Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)
Foki Ibolya: A városi önkormányzat működése Nagykanizsán, 1849–1900
vélte, hogy a mintegy 11000 főnyi lakossággal41 rendelkező Nagy- és Kiskanizsá- nak az addigi hat helyett elég lesz két fizetett tanácsos is. Mind a megyefőnök, mind a kanizsaiak tudták, hogy az ügyintézés tekintetében ez megoldhatatlan problémák elé állítja az elöljáróságot a két városrész egymástól való távolsága miatt. Bogyay Kanizsára utazott, és az ún. „jobb érzésű városi birtokosok" közül többeket tanácskozásra hívott össze. Meghányták-vetették a dolgot, és úgy látták, hogy ekkora városnak legalább négy fizetett tanácsosra van szüksége, akik közül kettő Nagykanizsát, kettő Kiskanizsát képviseli majd. Az új személyi állományt ennek figyelembevételével alakították ki, amit aztán később a kerületi főispánnal is sikerült jóváhagyatni.42 A korábbiakhoz képest újat jelentett még a számvevői állás rendszeresítése. Ennek felállítását Bogyay Lajos külön kérte arra hivatkozva, hogy a kamarási, gyámi és kórházi számadások feletti uradalmi felügyelet megszűnt, és szükség van valakire, aki ezeket a számadásokat évenként felülvizsgálja,43 nyilván a visszaélések kiküszöbölése érdekében. A többi tisztséget illetően nem történt változás, s egyelőre a kezdetben kinevezett személyi állomány is változatlan maradt, kivéve a főispáni rendelkezés következtében elbocsájtott két tanácsost (Sandveber József, Virth Károly). A városok tisztikarának megalakítása és véglegesítése az összes zalai városban 1850 júniusában történt meg. Kanizsán erre valamikor a hónap elején került sor, a pontos dátumot nem ismerjük. Addig az 1850 januárjában a megyefőnök által kinevezett, de a kerületi főispán által még jóvá nem hagyott hivatali személyzet látta el a feladatokat. A tisztviselők fizetésüket készpénzben kapták, a két jegyzőnek és a szállásmesternek természetbeni juttatásként járt még a városházán fenntartott lakás és meghatározott mennyiségű tűzifa. Nagykanizsán a lakosság magasabb létszámából adódóan több teendő hárult a város vezetésére, ezért a kerületi főispán a többi városhoz képest itt a fizetéseket is magasabban állapította meg. Meg kell jegyezni, hogy a gyámatya fáradozásait nem a városi pénztárból, hanem az árva- vagyonok kamatainak egy részével honorálták. Az 1848 előtti városi tanács funkcióját tehát a megyefőnök által javasolt és a kerületi főispán által jóváhagyott, kinevezett hivatalnokok látták el. Tevékenységüket a korábbi századosság helyett egy új testület, az ún. Gazdasági Választmány felügyelte, amelynek tagjai munkájukat tiszteletbeli megbízatásként, díjtalanul végezték. Az ő kinevezésükre még az év elején az ún. „bizalmi férfiak" „higgadt kihallgatása" után került sor. Szerepkörük lényegében a város közönségének képviselete lett volna, ezért a felsőbb útmutatásban foglaltak szerint erre a pozícióra olyanokat kellett kiválasztani, akik értelmi képességeiknél fogva is 41 Vö. Hermann - Molnár 2. köt. 241. p. 42MNL ZML Cs. Kir. Megyehat. 1849/50. XX. A 599. és 4502. sz. 43MNL ZML Cs. Kir. Megyehat. 1849/50. XX. A 599. sz. 164
