam arról számolt- be, hogy a szükséges előmunkálatokat elvégezték. A szám­láló biztosok rendelkezésre államaik, a. felülvizsgálok ki vannak jelölv». Megelőztük Somogyot Gál Jenő közellátási tanácsos be­jelentette, hogy7 a vármegye beszol­gáltatás l teljesítése 105 o/0. Eszerint országos viszonylatban Zal;a várme­gye az előkelő harmadik hetven áll Sopron és Baranya megyek után. Somogy megyét megelőztük. A rendőrség kiküldöttje arról szá­molt be, hogy Selmeczi Dezső és Löfler Géza monostorapáti malom- tulajdonosok rossz minőségű lisztet hoztak forgalomba. , Amikor felje­lentéssel fenyegették őket, a fenye­getőknek több mázsa fehér lisztet adtak ki azért, hogy el hallgattassák azokat. Az eljárás megindult elle­nük. 28.000 holddal többet szán- , tottunk Czobor Mátyás gazdasági felügyelő bejelenti, hogy a vármegye területé» az ezévi előírásnál 28.000 kát. hold­dal többet szántottak fel szorgalma# dolgozó parasztjaink. Az alispán felkéri a gazdasági felügyelőséget, hogy7 az elért szántási és vetési eredményeket a velünk ver­senyben álló vármegyékkel közöljék. Az angol rádió bevallja: üincB fV menthetetlen" Nankingl íudósitások Is kénytelenek elismerni, hogy a kínai néphadsereg hatalmas sikereket ért el. A demokratikus csapatok Peng-Put már komolyan fe­nyegetik és a Kuomintang erőket mindenütt visszavonulásra kényszerítik. Az ellen­fél egy elszigetelt csoportját e űzték Szu-Hue városból s igy a város felszabadult. Az angol rádió ma reggeli adásában szemrehányóan említi meg, hogy Truman an­nak idején kötelezte magát Angliával szemben, hocy az angol érdekeket megvédi Kínában. Most, hogy a helyzet idáig fejlődött, nemhogy az Egyesült Államok elnöke, de az amerikai felszereléssel ellátott C>ang-Kai-Ssk ármádia sem tud a dolgokon változtatni és Kínát az angolszász imperialistáknak megmenteni. I pedagógusok nem a nemz»! sapszássesai, hanem megbecsült szakmunkásai 97 százalékkal többet termei jövőre fi MAORT Felülvizsgálják a Nemzeti Bizottságokat beváltották a zalaegerszegi Ipartestület elnökét és jegyzőjét Olajvezetéken szállítják a gázt Budapestre

Next

/
Thumbnails
Contents