Zala, 1948. december (53. évfolyam, 277-302. szám)

1948-12-12 / 287. szám

ZALA 1948* december 12. fiz állami kezelésbevétel eredménye Jsvsre már 17%-te! täfeltet terme! a MIST, mint azt az amerikai gazdáí tervezték Székely Pál vezérigazgató a termelés és a munkafegyelem kérdéséről ./ Milyen hatást váltott ki a MA­GÉT dolgozói, között a vállalat sza­botáló vezetői fellett kimondott nép- birósági ítélet? — Elég enyhe az 'iáé le' - hallot­tuk a gépműhely be n. —- P<\>p megérdemelte a halál­büntetést — mondta egy tisztviselő a raktárkönyvelésen —, de Binder - trek többet 'is adhattak volna. Ilyen hangulatban tartotta meg beszédét az MI)P MAORT-üzeini pártszervezetének gyűlésén Székely Fái elvtárs, a vállalat vezér igazga­tója. külpolitikai beszámoló után foglalkozott Rákosi elvtárs legutóbbi beszédével és megállapította, .hogy a dolgozók reálbére és ennek kapcsán az élet színvonal is lényegesen emelkedett. Olyan or­szágban, ahol a szocializmust építik, minden dolgozónak áldozatot kell vállalnia és fokoznia kell a terme­lést. — Meg keik állapítanom, hogy a MAORT-nál 'igen laza a munkafe­gyelem — jelentette ki. emelt hangon Székely elvtárs. — Azt szeretném — hangsúlyozta —, ha vállalatunk fizi- kar és értelmiségi dolgozói példát mutatnának je téren az ország többi dolgozójának. Az egyéni felelősség kérdéséről szólya hangoztatta, a szi­gorú takarékoskodás szükségességét idő és any agfej használás terén. —- A MAO RT több mint 100 mil­lió forinttal szerepel a jövő évi ipari beruházásokban — mondta Székely elvtárs. — Vállalatunk ezzel az ország iiz legnagyobb vállalata kö­zött verni Ez még fokozottabb taka­rékosságra kötelez. Ezt követően kritikát gyakorolt Székely elv társ a MAORT felett. — Számos üzemi; problémát nem fogtunk meg helyesen —- állapitotta meg. v r A munkaverseny nincs eleggé kiszélesítve és a dolgo­zók nem is ismerik nagyon a jelen­tőségét. Rámutatott arra, hogy a vállalat dolgozói a telj ositmény bér rends zenei sincsenek teljesen tisztában és nem látják azt. sem, miért is dolgoznak, i Meg kell ismertetni velük a.munka • célját és a vállalaton belül .az egyes üzemek terveit. Ritkák az üzemi be- j szánnotok is. — Az üzemi problémákat inem alulról tárgyalják meg — mondta Székely elv társ. — A vállalatnál j még ma is az tapasztalható, hogy i az utasításokat felülről várják. Pár­tunknak az az álláspontja, hogy a j problémákat az üzemek dolgozóinak | egymás között kell megvitatni, mert csak agy lesz helyes és pro- ] diüktiv a munka. — Sokan szeretnének megszabta- j dúlni az egyéni felelősség súlyától { és minden apró ügyben feletteseik­hez fordulnak tanácsért. így aztán rendkívüli módon megnövekedett az | üzemi bürokrácia és az adminisz- j tráció. — Vigyázni kell. hogy az anyag- j gazdálkodás terén meg ne ismétlőd- \ jék az, ami az utóbbi évek folyamán \ történt.' A vállalat amerikai urai \ hasznavehetetlen anyagokba fektet- j ték a milliókat. Bajok vannak a j szállításnál is. Sok a holtfuvar, nem j használják ki kellő módon a szállító- \ eszközök teljesítőképességét. — Hibák tapasztalhatók a munkaidő körül is. Nagyon sok dolgozó van, aki később kezdi munkáját és előbb hagyja abba, mint kellene. Ez közel kaidé elvesztését jelentené. Éppen ezért még jobban megszervezik a MAORT-nál az üzemi ellenőrzést. Fontos az is, hogy minden dol­gozó 'ismerje az általa végzett munka önköltségét és azt, hogy ugyanazt a munkát milyen költséggel végezték 1938-ban. Rövidesen bevezetik a MAORT-nál a pontos e!ö- és utókalkulációt Megszervezik a gyárlátogatásokat is. A vállalat dolgozóit elviszik tanul­mányúira más nagyüzemekbe, ame­lyeknek dolgozói, hasonló céllal a MAORT-hoz látogatnak el. Ezután termelési kérdésekkel fog­lalkozott Székely elvtárs. — Amikor még Ruedemannék dirigáltak a vállalatnál, úgy tervez­ték,' hogy a következő tervévben 260.000 tonna olajat termel a MA­ORT — mondta. — Ezt a tervet mi megváltoztattuk és 1949-ben 97 százalékkal termelünk löh bel. — Nem 'igaz, hogy az o'.ajmezők kimerülnének a termelés fokozása { során és e. zel sok MAORT-dolgozó j mimikanélkülivé, válnék. A jelenlegi \ ■munkáslé:szám- marad — jelentett© I ki. Székely elvtárs. — Sőt. Az uj j fúrások lehetővé, tesdik, hogy a la- j vetsz- folyamán számos uj munkást j vegyünk fel. r Beszedő végén a M AORT-szabo­tázsügyben hozott Ítélettel foglalko­zott. Megái lapította, hogy Papp Si­mon és Ábel Bódog büntetése meg­felel a várakozásnak. Binder azon­ban szerinte többet érdemeit volna. — Az ő bűne az volt —- mondta —, hogy búi* nem tudott a tefrmeles csökkentésének politikai hátteréről mégsem jelentette azt illetékes kor­mányzati tényezőknek. A jövőben fokozott éberségei keli. tanúsítani. A termelést emelni kell, az önköltsé- 4000 dolgozónál már rengeteg mun- get pedig csökkenteni. Eszszerüshő­seket, javas l atokat a dolgozóktól vár­ják. A fizikai és értelmiségi dolgo­zók még jobban fogjanak össze, hogy meginduljon «• MAORT-nál. a be­csül© les le rmel őmimka. A vállalathoz kinevezték az első hat munkásigazgatót Búcsvány János, Szatmári Ferenc, Papp Jíároly, Albrecht Béla, Forgács István és Kelemen Pál elvtársak személyében. Rajtuk kívül még több uj munkás igaz gat ót kap a MAORT. Székely elvtárs beszéde után Szat­mári Ferenc elv társ szólt az egy be- g\ ült de Ige zókhoz: — Hatalmas feladatok előtt ál­dunk —7 mondta. — Ezért kell még jobbam kiépíteni a MAORT-nál a közösségi szellemet, amit eddig elég­gé elhanyagoltak. Becsülettel vé­gezze mindenki a munkáját. Fogjon össze a fizikai munkás az értelmi­ségi. dolgozóval, és ne engedjenek lábrakapni értelmiség-ellenes hangu­latot. V Búcsvány János elvlárs ezeköt mondta: Nem a beszéd, de a munka hive vagyok. Ezért kérem, minden munkatársamat, dolgozzunk együtt becsületesen célunkért, a szocializ- _ mus meg valósításáért. ^ A harmadik munkás igazgató, Papp Károly elv társ szintén felszólalt. — Ha egy országot építünk — mondta — biztosítsuk ás, hogy a miénk legyen. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. Dolgozzunk kö­zös erővel és akkor olyat művelünk, amit csodának nevezhetnek. A munkésigazgatók bemutatkozás«, után több hozzászólás hangzott el. —- A közösségi szellemet valóban elhanyagolták a MAORT-nál — mondta Németh József elvtárs. — De nem is alakult ki. Mégpedig azért, mert egyik munkás a másik- hun ellenséget látott s mert a- tőkés urak egymás ' ellen használták föl a munkásokat és elbocsátással fe­nyegetve. Kijelentette, hogy az uj munkásigazgatókat minden dolgozó­nak jó szívvel kell fogadnia. Horváth Elek elvtárs, a lovászi telep egyik dolgozója munkatársai legteljesebb támogatásáról biztosí­totta Papp elvtársat, uj igazgatóju­kat. A hozzászólások és Majoros és Pappert elvtárs zárszavai után az Internac ionálé eléneklésével ért vé­giét a gyűlés. Nagykanizsán a sjözfwrdő nyitva r&gg<&! 7 órától este 0 éráig. Kedden égés* nap és pénteken délután nő! gö^förd? RÖVID HÍREK A MEGYÉBŐL A tapolcai járási székház helyre­állítási munkálatai befejeződtek. * Balatongyörök község strandja a 3 éves terv keretében 29.000 forin­tos költséggel elkészült. * A zalaegerszegi bérházépítkezést a téli hónapok alatt is folytatják. * A MÁVAUT gépkocsiállomást lé­tesít Zalaegerszegen. Az autóbusz- garázs céljaira ideiglenesen a Rot- Scbild-pajlál rendezik be. •V Továbbra is rendszeresen műkö­dik Zalaegerszegen a Schütz-féle ház elölt a közérdekű liangszóró- hirszolgálat. * Zalaegerszegen közfogyasztás cél­jára kenyeret csak 1 kg.-as súlyban szabad sütni. * Vasárnap Zalaegerszegen a kö­vetkező dohányos-boltok tartanak nyitva: Zsomboly József, Bugovits Jánosné, Vajda Áronné és Horváth Dezsőné. * Rezi község végre iársiasgépkocsi­jára lot kapott. Az iskolák karácsonyi szünete december 23-tól január 15-ig tart. * * A Keszthelyi Takarékpénztár be­olvadt a Zalaegerszegi Központi Ta karékpénz tárba. * Zalaszentgróton megtörtént a já­rási főjegyzői hivatal átalakítása. * Tófejen a 3 éves terv keretében épül a községháza. Az elmúlt hó­napban 49.523 forintéi fordítottak az építkezésre. * A zalabesenyői iskola építése be­fejezéshez közeledik. ' — A nagynaniftsai MNDSZ december 13-án, hétfőn délután 5 ólakor taggyűlést tart. Kérjük az asszonytársakat, hogy teljes számban jelenjenek meg a karácsonyi akció megbeszélése végett. Vezetőség. . Felülvizsgálják a nemzeti Bizottságikat és a községi képvlselőtegiiletsket A vármegyei Nemzeti Bizottság tegnapi ülésén az elnöklő dr. Gábor Ernő vármegyei tiszti főorvos be­jelentette, hogy a községi képviselő­testületek összetételének felülvizsgá­lása alkalmával megállapítást nyeri, hogy azok’nem felelnek meg az ere­deti rendeltetésnek, sem pedig a je­lenlegi politikai helyzet körülmé­nyeinek. Egyes képviselőtestületekben még ma is találhatók olyan személyek, dkik' nem tartoznak a Függetlenségi Front egyik pártjához sem. Uszíta­nak és lázitanok népi demokráciánk ellen. Ez megengedhetetlen. Van olyan község, ahol a községi elöljáróságban nincs képviselője a FÉKOSz-nak és UFOSz-nak. Ezt pótolni keli Az arányszám sem felel meg a községek nagyrészénél fennálló po­OLCSÓ BABAVÁSÁR Karácsonyi díszek. Karácsonyi albumok. Legnagyobb választék márkás töitötollakban. Játékkártyák. Levélpapírok. Márványkészletek. Összes folyóiratok. Szépirodalmi-, Ifjúsági- és mesésköiiyvek. Karácsonyi ajándékok legolcsóbb bevásárlási forrása. Pontos és előzékétiy kis2o'gálás FISCH EL KÖNYVKERESKEDÉS litikiai helyzetnek. i Deák Sándor nemzeti bizottsági tag szóvá tette, hogy a falu kizsák­mányoló kulák parasztjai egyes községek képviselőtestületeiben és nemzeti bizottságaiban még ma is szép számmal találhatók. Javasolja, hogy a nemzeti bizottságokat és a községek képviselőtestületeit vizs­gálják felül és amennyiben azok nem felelnek meg a demokrácia kö­vetelményeinek, haladéktalanul ala­kítsák át. Dr. Tivoli Elemér javaslatára a megye alispánját átiratban keresték meg, hogy utasítsa a községi jegyző­ket a felülvizsgálat elősegítésére és megtőri ént éne k jelentésére. A vármegyei Nemzeti Bizottság tagjai egyhangú lelkesedéssel vala­mennyi javaslatot elfogadták. Ezen határozat végrehajtásával Zala megyében végre megszűnik az az áldatlan állapot, hogy a falusi dolgozók ügyeit a nén ellenségei, a kizsákmányoló kulák parasztok vagy más reakciós elemek irányít­sák. Ezután a dolgozó nép ügyét fa­lun is saját maga buzi a saját! vé- réből választott deire Arat ikus ve­zetői utján! * ’ | 1

Next

/
Thumbnails
Contents