Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)
Bekő Tamás: A nagykanizsai városi rendőrkapitányság működése az I. világháború kitörésétől a rendőrség államosításáig, 1914–1919
osztag műszaki csoportjánál szolgált. Az összeomláskor tizedesi rendfokozattal szerelt le. Háborús szolgálataiért kiérdemelte a Bronz Vitézségi Érmet és a Vöröskereszt Ezüst Díszérme a hadidíszítménnyel kitüntetést. 1918. november 1-jén kinevezték rendőrnyomozóvá. A kommün alatt tagja volt a Vörös Őrségnek, majd a szervezet felbomlása után ismét a városi rendőrség kötelékéhez tartozott. 1920-ban átvette a m. kir. államrendőrség nagy- kanizsai kapitánysága. 1921-ben még államrendőrségi detektív, majd következő évben kilépett a rendőrség kötelékéből és városi végrehajtóként teremtett új egzisztenciát. (15. kép) MNL ZML NVT 1919/724., 1919/2878., KA MBA 205423., ZK 1921. június 26. (143. sz.) 2. p., ZH 1916. június 21. (140. sz.) 2. p. JAMBROV1CS (1934-től Jávor) ISTVÁN (Csáktornya, 1875. december 19. - Nagykanizsa, 1949. december 18.) rendőrőrmester. Anyja Resovics Katalin. Korábbi foglalkozása ügyvédi írnok. Nős Kenessey Katalinnal (hk. 1910. szeptember 18.), kétgyermekes nagykanizsai lakos. Tényleges katonai szolgálatát 1896. október 6-tól 1899. szeptember 21-ig a cs. és kir. 48. gyalogezrednél teljesítette. Innét tizedesi rendfokozattal szerelt le. 1901. június 1-jétől próbaszolgálatos, 1902. január 12-től pedig hivatásos rendőri állást nyert Nagykanizsán. A városi tanács határozata alapján 1908. február 14-én valóságos tizedessé lépett elő. A világháború idején a 20-as honvédekkel vonult ki a szerb harctérre, ahol tizedesből őrmesterré avanzsált, és a bécsi mintára szervezett belgrádi cs. és kir. rendőrbiztosság bejelentő hivatalának tisztviselője lett. Harci cselekményekben nem vett részt. A rendőrlegénység egyik legképzettebb tagja volt. Jól beszélt és írt németül, értett horvátul és szerbül. Még távollétében, 1917. december 28-án nevezték ki rendőrőrmesterré. A Tanácsköztársaság idején tagja volt a Vörös Őrségnek, majd annak feloszlatását követően ismét városi rendőrőrmester. 1920-ban a m. kir. államrendőrség szolgálatába lépett, ahol főtörzsőrmes- teri rendfokozatot ért el. (17. kép) MNL ZML NVT 1919/2878., Kb 1916. június 1. (11. sz.) 84. p., ZK 1921. június 26. (143. sz.) 2. p., ZH 1916. június 21. (140. sz.) 2. p. KALMÁR BÉLA (Zalaszántó, 1874. április 4. - Nagykanizsa, 1943. december 2.) rendőrőrmester. Apja Kalmár Sándor, anyja Major Rozália. Mestersége takács. Nős Németh Annával (hk. Nagykanizsa, 1899. augusztus 19.), egygyermekes7 nagykanizsai lakos. Tényleges katonai szolgálatát 1895. október 7-től 1898. november 27-ig a cs. és kir. 48. gyalogezrednél teljesítette. Leszerelt mint szakaszvezető. 1899. január 1-jén állt rendőrnek, és háromhavi próbaszolgálat után április 1-jével kapta kézhez hivatásos rendőri kinevezését. 1910. augusztus 1-jétől I. osztályú rendőr. A világháború kitörése után 1914. december 5-én vonult be a m. kir. 20. gyalogezredhez, majd 1915 tavaszán a m. kir. IV/5. népfelkelő zászlóalj alakulatával vonult el a keleti frontra, ahol a híres Papp-dandár kötelékében csakhamar őrmester, majd törzsőrmester lett. Ugyanitt megszerezte a II. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet, 1916 tavaszán pedig tiszthelyettessé léptették elő. Ezt követően 1916. július 23-án Bukovinában orosz hadifogságra jutott, majd 25 hónapon át a Pensa kormányzósághoz tartozó írbit településen raboskodott. 1918 nyarán a városi tanács kérelmére ideiglenesen felmentették a hadi szolgálat alól. Szerencsés hazatérése után 1918. október 27-én távozott a honvédségtől. Időközben a városi tanács intézkedése folytán október 1-jei 7 A gyermeket a nagykanizsai árvaszék 464/1919. sz. határozata alapján Kalmár Béla örökbe fogadta. 302
