Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)

Foki Ibolya: A városi önkormányzat működése Nagykanizsán, 1849–1900

Kiskanizsa 1868. március 8-án szintén megválasztotta a maga tisztségviselőit.93 A helyi választások eredményes befejezésével a két városrész történetében lezárult egy küzdelmekkel, pártoskodással és ellentétekkel teli korszak. Kiskanizsa tovább őrizte a maga paraszti életformáját és hagyományait. Nagykanizsa tőkeerős kereskedőrétege viszont - kihasználva a város földrajzi adottságainak a vasúti összeköttetések által megsokszorozott előnyeit - vállalkozó szelleme, mozgékonysága, minden új iránt való fogékonysága, utazásai és kapcsolatai által kialakult széles látóköre révén egész más értékeket közvetített a helyi polgárság számára, mint amelyeket Kiskanizsa zártabb világa, a változásokhoz lassabban alkalmazkodó földművelő népessége magáévá tudott tenni. Az ellentétek gyökerei végső soron a különböző értékrendekben, a mentalitásbeli különbségekben voltak keresendők.

A tisztújítások lebonyolítása után a két település egyelőre a maga útját járta. Az önállóság azonban sokba került a kiskanizsaiaknak. A kiadásokat helyi pótadóval kívánták fedezni, de a pénz nem folyt be. így 1869-ben már az elöljáróság összes tagjának fizetését leszállították. Időközben megkezdődtek a két település egykor közös határának, vagyonának, egyéb javadalmainak és terheinek elkülönítésével kapcsolatos tárgyalások. Ezeket azonban hosszú ideig nem sikerült elmozdítani a holtpontról. Hol az egyik, hol a másik fél utasította el a másik feltételeit. Erdők, legelők, házingatlanok, vásárjog, bormérés, adósságok törlesztése stb. képezték a vita tárgyát. A kiskanizsaiak unták már az elhúzódó egyezkedést, s bár a községi pénztár üres volt, úgy döntöttek, hogy ügyvédet fogadnak és pert indítanak Nagykanizsa ellen. Az 1874-ben megszületett ítélet kimondta a birtokmegosztást, és elrendelte az annak végrehajtásához szükséges tagosítást. Ez azonban rengeteg költséggel járt volna, ezért mindkét fél jobbnak látta, ha visszatér a tárgyalóasztalhoz.

Látva az áldatlan viszálykodást, most már a megye is a megegyezést sürgette. A súlyos anyagi helyzet lassan a kiskanizsaiakat is mérsékletre intette: a per folytatása helyett 1876 karácsonyán elhatározták, hogy újból csatlakoznak Nagykanizsához. Eddig az elválás, mostantól a visszafogadás módozatairól folyt a disputa. Innentől kezdve azonban már egyre inkább a fölényben lévő Nagykanizsa irányította az eseményeket. Kiskanizsa ekkor már takarékpénztárból felvett kölcsönből fizette tisztségviselőit. A sok egyéb kiadás mellett a templomépítéssel kapcsolatos adósság gondjai is nyomasztották őket. A temetőt sürgősen bővíteni kellett volna, nem is beszélve a Nagykanizsára vezető kanyargós országút szabályozásáról. Végül az 1878. november 12-én megtartott szavazáson a kiskanizsaiak elfogadták a visszatéréssel összefüggésben kimunkált „egyezségi pontozatok"-at. A két teleZSK1868. március 14. 2. p.

177