Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)
Foki Ibolya: A városi önkormányzat működése Nagykanizsán, 1849–1900
felzaklatott kedélyek vélhetőleg még nem csillapodtak le eléggé. Az újabb választás megint kirobbanthatta volna a helyi politikai csoportosulások között fennálló ellentéteket, ami veszélyeztette volna a tisztújítás nyugodt és biztonságos körülmények között való lebonyolítását. A másik ok feltehetően az volt, hogy ezen időszakban kellett a kanizsai nemzetőrséget a Dráva-vonal vidékére mozgósítani, és a nemzetőrök közül többen kérték a tisztújítás visszatérésükig történő elhalasztását. Erre csak 1848 szeptemberében került sor,4 utána pedig az egymást követő hadi események (a horvát megszállás, a Mura-vonal védelmében való részvétel, a császári megszállás) kötötték le a város figyelmét. A zűrzavaros időszakban a különböző katonai alakulatok ott tartózkodása, átvonulása és ellátása, a megszállók különböző követeléseinek teljesítése miatt épp elég tennivaló akadt, így az önkormányzati választások zavartalan végrehajtásához ekkor sem voltak kedvezőek a feltételek. Az 1848 elején hivatalban lévő tisztikar Albanich Flórián városbíró vezetésével úgy tűnik, mindvégig a helyén maradt. Az 1848 márciusától 1849 októberéig tartó eseménydús másfél évben nem egyszer kellett helytállásról és felelősségérzetről tanúbizonyságot tennie. A válságos napokban is mindvégig megpróbálták a rendet és közbiztonságot fenntartani, de természetesen az idegen megszállókkal szembeni ellenérzéseket nem lehetett kiküszöbölni; az atrocitások elkerülhetetlenek voltak. Nem csak az országgyűlési képviselő-választás alkalmával, hanem az 1848. szeptember 15. és október 4. között tartó horvát, valamint az 1849. január 10. és május 21. között bekövetkező császári királyi megszállás idején is történtek halálesetekkel járó erőszakos cselekedetek mind a megszállók, mind a kanizsaiak részéről.5 Bár az elöljáróság igyekezett a felkorbácsolt indulatokat féken tartani, a horvát és osztrák katonai vezetés egyaránt ellenséges érzületűnek nyilvánította a várost.6 Ebben a felettébb kényes helyzetben rendkívül sokat számított Albanich Flórián kiváló diplomáciai érzéke, amely több-kevesebb sikerrel igyekezett óvni a helybelieket a túlkapásoktól. Az ingerültebbek csillapítása során nem egyszer saját biztonsága is veszélybe került. Ugyanakkor az előforduló esetekben az elöljáróság többi tagjával együtt mindig megvédte a város polgárait, s általában megpróbált a császári hatóságok számára is elfogadható magyarázatot találni a történtekre.7 4 Hermann 460., 464. p. 5 A legjellemzőbb esetekre lásd: Hermann 479-480., 483-485., 494-495., 501-502., 504. p. 1848. október 3-4-én például szabályos népfelkelés verte ki a horvátokat a városból, de a helyiek - a Somogy megyei önkéntes huszárokat támogatva - 1849. július 16-án az ott állomásozó császári csapatokon is rajtaütöttek. 6 Hermann 481., 491. p. 7 Vö. Molnár András: „Zalának elszállt lelke..." Csertán Sándor kormánybiztos jelentései és levelei 1849. május 26.-július 29. Századok, 1999. 2. sz. 340. p. 156
