Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)
Foki Ibolya: A városi önkormányzat működése Nagykanizsán, 1849–1900
pülés újraegyesülését 1880. július 19-én a belügyminiszter is jóváhagyta. Ezzel a tízéves különélés véget ért.94 Súrlódási felületek ezután is maradtak. A nagyobb kiadásokat okozó városfejlesztési beruházásokat a kiskanizsaiak sokszor ellenezték. Féltek az adósságtól, s nem csak saját otthonukban, hanem a városházán is takarékoskodni kívántak. Bár a később kiújuló elszakadási törekvéseket sikerült leszerelni, a különbség Kiskanizsa zártabb világa, a változásokhoz nehezebben alkalmazkodó népességének gondolkodásmódja és a nagykanizsaiak polgárosult értékrendje, nyitottabb szemlélete között még sokáig fennállt. A polgári közigazgatás megteremtése Az 1848-as törvényalkotás által létrejött, modernizált jogi szabályozásnak megfelelő közállapotok kialakítására, a város feudális maradványokkal terhes önigazgatásának polgári fundamentumokra történő helyezésére, valamint a rendi tagozódás által korábban megosztott városlakók egyenlő jogú polgárok közösségévé való kovácsolására, azaz a polgárosodás folyamatának részben már 1848 előtt megindult maradéktalan kiteljesítésére csak az ország függetlenségének teljes visszanyerése, 1867 után kerülhetett sor. A felelős magyar kormány 1867. február 17-ei megalakulása után újból megindulhatott a törvényalkotás folyamata, s így remélni lehetett, hogy többek között a helyi önkormányzatok egységes rendezését biztosító jogszabályok is hamarosan megszületnek. Egészen 1871-ig azonban nem történt meg a Kanizsához hasonló egykori mezővárosok önkormányzati szervezetének érdembeli átalakítása, illetve tevékenységi körük pontos körülhatárolása. Ebből számtalan bonyodalom és probléma keletkezett. Nem lehetett tudni például, hogy kinek a felügyelete alá tartoznak, közvetlenül saját megyéjük, vagy inkább a járás élén álló főszolgabíró irányítása alá? A legtöbb mezőváros küzdött a járási fennhatóság ellen, mivel a főszolgabíró gyámkodása jelentősen korlátozta szabadságát. A város bármilyen ügyben csak a főszolgabírón keresztül érintkezhetett a megyei önkormányzattal és a felsőbb hatóságokkal. A főszolgabíró mindig köteles volt véleményt fűzni a város által előterjesztett kérelemhez, folyamodványhoz stb., s észrevételei általában döntő mértékben befolyásolták a dolgok végső kimenetelét. A kialakult, meglehetősen kaotikus helyzetet végül a „községek rendezéséről" szóló, 1871. évi XVIII. törvénycikk95 orvosolta, mely a korábbi szabad királyi városok kivételével az összes többi település közjogi viszonyait szabályozta. 94 Foki Ibolya: Nagykanizsa és Kiskanizsa vitái. Zalai Hírlap 2000. április 1. 7. p. 951871. évi XVIII. törvénycikk. In: Magyar törvénytár. 1869-1871. évi törvénycikkek. Budapest, 1896. 280-294. p. 178
