Zala, 1948. április (53. évfolyam, 75-88. szám)
1948-04-01 / 75. szám
Y * 4 I A L A I.>48. április 1 Mit végzett három év alatt a FÉKOSZ, a világ második legnagyobb kisparaszti szövetkezete A FÉKOSz a világ második legnagyobb kisparaszti és földmunkás szervezete. Az 1945. évi felszabadulás után megszervezte a parasztságot, hogy szerzett jogaikat minden reakciós törkvés eben biztosíthassák. így vált a FÉKOSz az ország legnagyobb szakszervezetévé, mely az ipari munkások szakszervezetéhez hasonlóan legelső sorban a munkabérek megállapítása terén dolgozott, valamint a foldmüvességnek az ■ országos társadaíombiztositásba való felvételét vivta ki. Aztán a termelés felé fordult, hogy a földhöz- juttatottakat támogassa, hogy ag ország termelését biztosítsa, a traktorok, gépek és mezőgazdasági ©sz- « közök megszerzésével, a szükséges vetőmagvak biztosításával sikerült is a termelés zökkenésmentességét biztosítani. Végül pedig óriási társadalmi és szakmai nevelő munkába kezdett, hogy a nagy tömegek megfelelő nívójú kiképzését eszközölje. Ezzel egyidejűleg a földosztás keresztülvitelében is tevékenyen résztvett, szorgalmazva az uj földhözjuttatottak mielőbbi telskkönyvelését, hogy azoknak biztonságát növelje. Tőle telhetőén mindent megtett a szegény néprétegnek cipővel 'és ruhával való ellátása érdekében is. A termelő erő fokozása érdekében ' megindította a termelési versenyeket és most már a szövetkezeti mozgalom megteremtése 4 FÉKOSz következő feladata, hogy a termelési eszközök egyesítése, összhangba hozása által, azoknak jobb és okszerűbb felhasználása révén a termelés, minél' rovidebb időn belül, minél jobban fokozható legyen a földhöz- juttatott parasztság megerősödése érdekében. Cél egy munkaintenziv gazdálkodás . megteremtése, mely' úgy az egyes földműves, mint az állam szémpontj áhpi a legbiztosabb és legmagasabb föidhasznot biztosítja. Ez a munka is hozzácsatlakozik _ a 3 éves tervben .foglaltakhoz, melyben a magyar föld érdekében 2 milliárd befektetést eszközölnek. Ennek keretén belül, építik meg a FÉKOSz tagjai a nagy összekötő vizi- utakat 170.000 k. h. területet öntözésre' rendeznek be, 32,000 k. h. —- szik javítását végezneky&Mindezen munkálatok egyrészt fokozzák a munkabelterjességét, és foglalkoztatottságot, de egyúttal elősegíti a termelés fokozását, és jövedelmezővé tételét. A műtrágyagyártás fokozását, növény nemesítő telepek létesítése, 600 fa u villanyositása, 1.500 km. bekötőút építése, 700 km. ipar vasat építése van még eb Íren a tervben felvéve. A FÉKOSz munkábérmegáilapitús terén, mint a földmüvesség érdekképviselete nagy befolyást gyakorol, rendezte a kubikusok, erdő és kertészek, valamint paprika munkások kollektiv Irérszerződését. Ezek részben teljesítménybérek, melyek át- j agon fel üli teljes italéi íyek esetén prérniuniókkal fokozhatok. Bevonté* a földmüvesség legszegényebb rétegét már a társadalombiztosításba és a FÉKOSz irodái bonyolítják le önnek' az adminisztrációját. A kezdeti nehézségek ellenére ma már miniegy 650.000 személy, a családtagokkal együtt, tartozik bele. A munkaközvetítés 1946-ban indult meg, az irodák száma ma már 830, de 1.610 fa ut látnak el. 1947- ben már 60.000 munkabérvitát intéztek. el és 642.000 munkaközvetítést. Ez az óriási munka szükségessé tette, hogy az egyszerű paraszti sorból származó irodavezetők tanfolyamokon oktatást nyerjenek, melyeken a törvények ős jendeíetek megfelelő értelmezését^ az eljárások helyes intézését megtanulhatták, sőt bizonyos jogi ismeretekre, melyben egyébként g központ jogi osztálya segítségükre áü s ez szervezi meg a vidék jogvédelmét is. Megindult a "Szövetség hetilapja a Dózsa 'Népe is már" 1945-ben, melynek mezőgazdasági szakmoUék- tete is van, ez látja eí a földművessé get időszerű szaktanácsokkal és,. S mérteti a bei- és külpolitikai ese- enyeket, újabb rendelkezéseket, stb. A FÉKOSz a földmüvesség nevelésére rendkívül nagy gondot fordít s igy általános és szakmai tudása érdekében állandó központi és vidéki tanfolyamokat rendez. Ez már vaióságos tömegmozgalommá vált és országos jellegűvé. Egyedül 1948. eiső—második havában 8.000 hallgató vett részt rajtuk, ami mutatja egyrészt ezen tanfolyamok rendkívüli népszerűségét, céljuk helyességét, másrészt a magyar parasztság nagy és józan tanulnivágyását. A FÉKOSz a rádiót is szolgálatába állította a szaktudás terjesztésére és hetenként 2 előadásban ismerteti az időszerű mezőgazdasági kérdéseket. Ezenfelül pedig kiadványokat ad ki a mezőgazdaság különböző ágairól. A vidéki szervezkedés nagy eredményeit mutatja a különböző szakcsoportok rohamos növekedése is. A-FÉKOSz vidéki kulturcsoportjainak száma már meghaladta a 200-at. Ezzel kapcsolatban megindult mar a népi könyvtárak felállítása is. De bekapcsolódnak a nők is s számos női csoport az élet szociális kérdéseiből veszi ki a részét. A demokrácia a nőknek egyenjogúságát nemcsak politikai vonalon biztosította, de amint a föídhözjutta- tottaknál férj és feleség nevére íratta az uj birtokleveleket, részt kíván adni a falusi élet minden megnyilvánulásában is. Ehhez csatlakoznak az' -ifjúsági csoportok megalakulása is, hagy számban résztvéve a falu kulturális és sportéletében, mely utóbbi tömegsporttá vált s már eddig is szép eredményeket mutat fel. Ínapekcíós gyógyszertár Márc. 31-én: „Mária“ gyógyszertár, Somogyi Béla-utca 40. — Hirdetmény A vasutas szakszervezet vezetősége értesíti, a tényleges és a .nyugdíjas kartársakat, hogy 1948 JLprí- iis hó 2-án pénteken d. u. 4 órai kezdettel taggyűlést tartunk. — Tekintetlei a fontos tárgysorozatra a megjelenés kötelező. Horvátit, XV. Lajos titkár. .4 -lilváltat!.os város Felhívom a füszerkereskedőket és pékeket, hogy a március hóban beváltott liszt ós kény ér jegyekkel f. hó 1. 2 és 3-án számoljanak el a közel I átási hivatalban. A városi csatornamű átemelő és derítő telepein a Major alatti dűlőben lévő kb. 7 kát. hold területet a v. csatornamű üzemvezetőség (Ady Endre u. 1. II. ©m. 46) 1948. április hó 8-án d. e. 10 órakor megtartandó nyilvános szóbeli ér lejtésen 5 (öt) gazdasági évre bérbe- adja. Bővebb felvilágosítást a csatornamű üzemvezetőség ad. Polgármester. ! 1843—1948-as centeiiáris hirdetés: Hantos és Rnzsinszky vállalkozó mérnökök Sagykauizsa, MiEnrire-ut 12. Milan: 3-50. Gaz- és vízvezeték-szerelés. — Lispei földgázégők már 72 Ft-tól. FIGYELEM! FIGYELEM! Szeszesital szükségletét nagy-'““ ban és kicsinyben a legnagyobb választékban beszerezheti a Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomitá Részvénytársaság rum- és likőrgyárában Nagykanizsa, Szabadság-tér 12. Telefon: 113. Jóminő só g ü likőrökben nagy válás if ék. QUITTNER villamossági vállalat CsMIáro'k nagy választékban kedvező tizeiéfti feltételiéi. Mindennemű szerelési munkálatok készítése. Villany ég ők raktáron. Nagykanizsa, Csengery-nt 1. - Telefon: 301. Csreíkó Gyu Gázégők gyártása háztartási és ipari célokra. Telefon gáz- és vizvezetékszere/ések. Központi fütő- és is 4. türdőberendezések. vasszerkezeti lakatos üzeme. Nagykanizsa, Jlüy Endre-uí4. Ivott már VÁROSI mozi! Ma szerdán Két sláger egy műsorban: I. TOM TYLER vadnyugati filmje: I Gáncs nélküli bandar II. Énekes, láncos, zenés vígját. Muzsikus lelkek Előadások köznap 5 és 7 órar i --- 11 L' ’ ' Ke reskedők közieméi; 1 'Textileseket érdekli: Az A. és Árhivatai a G. F. Textilbizo Határozata áiapján 5 millió .. . : értékű »P« sorozatú szabadár ■ . sáriására jogosító jegyet boci ' , ki. Mindazon kereskedő, akim: c I 1 átalány a a havi 1000 for into ■ haladja meg, ebbői a kiuta 'tare részesülni fog. A lebonyolitáscA a Textil kereskedők Országos Szabad- szervezet lett megbíz valahova' mi is. eljuttattuk névsorunkat a jogosultakról. Értesülésünk szerint az elosztás folyamatban van és minden rendelet hatálya alá tartozó kereskedő közvetlenül fogja-a jegyeket \ megkapni. Í Bútorkereskedőket érdekli: Az Anyag- és Árhivatal közli a butor- | kereskedelem által felszámítható maximális rezsi és haszonfedezeti kulcsokat. _ TojásszáHitás átmeneti f©:.~ • re- ditása. A Gazdasági Főtanáé-: cius 23-án újabb rendeletéi közzé, mellyel a tojás forgal egész ország területén tovább kedésig felszabadította. Enne felelőén, tehát a tojást szállít gedé(y (igazolvány) nélkül szállítani. * A 70. sz. Magyar Közlöny re 1948. K. Sz. M. sz: rendi réo kereskedelmi könyvek vezetéki \ á Számlázási kötelezettség végi hajtását rendeli el: a) mindazon kereskedő, alj;.:’ évi forgalma eléri legalább öt ezer (ötszázezer) forintot; b) akár egy, vagy akár töl iezőtől is legalább 90 naj > s-50.000 (ötvenezer) vagy ezt tre • haladó értékű hitelt élvezek vagy c) legalább 100.000 (egyszázezer) forint értékű közszáHítást teljesítette A jelen rendelet hatálya alá tartózik a kereskedő akkor is, ha a) nagykereskedői jogosítványa v an, vagy b) külkereskedőimi (export-import) ügyletekkel iparszerüleg fog-' 1 1 átkozik; c) Az üzleti könyvek vereté-,^ v a kettői könyvvitel szabálya- irrere- j adók. A kettős könyvvitel /erei- I beiül, a kereskedő bármilyen köny- | vetési módszert alkalmazhatja A rendelet foglalkozik a ]< kiszámlázással kapcsolatos kére . re leél. - ' . ... Vendétü-megnyt Értesítem a n. é. közönsé f hogy vendéglémet f. ülő 27- [ Zárüa-u. 8. szám an megnyitottam. Szives pártfogást kér Kaszaházi József vendég Egy uj fürdőkád és egy nagy ob: fér eladó Eötvös-iér 19. Egyszoba-konyhás lakásomat éles ■ * ném kétszobás lakásra. Cím a kiadó ZALÄ demokratikus politikai napilap Szerkeszti: Beneze Jenő főszerkesztő SsterkesrWség és kiadóhivatal; Deák Ferenc-tér 10 Kiadja a Nenzetl Bizottság, Nagykanizsa. KzertoWMEfősért ás kiadásért fölei Ben öze leit' Telefon: 54. , Nyomatott a Közgazdasági R.*l. Nagykanizsa nyomdájában, Nagykanizsán. Nyomdáért felel: Zalay Károly.