Zala, 1948. április (53. évfolyam, 75-88. szám)
1948-04-01 / 75. szám
H14S. április 1 ZALA Nagykanizsa feiszabaduiasa A szemtanuk beszélnek 194Ä. április 1-ről Hiusvét volt, a feltámadás ünnepe 1945 április 1-én. Ez a hús vét Nagykanizsának is meghozta a feltámadást. Három, esztendővel eze- . lőtt ezen a napon szabadította fel a várost a győzelmes Vörös Hadsereg a németek és nyilas bérenceik véres terrorja alól'.' És ezen a na- oori indult él Nagykanizsa a denio- > ratikus- fejlődés utján. Abból az alkalomból, hogy városunk felszabadulásának harmadik évfordulójához érkeztünk el, megszólaltattuk a szemtanukat, akik azokban az emlékezetes napokban megindították a városban az életet es •ezek mondják el, hogyan is látták a fefszabadulást? Elsőnek azt az embert szólaltattuk meg, aki akkor a város élén állt. Dr. Simonfay Lajos Nagykanizsa vvoit polgár mos tere ezeket mondja a város felszabadulásáról : — Március utolsó napjaiban dr. Oelberg alezredes városparancsnok közölte, hogy a kapott parancs érteimében a várost az yutol só. emberig védeni kell, és haladéktalanul: végi'10 kell hajtani a polgári kiürítést.''A parancs végrehajtását sikerült elhalasztani nagyszombatig, amikor meg már olyan volt a fejetlenség, hogy árra senki sem gondolt. Addig különben is olyan parancsot kaptak a sietnetek,'hogy a várost'fel kell adni. — Az utolsó német egységek éjféltájban hagyták el a várost Kiska- nizsa irányában. Ugyanakkor a város tutsó végén már megjelentek az piső orosz csapatok. Délutánra már ' - az egész város felszabadult. A ■— Előbb Gromoff ezredes, majd Visnycvszkij a ezredes, a városparancsnok mindent megtett, hogy a 'árosban az étet mielőbb megindul- 1 n. Ezért mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhet Nagykanizsa népe. A politikai élet megindulásáról tíackler János hírek mennyire valótlanok voltak, azt mindenki sajátmaga tapasztalhatta itt Kanizsán és erről beszélt munkatársunknak P. Piokler Emil ferencrendi Jelkész is: ■ — Minden a legnagyobb rendben ment a rendházban. Az orosz város- parancsnokság a legnagyobb előzékenységet- tanúsította irányunkban. • A templomhoz őrséget állíttattak .és vigyáztak, hqgy semmi báíitódásunk sem essék. — A vallási élet úgy ment tovább a náaga utján, mintha semmi sem történt volna. A felszabadulás, hajnalán már misét is mondtunk. Az iskolák megindulásáról viszont Vandra Jenő igazgató nyilatkozott: — Tanítás már a nyilasok hatalomátvétele óta nem volt a kanizsai iskolákban. A felszabadulás után voltak nehézségek, amelyeket Vis- nyovszkij alezredes városparancsnok segített elhárítani. Az ő intézkedésére kiürítették a fel szabadi tó csámpátok az igénybevett iskolaépületeket, amelyekben hamarosan megindult az élet. A felszabadulás után pár nappal pediff már újság is volt Kanizsán. Április 7-éri megjelent a Zala első szánra és ez már azt jelentette, hogy helyreállt az élet a' városban, vége a háborúnak az országban és eljött az alkotó munka ideje. így látta a szemtanú 1945 április 1-ét, Nagykanizsa felszabadulásának napját. iCeM^kedék a munka luk&iéU d iílSÓSZ a Nemzeti Bizottság • tóit elnöke beszélt munkatársunknak:-— Az orosz városparancsnok már husvétvasárnap hivatott magához. Megbeszéltük a legszükségesebb tennivalókat a munkásmozgalmi élet megindítására. — Pár nap mtilv'a megkezdte működését a két- munkáspárt, mégpedig a legnagyobb egyetértésben. Minden kérdésben segítették egymást, mert mindenki tudta, hogy közös óéiért,(a munkásság jólétéért harcolunk. —. Amikor megalakult a Nemzeti Bizottság, döntöttünk az uj polgármester személyéről is. Windisch’Dénes már április 5-én átvette a város vezetését. Käufer Sándor Ötletes kezdeményezést jelenteit be Ménes János h. polgármesternek a KISOSz debreceni vezetősége. A debreceni kiskereskedők elhatároz iák, hogy azoknak az üzemi és mezőgazdasági dolgozóknak, akik munkateljes,i meny terén kiválót alkotnak, tehetségükhöz mérten tiszteletdijat kívánnak felajánlani, mégpedig nem pénzben, hanem; ára-, ban. Az .akciót minden debreceni kiskereskedő támogatja. Verseny bízó t tsá got k i ván n ak szervezni a szakszervezet bevonásával, miután az hivatott leginkább eldönteni, hogy ki érdeme.s jutalomra a dolgozók közül. • A kezdeményezés arra vall, hogy a debreceni kiskereskedők vallóban közösségét érzenek azzal a dolgozó réteggel, mely közé magukat is joggal számíthatják. Bizonyosak vagyunk afelől’ hogy a nagykanizsai kiskereskedők megszívlelik debreceni kartársaik gyönyörű kezdeményezését és bekapcsolódnak a mozgalomba. Bár Nagykanizsán csak kevés nagyobb iparvállalat van, de a tavasz és a nyár folyamán, mint értesülünk, a kisípa Is teljes erejéből bekapcsolódik a műnkaverseuybe, egyrészt versenyre hívja más városok azonos szakmabeli kisiparosait, másrészt maguk közölt megrendezik a munkaversenyt minőségi és mennyiségi alapon. V Kereskedőink szép dijakat ajánlhatnak fel a MAO BT dolgozóinak, akik a földünk mélyéből kihozott olajjal lehetővé teszik, hogy iparunkat a nálunk fel nem található nyersanyagokkal elláthassuk. De dijakat oszthatnak ki a téglagyár, a bicska, gyár a Sz,egő féle ipartelep nyertesei között is. A mezőgazdasági munkaversenyt, amelynek körvonalai Zalában csak most kezdenek kibon takozni, alkalmat ad kereskedőinknek, hogy egy két értékesebb tárgyat juttassanak azoknak a kiváló gazdáknak, akik földjükön ,a legtöbb és legkiválóbb minőségű termény 1 adják a magyar dolgozóknak. A Zala olyan értes,ü|léseket szerzett, bogy a MKP kiskereskedő gárdája már napokkal ezelőtt egyhangú helyesléssel tárgyalta ezt a kérdést és az érit nem lépett tervükkel eddig nyilvánosság elé, mert más párláUásu kar- társtaikal is be kivánják vonni a díj kitűzés nemes akciójába. a Magyar Kommunista Párt 'kanizsai szervezetének vezetőségi tagja már az első napokban résztvetfc az akkor már legális Kommunista Párt szervezésében. Erről a következőket mondja: •— A légi, kipróbált kommunisták hamarosan összegyűltek i§s megkezdtük a szervezési munkát, Á központ a felszabadulást követő napokban leküldte megbízottját Reményi Jenő személyében, aki az első időkben a pártszervezete titkár ál is volt, . — Először a jelenlegi szakszervezeti székházban kezdtük a munkát, majd átmentünk a jelenlegi párthelyiségbe. — A pártszervezet alapitó tagjai minden tekintetben - a lehető legjobban kivették részüket a yáros ta I praáll it ás ának műnk jvában és tevékeny részt vettek a megindult földosztás munkájában is. A nyilasok gondoskodtak arról, hogy minél szélesebb körben elterjesszék vad rágalmaikat a . Vörös Hadseregről. Propagandájukkalfnin- denekelőtt a vallást vették célba és mindent elhíreszteltek, amivel megrémíthették a népet. Hogy ezek a Amint a Zala imieglhta, Si- mándy József az Operaház világhírű lenoris'tája felkérésünkre engedett Nagy kanizsu műéi viezele 1 kívánó kőz ö őségének és közölte, hogy a sz,ab ad művelődés keretében vasárnap lejön ismét N agykauizsára, - hogy művészétévé! és gyönyörű tenorjával ismét néhány feledben teilen órát szerezzen a város közönségének. Simándy neímf jön egyedül, vele érkezik Erdélyt Alice, az Operaház kiváló szóló táncosnője, valamint Operaházunk egy kiváló zongoristája. A Város közönségének, illetve azoknak akik még nemi élvezhették á kiváló énekes hangját és Erdélyi Alice ba! el lm ü vésze tét, nemi kel 1 külön figyelmébe ajánlani a vasárnapi hangversenyt, mert a művészek múltkori szereplése kellő biztosilék arra, hogy ez alkalom'miai is Nagykanizsa közönsége zsuffolásig megtölti az: Ipartestület nagytermét. Jegyek holnaptól' elővételben: kaphatók a Fischel kö.nyvkeres' ' x / Simándy József, az Operaház világhírű tenoristája vasárnap hangversenyez Nagykanizsán kedésben, a Népszava boltjában és Szabó Antal üzletében 8, 6 és 4 forintos árban. Az esti pénztárnál diákjegyet is lehet kapni egy forintért. j Csütörtök, április 1. Budapest I. 5.30 Hajnali muzsika. 6.30 Falurádió. 7.00 Hirek 7.20 Regge i zene. 8.15 S-'.órako/.tató zene. 8 30' Római katolikus vallásos félóra. 9.00 Orosz szórakoztató zene. 10.00 Hirek. 12 00 Harangszó, hirek. 12.15 Eiő'.dás Rembrandtról. 12,30 Opera- részletek 13.00 Csevegés a művészvi ág áprilisi tréfáiról 13 20 Cigányzene. 14.00 Hirek. 14.10 Zongora es hegedüszámok. 15.00 Rvdióiskoia. iö.Oo A debreceni ko - légiumi kórus énekel. 16.30 Gyermekrádió. 17.00 Hirek. 17.10 Hadifogoly híradó és Vöröskereszt közlemények. 17.55 A 48-as Országos r ulturverseny heti tájékoztatója. 18.00 Dunavöigvi híradó. 18.30 H ímonika- , szamok. 18.45 MSzMT műsora 19.00 Április "V tarkaest. 20.00 Hirek. sp®rthirek 20.30 UVidám műsor. 22.00 Hirek. 22.25 Március hóriap' rádiókrónikája. 23.10 Tánczene. £4.00 Hirek, Budapest II. 17.C0 Tánczene. 18.00 Szerelmek — emlékek. 18,40 Tánczene. 19 00 A falu hangja. 19.30 Rimszkij-Korzakov: Sehere^ádé.' Szvit. 20.15 Hangos heti sport- h' ^\20.30 A Rádió szabadegyeteme. e \ A szegények költője At ex ej Pjeskov, akiből Maxim Gorkij -néven az oroszok egyik- legnagyobb írója, léét, 80 esztendővel ezelcrlt született a Volga és az Oka összefolyásánál épült Nizsnij Novgorod szegény negyedében. Nagyságának, megbecsülésének nem kell er ölelj esebb bizonyít ék, minthogy ma már szil-'óvárosa is nevét viseli. A Szovjetunió igy hódol emléke előtti N izs-nij Nopgorodot Gorkijjá, neüeéte el. De -nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész világ szépéül és nemes irodalomét^ rajongó, kultúrára éhes embeütöm egei magukénak számítják a lángeszű szovjet írót. Gorkij\a szegények költője volt. Nagy nélkülözések és szenvedések közölt nőtt fel, korán árvaságra jutott: országutakon vándorolt, hidak aldlt aludt, éjjeli menedékhelyekre lopakodott be. A szenvedést, a kHz- * delméi, a nélkülözési kevesen rajzolták meg olyan realisztikusan, mint Gorkij, de bármilyen sötétek is a színei, mindig kereszhül-világit rajta az optimista hit, hogy egyszer el kell vonulni a fekete jellegeknek és fel kell ragyogni a napnak... Es ezít nemcsak az Írásaiban hirdette, hanem báfran jésztvett az 1905-ös forradalomban, amely dián menekülnie kellőit. Beteg tüdejével évtizedeket Capri szigetén töltött, mig a Szovjetunió visszahiüia és -megadta azt a ■megbecsülést, amelyet megérdemeli. Tizenkét éve halt meg. SziUóiésének nyolcvanadik évfordulóján még el kell mondani, hogy az irodalomtörténet sokat vitázott Gorkij születési évszámáról, mi a helyes: 1868 vagy 69? A nagy nyomorúságban levő árvagyerek maga sem tudta, hogy hét vagy nyolc | esztendős, később sem tudta pontoI san évei számát, s igy a lexikonok is különböző születési éveket tüntetnek fel. A Szovjetunióban most hi- vdtalos ünnepségek vannalc a. nyolcvanadik évf orduló alkalmából. Tehát az 1868-as évét kell'születési évnek elfogadnunk. HÍREK Napirend: Április 1, csütörtök. Róm. kát. Hugó Pro . Hugó. (Jjgöröt- Mária. F\ Map Két 5 óra 23 perckor, nyugszik 18 óra 14 perckor. — F\ Hold kel 2 óra 55 perckor, nyugszik 19 óra 4 perckor. . 1894. Kossuth Lajos temetése Budapesten. 1905. A Mépszava először jelenik meg napilapként. 1945. Nagykanizsa felszabadulása — Közös pártnap Kiskanizsán Vasárnap délután 6 órakor a Magyar Kommunista Párt Olvasóköri helyiségében közös PÁRT NAPOT tartunk, melyre ezen az úton meghívjuk az összes kiskanizsai kommunista és szociáldemokrata elvtársainkat, valamint Kiskanizsa népét, az EgységbizoUmg. — Tex sh se k Csütörtökön április 1-én d. u. 6 órakor fontos ügyben értekezletet tartanak.-r- fóegaiflkuít KEkamzsáu is az egységbizottság Hús vét napján a Magyar Kommunista Párt kiskanizsai szervezetének párt-helyiségében megalakult a kiskanizsai Egységbizottság, mely nek 4 kommunista és 2 szociáldemokrata tagja van. Az Egységbizottság feladata lesz, hogy megállapítsa a két pártban lévő jobboldali elemek káros munkáját és javaslattal él a városi Egységbizottsághoz, hogy ezeket a jobboldali elemeket zárják ki a munkáspártokból. Az Egységbizottság 'tagjai az MKP részéről, Mozsoüts István, Bécsi .Ferenc, K. Nagy László és Kazányi Sándor, a Szocdem Párt részéről Imrei Patkó László és Mihályi József. Hr*